Tudom hogy kb. ezerszer leírtak már mindent erről a témáról, de megpróbálom kicsit másképpen megközelíteni ezt a kérdést, mint az szokásos. Az alapvető kiindulópontom a zenék terjedésének/terjesztésének internet előtti/offline helyzete, majd beszélek a net megjelenéséről és a kiadók reagálásáról. Amiről nem lesz szó, de nem elhanyagolható, az a kiadói szerepek változása. Míg korábban fizették a stúdiót, az utazásokat, szerveztek, vagy csak finanszírozták a stúdiómunkálatokat, az a jelek szerint mára megszűnt. Leginkább egy baromi drágán működő marketing és aggregátor struktúrának tűnnek. Ezek a jelek persze elég esetlegesek, mint pl. Kledis önéletrajznak tűnő életrajza, szóval ez inkább csak tipp.
Igazság szerint a Nine Inch Nails gitáros/énekes/vezető Trent Reznor jó egy hetes interjúja adja az aprópót. Elmondja, hogy milyen szar helyzetben vannak a zenészek, mert a nép "lopja" (letölti) a zenét, a kiadók meg lehúzzák őket, miközben ők meg jó minőségű zenéket akarnak kihozni. Ja, és azért kerülnek többe a markáns előadók albumai, mert jobban le lehet húzni az elkötelezett közönséget, mint a pop-szutyok rajongóit. ("Basically it's because we know you've got a core audience that's gonna buy whatever we put out, so we can charge more for that. It's the pop stuff we have to discount to get people to buy it".) Ja, meg hogy még egy albumot csinál a nagy kiadónak, amire szerződés kötelezi, aztán vége, inkább kiadja őket maga, pl. 4$/letöltés áron.
Ha kicsit visszagondolunk az Internet megfelelően elterjedtté és szélessé válása előtti korszakra, akkor azt hiszem, abban nincs vita, hogy a zenei terjesztések fő tömeges csatornái a kiadók/lemezboltok voltak. Az persze nem vitás, hogy volt másolás, demók, underground meg rádióból felvétel, továbbá hamis kazetták is, de az illegális terjesztés inkább volt kivétel mint szabály. És egyértelműen szerepe volt a baráti kölcsönzésnek, házibulikon közös zenehallgatásnak, a szerzői jogra "rezisztens" iskolarádióknak és egyéb felhasználási formáknak a zenék terjedésében.
A net megjelenése több módon avatkozott bele ebbe a képbe. Az egyik a fizikai műpéldány megszűnése. Gyakorlatilag semmiféle jelentősége nem maradt a darabszámon alapuló mérőszámoknak. A bevételmaximalizálás sincs feltétlenül összefüggésben az eladott darabszámmal vagy az illegális értékesítések számával. Így kívülről úgy tűnik, hogy a teljes gazdasági struktúra, ami körülveszi a zenét, átalakul. Nem mellékesen a sikert is darabszámban - mérték.
A fizikai műpéldány eltűnésével együtt jár az ahhoz tapadó jogok eltűnése. A korábban legálisnak minősülő tevékenységek, mint a kölcsönzés, vagy a műpéldány továbbadása (ún. first sale) amelyek eddig nem jártak másolással, a számítógép működési elvéből kifolyólag azzal járnak.
Egy másik ilyen változás, hogy mennyire könnyűvé és gyakorlatilag (valamint látszólag) ingyenessé vált a zenék másolása, minőségromlás nélkül. A szellemi termék még jobban elszakadt fizikai valójától, mivel a "tárolóeszköz" gyakorlatilag a teljes Internet lett. Azaz a korábban gyakran a zenék "megszerzésének" egyik legerősebb korlátja - különösen ami a szubkultúrákat illeti - megszűnt.
A fizikai hordozóhoz kötöttség eltűnésének harmadik eredménye a zene "örökkévalóvá válása". Ez persze megint relatív, mert a Föld elpusztulása elpusztítaná valószínűlegt az emberiség teljes zenei archívumát is, de magnókazetták, CD-lemezek korábbi sérülékenységével szemben mégis (majdnem) igaz.
Összegzésül annyit, hogy a fentiek alapján christenseni diszruptív innovációnak tűnik számomra, ami történt, és ezt a lemezcégek viselkedése is megerősíti. Az online zene nem a termék minőségében jobb, hanem mellékes paramétereiben (csomagolás, hozzáférhetőség, stb.) és olyannyira jelentéktelennek tűnt a nagyobb kiadóvállalatok számára a net, hogy úgy érezték elhanyagolhatják, különösen hogy fő üzleti termékeik, a CD-lemezek és magnókazetták eladását csökkentette/sértette volna az új rivális, za online zene.
Ugyanis a kiadók az online sikerek megjelenésére elsősorban a zenék cserélgetésének megakadályozásával próbálkoztak reagálni. Először a központosított letöltéseket majd a valamilyen központi funkcióval rendelkező peer-to-peer hálózatokat intézték el, az utóbbi csoport máig leghíresebb tagja a Napster. Megítélésem szerint a Napster halála volt az a pillanat, amikor még lehetőség lett volna, megfelelő feltételek mellett arra, hogy valamilyen módon legális alternatívát állítsanak az illegális letöltésekkel szemben. Nem ez történt. De sikerült kitenyészteniük egy olyan megoldást, aminek nincs központja, van viszont legális felhasználási módja is és használható (elég jó).
A kiadók erre adott válaszlépése gyakorlatilag eldöntötte a kérdést: az egyéni felhasználók bíróság elé citálása, a képtelen összegű károk, a folyamatos szigorodása a polgári jogi következményeknek és a kriminalizálás elidegenítette a vásárlókat, voltaképpen ellenséggé tette a kiadókat és a zenehallgatókat.
Egy másik jelenség a megszerzett legális zene felhasználói magatartásának korlátozása. A kölcsönadás lehetőségének vagy a viszonteladásnak az eltűnése, az egyes lejátszó platformok (és itt mind a fizikai, mind a szoftveres megoldások) és zeneformátumok eltérősége, a digitális zenére a korábbi fizikai korlátok rákényszerítésének kísérlete, és/vagy a szoftverhez hasonló licenszerződési renszerek beveztésének kísérlete és a DRM voltaképpen a legális online zenét kevésbé vonzó alternatívává teszi a CD-nél. A CD pedig kevésbé vonzó alternatíva az ingyenes zeneletöltésnél. Tough luck.
Ami történt, végül is beleillik a diszruptív innovációs elmélet keretébe. A nagy kiadókat megakadályozta saját üzleti érdekük annak felismerésében vagy megtételében, hogy mit kellene tenniük. Az Apple az, amely egy mérsékelten sikeres online zeneboltot üzemeltet, de ők nem kiadó és leginkább a hardvereladások melletti kiegészítő tevékenységről van szó. Megteszi továbbá a valódi szervezett bűnözés és nonprofit civil hálózatok.
A kivétel lett a szabály és szabály lett a kivétel.
Igazság szerint a Nine Inch Nails gitáros/énekes/vezető Trent Reznor jó egy hetes interjúja adja az aprópót. Elmondja, hogy milyen szar helyzetben vannak a zenészek, mert a nép "lopja" (letölti) a zenét, a kiadók meg lehúzzák őket, miközben ők meg jó minőségű zenéket akarnak kihozni. Ja, és azért kerülnek többe a markáns előadók albumai, mert jobban le lehet húzni az elkötelezett közönséget, mint a pop-szutyok rajongóit. ("Basically it's because we know you've got a core audience that's gonna buy whatever we put out, so we can charge more for that. It's the pop stuff we have to discount to get people to buy it".) Ja, meg hogy még egy albumot csinál a nagy kiadónak, amire szerződés kötelezi, aztán vége, inkább kiadja őket maga, pl. 4$/letöltés áron.
Ha kicsit visszagondolunk az Internet megfelelően elterjedtté és szélessé válása előtti korszakra, akkor azt hiszem, abban nincs vita, hogy a zenei terjesztések fő tömeges csatornái a kiadók/lemezboltok voltak. Az persze nem vitás, hogy volt másolás, demók, underground meg rádióból felvétel, továbbá hamis kazetták is, de az illegális terjesztés inkább volt kivétel mint szabály. És egyértelműen szerepe volt a baráti kölcsönzésnek, házibulikon közös zenehallgatásnak, a szerzői jogra "rezisztens" iskolarádióknak és egyéb felhasználási formáknak a zenék terjedésében.
A net megjelenése több módon avatkozott bele ebbe a képbe. Az egyik a fizikai műpéldány megszűnése. Gyakorlatilag semmiféle jelentősége nem maradt a darabszámon alapuló mérőszámoknak. A bevételmaximalizálás sincs feltétlenül összefüggésben az eladott darabszámmal vagy az illegális értékesítések számával. Így kívülről úgy tűnik, hogy a teljes gazdasági struktúra, ami körülveszi a zenét, átalakul. Nem mellékesen a sikert is darabszámban - mérték.
A fizikai műpéldány eltűnésével együtt jár az ahhoz tapadó jogok eltűnése. A korábban legálisnak minősülő tevékenységek, mint a kölcsönzés, vagy a műpéldány továbbadása (ún. first sale) amelyek eddig nem jártak másolással, a számítógép működési elvéből kifolyólag azzal járnak.
Egy másik ilyen változás, hogy mennyire könnyűvé és gyakorlatilag (valamint látszólag) ingyenessé vált a zenék másolása, minőségromlás nélkül. A szellemi termék még jobban elszakadt fizikai valójától, mivel a "tárolóeszköz" gyakorlatilag a teljes Internet lett. Azaz a korábban gyakran a zenék "megszerzésének" egyik legerősebb korlátja - különösen ami a szubkultúrákat illeti - megszűnt.
A fizikai hordozóhoz kötöttség eltűnésének harmadik eredménye a zene "örökkévalóvá válása". Ez persze megint relatív, mert a Föld elpusztulása elpusztítaná valószínűlegt az emberiség teljes zenei archívumát is, de magnókazetták, CD-lemezek korábbi sérülékenységével szemben mégis (majdnem) igaz.
Összegzésül annyit, hogy a fentiek alapján christenseni diszruptív innovációnak tűnik számomra, ami történt, és ezt a lemezcégek viselkedése is megerősíti. Az online zene nem a termék minőségében jobb, hanem mellékes paramétereiben (csomagolás, hozzáférhetőség, stb.) és olyannyira jelentéktelennek tűnt a nagyobb kiadóvállalatok számára a net, hogy úgy érezték elhanyagolhatják, különösen hogy fő üzleti termékeik, a CD-lemezek és magnókazetták eladását csökkentette/sértette volna az új rivális, za online zene.
Ugyanis a kiadók az online sikerek megjelenésére elsősorban a zenék cserélgetésének megakadályozásával próbálkoztak reagálni. Először a központosított letöltéseket majd a valamilyen központi funkcióval rendelkező peer-to-peer hálózatokat intézték el, az utóbbi csoport máig leghíresebb tagja a Napster. Megítélésem szerint a Napster halála volt az a pillanat, amikor még lehetőség lett volna, megfelelő feltételek mellett arra, hogy valamilyen módon legális alternatívát állítsanak az illegális letöltésekkel szemben. Nem ez történt. De sikerült kitenyészteniük egy olyan megoldást, aminek nincs központja, van viszont legális felhasználási módja is és használható (elég jó).
A kiadók erre adott válaszlépése gyakorlatilag eldöntötte a kérdést: az egyéni felhasználók bíróság elé citálása, a képtelen összegű károk, a folyamatos szigorodása a polgári jogi következményeknek és a kriminalizálás elidegenítette a vásárlókat, voltaképpen ellenséggé tette a kiadókat és a zenehallgatókat.
Egy másik jelenség a megszerzett legális zene felhasználói magatartásának korlátozása. A kölcsönadás lehetőségének vagy a viszonteladásnak az eltűnése, az egyes lejátszó platformok (és itt mind a fizikai, mind a szoftveres megoldások) és zeneformátumok eltérősége, a digitális zenére a korábbi fizikai korlátok rákényszerítésének kísérlete, és/vagy a szoftverhez hasonló licenszerződési renszerek beveztésének kísérlete és a DRM voltaképpen a legális online zenét kevésbé vonzó alternatívává teszi a CD-nél. A CD pedig kevésbé vonzó alternatíva az ingyenes zeneletöltésnél. Tough luck.
Ami történt, végül is beleillik a diszruptív innovációs elmélet keretébe. A nagy kiadókat megakadályozta saját üzleti érdekük annak felismerésében vagy megtételében, hogy mit kellene tenniük. Az Apple az, amely egy mérsékelten sikeres online zeneboltot üzemeltet, de ők nem kiadó és leginkább a hardvereladások melletti kiegészítő tevékenységről van szó. Megteszi továbbá a valódi szervezett bűnözés és nonprofit civil hálózatok.
A kivétel lett a szabály és szabály lett a kivétel.
