Lassan lezárulni látszik az állás utáni vadászat, ráadásul nem is rosszul. Azonban van néhány megjegyzésem, ami talán nem haszontalan (elsősorban) jogászok számára.

Ami igazán számít, azon az álláskereséskor már nem lehet változtatni. Szerintem alapvetően háromfajta végzett joghallgató van, az első az elit, aki első naptól kezdve a summáért (mármint a summa cum laude-ért) hajt, nyelveket tanul, bírói itéleteket olvas. Igazából annyit tanulnak, hogy senki nem sajnálja tőlük az eredményeiket. Vannak azután a semmi különöst felmutatni nem tudók, akik elvégezték az egyetemet átlagos eredménnyel, van a kötelező középfokú (és általában semmit nem jelentő, legalábbis a frissebb akkreditációjú helyekről származó) nyelvvizsgájuk és van egy nem túl kiemelkedő szakdolgozatuk. A kettő között van egy harmadik kategória, akik egyetem alatt elkezdtek foglalkozni valamivel, mert akkor az jónak tűnt, és ugyan nem kiemelkedőek az eredményeik, de van valami, ami adott esetben piacképes. Valódi felsőfokú szakmai nyelvtudás, egy jogterület nemzetközi szintre is kiterjedő ismerete túlmutat önmagán, és jelez valamiféle ambíciót, képességet, miközben azért megszerezheti majdnem bárki.
Az első csoportnak soha nem lesz baja az elhelyezkedéssel. A harmadiknak sem okoz komoly gondot (én természetesen valahova oda sorolnám magamat), azonban jelen helyzetben a középsőként említettek eléggé nagy bajban vannak, mert legföljebb töltelékemberként jöhetnek szóba. És azért az nem állapot, hogy kiemelkedőnek kell lenni az álláshoz jutáshoz.
Emellett igazából a gyakorlat szerepét túldimenzionálják a pályakezdőknél. Egyrészt az könnyen megszerezhető, pótolható, másrészt egy tabula rasa hordoz előnyöket a munkáltató számára is, mert gond nélkül formálhatja a munkakultúráját, felfogását. Másrészt meg nem lehet annyi gyakorlatod, hogy átugord a pályakezdő státuszt.
Persze a fenti képet sok minden árnyalja. Sokat segít, ha vezetéknevünk feltűnően hasonlít egy elismert jogászéra, vagy ha szüleinkről le tudunk húzni egy külföldi egyetemet vagy legalább egy LL.M.-et (Legal Master, angolszász mintájú képzés, néhány millát mindenütt elkérnek érte) lehetőleg azt is külföldön.
Persze azok előtt is több út áll, akiknek nem sikerült jó jogi állást megcsípni. Az egyik, hogy elmegy egy közepesen elfogadható helyre, és évek alatt bebizonyítja, hogy mégis elég jó a pályához, egy másik, hogy keres egy felsőfokú végzettséget igénylő nem jogi pályát. És persze ott vannak az önkormányzatok is :)