Szokássá vált mostanában újságírói körökben siránkozni, hogy a népek nem hajlandóak fizetni a hírekért, és csak a Google szakít az egész hírbizniszen.
Két amerikai médiajogász (Bruce W. Stanford és Bruce D. Brown, akik egyébként ügyvédek, ami nem mellékes, hiszen a javaslattól az ő bizniszük is fellendülne, szerencsére az amerikai diszklémermentalitás miatt ezt odaírták a cikk végére, szóval innentől ez nem is problémás) azonban továbbmegy ennél, és több megoldási javaslattal is él:
1, a keresők működésének kivétele a fair use (szabad felhasználás) álól, amely arra kényszerítené a keresőket, hogy egyenként egyezkedjenek az indexelt oldalakkal,
2, a hot news doktrína törvénybe foglalása (ez valamikor arra szolgált, hogy védje a tényeket, pontosabban a tények megszerzésére fordított befektetéséket, például külföldi tudósítok kiküldését, vagyis nem szerői jogi kérdés, emellett pedig egy Legfelsőbb Bírósági ítéletben jelenik meg, és nem általános érvényű),
3, a médiaösszefonódásokat gátló jogszabályi korlátok megszüntetése,
4, adókedvezmények a sajtó számára,
5, ideiglenes mentesség az antitröszt szabályok (nálunk inkább a versenyjog kifejezés dívik) alól.
Ezek persze érdekes javaslatok, bár vegyük észre, hogy a 4. az gyakorlatilag a sajtó (részleges) közfinanszírozása lenne, a közbefolyás megjelenése nélkül, a 3-5 pedig eléggé azonos területet érint (és pont azért tűnik kevéssé célszerűnek, mert az országhatáron átnyúló internet miatt lesznek olyanok, akik nem vesznek részt egy ilyen trösztben).
Ami azonban egységesen problémája ezeknek a javaslatoknak, hogy míg alkalmasak a munkaigényes sajtócikkek számának (és ezzel a kínálat, valamint a köztük lévő verseny) csökkentésére, kevéssé segítenek a hírszolgáltatás problémáján. Pont a Google news miatt lesz olyan, aki kimondottan arra áll át, ha esetleg egyenként kellene a Google-nek egyezkednie az újságokkal, hogy kiszolgálja annak hírigényét, nagyobb mértékben részesülve ezért a tradícionális szereplők kiesése miatti forgalomból. És ugye ott van az a nem elhanyagolható lehetőség is, hogy válaszként mondjuk a Google (és más keresők) egyszerűen nem indexálják a tröszt lapjait.
Persze az kétségtelen, hogy a fogyasztók jelentősen veszítenének egy ilyen helyzettel. A híraggregátorok elvégre elég jelentős szerepet töltenek be, az újságok meg szomorúan szembesülnek azzal, amivel a zeneipar az albummodell megrokkanásakor: nekem például politikai hírek kellenének, a sport és a gépjármű-rovat nem érdekel, ezért azokat nem fogom elolvasni, és fizetni sem értük, ha nem muszáj. A kereslet-kínálat pedig előbb-utóbb helyreáll magától is: a veszteséges médiumok tönkremennek, a kínálat ennek nyomán csökken, és lehet pénzt kérni a valóban egyedi és értékes tartalomért.
A tényeknek valamiféle védelme pedig elkerülhetetlenül abba az irányba vezet, hogy széttöredezik a még megmaradt közös beszélgetések tere is. Milyen lenne például, hogy egy újság nem reagálhat egy politikus kijelentéseire, amely a háztáji sajtóban jelent meg, mert mondjuk annak valamiféle joga van a benne szereplő tények kizárólagos közlésére?
Ami még említést érdemel, hogy a Metazinnak teljesen sikerült félreértenie a cikket. Nem is értem, hogy a Metazin miről ír, hiszen az eredeti cikkben nincsen szó az idézés megtiltásáról, a szerzői jogi védelem hírek tényeire való kiterjesztéséről (hiszen a szerzői jog erre nem is alkalmas: az a megjelenési, kifejeződési formát védi!). És végső bonmotként álljon itt a következő:
"Fontos lenne az is, hogy eltöröljék az amerikai sajtó trösztellenes szabályait, amelyeknek értelmében senki sem birtokolhat egyszerre ugyanazon a piacon jelen lévő elektronikus és nyomatott sajtóorgánumot."
Még jó, hogy a New York Timesnak nincs print kiadása (honlapja ugyanis van).
