Caracalla blogja

Internet, jog, játék

Kontakt és egyéb infók

CC ígéret

Creative Commons Licenc

Címkék

7; (1) acta (1) adatvedelem (9) adobe (1) agile (2) ai (2) ajanlo (4) allami szfera (10) álláskeresés (1) állás keresés (1) amazon (2) amd (1) apollo (1) apple (5) artisjus (4) at&t (1) atom (1) biztonsag (5) blackbox (1) blog (26) blogter (3) bsa (4) budapest (5) bug (2) bullshit (2) buntetojog (7) censorware (7) chrome (1) cikkek (1) cisco (2) cloud computing (1) complex (1) copyright (44) creative commons (1) cyberspace (2) cybersquatting (3) cybook (1) datacenter (1) dea (1) digg (2) digitalis jog (1) digitalis utonallas (27) digitalis vilag (33) dmca (3) drm (21) ebédidő (1) ebook (4) ecj (1) ego (29) elektronikus alairas (1) életem (1) életem nem mindennapjai (1) életképek (1) élmények (1) email (3) empire tw (2) én (1) énblog (2) ensz (3) epub (2) étkezés (1) eu (19) eu self (1) e archiving (1) e kereskedelem (3) facebook (5) fantasy (1) fcc (4) fec (1) feed (14) feedburner (4) felsooktatas (5) filecsere (32) franciaorszag (3) frekvenciagazdalkodas (1) fud (5) gaming (1) gmail (2) goldenblog (3) google (13) google reader (3) gpl (1) grammar nazi (1) gyermekpornografia (1) hackers not dead (1) hadopi (2) hardware (4) harvard (1) hoax (1) hoi3 (1) hr (1) humor (8) hvg (8) hvg.hu (1) i2010 (1) ibm (2) identity (4) identity system (3) index (22) innovacio (18) intel (2) intellectual property (20) internet (107) internethungary (1) iptv (1) iso (1) isp (2) iwiw (4) jatekszoftver (10) java (1) jog (109) jogdij (3) jogelmelet (1) jogiforum (3) jogtar (3) kalozkodas (14) kína (3) kina (1) kinai nepkoztarsasag (1) konferecia (1) konyv (1) kozigazgatas (6) kozjoszag (2) kozos jogkezeles (5) kreativitas (1) kritika (4) kultura (3) lcd (1) leírások; (1) lessig (3) link (1) linux (12) lol (11) magas tudomany (1) marketing (10) media (32) microsoft (23) microsoft; (1) miner (1) mobilvilag (4) mobipocket (2) mp3 (6) mpaa (1) msi wind (1) mszh (2) mti (1) muveszet (1) myspace (2) nagy britannia (1) nemzetkozi jog (1) nepszabadsag (1) netscape (1) netvibes (1) net filtering (3) net neutrality (12) nin (1) nyelvtan (1) odf (1) office software (1) olaszorszag (1) online ujsagiras (2) openness (2) openoffice.org (3) opensocial (2) open access (1) open source (21) origo (8) os (1) osi (1) outsourcing (1) oxml (1) p2p (6) pagerank (1) pc szereles (1) phd (1) piac (8) politika (29) privacy (11) ps4 (1) rant (70) reklam (3) ria (2) riaa (12) rpg (2) rpg.hu (1) rss (5) saas (2) sajto (1) serveros (1) silverlight (1) smo (2) software (1) sony (4) spam (8) spectrum auction (1) steam (3) sun (4) superego (1) szabadalom (4) szabvany (5) szerzoi jog (38) szjt (3) szoftverfejlesztes (3) szoftverszabadalom (6) szoftverteszteles (2) szolasszabadsag (5) techcrunch (1) telekommunikacio (10) terminartors (1) tippek; (1) toshiba (1) total war (1) trükkök; (1) tudaselmelet (3) twitter (4) ubuntu (2) ugyfelkapu (2) uncov (1) upc (1) usa (15) uspto (2) vedjegy (2) verizon (3) verseny (9) virtualis haboru (1) virtualizacio (1) vista (3) vodafone (2) voip (1) wardriving (1) warez (1) web2.0 (27) webos (2) welcome to hungary (30) wifi (6) wiki (1) wikileaks (1) wikipedia (4) wimax (1) windows (9) windows; (1) winer (5) xml (2) xp (3) yahoo (1) youtube (3) zene (5)

Friss topikok

  • Szedlák Ádám: Plusz kérdés: képes lesz-e a Sony a kínált funkciókat az egész világon bemutatni és üzemben tartan... (2013.03.01. 14:25) PS4
  • lipot: Olvasgattam a korábbi posztokat, belinkelt törvényeket és lehet, hogy egyértelmű, azért mégis szer... (2011.01.20. 10:28) Bejelentésköteles a webbolt működtetése, hogy is van ez?
  • Boca: Lehet h így van, de ezek hatása egyelőre nem látszik, mert a user kezében lévő technológiákkal kön... (2010.12.29. 06:09) A WikiLeaks internetszabályozási ötletelést vált ki
  • Caracalla: Konrád, nem vitatva amit írsz, kiadói oldalról az nem mentség, ha azt hozzák fel, hogy nem értenek... (2010.10.09. 19:05) A könnyűlovasság károgása
  • emzperx: Már az iwivvel is ez volt az egyik fő probléma úgyhogy ez spanyolviasz. Megyek is a subbára balfék... (2010.05.17. 01:53) Életek a Facebook

2013.02.25. 01:39 Caracalla

PS4

Címkék: sony gaming ps4

Bejelentették a Sony új konzoljának speckóját - aki játszik rendszeresen, az tudja, hogy potenciálisan ez az egyik gép, amely meghatározhatja a következő évek sztenderdjét. Íme az én szubjektív, PC-s szemüvegen á kialakult véleményem:

The good

A Sony képes volt továbbmenni a ráncfelvarrásnál, és van pár egészen izgalmas dolog is, amivel kísérleteznek. Az instant streamelés, a letöltőhálózatuk illetve egyes társasági elemek (pl valaki más játékát folytatni) tágítják a hagyományos játék körét. Sokkal könnyebb lesz walktroughkat, bemutató videókat csinálni, vagy csak másoknak megmutatni néhány jó pillanatot.

Emellett teljes hardverplatformot is vált, az IBM Cell processzora helyett a CPU és a video is AMD lesz - azaz számolhatunk az NVIDIA rivális túlélésével, piacon maradásával.

The bad

Vajon képesek lesznek-e leszállítani ezeket? A Sony mostanában a szoftvereivel kapcsolatban akkor került a hírekbe ha a hekkerek feltörtek valamit.
Vajon szükség lesz-e rá? Tényleg akarnak az emberek játék helyett videót nézni, meg mást játszani nézni? (Bizonyos mértékig igen, a Call of Duty-t is veszik elvégre).
Vajon képesek lesznek-e megölni az olyan termékeket, mint pl a videófelvevőt, amit a PS3-hoz kell használni, vagy ragaszkodnak ehhez a piachoz, és lekorlátozzák a szoftveres szolgáltatásokat?

The ugly

A PC-sedéssel, a saját hálózat kiterjesztésével, a szociális fícsörökkel sokkal közelebb kerül a Valve-hoz, mint volt. Ha valóban kihozza a Valve a saját Steam konzolját, márpedig nagyon erre hajtanak, akkor a jelenleg mutatott teljesítmény alapján nemcsak hogy egy sokkal jobban működő céggel kerülnek szembe, hanem olyannal, aki részben megvalósította, amit a Sony még csak akar. Világméretben, működő módon. Ráadásul a Valve egy nyitott(abb) hálózatban gondolkodik, míg a Sony egy zártabban (játékok előminősítése, modok hiánya, stb. stb.).

Kétségtelenül pluszpont jár a próbálkozásért. Én ugyan drukkolok a Sonynak, de nem nagyon látom, hogy például engem hogyan tudna átcsábítani PC-ről a konzoljára.

1 komment

2013.02.09. 00:46 Caracalla

Agile Testing - gondolatok a könyvről

Címkék: agile szoftverfejlesztes szoftverteszteles

Sikerült mintegy másfél év alatt elolvasnom az Agile Testing könyvet. Bár egyes okokat fel tudok hozni a mentségemre - például, hogy rendkívül szerteágazó, és egyes résztémáiban sikerült elveszni hónapokra, máshol meg száraz, és nagyon nehéz volt haladni, megint máshol pedig nagyon eltért amit olvastam a tapasztalataimtól, ezért volt nehéz befogadni - de igazából inkább a benyomásaimról fogok írni.

A könyv arról szól, amit a Google Testing Blogban Testing 1.0-nak, azaz a mai state-of-the art tesztelésnek hívnak, még ha a leírt eszközök esetleg nem is a legmodernebbek. Tekintve a minket körülvevő szoftverek és weboldalak minőségét, sokaknak kell még ezzel is megismerkednie. Azonban nem hagyományos reviewt akarok írni, inkább csak kiemelnék pár meglátást.

Az első az egyértelműen az, hogy a könyv szinte teljes (azt ne mondjam, komprehenzív). Ami a szoftverfejlesztésben előfordul, azt tárgyalja, egy agilis tesztelő szemüvegén át nézve.

A második, hogy idealizál. Szinte kizárólag sikertörténetek és happy endek szerepelnek benne, sosincs teljesíthetetlen vagy komoly kompromisszumok megkötését igénylő nyomás az üzleti oldal részéről, vagy betegség miatt kiesett szakértő csapattagok, stb. Egyébként is, az agile-ben szokás hinni abban, hogy mindenki képes minden szerepet ellátni, itt is többször írnak róla, hogy a fejlesztők hogy ragadtak magukhoz tesztelői feladatokat ha a szükség úgy hozta. Az én tapasztalatom az, hogy csak nagyon komoly nyomással lehet rájuk hátékázni ilyesmit.

A harmadik, hogy ugyan nem kimondottan, de szinte mindig termékfejlesztés sejlik fel a háttérben, tartós, hosszú, többfordulós munkák. Izgalmas volna látni outsourcing és agile ügyében irodalmat.

A negyedik, hogy egy árva szó se nagyon van benne az agile és a projekt viszonyáról.

Végül, nagyon amerikai. Számos javasolt megoldása szerintem elég komoly elzárkózást váltana ki a kulturális különbségek miatt. Korábban a contextual design-nal szereztem hasonlóról tapasztalatot, ott is igazából a kis, viszonylag játékos elemekkel szemben tapasztaltam igazán negatív attitűdöt.

Mintha hajlamosak lennénk sokan megijedni attól, hogy élvezhetjük esetleg a munkát. Hiszen a munkának rossznak, izzasztónak kell lennie, amelyből alig várjuk, hogy kiszabaduljunk.

A félreértések elkerülése végett, remek könyv. Kiváló módszereket ír le, tisztába tette a teszteléssel kapcsolatos fogalmakat, igazán megérte elolvasni. Olyan ideális helyzeteket ír le, amik felé nagyon érdemes törekedni.

Azzal kapcsolatban, hogy itthon, 2013-ban el lehet-e ezeket érni, vannak kétségeim.

Szólj hozzá!

2013.02.04. 02:54 Caracalla

PC gaming 2013

Címkék: énblog steam

Úgy alakult, hogy újra elővettem a Skyrimet egy körre a hétvégén. Ez a második játék, ami Steam Workshopot használt (az első, a Team Fortress 2 volt, aztán jól átdolgozták, hogy támogassa a modokat), azaz viszonylag centralizált helyen érhető el sok-sok mod hozzá. Ennek két hatása van: nagyon sok, egymással talán nyomokban kompatibilis dolgot szeretne felrakni az ember, másrészt meg jól megjegyzi, hogy mintegy egy éve mik voltak fenn. Amik mára talán nem is léteznek már. És persze jött ki sok újabb. Egyszóval, kereken 60 modot sikerült feltelepíteni az alapjáték felturbózása végett.

Különösebben nem is lepődtem meg tehát, amikor mintegy 15 perc után nekiállt jó rendszerességgel összeomlani a játék. Természetesen akkor már úgy, hogy a gyorsmentést se lehessen visszatölteni, vagy csak sok probálkozás után (csak hogy még ne is legyen konzekvensen reprodukálható a hiba).  Esetleg úgy, hogy valami combosabb ellen előtt készített gyorsmentésről akkor derüljön ki a probléma, amikor már bebizonyosodott, hogy talán túl combos is az az ellen.
Jó tesztelőként némi gondolkodás után hamar sikerült leszűkíteni, hogy itt bizony a benti, barlangi viszonyok okozzák a rendszernek a kihívást, ami a játéknak megkerülhetetlen része.

Ekkor is kis guglizás után eltávolítottam a már elhagyott, esetleg a Steamről is kitiltott modokat, ami természetesen nem oldotta meg a hibát. Némi guglizás után sikerült tovább fókuszálni, és már biztosnak látszott, vagy a hanggal vagy a képpel machináló 1+ moddal van baj. Itt már a ki-be kapcsolgatás után egy-egy hang és kép modot kikapcsolva megszűnt a probléma.

Azonban.

Azonban az északi, havas Skyrimbe beköszöntött a monszun. A legmagasabb hegycsúcsok tetején is zuhogó eső omlott a magányos vándor nyakába. A játék teljesen simán futott de 2-3 óra után kicsit sok volt az esőből. Vissza a modok közé.

Kiderült, hogy az egyik, az eredeti játék legfeljebb szürke éjszakáiból valódi sötétet varázsoló kiegészítést úgy felupgradelték, hogy először kézzel le kell szedni, majd kézzel vissza kell rakni, ráadásul a szkóp is terjedt, így már hatással van az időjárásra is. Biztos ami biztos, feltettem még egy kimondottan időjárási modot is, bár lehet, az már eső után köpönyeg.

Mindenestre, imádok PC-n játszani.

p.s. teljesen véletlen, hogy az előzö poszt is skyrimes :)

Szólj hozzá!

2012.08.09. 08:37 Caracalla

Ügyfélnemszolgálat

Kérdés

Hi,

I live in Hungary (which is a member of the European Union), and I obtained Skyrim on a disk - which registered on Steam. However the now available Dawguard dlc is not offered on a disk, and I also cannot buy on Steam because of regional restrictions. Therefore I cannot obtain it legally.

1, I would like to inquire whether there is some hope to get some resolution to this - in my opinion - preposterous and stupid situation that Bethesda and Valve created

2, I would like to suggest that you should introduce a special policy regarding regional restrictions and Steamworks, or you will meet with platform segmentation issues. In this case, I am forced to use Steam, but cannot buy the game on Steam. I cannot buy parts of the game at all, although I know that they are available. In my opinion, this is absurd.

3, No matter how this is Bethesda's fault, this situation does tarnish Steam's and Valve's reputation, because you are allowing this to happen.

Please do treat this as a friendly suggestion. I know that you possibly cannot help with this situation, and I very much like Steam when it works. However lending a helping hand for trade restrictions will not only lower gamers' (including my) respect for your service, but also create platform segmentation and other issues.

Best Regards:
Balazs Szemes

Válasz

Hello Balazs,

Thank you for contacting Steam Support.

Unfortunately, this game is not currently available in your territory from Steam.

We are unable to release any information on whether this game will be made available in your area.

Please refer to the Steam store for all news and information on the availability of this game on Steam.

The Steam storefront can be found through the following link:
http://store.steampowered.com/

Let us know if you have any further questions.

Ügyfélszolgálat, az.

Szólj hozzá!

2012.07.30. 17:42 Caracalla

Alkalmazott agile szoftvertesztelés

Címkék: agile szoftverfejlesztes szoftverteszteles

Kicsit több mint egy éve csaptam fel webes fejlesztőcégnél tesztelőnek, amely agilis módszerekkel dolgozik (előtte is volt közöm a szoftverekhez), és én vagyok a legszeniorabb, a ‘vezető’ tesztelő (a munkaidőm egyharmadában meg projektmenedzsmenttel, projektadminisztrációval foglalkozom). Így talán nem túl meglepő, hogy olyan módszertani kérdések is foglalkoztatnak, amelyek egy nagy, kialakult szervezetben dolgozó tesztelőt többnyire nem.

Az egyik, hogy mi a viszonya az agilis fejlesztésen belül a tesztelésnek az egyéb funkciókkal (BA/architect/dev/sa/customer support).  A waterfallban ugye elég egyértelmű, egy leginkább a gyártásból ismert utólagos minőségellenőrzés, amit a minőségmenedzsment irodalom többnyire a quality control néven szokott ismerni (a különbség az, hogy a gyártásban az elhibázott példány többnyire kuka, vagy akciósan megvehető, mint a hárommagos processzor). Jobb műhelyekben ez kiegészül olyan mérőszámok követésével, amik a kódról már megírásakor mondanak ezt-azt (ciklomatikus komplexitás, valamilyen notation követése régebben, code review, unit testelés pl.), amikor már valóban beszélhetünk minőségbiztosításról, quality assurance-ről.

Ehhez képest az agile iterációkban dolgozik, és ilyen értelemben az utólagos minőségellenőrzés rögtön megkérdőjeleződik, mert ami a funkciónak a vége, az az értelmes szoftvernek még nem, illetve nincs rá garancia, hogy nem . A mindennap release-elhető állapotú kód, az megint ellentmond ennek az utólagos tesztelésnek.

Két igazán komoly problémát látok egy agilis projekten való tesztelésen.

Az egyik a build stabilitás. A gyakori build, változások miatt sokszor lehetetlen azonos kódon végrehajtani a teszteket (ha nem az a greatest-latest, akkor pedig az lesz a válasz a bugokra, hogy a legújabbon is van, és tegyük hozzá, valóban nincs sok értelme egy már nem aktuális verziót tesztelni).

A másik az elvárt állapot dokumentációja, ami a sok iteráció alatt könnyedén elmarad az aktuálistól, esetleg nem is létezik, vagy csak valami megtévesztésre jó, részleges, helyenként elavult formában. Az sem segít, hogy a tipikusan kevés upfront tervezéssel dolgozó agile esetén rendszeresek a meglepetések.

A szakirodalom válasza ezekre többnyire az automatizálás. Buildet, unit, komponens, gui, teszteket automatizálni, 100% coverage-re lőni, stb. Ezek a könyvek többnyire tele is vannak olyan példákkal, miszerint “A 13 fős, 3 BA, 4 fejlesztő, 4 tesztelő és kettő valami menedzserből álló team azzal a problémával szembesült, hogy” - ami gondolom mindenkinek látható, hogy nem reális az itthoni viszonyokra. Arról nem is beszélve, hogy a tesztelők mind kiválóan értenek a fejlesztéshez, sőt, akár az architect munkájának szakmai felügyeletére is felkészültek, és természetesen a fejlesztés TDD alapokon folyik.

Azok alapján, amit én láttam, ez itthon és külföldön is eladhatatlan. Az, hogy átlagosan egy fejlesztőn még másfél embernyi (+menedzsment) overhead legyen, a megrendelőknél, részvényeseknél kiveri a balhét. Outsourcingban más nyeri a megbízást, a belső IT-t meg kiszervezik (paradox módon olyat viszont már láttam, hogy profi tesztelők nélkül üzemeljen egy 5+ fejlesztőgárda, igaz jobbára nem is fejlesztettek semmit, amikor meg igen, akkor az rossz minőségben sikerült). A dolog kevésbé problémás, minél nagyobb a projekt, mert ha relative nem is több, de mégis van egy rendes tesztelői team, ami kisebb projekteken nem jellemző.

Ehhez az is hozzátartozik, hogy a piaci viszonyok között aki elég jó, az ritkán marad tesztelő. Többnyire átáll fejlesztőnek, és főképp architektnek, a fejlesztők vagy bukott mérnökök, vagy kívülről érkezett szerencselovagok (én is ebbe a kategóriába tartozom) ésvagy nem tervezik, hogy sokáig tesztelők maradjanak. Ebből következően elég sok cég szenved a teszteléssel.

Magunk között szólva a megrendelőnek és a részvényesnek azért van igazsága. Nem minden esetben kellene 15 éven át fenntartható, atomstabil rendszer, különösen a webes fejlesztések nagy részében vállalható alacsonyabb minőség is. Más kérdés, hogy nem azonosan skálázódik a minőség meg az automatizálás, és hogy ha a megrendelő számára egy (pár) iteráció tervezett a szoftver életciklusára, akkor nem is éri meg. Különösen jól látható ez az egyébként is érdekes üzleti területet képviselő mobilalkalmazásoknál.

Hogyan lehet mégis biztositani egy viszonylag jó minőséget?

Automatizálni kell, de értelmes helyen. Elsősorban a különböző build/property szerkesztéseknél tud ez nagyon jól jönni. Eközben a cross-browser GUI automatizáció valószinüleg nem térül meg, marad az, hogy valaki manuálisan végignézi több környezetben is szisztematikusan a szoftvert. Azaz ha az ügyfél nem fizeti meg, bizony csak ott érdemes automatizálni, ahol valóban megtérülést hoz.

A másik, ami viszonylag működik tapasztalatom szerint, az a hagyományos quality police szemlélet visszacsempészése. A tesztelő amennyiben elér egy elég komoly domain ismeretet (például a félkész dolgokkal való foglalkozás helyett erre is gyúrhat), és egyben tölthet el viszonylag értelmes mennyiségű időt az elvileg már kész szoftverrel (ami központi agile elvekkel ellentétes), funkcionálisan, vizuálisan, használhatóság szempontjából biztositható egy jó minőség. Ha a fejlesztőkkel közösen sikerül még skálázhatósági és teljesitmenyellenörzéseket is végezni, akkor még tovább emelhető a minőség.

Tökéletes? Nyilván nem. Agilis? Egyes elemeiben.

Ellenben a gyakorlatban alkalmazható, nem pazarló és eredményt lehet vele szállitani.

Szólj hozzá!

2011.11.03. 01:38 Caracalla

Napi barkács

Címkék: ego hardware steam pc szereles

A reggel úgy indult, hogy nem akart bebootolni a gépem. Már vagy két napja nvram check errorokkal újraindult eleinte párszor, de ez múló kellemetlenségnek tűnt csupán. Mint ahogy az is, hogy elég zavaróan vinnyogott valamelyik ventillátor kábé egy hete, mintha csapágyas akarna lenni, de szerencsére a játékok hangja elnyomta ezt azért.

Miután a hideg középkorban, internet nélkül elfogyasztottam a reggeli kávét, konstatáltam, hogy a no boot media found egy új szintre emeli a probléma súlyosságát. Nem segített az sem, hogy az újraindulásokat rövid leállások kísérték (mintha kikapcsolna és majd vissza), de az oprendszer dvd-jéről a telepítő azért elindult. Itt már látszott, hogy nem lesz eseménytelen az este. a windows reinstall a kedvenc hobbijaim egyike.

A nap folyamán két gondolat foglalkoztatott: mit kell bele venni, hogy a siker reményével álljak neki megszerelni este (egy desktop pc-ről van szó), illetve hogy milyen adat volt pótolhatatlan rajta. Hazafelé egy 64gb-s ssd-vel és egy új táppal felszerelkezve nekiálltam diagnosztizálni a problémát.

Miután nem javult meg a nap folyamán magától, az első célpont a tápegység volt. Simán kicserélni kevés lett volna, kíváncsi voltam a régi belsejére is. Tekintve hogy nem volt itthon rendes csavarhúzó, különböző praktikákat bevetve - többek között egy most már kevéssé hegyes, ám tépős sebek okozására immár kiválóan alkalmas nagy santoku szakácskést is - valahogy leépítettem a burkolatot róla. Bár nem volt teljesen működésképtelen a régi táp, de a finoman megflambírozott részek azt támasztották alá, hogy lehetett vele némi gond.

Az új táp beépítése után (aki már szerelt ilyet, az tudja, hogy nem a négy csavar, hanem a több köteg drót dugdosása az igazi feladat ebben, különösen ha párat sikerül rossz irányban ésvagy helyre dugni eleinte) belekerült az ssd és rá a windows. Majd egyenként végigpróbálgattam a korábbi vinyókat, amiből kiderült, hogy adat nem veszett el, valószínűleg a boot record sérülhetett csak a korábbi fő vinyón. Miután szépen visszaraktam bele a korábbi 3 merevlemezt a dvd és az ssd mellé, nagyjából félrerakva a drótokat a ventillátorok elől, nagy nyugalommal nyomtam meg a power gombot.

Hogy aztán ne történjen semmi.

Egy kávé és cigi kör után még párszor átdugdostam a dolgokat. Külön élmény az egymáshoz nem túl ergonomikusan közelre rakott satás kábelek ráapplikálása az alaplapra, főképp, ha ebben egy keresztbe lógó ide kábel, illetve ún. bazinagy videokártya akadályozza az embert.

Mindenhová jutott power, bár helyenként kettős alfa hélixbe csavarodtak a drótok, szíriuszi dns patternben. Semmi nem segített.

Gyanússá végül a kékfehér, power switch feliratot viselő fekete jumperszerű csatlakozóban végződő, szabadon lógó drótpár vált, amelyet különböző bővítőhelyekkel való variálás során minden bizonnyal sikerült leoperálni az alaplapról. Ez szerencsére egy kb. hatféle különböző előlapi drótot tartalmazó csoport része, amely nagyjából közvetlenül a satás csatalkozócsoport alatt helyezkedik el. Szerencsére van egy köztes elem, azaz nem az alaplapra kell közvetlenül rácélozni a kétpines csatival, de azért így is szórakoztató kihívás volt.

Körülbelül négy órával, több, már épp hogy csak vérző felszíni sebbel és egy kibelezett, bár feltehetően még nem teljesen tropa táppal később sikeresnek ítélem a műveletet.

Végül minden megvan, bár a 4 vinyó+1dvd-ből egyszerre csak 4 látszik (ezen még alakítunk, bár a jumperekhez való hozzáféréshez újra szét kell kapni mindent kb., egyelőre inkább megideologizálom, hogy nem is kell már egy modern gépbe dvd, amennyit meg kell, annyi időre le lehet húzni valamelyik vinyót), sikerült minden jelszót megmenteni.

p.s. Az mennyire menő már, hogy a steam indítás után felismeri, hogy valami gond van (például hogy semmi nincs meg a korábbi registryből, akár ez is okozhat neki némi problémát), kér engedélyt admin joggal való futásra, és megjavítja magát? És megvan a teljes library, a már felinstallált játékokkal.

p.s.2: Az ssd rettenet gyors. Körülbelül 30khufból már lehet kapni egy 64GB-set, ami bőven elég a rendszernek, ég és föld a különbség tőle.

p.s.3: Mindig meglepődöm, hogy mennyire strapabíró alkatrészekből áll egy számítógép. Ránézésre sérülékenyek, de kiválóab bírják a karcolást, feszegetést, nyomogatást, illetve a merevlemezek még az ütögetést is.

p.s.4: Mindig meglepődöm, hogy mennyi, egyébként nem hiányzó szemét gyűlik össze az ember számítógépén, mind programok, mind adat tekintetében. Két, összesen egy kislemezre ráférő fájl volt csak részben pótolhatatlan. Ez egyben azt is mutatja, hogy a cloud mennyire a hétköznapok részévé vált, néhány éve ez még nagyobb köteg lett volna. De ugye a mostani tapasztalatok is csak azt támasztják alá, hogy a backup felesleges időpocsékolás.

p.s.5: Megszűnt a vinnyogó hang is, ezek szerint nem a proci vagy a videokártya ventillátora volt. Vajon melyik lehetett akkor?

Szólj hozzá!

2010.12.23. 10:01 Caracalla

A WikiLeaks internetszabályozási ötletelést vált ki

Címkék: internet jog digitalis vilag wikileaks

Írtam már párszor, hogy pro és kontra a legnagyobb probléma az internettel, hogy nem igazán van szabályozó hatóság, ami költséghatékony, műszakilag alkalmazható szabályozást tudna alkotni az internetre vonatkozóan. Ennek az egyik oka, hogy a net világméretű, a jogszabályok meg általában terület és személyi hatállyal bírnak. A másik meg alapvetően az, hogy nem úgy van kitalálva a technológiai oldala, hogy könnyen szabályozható legyen (bár ezen lehet segíteni, például az infrastruktúra üzemeltetésében részt vevő cégek kötelezésével)

Nyilván mindenki hallott már a WikiLeaks esetéről az amerikai titkosított diplomáciai üzenetekkel. Nos ez az esemény még képesnek bizonyulhat, hogy a szabályok fenti területi korlátozottságát áttörje. Brazília kezdeményezte, hogy az ENSZ keretein belül álljon fel egy kormányképviselőkből álló nemzetközi testület, amely aztán meghatározná a net szabályozásának politikai közös pontjait. Nyilván különösebben nem meglepő, hogy bizonyos országok kitörő örömmel fogadták az elképzelést - Kína, Dél-Afrika, India, Szaud-Arábia például. Nyilván a közös platform valami olyasmi lehet, hogy a mosolygó afrikai diktátorokon és a kínai pártközleményeken kívül minden más tiltassék be.

Jelen formájában persze vajmi kevés esélye van ebből egy nemzetközi szerződés megszületésének, de két dolog látszik. Az egyik, hogy a nyugati kulturkör már technológiai területen sem domináns a nemzetközi vizeken (A BRIC országokból csak az R hiányzik), a másik, hogy hosszútávon nem túl valószínű, hogy a mostani - némileg szabályozatlan, illetve az országhatárok miatt kijátszható - internetes korlátok ennyire tágak maradhatnának.

4 komment

2010.10.09. 16:49 Caracalla

A könnyűlovasság károgása

Címkék: rant amazon ebook welcome to hungary epub

Éppen a Nol cikkét választottam apropónak, de lehetne bármelyik másik könyvszakmai rendezvény beszámolója. Mi van ebben az országban olyan mélyen elkúrva, hogy össze-vissza beszél mindenki mindent, de mégsem sikerül értelmes ekönyv ajánlattal előállnia senkinek?

Nyilván azon nem kell meglepődnünk, hogy a könyvkiadók által foglalkoztatottak, kiadótulajdonosok rendkívül fontosnak, nélkülözhetetlennek tartják a kiadók létét, (ami persze korántsem magától értetődő, az általuk ellátott feladatok valóban szükségesek, de más formában is elképzelhető az ellátásuk,) de igazán az Amazon kikiáltása ősellenségnek az, amit nem tudok hová tenni. Amennyiben az Alexandra vagy a Bookline teszi ezt, az még érthető, de a kiadók vajon miért?

Az teszi módfelett érdekessé ezt a pozícionálást, hogy a felhasználonak a még a magyar ekönyv piacon is az Amazon a legjobb barátja. Egyértelműen a legjobb ár-érték arányú olvasót ő adja, amint az Amazontól könyvet vásárolni is egyszerű. Az Amazon - természetesen a saját üzleti érdeke miatt - tekintettel van arra, hogy az ügyfelei, a fogyasztók mit hajlandóak megvenni, mennyit hajlandóak fizetni.

Ez az utóbbi az, ami szinte teljesen hiányzik a magyar kiadói és könyvkereskedői gondolkodásból. A magyar kiadó leszarja, hogy a leendő ügyfele nem akar kétszerannyit fizetni a bugos készülékért, mint a jól működő Kindle-ért, és így aztán nem akar epubot se. Ahelyett, hogy azt találná ki, hogy hogyan szolgálja ki az ügyfelét, hogy az elégedett legyen, kisesszéket ír az Amazon gonoszságáról, a Kindle dömpingáráról és az epub mindenekkfelettiségéről (és ami különösen hipokrita, a drm-es epub nyitottságáról).

A magyar kiadó és könyvkereskedő nem ügyfélbarát, nem reagál az ügyfelei igényeire. A magyar kiadó és könyvkereskedő nem üzletember. A magyar kiadó és könyvkereskedő az ügyfelei kiszolgálása helyett félinformációkra támaszkodva részben képzelt részben legyőzhetetlen fantomokkal viaskodik. A magyar kiadó és könyvkereskedő még mindig úgy gondolkodik és viselkedik, mint egy monopolista. Viszont már nem az.

A magyar kiadó és könyvkereskedő úgy alkotja meg termékét, ahogy az neki és a szerzőjének megfelelő és úgy is árazza, ahelyett hogy úgy alkotná meg, ahogy az ügyfelének a legegyszerűbb, legkényelmesebb és legolcsóbb ,pedig egyedül az ügyfél az, aki fizet neki érte!

Ha ez nem változik meg, a magyar kiadó az Amazon, az Apple vagy más beszállítója lesz, a magyar könyvkereskedőt pedig a por lepi majd. A magyar ügyfelek pedig boldogan fognak vásárolni az Amazontól, because it works.

2 komment

2010.09.20. 19:37 Caracalla

Hacktivity

Címkék: internet jog copyright intellectual property hadopi dea

Volt szerencsém részt venni az idei Hacktivity-n is, ami egy teches konf és egy rockfesztivál legjobb elemeit egyesítette magában. Remek élmény volt, egészen sok érdekes előadással.

Még egy előadással is megpróbálkoztam, amely két már megszületett, de még élesben nem alkalmazott illetve egy éppen tárgyalás alatt álló jogi normáról szólt. Jelen poszt apropója, hogy úgy érzem, nem sikerült elmondanom mindent/rendesen (a félreértések elkerülése végett ez kizárólag a saját teljesítményemet minősíti). Ezzel összefüggésben - kicsit frissítettem a rólam oldalt is, tekintve, hogy a most következők után már tényleg egy Google keresésbe fáj rájönni, hogy hogy hívnak).
 
Így aztán leírom, amit nem sikerült elmondani. Nem lesz rövid ez a poszt.

Szólj hozzá!

2010.08.17. 21:19 Caracalla

A Google-Verizon közös javaslatról

Címkék: google internet usa net neutrality verizon telekommunikacio

Már egy hetes a hír, és lassan épp kezdtem kellően felkészültnek érezni magam, hogy írjak róla. Erre Jonathan Zittrain professzor megírta sokkal jobban, mint ahogy tudtam volna, nekem pedig semmi más dolgom nem maradt, mint hogy linkeljem :)

Röviden mégis: arról van szó, hogy az ún. net neutrality (ill. network management) vitában, amely arról szól, hogy az isp-k mennyire nyúlhatnak és mennyire nyúlhassanak bele az eszközeiken átmenő hálózati forgalomba (azaz bizonyos adatokat gyorsítsanak, másokat lassítsanak esetleg, milyen okból tehessék ezt: műszaki? üzleti? esztétikai?, kaphatnak érte pénzt?, stb. stb.) született egy közös kompromisszumos javaslat a két tábor prominens szereplőitől. 

A kompromisszum lényege igazából az, hogy eltérő szabályokat vonatkoztatnának a drótnélküli hozzáférésre és a hagyományos internetszolgáltatásra. Mobilneten hagynák a forgalom priorizálását, csak nyilvánosságra kell hozni, hogy mi alapján történik, de - egylőre - nem lenne korlátozva sem a mód sem a mérték. Ezzel elméletben azért annyira nem nehéz egyetérteni, elvégre a mobilnet rövidtávú működtetésében gyakran advanked feketemágia szükséges, gondoljunk pl. arra, hogy mit szív az AT&T az iPhoneokkal. És ez egyelőre csak egyre ilyenebb lesz.

Egyetlen további megjegyzésem van még: a javaslatnak azért az egy nagyon sajátos pontja, amely megpróbál mindent megtenni az állam szabályozó szerepének csökkentése érdekében. Valahol szórakoztató, hogy a kompromisszum megszületésében komoly szerepet játszhatott az elszabadult törvényhozó hatalomtól való kölcsönös félelem.

Zittrain mellett még Richard Benett gondolatait ajánlom megfontolásra azzal, hogy minden kivételnek van alkivétele, annak al-alkivétele, usw, usf.

Szólj hozzá!

2010.08.16. 19:16 Caracalla

Re:IP

Címkék: piac digitalis vilag intellectual property

Félek, két rövid írás elolvasása nélkül a következőek nem lesznek érthetőek: GG vetette fel a tulajdon-e a kopirájt témát, amire tothpb reflektál (nyilván nem nehéz kitalálni, hogy kik állnak a nick mögött, de most nem ez a lényeg. Tothpb-ről azért tudni kell, hogy Artisjusos jogász, bár itt nem hivatalos minőségében szólal meg. Ettől még nyilván nehéz elképzelni, hogy valaki 9-17 között Artisjusos jogász, otthon meg cikket ír a közös jogkezelés hátrányos elemeiről. A lé determinálja a tudatot, I guess).

Igazából négy elemet érzek hiányzónak a fenti beszélgetésből, amelyeket az alábbiakban a szerint rendeztem sorba, hogy mennyire zavarja a hiányuk a témáról való gondolkodást.

Az egyik annak a felismerése, hogy míg minden fizikai tulajdon (tárgy) pusztul, ráadásul a legtöbbjük emberöltőn belül, addig a szellemi tulajdon tárgyai nem. Ez korábban nem volt ennyire egyértelmű, hiszen a fizikai hordozói annak is pusztulnak, de mára annyira általános a digitális, tökéletesen és könnyedén másolható forma, hogy nem lehet nem észrevenni, hogy pl. a Pantera legjobb albumai ugyanúgy szólnak, mint amikor felvették őket. Míg az akkoriban (a kilencvenes években) épült lakás ha nem is dőlt össze, az állagmegóvása bizony komoly költséget jelent(ett). Azaz a fizikai tulajdon puszta létével arra serkent minket, embereket, hogy valamit tegyünk, ha nem akarunk rosszabb helyzetbe kerülni.

Azaz a fizikai tulajdonra nem szükséges időkorlát megállapítása, hiszen enyészik magától. Az idővel amortizálódik. Ezzel szemben a szellemi javak csak eszmei avulástól szenvednek (jön egy újabb, modernebb, stb., aminek az értéke magasabb).

A második dolog az, hogy a szellemi tulajdon értelemszerűen monopólium. Ennek megfelelően sokszor nincsen is piacán versengés, az hogy létezik-e bármiféle konkurenciája, amely kordában tartaná állami beavatkozás hiján is az előállítót, az gyakorlatilag a helyettesíthetőségtől, a létező helyettesítő termékektől függ. Egy zeneszám adott esetben könnyen helyettesíthető, míg egy operációs rendszer szinte egyáltalán nem. Nevetséges dolog volna pl. a Windows piacáról beszélni. Ez persze azt is jelenti, hogy tothpb kereslet-kínálatra vonatkozó érvét legalább is érdemes a tekintetben megvizsgálni, hogy valóban társadalmi hasznot hajt-e minden egyes esetben a szellemi javak jogi monopóliumokat kreáló védelme. Egyfajta negatív bizonyítéka lehet ennek a zene képzelt értékének csökkenése, amely elsősorban arra vezethető vissza, hogy a szűkösségét - amely forrása a jog által biztosított monopólium volt - megrendítette az, hogy a jog bő egy évtizede már nem képes hatékonyan fenntartani ezt a monopóliumot.

A harmadik, és ez már elég súlyos, hogy nagyon különböző dolgokat szoktak a szellemi tulajdon címke alatt egy csoportba sorolni. Míg a védjegy kizárólagos gazdasági használatot ad jogosultjának egy szó vagy kifejezés felett, addig a szerzői jog egy műalkotásra vonatkozik, a szabadalom ipari találmányra, az üzleti titok védelme egy nyilvánosságra nem hozott információra, stb. Ezek szinte annyira különböznek, hogy nehéz nekik közös jellemzőt találni.

Leszámítva talán azt - és ez a negyedik elem - hogy jelentőségük egyre jobban növekszik. Úgy tűnik számomra, hogy a fejlett nyugati társadalmak elértek egy olyan jóléti fokot, amelyben a különbség sokszor nem valódi anyagi viszonyokban áll fenn, hanem pusztán esztétikai területen, hogy valakinek Luis Vuitton táskája van-e vagy csak sima bőr, milyen autóval jár, Trabanttal vagy Mercedessel, stb.

Az üzleti életben még drámaibban a változások. Az Egyesült Államokban már létezik olyan cég, amely semmi mást nem csinál, mint szabadalmakat vesz és azok megsértéséért perel, és olyan is, amely saját portfolióját a beperelt rendelkezésére bocsátja használati (licenc) díj ellenében. Ezekben a viszonyokban nagyon könnyű a tulajdonszerűséget tetten érni, de egyáltalán nem lehet az ipari feltalálást megtalálni. A szerzői jog is egyre gyakrabban szolgál olyan dolgok védelmére - mint pl. a magánlevelek, üzleti dokumentációk, stb. - amire nem is gondoltunk korábban. Az emberben nagyon nagy a csábítás, hogy ezt egyfajta - negatív felhanggal - kitalált gazdaságnak hívja. Ugyanakkor ez a szféra nagyon sok pénzt képes megmozgatni nyugaton. Erre tothpb is utal, amikor a GDP százalékokról beszél. (Más kérdés persze, hogy ha fogok egy papírt, ráírom hogy tízcsillió euró és ezt mindenki el is fogadja annyinak, akkor iszonyatosan gazdag leszek egycsapásra. Valós piac nélkül nehéz beárazni bármit.)

Amitől azonban érdekessé válik az az, hogy a felemelkedőben lévő BRIC országok körében egyáltalán nem ilyen egyértelmű a szellemi tulajdonjogok helyzete. A túl erős szellemi tulajdon pedig még versenyhátrányként is szolgálhat majd számunkra, és valójában mindig káros, ha olyasmit kezd védeni, amit a nélkül is megcsinált volna a létrehozója (és mégis monopóliumot kap a a felhasználására).

Mindenesetre azt gondolom, hogy nem lehet tagadni, hogy a szellemi tulajdon, szellemi tulajdonjog életünk részévé vált. Viszont mielőtt tort ülnének a szellemi alkotások teljes tulajdonszerű védelméért síkra szállók, jobb ha nem felejtik el, hogy az államok nagyon szeretik a tulajdon minden fajtáját megadóztatni.

Szólj hozzá!

2010.05.03. 20:50 Caracalla

Életek a Facebook

Címkék: privacy facebook digitalis vilag

Az elmúlt napokban talán még a görög helyzetről sem írtak annyit össze, mint a Facebookról. Zuckerberg úgy döntött, hogy a net legfőbb központja a Facebook kell legyen, és két komoly változtatást eszközölt: egyrészt az eddigi 'rajongás' helyett lájkolni lehet az egyes oldalakat, kivinni a lájk gombot, másrészt lehetetlenné tette annak megtiltását, hogy az ismerőseink a személyes adatainkat kivigyék magukkal - például a farmra.

Többé-kevésbé privacy freaknek tartom magam, de nem a jurtába kiköltözős fajtából. Igyekszem kontroll alatt tartani, de legalább is tudni, hogy mi érhető el rólam egy Google kereséssel, milyen infók vannak rólam publikus adatbázisban. Ugyanakkor egyszerűen nem nagyon tehetem meg, hogy ne legyek rajta, annyi minden történik a Facebookon - események szervezése például, másfelől ha már rajta vagyok akkor nem nagyon kerülhető el, hogy bizonyos embereket visszajelöljek, ha már megtalálnak. Kénytelen vagyok feladni azt az elképzelésemet, hogy a munkabeli és a magánéletbeli hálózataim elkezdjenek összecsúszni, pedig voltak olyan pillanatok, amikor ez már-már működni látszott.

Azonban azt látom, hogy másoknak ez egyáltalán nem okoz gondot, simán megszpemmelik az ismerőseiket az üzleteik, cégeik weboldalával, gond nélkül tesznek elérhetővé mindenféle képet, tudatják akár kollégáikkal, főnökeikkel is, hogy a farmozás a kedvenc hobbijuk, és hogy újabb virtuális kismacskát találtak.

A privacy szerintem olyasféle, mint a szférák zenéje Arisztotelésznél: csak akkor jövünk rá, hogy létező, fontos dolog, ha ellhallgat a zene, azaz megváltozik. Ugyanez a helyzet a magánélettel is: amikor valaki a szemünkbe mond valamit, amit nem akartunk köztudottá tenni, akkor jövünk rá, hogy bizony ez fontos lett volna, hogy olyanok is látták, akiknek nem szántuk. Eltűntetni, mások fejéből az információt kitörölni pedig általában már nem lehetséges.

Nyilván az egy üzleti modell, hogy személyes hitelességünkkel próbáljuk megtámogatni a céget, és kisvállalkozóknál nem is feltétlen rossz, mert hát információs, webhez közeli iparágakban egy kisvállalkozás ennél nem sokkal több. Ugyanakkor kicsit túlzás, amikor a haverjainktól, barátainktól is személyes tanúságtételt várunk erről.

Ahogy egyre szaporodnak ezek a nyilvános életek, profilok, megint el lehet tűnni a tömegben elvileg. Az egyenletben azonban véglegesen megváltozott annak a tényezőnek a nagysága, ami a másikról információk kiderítésének a nehézségét, költségét mutatja. Míg a fizikai életben tudjuk, hogy egy alapos felmérés, körkép elkészítése legalább százezres nagyságrendű összeget igényel, viszonylag nyugodtak lehettünk, mert ha nem voltunk közszereplők, nagyon gazdagok vagy celebek, arra számíthattunk, hogy nyugtunk lesz.

A Facebookon azonban bárki tud csinálni egy keresést, ha esetleg csak névtöredéket tud is. Egy kattintásra ott egy csomó információ, sőt viszonylag széles körben ki is jut, és utólag is lekérdezhető. Ez nyilván nagyon hasznos például a bűnüldöző szerveknek.

A privacy azonban nem arról szól, hogy a rendőrség elől bújkálnánk. inkább arról, hogy bizonyos dolgokat nem teszek közszemlére, hogy a véleményem egy részét csak szűk körben mondanám el. Minden esetben, amikor valamelyik ismerősöm új appot próbál ki, egy fényképen megjelöl vagy hasonlók, az életem egy része kikerül a kontrollom alól, ki tudja kikhez.

Konklúzió egyelőre nincsen. Mint minden kudarcorientált területen, a privacynál is meg kell várnunk, amíg beérik a gyűmölcse, bekövetkezik pár látványosabb probléma, hogy a valódi veszélyét felmérjük. A szellemet azonban nem egyszerű visszatuszkolni a palackba.

 P.S: nyilván a Facebook mellett még sok mást is hozzá lehetne csapni, pl. hogy a Twitteren keresztül egyre több ember teszi közzé, hogy merre tölti a napjait, többnyire a teljes nyilvánosság számára.

2 komment

2010.03.08. 00:00 Caracalla

Új kormányzati portál design

Címkék: kozigazgatas welcome to hungary

Végre valahára sikerült kezdeni valamit a magyarorszag.hu-val.

A régi weboldal egy rémálom volt, és most alapvetően nem a kinézetre gondolok, hiszen az ember nem járt oda naponta. De az, hogy pl. a számomra legfontosabb értesítési tárhely szolgáltatás egy olyan url mögé volt elrejtve, ami sehol nem volt kint linkként, majd onnan is még meg kellett nyomni a 'használom a szolgáltatás gombot', kimondottan kényelmetlen volt.

A nagyon sok pénzból (nem hiszem, hogy más költene 5mrd forintot egy ilyen kaliberü dologra) többé-kevésbé használhatóvá tett oldal sem tökéletes persze. Eltekintve attól, hogy elsőre döccent a bevezetés (ráadásul akkorát, hogy rögtön vissza kellett állítani a régit), nekem nagyon nem tetszik a színskálája. Emellett elég lomha is a kicsike, és túl statikusak, néhol pedig inkonzisztensek az információk is (pl. egy tájékoztató akkor is linkkel meg mindennel közli, hogy ügyfélkapu regisztráció kell a szolgáltatáshoz, amikor pedig be vagyok lépve az ügyfélkapummal).

 

Nagyjából olyan a helyzet, mint amikor egy elhízott, hatvanéves Lendvai Ildikó kijön a plasztikai sebészetről (képzelt szituáció természetesen) - nem hiányozna egy pillanatig sem, de el tudja képzelni az ember, hogy rövidebb időt eltöltsön vele egy helyiségben, ha nagyon muszáj..

Szólj hozzá!

2010.03.01. 21:39 Caracalla

Miért KELL sokkal olcsóbbnak lennie az ekönyveknek?

Címkék: piac drm ebook

Korábban már elkezdtem boncolgatni, hogy milyen kérdések merülnek fel, amikor egy digitális cuccnak az árát próbáljuk jól meghatározni. Most egy sokkal egyedibb, sokkal praktikusabb kérdést veszek elő, jelesül, hogy mennyibe kellene kerülnie egy elektronikus könyvnek (és hogy ez miért szívás különösen Magyarországon).

Ekönyv és DRM

Gyakorlatilag elhanyagolható az esélye, hogy egy DRM-nélküli ekönyvpiac akár csak  középtávon is sikeres tudna lenni. Egészen egyszerűen annyira elterjedt itthon a minden korlát nélküli másolás, hogy borítékolni lehet, hogy egy emailben minden probléma nélkül továbbküldhető fileért nagyon kevesen fizetnének. Rántsuk be egy DRM-et tehát.

Illetve ennyire mégsem egyszerű a helyzet. Ugyanis attól, hogy valamin van DRM még nem fogja megvenni senki. Ahhoz ugyanis az kell, hogy egyébként akarja, hogy meglegyen neki a könyv. Ebben pedig a DRM igazából (és kicsit paradox módon) azt hozza, hogy egyrészt lesz valami plusz költsége az előállításnak, másrészt rosszabb lesz, mint a DRM mentes.

A 'jó' (ez valójában azt jelenti, hogy elfogadható mind a vevő, mind az eladó számára) DRM a jelenlegi piaci tapasztalatok szerint az, amely ugyan megkerülhető, de a hétköznapi felhasználása ezt nem követeli meg. (Egyébként a DRM megkerülése gyakorlatilag (amikor az illető tudja, hogy mit csinál) minden esetben bűncselekmény szerzői jogsértés, ha haszonszerzés végett követik el, akkor pedig bűncselekmény is, függetlenül a céljától.) De ez még mindig a történet egyik fele csak.

Üzleti modellek kerestetnek

A másik ugyanis az, hogy más - nem feltétlenül könyves - területeken azt látjuk, hogy önmagában a DRM nem elég. A jó, sikeres megoldásoknak átlalában része a DRM, de csak mint az üzleti modell egy integrált része. Nem áll a felhasználó útjában a tipikus felhasználások során (ez azért elég jó use case-elést igényel), de persze még úgy is korlátoz. Viszont vannak olyan elemei az üzleti modellnek, amelyek kiegyensúlyozzák a jórészt a DRM-ből fakadó hátrányokat (amiknek persze csak technológiai értelemben forrása a DRM, a jogi alapja meg, hogy nem eladott műpéldányokról, hanem felhasználási jogok 'vételéről' van szó), hordozhatóság, személyhez, és nem tárgyhoz kötöttség. Talán ez a legfontosabb: olyan személyes jogról van szó, amelyet emberek között ugyan nem vagy nem nagyon lehet átadni, de tárgyhoz nincs kötve.

Emellett területektől függően lehetnek különböző előnyök-hátrányok, amikbe most nem mennék bele. Viszont szinte minden területen jellemző az árakkal való dinamikus 'játék', ami a valamilyen korlátos, nem könnyen terjeszthető elem mellett a másik legfontosabb csoportja az előnyöknek.

Mi marad a könyvnél?

Nagyon nehéz - a papírkönyvtől eltekintve - olyan előnyt felhozni az ebooknál, ami kiegyensúlyozza a DRM-ből és a másféle felhasználási jogokból fakadó hátrányokat. Mindenféle accountokat kell regisztrálni, nem másolható egyszerű drag&droppal, stb.

Talán az ár lehetne az egyetlen ilyen. Azaz szerintem aki sikeres ebookot akar csinálni, annak a legfontosabb feladata, hogy kitalálja, hogy hogyan adhat nagyon komoly árelőnyt a vevőinek. Nemhogy a marginok növekedésével, de egyenesen csökkenésével kell számolni egy ebook esetén (persze ez nem feltétlenül igaz minden egyes szereplőre a termékelőállítási és -értékesítési láncban). Ha csak 20%-kal olcsóbb például, mint a papír, akkor szerintem nem sikerült.

Dworkyllt idézném, szerintem elég jól megfogta a lényeget:

Legyen az e-könyv annyira olcsó, hogy ne érje meg a "rippeléssel" szórakozni. Ez párszáz forint, ennyit buszjegyre is elver az ember. A követendő példa a "jóárasított" DVD-k, ahol a másodosztály, a.k.a zs kategória 1000 forint alatt van, és a premierfilmek is megállnak kb 2 plazás mozijegy áránál.

A kulcs persze az impulzusvásárlás range-ének megtalálása, illetve olyan technológiáé, ami nem kerül ehhez túl sokba.

Van jövője a magyar ekönyvpiacnak?

Ez az a kérdés, amire szerintem mindenki keresi a választ. Mennyire csapja fejbe a könyvpiacot, ha elérhetőek lesznek az eredeti nyelvű könyvek, és nem csak a sokszor borzalmas fordításuk? Mennyire okoz gondot az átmeneti időszak, amikor egyszerre kellene megélnie a fizikai és a digitális infrastruktúrának is? Egyelőre csak kérdések vannak, nagyon nagy kérdés, hogy mennyire lesz jó az idei év a könyveknél, a tavalyi állítólag elég rossz volt.

Lesz olyan versenyző, aki megfinanszírozza a kialakulását? A jelek szerint igen, mindenki a Bookline (és mögötte a T) készülődéséről pusmog. El is fogják találni, hogy az olvasónak is vonzó legyen? Ez jóval kétségesebb.

Alternatív finanszírozás

Ez talán az egyik legérdekesebb lehetőség. Talán páran már hallottatok a Csodaidők sorozatról, aminek az első kötetét követő köteteit a rajongók előre megfinanszírozták. Miért ne működhetne ez modell szélesebb kör esetében is? Egy ekönyv esetében ráadásul többé-kevésbé lenullázhatóak a terjesztési költségek, egy jó szerkesztés persze soha nem árt egy könyvnek, de simán el tudok képzelni egy gyakorlatilag workshopszerűen működő butikcéget vagy akár freelancert, aki megcsinálja.

Elég komoly jövő állhat a valamilyen fizikailag megfogható dologhoz kötődő, de utólag elkészülő könyv előtt is. Egy jobb konferenciasorozat előadói által írt kiadvány például, ami csak a résztvevők számára lesz elérhető, szintén lehet vonzó.

Nem látom, hogy ezek mainstreammé válhatnának, de egyes niche körökben akár még jól is működhetnének...

2 komment

2010.02.24. 00:12 Caracalla

Mi is a helyzet az ACTA-val?

Címkék: index internet jog copyright intellectual property acta

Megpróbálom megspórolni az aktuális köröket arról, hogy az index vajh megint miért nem néz utána, hogy miről ír, láthatólag úgy is reménytelen erről írni (egyébként már nem olvasok indexet, a cikk a kultip blogon keresztül jött szembe, ami viszont egy érdekes kísérlet). Legyen inkább szó arról, hogy miért tűnik nagyobbnak az ACTA füstje, mint a lángja.

Alapvetően azt kell tudni az ACTA-ról, hogy annak egyik fő fókusza lesz csak a szerzői jogi jogsértések elleni harc, legalább ilyen kiemelt szerepet játszik majd a sokkal kevésbé izgalmas hamisítás elleni küzdelem. A most kikerült fejezet igazából csak nagyon röviden tartalmaz nagyon kevés részletet. Egyetlen aggasztó lábjegyzettől eltekintve azonban jelen formájában az ACTA e fejezete nem hoz változást. Még egyszer: nem változtat semmin, semmilyen értelemben. Ez mindenki számára egyértelmű, aki nyomokban ismeri a magyar és a nemzetközi, valamint az uniós joganyagot.

Ami az indexnél 'a szolgáltató a hibás' az a szöveg szerint csak annyi, hogy a harmadik fél felbújtására, biztatására elkövetett szerzői jog és szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése esetén a harmadik fél ellen is biztosítva vannak a polgári jogi fellépés lehetőségei. Ez elsőre keménynek tűnhet, de nagyon sok esetben csak a harmadik félnek minősülő szolgáltatót lehet elérni. Dióhéjban ez a 2. pont tartalma.

A következő pont (3.) pedig éppen azt írja elő, hogy bizonyos feltételek esetén ezeknek a szolgáltatóknak a felelősségét korlátozni kell (ami nem jelenti a mostani védekezési lehetőségeik csökkentését).

Emellett megtalálható még a technológiai korlátozó intézkedések szabályozása is.

Ha valaki felteszi a kérdést, hogy hol láttunk már hasonlót, akkor a válasz az, hogy bizony két uniós irányelvben, meg persze az ezt implementáló törvényekben. Vagyis ezek a pontok semmiféle változást, új kötelezettséget nem jelentenek jelen állapotukban.

Ami még izgalmasabb, hogy ez gyakorlatilag a DMCA csomagdeal nemzetköziesítése, aminek bizonyára kiemelt célja Kanada becserkészése.

(Az egy zavaró lábjegyzet pedig a 6., ami a jogsértő felhasználói tevékenységeknek egyetlen példáját hozza, a felhasználó számára nyújtott szolgáltatás megszakítását.)

A fentiek alapján ennek a célja leginkább az, hogy más országokra is kiterjesszék az eredetileg a DMCA-ben megjelent szabályozást (amivel lehet egyetérteni, ellenezni, de attól még nem új, az EU 2000-es, 2001-es irányelvekkel implementálta az eredetileg 1999-es DMCA-t, és kedvenc netes szolgáltatásaink működésének egyik alapkövét jelentik).

Azt egyébként könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy korábbi verziókban jóval keményebb dolgok voltak, amit nem utolsó sorban a külső nyomás miatt sikerült a kevésbé lelkes résztvevőknek felvizezni, és mindenképpen indokolt odafigyelni a történet folytatására, de ez így most nem jelent semmiféle új korlátozást (feltéve persze, ha valódi a kiszivárgott doksi).

Másfelől meg azt lehet látni, hogy nagyon nem megoldott az online környezetben a szerzői jogok kezelése. És ez nem csak a 'nagy' játékosoknak rossz, hanem gyakorlatilag mindenkinek, jó példa Konrád esete. Valamilyen formában vissza kell vinni az internetet a jogszerűség medrébe ha működő, sikeres szolgáltatásokat, kontentet akarunk, ugyanakkor ez döntően nem jogi kérdés, így jogi eszközökkel nem is oldható meg önmagában, sőt.

Persze a félreértésen alapuló hisztivel bizonyosan nem leszünk előbbre.

Ha valaki részletesebben kíváncsi a helyzetre, az általam látott legjobb elemzést az Ars Technica követte el.

Szólj hozzá!

2010.02.15. 01:38 Caracalla

A szellemi termékek árazásának problémáiról

Címkék: internet verseny piac kultura digitalis vilag kalozkodas

Akármilyen termékről is legyen szó, az ár megállapítása az egyik legnehezebb kérdés. Alapesetben egy vállalkozásnak azt a fügvényt kell megoldania, hogy maximális legyen a profitja, és ennek megfelelően választja meg (ez részben egymástól függ persze, hiszen az ár megszabása sokszor mennyiséget is választ) az árat és a mennyiséget (és természetesen sok minden befolyásolja, hogy hol lesz ez a pont, nem kizárt, hogy sehol, amennyiben túl magasak a költségek, a helyzetet kicsit rontja még az is, hogy ez csak egy tökéletesen versenyző piacon matematikai probléma, általában meg egy nehéz gyakorlati kérdés).

Számos esetben fordul elő, hogy a költségek illetve a piaci információk alapján belőtt árral elkezdi tesztelni a piacot egy-egy cég, hogy aztán megtalálja az optimálisnak tűnő árat. Nyilván szinte mindig vannak átugorhatatlan hard korlátok és valamilyen irányba motiváló soft korlátok egyaránt (a mennyiség nem növelhető igazán rugalmasan, az, hogy mennyire sikerül egyáltalán a leendő vásárlókat értesíteni a termék létéről, eljuttatni hozzájuk, stb., és még ha sikerülne is megoldani minden problémát, a piaci verseny miatt egy eléggé túlárazott termékkategória esetén pillanatok alatt belépnek új cégek az adott piacra).

A szellemi termékek esetében ennél nehezebb a helyzet. Azonban hogy valamilyen struktúrát adjak ennek a posztnak, megpróbálom kategóriákra bontani a különbségeket; így az eltérő költségstruktúráról, a piac kérdéséről (és a piaci torzulások), valamint a digitizáció+internet által okozott változásról lesz szó.

I. Költségek

Röviden már említettem, hogy az ár kialakításában elég komoly szerepet játszanak a költségek: amikor egy cég eldönti, hogy belép-e egy piacra, akkor az ott elérhető profitot nézi elsősorban. A költségeket két részre lehet bontani: vannak az elsüllyedt költségek, amik akkor is keletkeznek, ha egyetlen terméket se sikerül eladni, és vannak amelyek a legyártott termék mennyiségétől függnek. Egy eléggé egyszerű és praktikus példával: ha acél kiskanalakat gyártok, akkor vannak bizonyos elsüllyedt költségek, mint hogy kell egy üzem, meg kell tervezni, hogy hogy nézzen ki a kanál, kell esetleg egy védjegy, néhány alkalmazott, stb., és a legyártott kanalak számától függ, hogy mennyi acélt kell venni, illetve az alkalmazottak jó része, áram, szállítás, stb. A második kategóriába tartozó költség csak akkor keletkezik, ha gyártok is, míg az elsüllyedt költségeket mindenképpen el kell költeni. Tipikusan az acél kiskanalaknál olyan lesz a költségstruktúra, hogy az elsüllyedt költségek lesznek az alacsonyabbak (mivel olyan méretű cégek vannak a piacon, az egy másik kérdés, hogy miért, aminek itt nem állnék neki).

A szellemi termékek esetében más az arány. Általában az elsüllyedt költségek dominálnak, de legalább is sokkal jelentősebbek. Egy könyv, egy szoftver, egy zeneszám első példányának elkészítése nagyon drága, utána már csak le kell másolni. Ráadásul a másolás egyre olcsóbbá válik. Az első példány elkészítését a játékszoftverek között nem véletlenül szokták a 'gone gold' kifejezéssel illetni, ez egyenértékű az RTM-mel (release to manufacture: a termék kész, lehet tömegesen gyártani). Utána csinálni egy vagy több sorozatot relatíve olcsó. (Más kérdés, hogy a tradícionális bolthálózatokban értékesített termékekre nagyon nagy költség kerül az eladott példányokra, így fontos megemlíteni, hogy a termék alkotója szempontjából nézem a kérdést, midenesetre a hagyományos bolti értékesítés esetében egy tömegtermék esetén nyilván a terjesztési költség miatt könnyen lehet hogy mégsem az elsüllyedt költségek dominálnak!)

Azonban a digitizáció átrendezi eléggé a helyzetet, a fix költségek nem feltétlenül, a másolás és a terjesztés költségei viszont csökkennek.

Ennek a következménye az, hogy egy ilyen termékekkel foglalkozó cégnek nagyon kell (kellene) ismernie a piacát, előre meg kell tudni mondania, hogy milyen árnál van az optimális helyzet, a maximális profit, sőt, hogy egyáltalán lehetséges-e profitot elérnie. Mivel az elsüllyedt költségeket be kell hozni, az ár mellett az üzleti tervezéskor egy minimális példányszám meghatározása is megtörténik. Ezt követően az adott cég elég nehéz helyzetben van: nagyon keveset játszhat az árral és a mennyiséggel is (illetve az árral igen, de mivel a mennyiséggel lefele nem igazán, hiszen arra sok elsüllyedt költsége ment rá). Egy másik következmény, hogy minél többen veszik meg ugyanazt a terméket, annál alacsonyabb az ára, legalább is hosszútávon és elvileg.

II. A piac kérdése (és a piaci torzulások)

Véleményem szerint nagyon óvatosan lehet csak meghatározni bármilyen szellemi termék piacát. Ennek az elsődleges oka, hogy mindegyik sokkal komolyabb mértékben egyedi, mint fizikai termékeknél a piaci kategória tekintetében, míg földrajzilag és időbelileg sokkal egységesebb. A szellemi alkotások ugyanis jogilag általában monopóliumok, azaz valakinek kizárólagos joga van egyféle termék előállítására. Az igazán izgalmas mindig a helyettesítő termékek helyzete.

Mondok egy példát. Ha X cég acél kiskanalakat gyárt és Y cég is, akkor egyértelműen azonos a termékkategória, amiben versenyeznek. A kanalat a funkcionalitása határozza meg, és míg eltérhet a dizájn, a súly, a méret, attól még funkcionálisan mindegyik kanál.

Esterházy Péter regényét, a Harmonia Caelestist csak egyvalakinek van joga előállítani és lemásolni, ez pedig Esterházy Péter (illetve akinek ő megengedi). Más regények lehetnek ugyan helyettesítő termékek, de eltérő mértékben alkalmasak erre, ha én például írok egy regényt, az minden bizonnyal rendkívül rossz helyettesítő termék lenne. Így azok, akik kimondottan ezt a könyvet akarják megvenni és semelyik másikat, azok esetében a piacon egyetlen, monopolisztikus struktúrájú a piac.

Ez persze nem csak a szórakoztató termékek esetében van így. Aki Microsoft Server 2007 licencet akar venni, az végső soron egyetlen helyről vehet ilyet, mint ahogy Oracle adatbázis-kezelőt is csak egyetlen helyről lehet venni. Mindkettő esetében vannak a vásárló helyzetétől függően többé-kevésbé alkalmas helyettesítő termékek.

Ez magával vonja, hogy többé-kevésbé önkényesen meg lehet határozni piacokat. Lehet beszélni például MMORPG piacról, Gyűrűkurás játékpiacról, vagy olyan piacról amin kizárólag a Gyűrűk Ura Online játék van termékként, helyettesítő termék nélkül. Az érdekes, hogy ugyanaz a termék elvileg mindegyiken jelen van, mindegyiken másmilyen a versenytársai helyzete, aminek komoly jelentősége van az ár megállapítására (az első piacon kellene a legolcsóbban adni, a másodikon már lehet drágábban, a harmadikon meg a legdrágábban, gyakorlatilag azon az áron, amit még hajlandóak kifizetni).

A helyzetet tovább rontja, hogy sok termék más termékek meglétét követelik meg. Így a teljesen azonos termék fent önkényesen kiválasztott három piacát kapásból meg lehet szorozni hárommal, a PC-s, az XBoX-os és a PS3-as piacok miatt (amik között valamiféle átfedés szintén van, és elméletileg átjárás is, de a hardver drága annyira, hogy praktikusan ne merüljön fel lehetőségként, bár: Guitar Hero miatt láttam már konzolt venni embereket).

A helyzetet nem egyszerűsíti az sem, hogy szellemi javak esetében valamilyen szintű hálózati hatás majdnem mindig van. A hálózati hatás legegyszerűbben azt jelenti, hogy minél többen vettek meg / használnak egy dolgot, annál értékesebb az a többi használó számára. Egy kulturális termék esetében ez viszonylag gyenge, de ott is lehetséges ilyeneket találni (amit sokan olvasnak, arról lehet beszélgetni például az ellenkező nem vonzó tagjaival), egy multiplayer-online játék esetében ez már erősebb (ha csak én vettem meg, nem lehet vele játszani, ha sokan, mindig találni partnert), egy üzleti felhasználásra szánt szoftver esetében pedig döntő tényező is lehet (hiszen amit sokan használnak, ahhoz lehet találni szakirodalmat, szakképzett személyzetet, azt fejleszteni fogják a jövőben és lesznek hibajavítások). Még egy fontos következmény: a szellemi termékek gyakran épülnek egymásra is, ami még tovább erősíti a hálózati hatást, és gyakorlatilag egy-egy termék esetében monopólium kialakulásához vezethet pusztán emiatt.

A hálózati hatás azzal jár, hogy a termék értékét növeli anélkül, hogy az alkotójának bármit hozzá kéne tennie. Ez az előállítójának jó dolog, hiszen árat emelhet, viszont a versenytársaknak rossz hír. Azonban ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor könnyen juthatunk például piactorzító, a versenyjogba ütköző magatartás képzelt nyomaira ott, ahol valójában semmi sincs.

Egy további piactorzító tényező az, hogy sok esetben nagyon nehéz meghatározni a szellemi termékek értékét. Azt, hogy egy könyv vagy egy játék mennyi szórakozást ad, nem egyszerű megítélni. Sokszor - paradox módon - a magasabb ár magasabb minőséget sugall, különösen ha komoly befektetést is igényel a termék - például egy komplex, bonyolultnak látszó stratégiai játék eladását segítheti, ha drágább, de hasonló egy üzleti szoftverrel vagy könyvvel is előfordulhat. Ez pedig azért van, mert sokszor szubjektív az érték, a vásárlói döntésnél nem állnak rendelkezésre információk, így az ár válik az elsőszámú minőségi jelzőértékké (számos más területen is így van ez, pl. ügyvédi szolgáltatás körében). Gondolom más is találkozott azzal a jelenséggel, hogy egy CIO többre értékel valamit csak azért, mert többet fizetett érte.

Mi ezeknek a következménye az ár megválasztására? Látható, hogy rendkívül nehéz például piacbecslést csinálni. Úgy kell árat választani, hogy az se túl magas, se túl alacsony ne legyen, fedezze a költségeket, illetve a korábbi rosszul árazott termékek költségeit is :)

A piaci elemzés vagy nagyon részletes és ezért nehezen számítható végig, vagy nagyon felületes és nem használható értelmesen fel. Elméletben a verziózás segíthetne, de ez értékesítési utak között még csak-csak (rövidtávon) elképzelhető, de azonos értékesítési úton belül képtelenség. Egy sikeres termék később többért lenne eladható a hálózati hatás miatt, viszont a piaci mozgás ez ellen hat, illetve a költségek struktúrája is az ellenkezőjét sugallja.

Így marad a megszokás, a hasonlónak tartott termékekhez igazodás.

III. Digitizáció plusz internet: az árazási modellek összeomlanak?

Önmagában sem a digitizáció sem az internet nem dönti össze teljesen az árazást. Azonban az internet és a szellemi termékek digitálissá válása azzal jár, hogy egyrészt a költségek egy újabb része válik elsüllyedt költséggé (míg fizikai terjesztés során egy-egy könyvpéldányhoz vagy CD-lemezhez kapcsolódik sok költség, pl. a szállítás, a fizikai boltban árusítás), az interneten keresztüli árusítás esetén ezek jó része fix költséggé válik (pl. szerver biztosítás, webshop kialakítása, stb., bizonyos részben a sávszél is).

Ez azzal jár, hogy sokkal könnyebb teljesen irreális üzleti terveket készíteni. Hiszen ha kevés a példányonkénti költség akkor lehet a példányokat olcsóbban adni, és akkor majd többet vesznek nagyon sokkal - elméletileg. Vagy épp ellenkezőleg, az áron nem kell változtatni, és sokkal több lesz a profit.

A helyzet az, hogy a fenti két gondolatmenet közül egyik sem igaz feltétlenül. A digitális áruházak példája azt mutatja hogy árcsökkenés esetén jelentősen meg lehet növelni az eladásokat - a GamersGate-nek ez a karácsonyi akcióban 55x-ére sikerült valamelyik játék árának 75%-os csökkentésével - ugyanakkor azt nem tudjuk, hogy összességében mennyi ebből az előre hozott vásárlás az árcsökkentés miatt, illetve azt gyanítom, hogy általában nagyon rossz lesz az online játékboltok első negyedéve. És még egy dolog: egy nagyon vastag 'AKCIÓ' tábla volt kirakva végig kb. mindenhová decemberben. És egy ellenpélda: a Modern Warfare 2 semmiféle árcsökkentést nem hajtott végre, és végig ott volt Steamen a top salesben.

A túl alacsony árra két jó példám is van, mindkettő hasonló jellegű: egy kezdeti goldrusht követően a az érkezők már nem extraprofitra tesznek szert, hanem hobbiból végzett csákányozás csak a jussuk. Az egyik ilyen az iPhone app-piac, ahol az 'egydolláros' appokból van egy csomó, de ezekbe se komoly marketing se komoly funkcionalitás nem hozható ki. És bár többen beleugranak, ha nincs teljes, normális koncepció mögötte, akkor veszteséges lesz a termék.

Egy másik, amikor a Microsoft egy fejlesztőkészletet adott oda indie játékok fejlesztésére az XBoXra, megszabva, hogy legfeljebb 10 $ lehet az áruk. Az első pár játék komoly pénzt hozott be, de mára annyi ilyen apró cucc van, hogy nem igazán jó üzlet megcsinálni őket.

Ezzel kapcsolatban mindenképpen érdemes elolvasni Jeff Vogel két posztját, aki egy indie fejlesztő, és leírta, hogy hogyan árazza be a játékait.

Egy harmadik eset az Amazon által kitalált ebook-árazási rendszer, ami egyelőre megbukni látszik (bár szerintem kevésbé az ár nagysága miatt, mint inkább amiatt, hogy egyáltalán nem akarnak egyelőre ebookot a kiadók), viszont ez egy olyan terület, ahol a fizikai árusításhoz képest komoly költségcsökkentést lehet elérni (1000 Ft-nál jóval kevesebből ki lehet hozni szerintem egy ebook kiszolgálását nagy tételben). Ugyanakkor itt az Amazon épp ugyanúgy lefelé akarja nyomni az árakat, mint tette azt a Microsoft az XBoX-so indie játékoknál.

Ugyanis a piacterek nem érdekeltek a tartalom előállítói által keresett összeg növelésében, hiszen tipikusan egyenesen arányos royalty-t fizetnek, azaz őket csak a forgalom nagysága érdekli és egy durván növekvő piacon vannak. Azaz ők abban érdekeltek, hogy valaki finanszírozza ezt a növekedést, az új felhasználók becsábítását és vásárlásra való rávételét, és ezek a valakik ne ők legyenek.

Amellett, hogy nagyon komoly leárazásokat tesz lehetővé, egy másik nagyon fontos következménye az d+i-nek a kalózkodás. Itt most nem annak erkölcsi-jogi oldala az érdekes, hanem az üzleti. Gyakorlatilag teljesen azonos piacon egy jóval alacsonyabb árú versenytársa jelent meg minden terméknek. Lehet látni, hogy aki így kezeli, az tud működő modellt találni, sőt akár részévé is teheti (megkockáztatom, hogy a leárazások sikere mögött is részben az áll, hogy ilyenkor sokan legalizálják a warezből már korábban beszerzett játékot).

Itt sok mindent lehetne említeni, de csak két példa: a Techdirt blog elég sokat foglalkozik a CwF+RtB (Connect with Fans and Reason to Buy) módszertannal, aminek a lényege hogy a nem korlátos javakat alkotóknak azt javasolja, hogy foglalkozzanak élénken a rajongói közösségük ápolásával és ne simán letöltést (és illegális forrásból származó ingyenes változattal versengő) áruljanak, hanem csináljak olyan csomagokat, amiben fizikailag korlátos jószágok is szerepelnek. Ebben aztán a merchandise mellett akár az alkotóval való személyes találkozás is szerepelhet, természetesen megfelelő díjazással.

A másik pedig a gyakorlatilag tethereddé tett játékok, amikor bizonyos fícsörök csak egy online bejelentkezést követően érhetőek el. A Mass Effect 2 Cerberus networkje (ami interneten keresztül a játékból integráltan elérhető új, ingyenes küldetéseket ad majd - valószínűleg) lehet egy példa, de a multiplayer játékmódok általában ilyenek. A Paradox kiadó pedig csak a serial beregisztrálása után enged be a support/javításletöltő/modder részeire a fórumjának. A Valve Team Fortres-se vagy Left for Dead-je esetében pedig csak legális programmal működik az új fegyverek elérése illetve a sok játékoshoz való automatikus csatlakozás.

Ami viszont nem működik az az önmagában való DRM (erről most nem írok, így is jó hosszú lett a poszt), illetve ha az extra előnyöktől a megoldás kényelmetlenségével a fizető felhasználókat is sikerül elriasztani (Hello, Microsoft Live!).

----

A tanulság egyelőre legyen annyi, hogy nincsen jó generális ökölszabály, minden eset egyedi.

Eléggé szétesett végül ez a poszt, gondolom látszik, hogy ezeken a témákon még sok gondolkodnivaló, követnivaló van. Ezért messzire mutató következtetések levonása helyett inkább itt abbahagyom. Folytatjuk.

Szólj hozzá!

2010.02.03. 22:53 Caracalla

Rendhagyó videó - HD NiN Koncert

Címkék: zene ajanlo nin

Karácsony napján jelentette be a NiN rajongók egy csoportja, hogy elkészültek a Nine Inch Nails koncert videójával.

A csoport a This One Is On Us nevet választotta (utalva Trent Reznor kommentjére - this one is on me - amivel a The Slip albumot közzétette), és az Another Version of the Truth: The Gift nevet kapta a release, amely remek minőségű videó (1080p+5.1 hang is akár, de van rosszabb minőségű is). Ezt az tette lehetővé, hogy bár Reznorék nem készítettek hivatalos koncertfelvételt, de mintegy 400GB-nyi nyers videót kidobtak torrentre. Három helyszínen rögzített videóból vágták össze a két óra 10 percnyi anyagot. Tessék letorrentezni.

Íme egy kis ízelítő:

 

Tegnap jutottam el odáig, hogy megnézzem, a cucc zseniális, koncerten ilyen fény- és egyéb technikát nem láttam. Játszanak ráadásul a régi számokból is bőven, sőt még az ének nélküli Ghostsról is párat.

Január 25-én rakták ki a Bonus-t, ami gyakorlatilag háttéranyag, és feb 25-re ígérik a Las Vegas-i koncertet.

Az van, hogy piszkos mázlisták, akik élőben láthatták az előadást. Sajnos nekünk erre nem maradt sok esélyünk, tekintve hogy a NiN befejezte a turnézást.

Szólj hozzá!

2010.01.25. 19:07 Caracalla

Olvasnivaló

Címkék: ajanlo

Néhány napon belül futottam bele több érdekes témába is.

Az első legyen mondjuk az Ann Harbor Chronicle börtönnaplója. Egy egykori elítélt írja meg börtönélményeit, teljesen naturalisztikusan, de egyáltalán nem szenzációhajhász. Érdemes elolvasni. Itthon valószínűleg sokkal rosszabb a helyzet, de a lényeg szerintem így is kijön  belőle, pedig fizikai erőszak egyáltalán nem szerepel benne.

Kobayashi veti fel, hogy némi menedzsmentszemlélettel meg lehetne növelni az Alkotmánybíróság teljesítményét. Sok mindennel egyetértek, valamikori köztisztviselőként van némi fogalmam, hogy milyen a vezetői szemlélet az államigazgatásban, de teljes egészében nem tartom a piaci szemléletet adaptálhatónak, alapvetően azért mert az egyértelmű mérőszám nincsen meg (a teljesítményértékelés bevezetésekor tartott fejtágítón jól kijött mondjuk, hogy milyen amikor valaki hozzáértés nélkül akarja megváltani a világot, az meg egyenesen priceless lehetett, amikor Mesterházy Attila két hónap SZMM államtitkári tapasztalattal tartott fogyasztóvédelmi 'továbbképzést', sajnos ezen személyesen nem volt alkalmam részt venni).

Kobayashi mondanivalójának félig-meddig ellenpontja az angol Munkáspárt tanácsadó-megszállottsága. Amellett, hogy a teljesítmény nem javult a sok tanácsadástól, legalább drága volt. Nem lehet Albionban (sem) áthidalni a köz- és magánszféra közti különbséget pár öltönyös, jól megfizetett alakkal.

Végül, de nem utolsósorban érdemes elolvasni, hogy dióhéjban hogyan zajlik egy nagy IT projekt multi környezetben. Szinte már-már tanmese jellegű, ugyanakkor elég sok részlettel ahhoz, hogy írásként mindenképpen működjön.

Szólj hozzá!

2010.01.25. 01:24 Caracalla

A paywall lenne a sajtó gondjaira a megoldás?

Címkék: internet media digitalis vilag sajto

Elég sokan írtak valamit arról, hogy a New York Times, például hh. A legtöbben eljutottak addig, hogy a print előfizetők továbbra is hozzáférnek a teljes websitehoz, illetve hogy pár cikk ingyen lesz. Azonban ennél jóval bonyolultabb a helyzet.

A New York Times nem igazán paywallt akar ugyanis csinálni. Az eleve jövő év januárjára tevezett, vagyis majd egy évnyire lévő változásról ugyanis már ma is tudható, hogy nagyon igyekeznek fenntartani a cikkek továbbküldésének, megosztásának a lehetőségét. Lesz egyrészt egy minden bizonnyla cookie (esetleg IP) alapú napi limit, valamint a keresőkből továbbra is elérhetőek lesznek a cikkek, a napi limittől függetlenül. A Times stratégiája valami olyasmi, hogy megpróbálja csoportosítani a látogatóit, és megtalálni azt a csoportot, ahol az általános 1-10% közötti ingyenes-fizetős konverziónál nagyobb arányt tud elérni, és emellett olyan nem mellékes céloknak is megfelelő megoldást találni, mint a relevanciaversenyben való helytállás, linkelhetőség - végső soron pedig reklámbevétel.

Azt hiszem, ilyen értelemben a Times rátapintott valami fontosra. A sajtó (és ezt itt megszorító értelemben, a tájékoztató-szórakoztató 'napi'- és 'heti'lapokra értem, azaz az alapvetően munkához használt szaklapokat kivéve) túlélésének a záloga lehet ugyanis, hogy mennyire tud alkalmazkodni, márpedig egyelőre nem igazán. A sajtó semmivel nem innovatívabb, mint a zeneipar vagy a filmipar volt, a korábbi működési modellt akarják megőrizni, a korábbi pénzszerzési módokat tudják csak elképzelni.

Ehhez képest annyiban más a Times elképzelése, hogy tudatosan nem akarnak mindenkitől pénzt szedni, hanem leginkább azért kérnek pénzt, hogy a weboldalukat fájdalommentesen, jól lehessen használni (hiszen a tervek szerint működik az, ha érdekel egy cikk, hogy rákeresek, és megkerülöm a paywallt). Ez azt gondolom, hogy alkalmankénti olvasóként nem túl vonzó ajánlat, mármint hogy azért fizessek, hogy könnyen olvashassam az újságot, de ha mindennapi olvasó lennék, akkor el tudom képzelni, hogy fizetnék. Az újságoknak azt hiszem, hogy keresniük kellene az ilyen lehetőségeket, amikért pénzt lehet kérni, és amiért cserébe ők kényelmi szolgáltatást adnak. Lehet, hogy az Apple tabletje lesz az egyik ilyen, a Kindle marketplace pedig a másik. Azt gondolom, hogy van még egy eszköznek helye a számítógép és a telefon között, egy olyannak, ami alapvetően interaktív olvasásra szolgál, azaz nagyjából egy komment megírását meg lehet rajta oldani, olvasás szintjén pedig nem jelent visszalépést a számítógéphez képest (azaz a szöveg mellett képeket, ábrákat is meg tud jeleníteni, infografikákat esetleg videókat is kezel). Ez az eszköz szerintem még nem született meg, nem az e-inkes olvasók lesznek ezek, azok inkább megmaradnak rétegeszköznek. Az Apple tabletje érdekes, de ha megjelenik, akkor sem várható, hogy tömegeszköz lesz. Az Apple tipikusan a piac tetejét célozza meg, viszont lehet, hogy utat mutat, illetve megtanítja az újságokat a munkaszervezésüket megújítani.

Nem totalista megoldások mentén kell gondolkozni, hanem mért, számított, de legalább becsült értékek alapján bevétel- és profitmaximalizáló döntéseket kell hozni. A fogyasztó számára persze kicsit másképp néz ki a dolog, de az emberek többsége hajlandó a kényelemért fizetni, sőt igazából ezt boldogan is teszi (nyilván ez azért a szolgáltatás ár/érték arányától is függ).

Az újságok munkaszervezésében két nagyon fontos változásra lehet szükség (az egyik elkerülhetetlen, a másik azért kétségesebb). Az első a kontent előállításának és csomagolásának radikális szétválasztása.

Ben Hammersley nagyjából megmutatja, hogy mi az értelme, ha egy nyers, metázott szöveget csinálunk: jól és többször újrafelhasználható, kevés manuális munkával. A jó metaadatolás a világ egyik legundorítóbb munkája az író számára (sanszosan ő fogja végezni, hiszen ő ismeri legjobban a szöveget) és legjobb befektetése (az újság számára). És akkor, ha már metaadatokat ír valaki a szövegbe, igazán csak egy lépés változókat vagy egyszerű kódot használni. Hiszen Wordpressben is egyszerűbb és gyorsabb nem wysiwyg módban írni, ezt talán már töb újságíró maga is megtapasztalhatta.

A csomagolás alatt pedig azt értem, hogy az előállított tartalmat (cikkeket, grafikákat, fotókat, stb.) minden egyes üzleti ág szerint összeállítják, véglegesítik és eljuttatják az olvasóhoz. Így lenne egy csomagolási ág a printnél, az online-nál, a hordozható eszközre szántnál, stb., stb. Egy online felületnél pl. bármikor lehet új cikket kinyomni, egy mobilneten keresztüli e-könyv olvasóra már kiadást érdemesebb csinálni. Ez persze számos dolgot feltételez, hiszen minden cikknél már a megszületésekor oda kell figyelni, hogy megfeleljen az újság sztenderdjeinek, a két terület között egy állandó bizalomnak is meg kell lennie (a tartalom oldala bízzon benne, hogy jól választanak a csomagoláson, a csomagolás pedig, hogy a cikkeket jól írják és minden megírnak).

Ez azért ma még elég kemény változásnak tűnne. Ugyanakkor a mai struktúra gyakran egy régi helyzetben kialakult hagyományból, vagy ami még rosszabb, működési modellből és eszközkörnyezetből ered (ez azért rosszabb, mert ebben az esetben még értékei sincsenek a kialakult gyakolatnak). Magyar viszonylatban elég könnyű megsaccolni, hogy a nem túl profi szerkesztőségi rendszerek nem bírnának alkalmazkodni egy ilyen változáshoz, mint ahogy az újságírónak és a szerkesztőnek a szerepe is megváltozna.

A másik kérdés a reklám (és a tartalom elválasztása). Itt egyrészt az a probléma, hogy a reklámblokkolók száma miatt az online reklám nem ugyanaz, mint a print, nem is lesz, az még nem egyértelmű, hogy ki ver át kit, és mennyire, de a pletykák szerint vastagon kétszámjegyű a reklámblokkolók aránya százalékban kifejezve. A másik, hogy bizonyos technológiai környezetben eléggé nehéz működő reklámmodellt elképzelni (pl. e-inken, de általában a mobilnet árai (vagy  a mért net úgy általában) nagyon kétségesség teszik, hogy az ember flash/video/audio reklámokat nézegessen, hiszen az effektíve pénzbe kerülne neki is.)

Több mindent el lehet itt is képzelni, de a mostani reklámmegoldások nem nagyon működnek. Még viszonylag az Adwords-szerűek igen (mert mértek, kisebb arányban tiltottak), de ott is vannak csalások. Ugyanakkor a bannerekre egyre vakabbak a netezők, miközben - és sajnos erre nincs adatom, azaz ez csak egy megérzés - a marketing kifejezései egyre erősebben a hétköznapi beszéd részei lesznek, ezért egyre kevésbé működnek, azaz inflálódnak. Olyasmire gondolok, hogy mindenkinek megoldása van (miközben igazából inkább terméke), mindenki szakértő, tanácsadó és specialista, mindenki a kkv-kra hajt (miközben sokszor csak nem tudja, mi a célcsoportja), stb.

Kapásból két reakciót tartok elképzelhetőnek: az egyik a szerkesztőség és a sales közti fal ledöntése, tudunk mondani ilyen újságokat gondolom mindnyájan. Nem egy hosszútávú megoldás. A másik a reklám minőségének közös javítása, amikor egy újság komolyan megismeri az olvasóit és hogy mik kellenek nekik, mik érdeklik őket. Ez még nagyon kiforratlan elképzelés persze egyelőre, de egy újságnak lehet, hogy érdemesebb a közvetítő szerepre hajtania, semmint szinte zavartan meglepődnie az olvasó barátjaként, hogy nini! vannak itt ezek az izék.

Mindenesetre azt hiszem rátapintott valamire például Zerking, amikor leírja, hogy a közösségi tartalom, a közösségi média nem működik igazából a témák jó részénél.

Emellett minden szellemi alkotás esetében sokat jelent, hogy az egy csoportképzőként is funkcionál. Igaz ez a zenére, filmre, könyvre, kisebb mértékben pedig az újságra is. Azaz van valamiféle hálózati hatás: amit sokan olvasnak, azt nekem is érdemes olvasni, és fordítva. Nem ez az egyedüli szempont persze, de ez is egy. Kiderül, hogy a gatekeeperek szerepe nem csak az, hogy belépődíjakat szedjenek a kapunál, de sokszor az őrök számából és alaposságából következtetünk, hogy nekünk oda be kell menni. Azaz egy-egy hírt gyakran azért tartunk fontosnak, figyelemre méltónak mert lejön az origón vagy az indexen.

Azt gondolom, hogy a paywall, a valamilyen formában pénz szedése az olvasóktól nem rossz dolog. Erősíti az olvasó és a lap kapcsolatát, javítja az önállóságot, csökkenti a reklámnak való kiszolgáltatottságot. Viszont 'cserébe' fel is kell tudnia mutatni valamit az újságnak. Ez nagyon sok minden lehet, nem tértem ki részletesen pl. (a például Techcrunh által nagyon sikeresen folytatott) rendezvényszervezésre, nyereményjátékokra, akciókra, stb.

Emellett önmagában nem megoldás azonban, hogy pénzt akarnak szedni, illetve az akarat önmagában kevés lesz. Nem fog sikerülni a régi működési modell változatlan megőrzése, mint ahogy más területeken se sikerült. Jó újra viszont még nincs igazán jó példa, a régiek úgy-ahogy még működnek. Meglátjuk, hogy a válság után hogyan alakulnak például a print példányszámok és az online reklámköltés releváns része.

Mindenesetre még a fejlett világ is évekre van attól, hogy valamiféle választ találjon a fenti dilemmára. Meglátjuk, hogy a New York Times a) bevezeti-e végül a paywallt b) kombinálja-e más lépésekkel és c) milyen eredménnyel.

Szólj hozzá!

2010.01.22. 20:03 Caracalla

Tumblr-é vagy az újságírásé a jövő?

Címkék: index rant digitalis vilag welcome to hungary

Megfogadtam, hogy leiratkozom az index feedjeiről, annyira sekélyessé vált, meg is tettem. Azonban néha csak-csak ránézek a címlapra, és most épp a tekkrovat cikke van topanyagban. Nem bírtam megállni, lekattintottam, epic fail.

Első lépésként összekeveri a vastag kliens - vékony kliens dilemmát (azaz hogy hol legyen inkább a számítási kapacitás), majd a letelepített szoftver - szoftver-mint-szolgáltatás kérdést. Árnyalatot is használ vagy kettőt. Van még a cikkben kihagyhatatlan iPhone, egy kis SAP, meg a T hozzáértés nélkül is vonzónak tűnő prezentációs megoldása, egy alapvetően IT kiszervezésből élő vállalkozás és mobilnet. Ja és persze Google és Facebook.

Hogy mondjam szépen: Tóth Balázs kevés a témához, mint ahogy egy cikk terjedelme is kevés hozzá. Látott-hallott pár dolgot, ez lett a vége.

De ahelyett, hogy felsorolom, hogy hol mit rontott el az újságíró, és mielőtt tippeket adnék, hogy UP-nak mit kellene tennie az egyre csökkenő ismeretekkel és egyre szűkülő látótérrel rendelkező majmaival, megpróbálom elmagyarázni a fenti fogalmakat.

A vékonykliens - vastag kliens önmagában nem sokkal több egy buzzwordnél, hiszen a terminálidőszak elmúlta után csak nagyon rövid ideig létezett egy olyan időszak (ha létezett egyáltalán), amikor nem volt valamilyen központi elem egy számítógépes infrastruktúra működésében, hanem random módra hevertek csak PC-k egy irodában. Hiszen viszonylag hamar megjelentek a fileszerverek, nyomtatószerverek, sőt: suprise, suprise: a mainframek soha nem tűntek el igazából. Egészen sok helyen volt központi infrastruktúra folyamatosan. De legalább 1994 óta vannak Windowsos serverek, a Unixosak soha nem tűntek el. Innentől kezdve már csak a mérték a kérdés. Viszont (ezt írjuk fel, később még fontos lesz!) ez az infrastrutúrabeli kérdés alapvetően azért cégen belüli, egyelőre mindenképp.

Ezzel szemben a letelepített szoftver - szoftver-mint-szolgáltatás inkább egy cégen kívüli probléma. Hiszen bármiféle magára valamit is adó cégen belüli rendszer használ egy kliens-szerver architektúrát (esetleg bizonyos üzemméret alatt nem, pl. egyéni vállalkozásnál ennek ritkábban van értelme, bár több számítógép esetén...), és cégen belül a drága jó alkalmazottnak nem tökmindegy, hogy miről jön az adat, a helyi szerverről vagy külső cégtől? A letelepített szoftver és a szoftver-mint-szolgáltatás között ugyanis a fő különbség az, hogy megveszi-e a cég a szoftvert, aztán maga üzemelteti vagy üzemeltetteti (erre még visszatérünk), és egy viszonylag erős kezdeti összeget, majd frissítésért-szupportért bizonyos pénzt fizet, vagy tényleg csak távoli eléréssel, (tipikusan) weblapként kapja meg, azaz szolgáltatásként, amiért egy nagyjából végig azonos díjat fizet?

Az SAP mint szolgáltatás a cikk egyértelmű mélypontja. Itt nem arról van szó, hogy a SAP ne maradt volna döntően on premise (azaz a cégeknél letelepített szoftver), hanem hogy nekiálltak eladni még drága bevezetést is hozzá, plusz eladásból meg nehéz már növekedni, az új feljesztések meg az ügyfelek szerint nem nagyon érik meg az árukat, nem upgrade-elnek. Talán mostanában fognak elgondolkodni egy Saas-osabb verzión és elemeken, de azért az a tétel egyelőre áll, hogy egy nagy cég nem viszi ki az adatait a felhőbe, a kisebb cégekenk szánt Business-by-Design-nal meg gyakorlatilag csak szívni lehet.

Ha arra gondolt a tollnok, hogy a SAP dinamikusan emeli a szupport árait, akkor ilyen értelemben tényleg egyre több a szolgáltatás a portfólióban.

Az IT outsourcing, vagyis kiszervezés megint más. Az egyszerűen annyi, hogy átadják az üzemeltetést egy külső cégnek, akik olcsóbb munkaerővel és méretgazdaságból fakadó előnyökkel hatékonyabban látják el a feladatot, mint a belső IT. (Elvileg persze, mert a mission critical rendszereknél nagyon rosszul jön, amikor kiderül, hogy a 9-17munkaidőn kívül vállalt szolgáltatási szint csak 90%, azaz állhat egy évben cca. 30 éjszakát..., na persze az SLA (service level agreement) minden területen számít, ami külső üzemeltetésű).

A T virtualoso mélyére nézve pedig a Microsoft logo köszön oda, nyilván nem meglepő, hogy a T nem állt neki saját eszközöket fejleszteni. Ettől persze ez még lehet jó választás 'otthontalan' vállalkozások számára, bár a havi 3k gigánkét igencsak borsos ár (Amazonnál mondjuk 15 cent (plusz fogalmanként ugyanennyi), egy feltét kell csak rá, amivel kezelik az S3 fiókot). A Telepresence rendkívül érdekes technológia, és csökkentheti az utazási költségeket, de a (videó)telefonálás mindig is szolgáltatás volt, és legalább annyira hálózat, mint eszközfüggő.

Hogy kerül a mobilnet a szövegbe? Ez ismét rejtély. Google, Facebook? Minden tekkrovatos cikkbe bele kell írni ezeket, az a policy az indexnél? "Nehezebb lesz az átállás a szövegszerkesztők, adatbázisok, és más irodai és kreatív programok esetében." - ez azért WTF-díjas.

Elmondom, hogy miről kellett volna írni: Salesforce, Microsoft Azure Cloud, Google Apps for Your Domain, Oracle (plus Sun), Netsuite, Inuit, Zoho; csak egy pár név, de mindenki nyit a cloud felé. Egyes víziókban sokkal erősebb a private cloud, azaz a nem mindenki számára nyitott felhő, amelyben például a megrendelő nagy cég a specializált beszállítóival együtt használ bizonyos rendszereket, mint az open cloud, de attól még erre gondolkodnak.

Összességében az az érzésem, hogy az index újságírója rácsodálkozott egy jelenségre, amire nem figyelt még fel, és ez tök jó, velem is gyakran előfordul. Csak én nem azért kapom a fizetésem, hogy feltaláljam az elrontott, félreértett spanyolviaszt.

De ha valaki komolyabban akar ismerkedni a témával, akkor érdemes olvasni például az Enterprise Irregularst, akik pont az Enterprise IT átalakulásról író laza blog- és személyes közösség, elég erős hátterekkel (pl. gartner-elemzői múltakkal, stb.)

És a végére az ígért tipp Uj Péternek: az újságíró nem azért újságíró, mert nyomokban összefüggően tud betüket egymás mögé írni, hanem mert uram bocsá' van egy átalános rálátása a témára, és forrásai. De legalább a wikipédiát hajlandó használni, angolul is ha kell.

Ideje lenne kirugdalni a Tumblr elől a jónépet, hogy olvassanak is egy témáról, mielőtt írnak róla. Vagy végleg kirugdalni őket, és lecserélni olcsó ribancokra. Hisz az is hozza a kattintást, s a grafikonon még jól is mutat a költségcsökkentés.

3 komment

2010.01.10. 22:41 Caracalla

A kiadás jövője

Címkék: apple mp3 zene internet jog usa verseny piac amazon innovacio szerzoi jog e kereskedelem jatekszoftver intellectual property mobipocket

Az utóbbi időben viszonylag kevés, a szellemi alkotásokkal foglalkozó poszt volt. Ennek az alapvető oka az, hogy amennyire látom, a jogi kérdések nagyjából tisztázódtak a szerzői jogok filecserét érintő részterületén, az pedig többé-kevésbé irreleváns (bár érdekes) innen nézve, hogy az amerikai due processbe ütközik-e a letöltésenként 10k $ feletti megítélt összeg.

Viszont pár hete belefutottam egy cikkbe, amely nyomán egy csomó izgalmas kérdés ötlött fel bennem a kiadók, a kiadás, azaz a szellemi alkotások megjelentetése és értékesítése kapcsán.

A kiadó szerepe

A Wired kiváló cikke egy rendkívül látványos kudarccal foglalkozik: talán többen emlékeztek még a Duke Nukem franchise-ra, amelyben egy vagány, izmos harcos bőrébe bújva kellett felvenni a harcot a Földre törő idegenekkel, és amely a világ egyik első igazán sikeres first person shootere lett. A cikk a 3D Realms 12 éves vergődéséről szól, arról, hogy hogyan nem tudták elkészíteni a játék folytatását. Bár többször kiváló videókat, képeket mutattak a készülő játékból, az mégsem lett soha kész. Több menedzsment-problémának kiváló példája a történet, például hogy soha ne kezdjünk bele egy projektbe, mielőtt tudnánk, hogy mit várunk eredményként, hogy mikor (nem idő, állapot) vagyunk készen.

A dolog azonban kreatív termékekkel soha nem ennyire egyszerű. Hiszen úgy kellene összehangolni egy alapvetően művészi tevékenységet egy sikeres üzleti menedzsmenttel, hogy mindkettő működjön. Ez még egy kevéssé kreatív üzleti szoftver esetében is okoz gondokat, amiknél egy alapvetően szórakoztató termék előállítása csak nehezebb lehet. Azonban több más szerep mellett a kiadók szerepe az is, hogy az alkotókat rávegyék, hogy piacilag sikeres munkákat csináljanak, költségkereten és időkereten belül.

A Duke Nukem sztori mintegy negatív igazolása a fenti tételnek. Három kiragadott idézet az említett cikkból (amit egyébként nagyon érdemes elolvasni): 

"Broussard (a 3D Realms vezetője C.) was also cursed with money.

Normally, game developers don’t have much cash. Like rock bands seeking a label to help pay for the cost of recording an album, game developers usually find a publisher to give them an advance in exchange for a big slice of the profits. But Broussard and Miller didn’t need to do this. 3D Realms was flush with cash; on top of the massive Duke Nukem 3D sales, they had other products that were selling briskly, including several add-on packs for Duke Nukem 3D that they’d outsourced to another developer. (They even licensed their Build engine for a dozen games, bringing in more dough.)"

"Other game developers envied the freedom that Broussard and Miller had, at least at first. Developers and their publishers, indeed, are often at war. It’s like many suits-versus-creatives relationships: Developers want to make their product superb, and the publishers just want it on the shelves as soon as possible. If the game starts getting delayed, it’s the publisher that cracks the whip."

“It’s our time and our money we are spending on the game. So either we’re absolutely stupid and clueless, or we believe in what we are working on.”

Yet the truth is, Broussard’s financial freedom had cut him off from all discipline. He could delay making the tough calls, seemingly forever. “One day, Broussard came in and said, ‘We could go another five years without shipping a game’” because 3D Realms still had so much money in the bank, an employee told me. “He seemed really happy about that. The other people just groaned.”

 Bár az alkotás előállítására adott összeg az, amivel a kiadó kézben tartja az alkotót, de a kiadó által a termék előállításához nyújtott legfőbb érték valójában nem ez, hanem a fegyelem, az üzletszerű működés, ami lehetővé teszi nem csak a termék sikeres elkészítését, de azt is, hogy a következőnek is neki tudjanak állni. Ez nem csak a játékokra igaz: hasonló a szituáció a zene, a könyvek és a filmek esetében is.

Emellett a kiadói szerepnek vannak olyan nem elhanyagolható részei is, amit egy-egy hónapokig-évekig készülő alkotás esetében elég nagy teher az alkotónak ellátnia: a médiával való kapcsolattartás, a reklámtevékenység könyebben megy, ha van folyamatos kapcsolat és nem csak bizonyos időszakonként tűnik fel valaki, hogy felhívja (például) a média figyelmét egy-egy alkotásra. Egy újságírónak is rendkívül megerőltető lenne kapcsolatot tartani többszáz fejlesztőstúdióval.

Azonban több ponton repedezni kezdett a fenti modell.

Változások a művekben, a környezetben: a technológiában

Az egyik legfontosabb változás a művek változása és a kiadók reakciója. A digitális formátumok, az információtechnológia szinte mindegyik területet érintette, persze nem egyformán. Az egyik legfontosabb dolog, hogy a fizikai hordozó indukálta kényszerek enyhültek, és számos, valójában nem egy műalkotásból álló valamiféle gyűjtemény összecsomagolása megszűnt/megszűnik. Szinte magától adódik a zenei album, mint példa. Érdekes kérdés, hogy miért vált szinte egyeduralkodóvá az 5 perc körüli számhosszúság (én a rádióra tippelnék, mint legfőbb okra) (mint kiderült, tévesen tippeltem, Konrád illetve perger.laszlo hívták fel a figyelmemet arra, hogy a számok hosszának kialakulásában a hordozó játszotta az igazán lényeges szerepet), de azt, hogy nagyjából a számokból 10-15-ös csomagokat (albumokat) alakítottak ki, egyértelműen a fizikai hordozónak tudható be. Hiszen a puszta előállítás mellett ezek szállítása, tárolása, értékesítése is komoly költséget jelent, a nagyjából egy órás hordozó lett a sztenderd (ezt nem tudnám megmondani, miért, de ez piacilag megfelelő hosszúságnak bizonyult, a legsikeresebb formátumok e körül vannak, az LP cca. 60 perc, a magnókazetta 60 és 90 perces, a CD lemez 74 ill. 80 perces). Nyilván az egyensúlyt alapvetően az előállítással-kiadással kapcsolatos költségek és az értékesítéssel kapcsolatos költségek, alakították ki. Ennek nyomán aztán persze az is optimalizálódott, hogy hány 'jó' számnak kell egy albumon lennie, hogy az eladható legyen, és mennyi lehet a töltelék (ami persze nem egy abszolút határ, hiszen egy jó brand esetén sokkal több lehet a töltelék, stb.).

Ez az, amit néhány kivételtől eltekintve megszűntet a digitális zenekereskedés. Már most is az Apple az Egyesült Államok legnagyobb zeneboltja, úgy hogy csak digitálisan ad el, az interneten keresztül zenét.

Más területeken bonyolultabb a helyzet. A könyvek esetében is lehet nagyon jó példákat mondani, ahol a technológia határozta meg a könyvformátumot (ma már egy könyvelés jobbára nem könyvekben zajlik, amint szótárt is egyre inkább használunk adatbázisokban, mint könyvként, de szép példa a törvénykönyv is), míg a novelláskötetnél akár lehet akkora a hozzáadott szerkesztői érték, hogy az fennmaradjon egy digitális környezetben is (illetve azok maradnak fenn kötetként, amelyeknél ez a hozzáadott érték megvan akkora, hogy gyűjteményes műként működjön).

A számítógépes játékoknál különböző megközelítéseket láthatunk. Megjelentek a dlc-k (downloadable content), amik méretben sokkal változatosabbak, mint a korábbi kiegészítők (lehet akár egy néhány eurós ikonkészlet, plusz zene, stb.), illetve a hírek szerint a Dragon Age eleve úgy készült, hogy újabb content packokat lehessen csinálni hozzá. A modok, fanmade kiegészítők pedig már évtizedes fejleménynek számítanak legalább.

A filmeknél, sorozatoknál (audiovizuális művek) még bonyolultabb a helyzet. Maga a filmalkotás soha nem volt igazából összecsomagolva semmivel, és a hossza legalább annyira múlik a fizikai hordozótól független tényezőkön (pl. a mozi üzleti modellje, a fogyasztók ideje, stb.), hogy hosszabb távon se kelljen a műforma megbomlásával számolni. Sorozatoknál azonban már terjed a 'darálás', azaz a teljes sorozat megnézése egyben. Van aztán számos speciális forma, (klippek, stb.), amikkel nem foglalkozom, itt az az érdekes, hogy szembesülünk azzal, hogy bizony az új, internet+digitális technológiának is vannak korlátai (pl. a YouTube-ra nem lehet bármekkora filmet feltölteni). Eleve érdekes a tévécsatornák helyzete: vajon ezekben van hozzáadott érték akkora, ami alapján megmaradhatnak, vagy csak a médium - a kábelszolgálatás+Tv modell miatt léteznek? Azt gondolom, hogy bizonyos formában ezek fennmaradnak, ám a TV modellhez képest specializáltabbá válnak, butikcégek jelennek meg és lazul a műsorszolgáltatás szerű felállás is.

Összefoglalva: a korábbi fizikai-technológiai korlátokból fakadóan kialakult műformák közül azok megmaradásával kell szerintem számolni, ahol ezen a tényezőn felül más tényezők, például a felhasználói szokások is indokolják ezek megmaradását. Bizonyos esetekben elképzelhetőnek tartom továbbá, hogy a korábbi korlátok közt kialakult formák megmaradnak, annyira kódolttá váltak kultúrálisan (pl. a novelláskötet sokkal hosszabb időre jelent olvasnivalót, mint egy-egy novella, a tévécsatorna esetében pedig fontos lehet a passzív - lezuhan a tévé elé este - fogyasztás is. Hosszabb távon azonban reálisan lehet számolni pl. a felhasználó szokásai szerint összeállított (egyénileg testreszabott) műsorral is, amely azonban nem időhöz lesz kötve, és a központi szerep az adattal rendelkező szereplőé lesz).

Ugyanakkor a kiadóknak (és kisebb részben az alkotóknak, de ők annyira nem számítanak: az alkotók 'üzemmérete' általában kisebb, és láthatóan vannak közöttük nyitottabbak is, plusz az alkotás nem csak pénzkérdés, azaz ha van működő modell, és valaki alkotni akar, akkor reálisan lehet azzal számolni, hogy könnyebben alkalmazkodik) általában problémát okoz az, hogy ezeket a változásokat tudomásul vegyék, és ehhez alakítsák az üzleti modelljüket. Így adott egy fontos, nehezen nélkülözhetőnek tűnő szereplő az alkotások előállításának folyamatában, akinek rendkívül bizonytalan a jövője. Másképpen szólva a kiadóiparnak újra ki kellene találnia magát.

Egy szabadpiac esetében nem kellene aggódnunk emiatt. Azonban a szerzői jogok - számos rendkívül jó tulajdonságuk mellett, például hogy lehetővé teszik az alkotások üzleti kiaknázását - a szabad piacot korlátozó monopóliumként is működnek, így a legrosszabb esetben a hézagos archiválási szabályok miatt sok kultúrális termék elveszésével, illetve a piac lenullázódásával is szembekerülünk. Még inkább probléma, hogy bizonyos területeken annyira kevés számú szereplő a meghatározó, hogy ez a változás sok időt igényelne, erőteljesen megnehezül, vagy akár lehetetlenné is válik.

A jövő kiadója

Lesznek-e kiadók a jövőben? Nem látom okát, hogy miért ne lennének. Az persze könnyen lehet, hogy rájuk se fogunk ismerni.

A kiadók által jelenleg ellátott szerepet más is betöltheti, sőt nem is egyetlen szereplő feltétlenül. A marketing-pr feladatokat átvehetik szakosodott butikcégek, az alkotók maguk felismerhetik, hogy szükségük van a külső üzleti-gazdasági tanácsokra és irányításra, és erre felvehetnek cégeket, a finanszírozást biztosíthatja kockázati tőke vagy tőzsde is akár, stb.

Azonban lesz egy nagyon fontos, nagyon új szereplő, a technológiai szolgáltató.

A szellemi javak kereskedelmének új meghatározó szereplői azok lesznek, akik a fogyasztóhoz való hozzáférés biztosításában közreműködnek. Hogy ilyen szereplőből nem lesz sok, azt a tranzakciós költségek biztosítják (a fogyasztónak ugyanis egyetlen jól működő kontaktpont elég, ha ott a termékek teljes vagy elég széles kínálatát eléri, viszont minden újabb szolgáltató figyelemmel kísérése egyre kevesebb hasznot hoz, mint az előzőé, ugyanez az alkotó szempontjából hasonló helyzetet eredményez: míg a második szolgáltatónál való megjelenése alkualapot jelent számára az elsővel szemben, a tizenkettedikkel való egyezkedés már csak a költségeit növeli). Hogy termékfajtánként hány lesz, az sok mindentől függ, én arra tippelek, hogy kategóriánként egynél több és tucatnyinál kevesebb sikeres lesz (a sok mindenbe beletartozik, hogy a szolgáltató mennyire él az erőfölényével - ha nagyon, akkor mindenkinek érdeke lesz új szolgáltató belépése, de számít, hogy mennyire jól sikerül megvalósítani, mennyire áttekinthető a kínálat, a nyelvi korlátok, mennyire lesz a szellemi javaknak világpiaca, stb.).

Ezeknek a szolgáltatóknak több formája lesz, tipikusnak a digitális piacterek tűnnek jelenleg. Ilyen az Apple, a Valve, az Amazon, meg még sokan mások. Van köztük kiadó is, van köztük hardvercégből kialakult szolgáltató és a csomagküldő kereskedelmet átalakító cég is. A zene esetében eléggé elcsúszott a szolgáltatók egyensúlya (az Apple-é a piac 69%-a, az Amazoné a 8%-a), a számítógépes játékok egy része esetében csak egy piactér van (pl. XBOX esetében csak az XBOX Live), a PC játékok esetében kiegyensúlyozottabbnak tűnik a helyzet, de számokat sajnos nem tudunk, csak a katalógus nagysága alapján tippelek.

Azt, hogy ezt a szerepet ki tölti be, nem egyszerű megjósolni. Az adott cég a termékkategóriába már valahonnan megérkezik (lehet a termék kiadója, pl. a PC játék esetén, ahol speciális hardver kell, ott lehet a hardvergyártó (Apple, Amazon az ebookok esetén, bár ez vegyes mert könyvkereskedő is), lehet a korábbi fizikai forma boltja (Barnes&Noble az ebookok esetén)), általában nem technológiai szolgáltatóként jön létre. Bár a termékelőállítást legjobban ismerő kiadók jó pozícióban lévőnek tűnnek, de ritkán tudnak túllépni a saját korlátaikon, és a saját műveik értékesítésén, ami hosszú távon a már említett tranzakciós költségek miatt nem működik. A Valve egy érdekes példa: a Steam 2002 óta létezik, de a saját játékaik multiplayerének támogatásától csak 2007-ben sikerült oly mértékben elszakadni, hogy komolyan vehető 'semleges' bolttá váljon. A legtöbb kiadó erre nem képes.

Ezek a technológiai szolgáltatók a kiadók tortájába harapnak aztán bele. Szép példa az Amazon, amely szőröstül-bőröstül lenyelte a Mobipocketet, és 30%-os részesedést ad bárkinek, aki az ebookjait nála akarja árulni. Ez a százalék a hagyományos kiadónak nem nagyon hagy helyet. (És akkor érdemes megemlíteni, hogy a másik kvázi szabványosodás felé haladó technológia, az Adobe ennél rugalmasabb, viszont ott is korlátozott azért, hogy mennyi bolt maradhat meg, bár persze a könyvpiac azért közel sem egységes, butikboltok kialakulhatnak, viszont az Amazon messze a legnagyobb potenciális felhasználói bázist hozza - egy érett piacon viszont nem lesz tartható szerintem a 70%-os részesedés, kivéve, ha az olvasókészülékkel kvázimonopol szerepre tesz szert, persze a formátum a lényeg, nem a hardver).

Egy fél bekezdés erejéig érdekes, hogy a legrosszabb a retail láncok helyzete: az Egyesült Államokban viszonylag nagy visszhangot váltott ki a Tower Records 2006 évi becsukása, viszont ami ennél is érdekesebb, hogy a zenepiac dinamikusan növekvő részét adó online értékesítés 2010 végére elérheti a retailt (2009 első felében 65-35% arányban vezetett a retail). Így egy retail üzletlánc iszonyatos nagy bajban van: a piac, amin él csökken, amelyik része növekszik, abba ha belép, akkor a saját üzletét kannibalizálja. (És itt megint meg kell jegyezni, hogy a klasszikus reailre igaz ez inkább, akinek van egy viszonylag állandó, nagy költségösszetevője: a boltfenntartás; személyzet, áram, takarítás, stb., a csomagküldő helyzete jobb, és könnyebben is lép be az online tartalomértékesítésbe, nem véletlen az, hogy a Bookline lett a Magyar Telekom partnere a Hanvon ebook olvasóban, és logikusan következik, hogy akkor könyvesboltban is ő lesz, nem pedig az Alexandra, ami az aggresszívan terjeszkedő Tower Recordsra hajaz inkább; ráadásul a költségcsökkentés a készletet kevésbé ismerő, alulmotivált alkalmazottakat jelent csak és rosszabb boltokat, amik még tovább rontják a klasszikus retail lánc pozícióját.) Ehhez képest a kiadók helyzete leányálom.

Összességében azt gondolom, hogy a technológiai szolgáltató megjelenésével a kiadó szerepe és súlya csökken, az alkotó relatív alkupozíciója javul, de a kiadói szerep nem tűnik el. A technológiai szolgáltató és a kiadó lehet egy és ugyanaz, de csak akkor, ha az adott kiadó felül tud emelkedni azon, hogy a saját műveit adja el, vagy akár csak jobban hirdesse a piactéren. Hosszabb távon azonban a szerzői jog azt is magával hozza, hogy a technológiai szolgáltatók versenyezni fognak, több piactér alakul ki minden kategóriában (hiszen, ha nem tévedtem, akkor ez minden más szereplő érdeke, és az alapulfekvő technológia, az internet nyitott).

Rengeteg mindenről lehetne még írni, de most itt abbahagyom. Remélhetőleg még a héten írok egyet a magyar piacon általam látott tendenciákról és helyzetről, illetve külön posztot érne a tévézés jövője, amely azért egy több szempontból speciális modellen alapul (nem az egyes termékekért fizet külön a fogyasztó), illetve az újság- és lapkiadás. Nem foglalkoztam azokkal a termékekkel sem, amelyek fogyasztója nem vagy nem csak az egyéni felhasználó, a számos okból speciális szoftverpiaccal, a szolgáltatássá alakuló művekkel, a digitális műformával és a drm-mel és nyilván még sok minden mással.

Viszont egyértelműen érdekes évek jönnek.

Disclaimer: Aki olvassa már egy ideje ezt a blogot, az láthatja, hogy némileg megváltozott a kiadókról vallott képem. Ennek oka egyrészt az, hogy az oligopolisztikus amerikai film- és zeneipar mellett számos más, eltérő területet kezdtem feltérképezni (játék, könyv, stb.), illetve jelenleg egy kiadó - nem kiadás területén dolgozó - alkalmazottja vagyok. Természetesen a nézeteim kizárólag a saját véleményemet képezik, a munkáltatóm nem szopnzorálta, támogatta vagy ellenőrízte ezt az írást.

Emellett köszönettel tartozom Keltnek, aki sounding boardként végighallgatta a fenti gondolatmenetet, és több értékes megjegyzéssel segítette a kialakítását. Azt is mindenképpen javasolta, hogy vegyem bele a freemium modelleket, de ez az írás üzleti modellek nélkül is elég hosszúra nyúlt.

2 komment

2009.12.26. 18:52 Caracalla

Bejelentésköteles a webbolt működtetése, hogy is van ez?

Címkék: jog eu e kereskedelem welcome to hungary

Jó két hete volt egy kisebb beszélgetés a twitteren arról, hogy engedélyköteles a webbolt. A történetben hihetetlen nagy szarkavarást sikerült elkövetni, megpróbálom kicsit tisztába tenni a dolgokat.

Elég nagy változás elé néz - elméletileg - a magyar kereskedelmi élet szabályozása. Az Európai Unió 123/2006/EC irányelve nyomán ugyanis mindenféle tevékenységnél jelentősen szükül az engedélyezési eljárások előírásának a lehetősége.

Hogy szépen sorban haladjunk, kezdem a webshopokra vonatkozó praktikus információkkal, majd összefoglalom az egész ügy hátterét, végül a személyes véleményemet is leírom, hogy hol lett a magyar szabályozás elrontva és miért.

Szóval a kereskedelmi törvény (a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV tv.) 3. §-a mondja ki azt, hogy kereskedelmi tevékenység - hacsak EU-s vagy hazai norma nem teszi engedélykötelessé - bejelentésköteles, azaz be kell jelenteni, ha valaki ilyesmit akar csinálni, és a bejelentéssel egyidejűleg meg lehet kezdeni a tevékenység folytatását.

A bejelentési eljárást pedig a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) szabályozza, amely azt határozza meg, hogy a jegyzőnek kell bejelenteni a kereskedelmi tevékenység végzését, aki erről nyílvántartást vezet, és azt az önkormányzat honlapján jól közzé is teszi.

A már működő és hatályos működési engedéllyel rendelkező üzlet esetében pedig akkor kell a bejelentést megtenni, ha valami megváltozik. Ez szó szerint így szerepel a 210/2009. kormányrendelet 29. § (3) bekezdésében. Ami persze kicsit bonyolultabbá teszi a dolgot, hogy a webshopok nem voltak eddig sem engedélykötelesek. Többféleképpen is lehet értelmezni a fenti mondatrészt, az én véleményem az, hogy a szövegszerű értelmezés sajnos nem támogatja az ésvagy értelmezést (azaz mind a működésnek mind az engedélynek meg kell lennie ahhoz, hogy az adatváltozásig várni lehessen). Ugyanakkor más értelmezési módszereket figyelembe véve lehet amellett érvelni, hogy a már működő, de korábban nem engedélyköteles üzleteket is elég adatváltozáskor bejelenteni (különösen annak fényében, hogy mennyi idő telt el a norma megjelenése és hatályba lépése között, s így a szövegszerű értelmezés könnyen alkotmányos aggályokat is támaszthatna).

Na de mire fel így az év végére ez a nagy változás?

Az Európai Unió 2006. december 28-án fogadta el a belső piaci szolgáltatásokról szóló 123/2006/EC irányelvet, és annak implementációjára (hazai jogszabályokba való átültetésére) 3 éves határidőt szabott, amely 2009. december 28-án jár le. Ebben számos nagyon ügyfélbarát megoldás kapott helyet, például kötelező engedélyezési eljárást csak akkor lehet előírni, ha azt "a közrend, a közbiztonság, az emberek, az állatok, a növények egészségének és életének védelme, a környezet védelme, közegészségügyi követelmények érvényesítése" elkerülhetetlenné teszi. Egy másik előírása hogy egyablakos és elektronikus utat kell biztosítani a bejelentések-engedélyek intézésére. Tippelni se merek, hogy ez mikorra lesz meg.

Ennek nyomán baromi sok törvényt kellett átnyálazni, alig maradt olyan szeglete az állami működésnek, amit ne érintett volna ez a változás.

Meg is kezdődött a nagy munka - Magyarországon például a direktíva elfogadását követő másfél év késéssel, 2008 közepén. Onnan persze már könnyű veszteni, így hát a 2009-es év a kapkodás jegyében telt. Így lett számos törvényt módosító 350 oldalas salátatörvényünk, a kormányrendeleteket és a miniszteri rendeleteket is hasonló sebességgel vizsgálták felül. Ahol pedig fát vágnak, ott hullik a forgács. Ezeket a jogszabályokat rohammunkában rakták össze, és egy sor innovatív jogalkotói megoldást honosítanak meg, ugyanakkor senki nem mert szólni semmit, hiszen annak kötelességszegési eljárás lehet a vége.

Nem akarok az elcseszett, kormányzásnak látszó szétesett semmittevésről írni itt, de lehetne. Ezen az ügyön nagyon meglátszik az, hogy a mai Magyarországban nincsen meg az a képesség, hogy egy általános, sok területet érintő, nem kimondottan a hierarchiához igazodó változást lemenedzseljenek.

Kicsit speciális a dohányboltok helyzete: én azt gondolom, hogy bármilyen szomorú is ez a dohánywebshopot üzemeltető számára, de lehet a mellett érvelni, hogy azt ne lehessen a neten árulni. Egyrészt annyira elterjedt a csempészet és a jövedékiadó-csalás, hogy az már önmagában indokolhatja ennek tilalmát, ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a 18 éven aluliakat is szűrni kell, akkor talán méginkább indokolt. Hasonló a helyzet az alkohollal is. Azt igazából nem tudom, hogy hogyan lehetne felkészülni arra, hogy megtiltják egy tevékenység folytatását.

Ugyancsak nem érzem azt megvalósíthatatlannak, hogy egy webbolt vagy más honlap nyitólapján ne szerepeljen alkohol.

Az külön vicces, hogy az index szó nélkül benyelte a Fair Business rinyáját, aminek az elnöksége félig állami szereplőkból áll, és az egyébként olyannyira jelentős minősítésért rohannak a webshopok (5 oda is ért, 4 meg útban van). Ez leginkább egy senkit sem képviselő szocialista típusú szoft hatósági szerepre törő izének tűnik.

Az állam meg a semmilyen, illetve megkeresésre gyalázatos kommunikációval egy nagy ziccert hagyott ki: végre egyszer pozitív szerepben tűnhetett volna fel, de sikerült azért csak rosszul kijönni a sztoriból.

Szóval bizony mondom néktek, minden szinten el van ez rontva, de egyszer még, ha kinövi a gyerekbetegségeit, lehet hogy az EU egyik leghasznosabb jogalkotási darabjaként fogunk a 12/2006/EC irányelvre visszatekinteni.

(Ha bármi nem világos, vagy kérdés lenne, ott a kommentdoboz.)

6 komment

2009.12.18. 20:35 Caracalla

Vodafone reloaded: mit kellene tanulni az esetből

Címkék: web2.0 marketing media vodafone twitter telekommunikacio smo

Három fontos tanulság van imho: 1) ha már a nyilvánosság előtt kell nagy cégként kommunikálnod, akkor legyél körmönfont geci, 2) ha bloggerből lettél szakértő, akkor mérd fel, hogy az üzleti modelled hosszútávon életképes-e, és ha igen, akkor hogyan 3) bizonyos esetekben érdemes egyszerűen csöndben maradni.

Mint a leadből is látható, már megint a Vodáról lesz szó, ráadásul az alábbi szöveg a nyugalom megzavarására is alkalmas. Én szóltam.

ad 1) Igazából nem értem én ezt a céget. Csinálnak valamit, ami mondjuk szerintem üzletileg indokolható (a kirúgás), de nagyon rosszul kommunikálják, és épp amikor elülne a róla folyó beszélgetés, tesznek róla, hogy napirenden maradjon.

Ha valamit meg kellene tanulnia a Vodafonenak és a hasonló méretű cégeknek a dologból, az az, hogy nekik nem szabad sohasem early adopternek lennie. De oké, megpróbálták, elrontották, akkor legalább próbálják már meg értelmesen kezelni a helyzetet.

Egy nagy cég bár azt nem teheti meg, hogy folyamatosan hazudozik félrekommunikál ügyeket, de bizony egyes esetekben megpróbálhatja. Nem kell ahhoz tarokk-pakli, hogy valaki megjósolja, hogy ha az index és a kreatív írt egy ügyről és abban újabb fejlemény lesz, ami ráadásul rendkívül kattintékony is, akkor azt is megírja. Ilyenkor nem az a megoldás, hogy hallgatunk, hanem előrántunk párszázoldal szkennelt pdf-es szabályzatot és keresünk egy nekünk tetsző pontot benne, és az lesz a kirúgás oka - egy héttel később. És az semmiképpen nem lehet egy népszerű, relatíve új szolgáltatás. Érdemes összeállítani a válságtervet, a dress code ismételt megsértése ránézésre elég unalmas témának tűnik, munkahelyi késések, alkoholszonda eredményei, illegális vagy policybe nem illő szoftver a munkahelyi gépen stb, stb, illetve végső esetben gyerekpornó (ez nyugaton már bevált minta, senki nem mer a nyilvánosság elé állni, ha egy ilyen váddal kell  szembenéznie). Ez azonban félig még mindig amatőr.

Ha egy nagy cég vagyunk, használjuk valamire a HR bürokráciánkat. Hiszen van egy teljes osztályunk, ami tele van kevéssé őszinte, karrierkilátások nélküli hölgyekkel és urakkal, akik például bizonyára szívesen megrendeznek nekünk egy rendkívüli értékelést az érintett munkatársról. Nagyon egyszerű úgy összeállítani egy személyiségtesztet, aminek az eredménye mindenképpen az lesz, hogy a delikvens teljesen alkalmatlan arra, amit csinál. Bor, sok csoki, viszlát, további sok sikert az új kihívások keresésében. Ha távozása után még nyilatkozgatna, nos ezt még mindig ki lehet szivárogtatni egy-két kínos részlet kíséretében. És mivel minden újság szívesen ír a twitterről, de relatíve kevés ír szívesen bármilyen bürokratikus processről (hiszen milyen kevéssé működik például a politika feletti médiaellenőrzés), mert az olvasók fürtökben szaladnak messzire (hiszen a twitter cool, a sorkizárt folyószöveg meg booring), úgy gondolom ez egy elég jó terv a túlélésre. Persze évente nem lehet sok ilyen kártyát kijátszani, a lebukás esélye exponenciálisan nő.

Ebben az esetben azonban meg lehetett volna próbálni kijátszani az összehasonlító reklámra vonatkozó törvényi rendelkezésekre épülő érvelést, ugyanis ezek a rendelkezések megtiltják a más hírnevét sértő összehasonlító reklámot. Úgy érzem, hogy lehetne a mellett érvelni, hogy a t-mobile hálózatleállásra vonatkozó keresés mellett megjelenő reklám alkalmas a fogyasztó megtévesztésére, hiszen egyáltalán nem biztos az, hogy a Vodafone hálózata minden T-hálózatleállásról szóló keresés közben megy, vagy egyáltalán, hogy az általában megbízhatóbb.

Akit érdekel, olvassa el a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. tv. vonatkozó részeit, különösen a 12. §-t.

Ha esetleg ez nehéznek tűnik, akkor csekkoljuk le, hogy milyen piacon működünk és fogjuk be a pofánkat.

 

ad 2) Érdekes kérdés a közösségimédia-optimalizálás. Ez a piac véleményem szerint még nem létezik, és általában nem is fog. Viszont a szakértők száma csak egyre növekszik.

 Itt van például Doransky elemzése a helyzetről. Még ha el is siklunk afelett, hogy sokadszorra sem sikerült egy egyértelmű diszklémert megfogalmazni (a Vodafone pénzt adott azért, hogy megírja, mit kezdünk például egy olyan helyzettel), illetve hogy a szakértő nem igazán fejti ki, hogy mi alapján felkészült pl. a multik kultúrájának megítélésére (egyébként talán ezt az elemet én dobtam be a köztudatba, norti hathatós segítségével), azért az különösen szép amikor a szakértőnk egy olyan belső köremailre hivatkozik, amely a megesett reklámokat letiltja, ámde szakértőnk az időtényezőt már teljesen rosszul lövi be.

Vessük össze az alábbi szöveget:

"A menedzsment “sztori”

Na akkor a menedzsment lépéseiről röviden, teljesen érhető módon letiltották azonnal a személyes negatív kommunikációt - konkrét köremailt küldtek minden dolgozónak - és függetlenül minden korábbi akciótól, történettől és nemzetközi gyakorlattól és kihasználható vicces lehetőségtől, úgy döntöttek, hogy az adott szituációban sportszerűen viselkednek. Nem értékelném a dolgot, egy döntés volt, amely az adott szituációban se nem jó, se nem rossz, de érvényes döntés és ennek megfelelően kezdték meg a hivatalos kommunikációt is, majd hamarosan szembesülnek vele, hogy az online médiában a Vodafone poénkodó, ám sportszerűnek nem nevezhető akciója jelenik meg."

muellah twittjével:

"A körlevél az indexcímlapos cikkbe került twitter screenshot következménye volt. Ahogy megjött a körlevél, leállítottam az adwords-öt."

Azt gondolom, hogy ahhoz, hogy valaki hosszútávon egyáltalán smo-val próbálkozhasson, szükséges a személyes hitelesség és hogy ne csak neki kényelmes módon tálalja a sztorit, hanem pontosan, a részletekre is ügyelve. Az persze simán lehet, hogy a Vodafone vezetése kúrta át, mint szart a palánkon, de azért szakértő, hogy az ilyeneket kiszúrja.

Ugyanígy a személyes hitelét teszi kockáraaz, aki anélkül nyilatkozik fűnek-fának, tévének-rádiónak, újságnak-blognak, hogy megemlítené hogy bizony neki egyik-másik szereplő pénzt fizet (és ez hangsúlyosan nem Doranskyra vonatkozik, ott a diszklémer másodlagos kérdés, függetlenül attól ugyanis, hogy a szöveg mellett ott volt-e a pontos közlése annak, hogy ki fizetett érte, a tény, hogy felkérték véleményezésre, a kreatív cikke után köztudottnak tekinthető), előbb-utóbb ezt el fogja veszíteni. Lehet arra bazírozni hogy nem bukik le, és párszor meg lehet úszni a dolgot, de folyamatosan hosszú távon nem.

Az mondjuk azért kicsit vicces, amikor Doransky egy olyan teasinget helyez el a poszt végére, amit azért vélhetően nem annyira az üveggömbben látható képből vagy szakmai szimatából felsejlő jelek, hanem inkább a Vodafone-székházból eredő információk alapozhatnak meg. Valószínűleg újabb bloggerek szakértők felbukkanására lehet számítani az ügyben.

Viszont ezeknek az embereknek azért gáz, ha lebuknak ilyen-olyan conflict of interestekkel, mert a saját személyes brandjüket viszik a vásárra (ha már egyszer feltalálták ezt a kifejezést), a saját nevükkel játszanak. Az SMO piac nem tipikus marketingterület, ahol céges logóval jelenik meg valaki, amit itt tesz, az a nevéhez tapad. Azt gondolom, hogy jelen pillanatban a Doransky név sokkal értékesebb, mint a Peer, és tudnék még példákat hozni, de talán ez a legjobb, legismertebb.

ad 3) Mindenkinek látnia kéne kívül és belül egyaránt hogy ez egy olyan cég, amely abban utazik, hogy ügyfeleinek hosszú távon folyamatosan szolgáltatást adjon el (és nem pedig egyszeri eladásokban), amely abban érdekelt, hogy megtartsa hosszútávon az ügyfeleket, egy olyan piacon, ahol már az is siker, hogyha nem veszít teret (hiszen a piac tele, növekedni már nagyon nehéz), viszont van egy bevált üzlete. Nem abban utazik, hogy csokoládészeletet, edzőcipőt vagy bármi mást adjon el, azaz az árbevétele döntő része nem egyszeri eladásokból van, hanem folyamatos szolgáltatásból. Mindent mérnie kellene aszerint is, hogy mennyit visz el az ügyfélkörből, nemcsak hogy mennyit hozhat. Nem az a kísérletező terep szerintem. Nem elég ha odakapcsolnak, mert kilóg Janet Jackson fedetlen keble, elkötelezettséget is kell vállalniuk.

Másfelől meg egy olyan piacon van, ahol egy csomó kérdésben természetes a versenytársak között a kooperáció. Hiszen közös érdek, hogy oda-vissza lehessen telefonálni a hálózatok között egy relatíve kevésszereplős piacon (ami azért fontos, mert így vélhetően a felek közvetlenül tárgyalnak egymással).

Én nem hiszem, hogy megéri egy szocialistamédia-igazgatóságot felállítani a cégeken belül a twitterre és a facebookra, többe lenne a leves, mint a hús. Meg kell hagyni az innovatív kis cégeknek és a gyorsan mozgó piaci területeken dolgozóknak, hogy kitapasztalják az új eszközöket, majd lefejvadászni egy-két jó embert, vagy megvenni egy kisebb céget, ha már látható a ROI. De megfinanszírozni akár a brand árán is?

Emellett a hálózati kiesés egy olyan baleset, ami bármelyik szolgáltatót érinthet. Nem folyamatosan jellemző a szolgáltatás minőségére, nem arról van szó - mint az at és t-nél - hogy túl sokat vállaltak, és most nem tudnak teljesíteni, hanem egy egyszeri hibáról.

És ami megesett a T-vel, simán előfordulhat a Vodával. Ha ez a közeljövőben megtörténik, nem teszik zsebre, amit kapnak. SMO ide vagy (V)oda.

 

5 komment

2009.12.10. 18:35 Caracalla

A Vodafone esete az SMO-val

Címkék: web2.0 marketing media vodafone twitter telekommunikacio smo

Gondolom az alapesetet már mindenki ismeri, a Vodafone twittben fricskázta meg a T mobile-t a hálózatuk problémáival kapcsolatban, majd adwords reklámot is alapozott a kiesésre, minek nyomán a cég elköszönt az egyébként Muellah felhasználónéven saját twitteruserrel is rendelkező Müller Tamástól. Viszonylag sok újság írt az esetről, a Webisztán pedig még aznap interjút is készített Tamással.

Előre kell bocsátanom, hogy bár találkoztam személyesen Müller Tamással, ekkor még nem sej ebben az ügyben nem tudok egyetérteni sem vele, sem a magyar web krémjével, és mindjárt ki is fejtem, miért. Ugyanakkor egy nagyon fontos momentumra felhívnám a figyelmet: vegyük észre, hogy Tamás eléggé professzionálisan kezelte a helyzetet - nem háborgott, tényszerűen beszámolt az esetről ugyan hh blogján, de ott sem mondott negatívat volt munkaadójáról. Azért ez nem kis tartást feltételez az embertől, én nem tudom, hogy meg tudtam-e volna állni, hogy alaposan beolvassak a korábbi munkaadómnak (és persze tegyük rögtön hozzá, hogy egyfelől ennek semmi értelme nem lett volna, vagyis egyértelműen ez volt a helyes magatartás, másfelől meg az indexorati megtette ezt önmagától).

Szóval akkor az esetről: tetszik, nem tetszik, be kell látni, hogy egy összetett, országos távközlőhálózatot üzemeltetni nem gyerekjáték. Nyilvánvaló, hogy mindenki igyekszik, hogy ne üssön be semmi, de ettől néha mégis megtörténik a baleset. Aljas lenne talán azzal példálóznom, hogy sokkal többet állnak a most oly nagy hangon okoskodó médiumok és szolgáltatások, mint a T-mobile, még akkor is ha sem a ráfordítás nem a szolgáltatás folytonosságához fűződő érték nem összemérhető. Ráadásul én még nem találkoztam komolytalan, meggondolatlan T-s mérnökemberrel, bár be kell vallanom a merítési mintám rendkívül csekély.

Én emellett nem látom, hogy a Vodafone új ügyfelekre tett volna szert az akcióval. Kevés embert láttam, aki az iPhone-ját elhajítva rohant volna a vicces mobilszolgáltatóhoz. Márkeépítésnek pedig nem feltétlenül kifizetődő, hiszen amit nyerni lehet a fiatalok között, azt könnyedén el lehet veszíteni ezzel az üzleti felhasználók körében. A mobilszolgáltatás egyértelműen nem FMCG, vagyis nem egyszeri eladásokra épülő valami, hanem tipikusan az ügyfelek hosszú szolgáltatóhoz kötésén és marasztalásán alapuló folyamatos szolgáltatás.

A dolog tanulsága számomra az, hogy nagyon kevesen értik egy multi működési rendjét, kultúráját. Amellett, hogy elég jól lehetne amellett érvelni, hogy a Vodafone adwords-reklámja jogsértő volt (ami egyébként például a hivatásszerűen marketinggel foglalkozó felháborodók körében sem merült fel), spontaneitásával ellentmond a Magyarország top reklámköltői közé tartozó, és a világ legnagyobb bevételével rendelkező mobilszolgáltatócsoport-lány magyar Vodafone minden bizonnyal létező vállalati policyjainak és kultúrájának. Bár nehezen tagadható, hogy erre mintha gyakoribb lenne a nonmanagement és a mismanagement, gyengébb a menedzsmenttudás, azért a multiknak átlalában mégis elég komoly működési szabályozásuk és szokásaik szoktak lenni, amelyek nem arról híresek, hogy harapnának a fiatalos, friss újdonságokra.

Nagyjából a végszó az, hogy van úgy, hogy bizonyos sztenderdek, kultúrák, viselkedésmódok nem kompatibilisek egymással, és ilyen esetekben hosszú távú kapcsolat nem alakulhat ki. Ha nem is egy ilyen ad-hoc 'jó ötletnek tűnt'-cselekedet miatt tragikus hirtelenséggel, de előbb-utóbb fel szoktak bomlani ezek az együttműködések, hacsak valamelyik fél nem változik meg rendkívüli módon.

Bízom benne (sőt arra számítok), hogy Tamás talál egy olyan állást, ahol munkaadója és saját közös megelégedettségére bontakoztathatja ki tehetségét, kreativitását. A Vodafone pedig megmarad mobilszolgáltatónak, még ha sokan emlegetik is ezt az esetet, nem várom, hogy komolyabb befolyással lenne az üzletére.

 Disclaimer: a Vodához semmi közöm, nem ismerem a belső életüket sem, nem vagyok ügyfelük, nem is akarok az lenni, továbbá nem dolgozom mobilszolgáltatónál sem.

4 komment

2009.11.27. 14:46 Caracalla

The Witcher - milyennek is kell lennie egy jó RPG-nek

Címkék: fantasy rpg jatekszoftver

A CD Project Red (lengyel) feklesztőstúdiója állt elő két éve ezzel a játékkal, amelyet pár hete vettem meg az Impulse-on, és az év legjobb RPG-je volt nálam idén.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a legjobb RPG-k azok, amelyek mögött kialakult világkép áll. Bizonyos esetekben ezt mondjuk biztosítja a történelem (a Darklands egy nagyon jó példa erre, egyébként nem is értem, hogy miért nem csinálnak több történelmi rpg-t, pl. milyen fasza lenne egy böszörmény kereskedős rpg az árpádkorba helyezve?), máskor egy létező, alaposan megírt fantasy világ adja ezt - a Witcher esetében is ez a helyzet: Andrzej Sapkowski első könyvét például 2009-ben fordították és adták ki angolul, de 1986 óta írja az univerzumot. Ez talán a legjobb lehetőség: bár a játékos számára minden új, de mégis árnyalt, koherens és bonyolult a világ, amilyen kialakítása nyilván nem férne bele a legnagyobb játékok tervezésébe sem (különösen a szükséges idő miatt). Lényeg a lényeg, az Oblivion sztorija simán elbújhat a Witcher mellett.

Nagyon sokat jelent az is, hogy a Witcher sztorija sehol nem tartalmaz egyértelműen jó megoldást. A játékosnak olyan döntéseket kell hoznia - mint a valódi életben általában a morális döntéseknél - amelyeknél nincsen egyértelműen jó, például egyszer dönteni kell, hogy a feldühödött falusiak vagy az ártatlan boszorkány mellé állunk. Az egyik fél itt biztosan meghal, a falusiakat, akik kis hibával rendelkező emberek, nekünk kell megölni. Hasonló ehhez, amikor az elnyomott elf és törpe felkelők és a vallási fanatikus lovagok között kell dönteni. Ráadásul minden döntés eredménye bele van szőve a játékba

Eleve a főhősünk is érdekes: egy mágikus mutációkkal átalakított szuperember, Geralt, aki már egyszer meghalt és senki nem érti, hogyan támadt fel. Két kardunk van: egy acélkard az emberek ellen és egy ezüsttel alaposan bevont a mágikus szörnyek ellen. A szörnyek szintén egyediek, bőven elmozdulva az ork, gomblin, farkas, vámpír, stb. vonaltól, és egészen egyedi megoldásokat vonultat fel a játék. Emellett minden fegyverrek 3 különböző stílusban lehet harcolni, mindegyiknek külön grafikai megoldást csináltak.

A harc maga is izgalmas a játékban, és sehol nem válik Dungeon Lordsos unalmas hack'n'slashhé, kombinációkat ütünk, amelyek hatásossága függ a karakter felkészülségtől. Harci képességeinket különböző csodaitalok elfogyasztásával lehet javítani, amelyek általában tükröződnek grafikailag is (pl. a Blizzard nevő, az ütések előli elugrás esélyét javító potion után a játékmenet lelassul, minden lassabnak látszik, stb.)

Olyan aranyos apróságok is találhatóak a játékban, mint például a berugás, sőt, néha fontos információkat tudhatunk meg, ha másokkal együtt italozunk.

És van benne vagy 50 órányi játék, és legalább egyszeri újrajátszás.

Nem akarok a sztorival kapcsolatban spoilerezni, ráadásul nagyon remek wikije is van a játéknak, ha valaki bele akar olvasni.

Akinek a Gothic jut eszébe róla, nem téved, eltekintve attól, hogy a Gothic harcrendszerétől többször tépkedtem ki tövig a hajamat, és mentem ki káromkodva cigizni - a visszatöltés előtt. A Witchernél ilyen gyakorlatilag nincsen, és ami külön plusz pontokat ér, hogy egyáltalán nem akartak ugrálós-platformert csinálni belőle (annyira, hogy ugrani csak úgy nem is lehet, ami különösen értékelhető, ha valaki például végignyomta az Obliviont szöcskeként - az Acrobatics skillt fejlesztendő), a boss fightok pedig izgalmasak, de nem őrjítően nehezek.

És egyetlen spoilert csak a végére: az outro videóban az egyik királyt megtámadja egy orgyilkos, és Geralt még az épp megkapott zacskó aranyat is kénytelen a képébe vágni, hogy megállítsa. Mi a második rész (kiszivárgott videó szerinti) tervezett címe? The Withcher 2 - Assasin of Kings.

És most, hogy ezzel végeztem, megyek Arthurozni, ami egy 3 napos új magyar játék, a Steamen. Első pillantásra az is van annyira jó, hogy írjak róla.

1 komment