Mint ahogy már korábban írtam, Charlie McCreevy - összekeverve a szerzői jog és a nyugdíj intézményét - 50-ről 95 évre emelné az előadók jogdíját, és úgy tűnik, hogy a javaslat zöld utat kaphat a közeljővőben - bár a Parlamentnek és a Tanácsnak is rá kell bólintania. Az gyorsíthatta meg a szavazásra bocsátását - írja a Financial Times -, hogy mintegy üzletet kötöttek a jogdíjak szabályainak liberalizálásáról, és a jogdíjkezelő szervezetek számára lehetőséget adnának egységes európai licencek kiadására.

Magyar fogyasztók számára egyik sem túl örvendetes hír.

Egyfelől a szerzői jog kiterjesztése nem túl üdvözlendő akkor, amikor egy mű életciklusa általában néhány éves. Ki emlékszik ma vissza például a kilencvenes évek közepén a rádióban játszott, slágernek számító dalokra - és főképp ki vesz még belőlük?

Ugyanakkor több szempontból is rossz hír a jogdíjszedés liberalizálása. Számtalan gond van az Artisjussal, kezdve azzal, hogy beszedett összegből levonják a kezelési költséget, anélkül, hogy el kellene számolniuk vele, a jogdíjakról csak utólag lehet lemondani bizonyos esetekben, vagyis kezelési költséget olyasmire szednek, amit a jogosult nem akarja, hogy kezeljenek, csak évente lehet kilépni, akkor is három hó átfutási idővel - azaz nem tudnak egy real-time adatbázist létrehozni és az alapján dolgozni, stb. Ugyanakkor gyakorlatilag azok nyernek ezzel az elképzeléssel, akik nagy, népszerű zenei portfoliót tudnak felmutatni - és ezek nem a szerzők lesznek, hanem a kiadók, legelső sorban is a négy nagy. Ha ők diktálják a feltételeket, akkor az Artisjusnál valószínűleg csak néhány korlátozottan értékes magyar zene marad, ami után különösebben sok jogdíjat nem lehet majd szedni. A nagy angolszász kiadók meg keresnek egy számukra kellemes - pl. nagy-britanniai - jogkezelőt, aki a jogdíjak felosztása során érzékeny a kiadói igényekre, és kizárólag tőlük lehet majd jogosítani a zenéiket, gyakorlatilag a RIAA-hoz hasonló, a kiadók által dominált szervezet jönne létre.

Persze ez elsősorban csak a nehezen elrejthető jogdíjak tekintetében hozna változást - azok a tévés, rádiós, stb. díjakra tudnak rárepülni a kiadók, amit be is fizet valaki.

Ugyanakkor az egész helyzet jövője nem a rekonciláció, hanem az eszkaláció irányába látszik mozogni. A szerzői jognak egyre kisebb az elismertsége, gyakorlatilag széles körben elfogadott hozzáállás, hogy a szerzői jog által védett művekért nem kell fizetni. Az online boltok drágábbak és rosszabbak (DRM, ugye), a letöltés ingyenes és jobb. És folyamatosan újabb generációk tanulják meg, hogy a zene ingyen van az Interneten. Ezt osszák fel egymás között a jogosultak, ha tudják.

(via Techdirt)