Caracalla blogja

Az átlagos copyright-vitáknál sokkal színvonalasabb - és különösen: civilizáltabb - vita folyik az Economist weboldalán, ahol is két professzor, valamint kiemelt vendégek szólnak hozzá. A vita tárgya, hogy a jelenlegi szerzői jogi szabályok több kárt okoznak-e, mint amennyi hasznot hajtanak, a nézőközönség is szavazhat, és természetesen hozzá is lehet szólni, regisztráció után.

Érdemes követni, május 15-ig tart, aki szavazott, az később - az érvek hatására - meggondolhatja magát, akár többször is.

Az Indexen láttam meg, de a forrás alapján az MTI követte el - ráadásul ingyenes is a közlemény - azt a közleményt, amely szerint az EP megszavazta az előadói jogok meghosszabítását. Most nem akarok különösebben belemenni, hogy mi a javaslat fő problémája, nézzük csak a közleményben közölt, ténynek látszó tárgyakat.

Egyrészt nincs benne háttér, 95 évről 'mintegy kompromisszumos' megoldással lett hetven - persze ez olyan kompromisszum, mint hogy a farkas csak a birka felét eszi meg - reggelire. Lesz egy csomó mű, ami ennek köszönhetően az én életemben soha nem lesz szabadon felhasználható.

Ami komolyabb probléma, hogy az MTI egy szót se ejt róla, hogy át kellene menni a javaslatnak még a Tanácson (korábban Miniszterek Tanácsának hívták) is ahhoz, hogy érvényes jogszabály legyen belőle.

Ellenben belefért Herczog Edit bullshit-bekezdése. Mindenféle remek alapok lesznek különböző réteg- és stúdiózenészeknek, amiket gondolom a jogkezelő szervezetek - pl. Artisjus - majd működtetnek, a szokásos árazásukon.

Cserébe teljesen hiányzik az ellentétes álláspont megjelenítése.

Amint az se fért bele az MTI-be, hogy az audiovizuális művek - aka videó - jogosultjai is elkezdenek lobbizni a kiterjesztésért.

Építsük csak tovább a szocializmust, ebben már úgy is profik vagyunk, és a hírszolgáltatásunk már kétségtelenül elérte a szükséges szintet.

(Akit érdekelnek érdemi infók, inkább az Org írását javaslom).

A közvetlen apropója ennek az írásnak a Zugügyvéden megjelent levél és kommentek, na meg Uj Péter és Bódi Antal nyilvános levélváltása.

Így tehát olyan témákról lesz szó, mint a rendkívül izgalmas elektronikus aláírás, ügyfélkapu és hasonlók.

Hitelesség általában

A probléma alapvetően a következő: az elektronikus irományok elég könnyen módosíthatók. Ráadásul valahogy azonosítani kellene az aláírót is, hogy valamilyen szinten viszonylag bizonyosan állítani tudjuk, hogy ő írta. Egy papíralapú iratban ez értelemszerűen az irathoz kapcsolódik, alá van írva. Esetenként mások által is - egy teljes bizonyító erejű magánokirat (a továbbiakban tbm) és egy közokirat rádaásul vagy mások által is alá van írva, vagy az egész kézzel van írva és aláírva (a tbm esetén), vagy egy hivatalos személy látja el hitelesítéssel (közjegyzői közokirat), vagy egy közhatalommal felruházott szerv bocsátja ki feladatkörében eljárva. Vagy a jogszabály teszi azzá. És itt kezdődnek a problémák.

A hitelesség ugyanis jogi fogalom, jogszabály mondja meg, hogy mi minősül tbm-nek vagy közokiratnak. És a jogszabály bármit mondhat.

Ha van esze a jogalkotónak, akkor mari néni emailje nem lesz hiteles dokumentum, mert ez körülbelül a 'teljesen komoly írógéppel írt névtelen feljelentés' szintjét üti meg. Egy email cím megváltoztatása - legalábbis a küldő rovatban megjelenő szövegé - nem nagy trükk, most is tele van a levelezőm spam mappája olyan üzenetekkel, amiket én küldtem magamnak, olcsó rolexeket, pénisznagyobbítást és kedves ukrán lányokat ajánlgatva.

Soha nem érdemes szándékos rosszindulatnak betudni, ami szimpla felelőtlenségből, hozzá nem értésből származhat. Ennek az elvnek a nyomán a sok emailpártit csak az utóbbi három jellemzővel hoznám kapcsolatba, leginkábbis az inkompetenciával. Másképpen nem értenek hozzá. Az már nagyobb baj, hogy a szakmainak tűnő közvélemény jó része sem. Katasztrófa, hogy egy átlagos tekkujságíró se érti a technológiák lényegét.

Hitelesség elektronikus iratok esetén jelenleg

Elektronikus iratok esetén a tbm-hez és a közokirathoz minősített elektronikus aláírás használata van előírva általában. Ez mindenféle tanúsított aláíró eszközt igényelne (only fow windows, sry), továbbá van egy aláírást kibocsátó szerv, aki leellenőrzi a személyt, akinek kiadja. Bódi Antalnak nem adna ki Uj Péter nevére szóló aláírást.

Aláíráskor egy lenyomat (hash) készül a doksiról, ami jól be lesz titkosítva az aláírókulcs által. Azaz technológiailag itt egy asszimetrikus kriptográfiai eljárásról van szó, ráadásul elég erős algoritmusokkal. Az aláírás ellenőrzése viccesebb, mert ott elvileg egy elismert autoritásig kellene visszamenni, ami lehetne a közigazgatási gyökérhitelesítésszolgáltató, ha rendesen működne, de ezt nagyjából a visszaigazolással megoldották, amikor is a szoftver lekérdezi az aláírás kibocsátójától, hogy érvényes-e az aláírás. A használatához kód is kapcsolódik.

Erre azért van szükség, mert az aláírások nem élnek örökké, mint ahogy a technológia is változik. Pár éve a 64bites kulcsok jónak számítottak, ma a 2Mb-nél kezdődik az elfogadhatóság határa. Ne feledjük, itt hosszabb távra is megbízható azonosítás kell, nem csak egy rövid távú lekérdezéshez és titkosításhoz, mint például egy weblap esetén.

Persze az elektronikus aláírásról szóló törvényben sikerült túl kicsire szabni az időszakot, így aztán korlátozottan vonzó ez a technológia. Gyakran kellene cserélni a kulcsot, meg az eszközt is, amibe bele van égetve (minősített aláírás esetén), eljárogatni a kiállításáért, aztán meg a visszaellenőrizhetősége is 10 évig tart, úgyhogy lehetne még archiváltatni is, jó pénzért.

Elefánt a porcelánboltban

Az e-aláírással szemben az ügyfélkapu és a magyarorszag.hu alapelve az egyszerűség. Lehetett. Valamikor. Merthogy a bürokrácia diszkrét hatása elég jól tettenérhető az utóbbi időben.

Válaszottak tehát egy olyan megoldást, ami a doksikat nem hitelesíti hétköznapi ember számára visszaellenőrihetően, legfeljebb a felhasználót próbálja igazolni. Ennek az erőssége is erősen problémás. Kicsit erősebb, mint az iwiw azonosítási megoldása, mert nem lehet online regisztrálni, de sokkal gyengébb, mint például a netbankok által használt tipikus megoldás - amikor sms-ben rövid érvényességű egyedi kódot is küldenek belépéshez.

Biztonsági alapelv, hogy a három tényezőből - something the user is, something the user has, something the user knows - kettőt ildomos használni. A fentiekből látható, hogy a netbankhoz és az e-aláíráshoz képest, amelyek ennek megfelelnek, az ügyfélkapu pusztán egyet használ.

Tovább rontott a helyzeten, hogy az adóeljárás lemodellezésének elmaradása miatt kialakult az a gyakorlat, hogy sokan megadták az azonosító adatokat a könyvelőjüknek. Szimplán nem készültek fel arra az ügyfélkapu üzemeltetői, hogy a gyakorlatban mi történik egy cég vagy bonyolultabban adózó magánszemély adóbevallásakor.

Cserébe legalább bonyolult használni. Az egész ügyfélkapura nem sikerült egy komolyabb menüsort vagy bármi tájékozódási eszközt applikálni. Én is ügyfélkapun keresztül adózom, így én is szembesültem az Uj  Péter által felvetett problémával.

Vele szemben nekem azonban nem jelent újdonságot az e-kádárizmus jelensége. Minden elektronikus eljárásban tettenérhető. Nem szolgáltató, hanem többnyire szopató állam a végeredménye az elavult technológiák használatának és a usability teljes hiányának. Ez sokaknak fel se tűnik, de ha elutazunk nyugatra, és mondjuk összehasonlítjuk a Thomast a magyar országgyűlés honlapjával, akkor látható.

De a legmegdöbbentőbb nem az, hogy ez a helyzet. Hanem hogy az ügyfélkapu gondozói még büszkék is az elért eredményre.

Arra most nem is térnék ki különösebben, hogy az ügyfélkapu, mint személyazonosítási eszköz önmagában egy dokumentum esetében csak a 'teljesen komoly írógéppel írt névtelen feljelentés' szintjét tudja garantálni. Mert nem a dokumentumhoz, filehoz kapcsolódik. A beküldőnek meg végképp nincsen olyan értelmezhető példánya az elküldött doksiból, ami viszonylag fix állapotú, nehezen módosítható lenne.

És azért ebben az országban nem bíznék meg automatikusan abban, hogy az emberek 90%-a jóindulatú és becsületes, és nem trükközik akkor se, ha lehetősége van rá.

Az elektronikus iratok hitelessége, mint dilemma

A megoldandó kérdés, hogy milyen technológia alkalmas egy elfogadható személyazonosítási rezsim működtetésére. Mint minden biztonsági kérdésben itt sincs 100%-os megoldás. Minden feltörhető, legfeljebb a szereplők helyes eljárása esetén ez évtizedekben mérhető erőfeszítést kíván.

A jó megoldás valahol a két módszer - az ügyfélkapu és az e-aláírás - összeházasításának irányában lehetne. Az ügyfélkapunál jó, hogy megvan az infrastruktúra a személyazonosításhoz, az okmányirodák. Az aláírásból pedig a techológiát kellene átvenni.

De elektronikus rendszerváltás nélkül erre semmi esély. Furcsa, pedig a terület az ún. rendszerváltást követően alakult ki.

Az alábbi levelet csak azért rakom be, mert az átlagosnál több melót töltöttek az elkészítésével. Egyébként néhány nigériai úriember sikkasztásban kíván minket bűnrészessé tenni, ami arra se rossz, hogy az esetleges károsultakat elhalgattassák.

Egyébként a nyelvétől meg a nevektől meg a helyszíntől eltekintve akár itthon is játszódhatna, például a Völgyhíd-bizottság keresné meg az embert, hogy sikerült némi pénzt lecsípni a remek autópálya projektből, stb.

Dear Friend,

I am ENG. BENIAH  OJUM Executive Director
Project to the Niger Delta Development
Commission (NDDC) This commission was
inaugurated to alleviate the suffering
of the Niger Delta Indigenous of
Nigeria through  constructions of
Roads, Electrification,water etc.

The Niger Delta are the Oil producing
area of the country. They have been
neglected by successive governments
until recently this commission was
inaugurated to map out a master plan
for the development of the region
and we have done well so far.

Recently we were able to complete the
construction of a solar powered water
Scheme all over the Niger Delta region
of Nigeria. The project cost $348.5m.
This project was sponsored by Chevron
Oil and other Multinational oil companies.

During the award of the contract we
over-invoiced the contract-cost with
$73m because we see it as a life time
avenue and a great opportunity to get
rich once and for all.

The original contractors has been paid
and the over-invoiced $73m is still in
the suspense account of the commission
awaiting payment. That is why am writing
you to please assist us receive this
money into your custody.

As Federal Government officers are not
allowed to operate foreign Bank Accounts
We need  a foreigner who we will present
as one of the contractors to the
commission who will be able to help
us receive and secure this money in his
custody abroad. All the documents to
the contract will be made available to
you as soon as you reply to our request.

We propose to give you 30% of the
money while my partners and I will
get 60% of the money. The balance
of 10% is allocated to cover all
expenses incurred by both parties
during the course of transferring the
money out of Nigeria to your custody.

Please send your response
to my private email box:

XXXXXXXXXXXXXXXXX

for more informative details.
I await your urgent reply.

ENG. BENIAH  OJUM.

Sokan szokták az internetszolgáltatást és az autópálya-használatot, mint üzleti modellükben hasonló szolgáltatást összevetni. Ugyanakkor ez a kép alapvetően téves.

Míg az autópálya esetében egy adott jármű autópályán való közlekedésének jogát vesszük meg bizonyos időre, az internet esetében más a kép.

Ott ugyanis - az autópályás fogalomkészletet átvéve - bizonyos mennyiségű árú egyidejű szállításáért, még pontosabban tipikusan bizonyos mennyiségű áru egyidejű szállításának jogáért fizetünk egy adott időszakra. Sőt, még ennél is bonyolultabb kicsit a kép.

Ugyanis tipikus helyzetben a díjcsomagnál van egy vállalt minimum, és egy fix maximum. Tehát még azt sem lehet megmondani, hogy pontosan mennyi áru egyidejű szállításának jogát kapjuk meg, csak azt tudjuk, hogy egy értéknél nagyobb vagy egyenlő, és egy mennyiségnél nem több. Mindemellett van egy időszakra vonatkozó maximális szállítható 'áru' mennyiség is, a UPC esetében ez 900 GB/3 hó, amely után csökken a szolgáltatás minősége, és fel is mondható a szerződés (ami furcsa lenne: ha sokat vagyunk autópályán, akkor letiltanak róla).

(Emellett létezik például az Invitelnél saját területükön az a megoldás is, hogy a maximális sávszélességen elérhető adott forgalomért kell fizetni. A mobilinternet-szolgáltatásoknál meg tipikus, hogy a forgalom után számláznak, tekintve, hogy a technológiának vagy egy pillanatnyilag nagyon rugalmatlan teteje, amely kevéssé teszi lehetővé sebesség alapú díjcsomagok kialakítását, de ezek most mellékszálak.)

Nyílván a két modell eltérésének az alapja a két szolgáltatás eltérő jellegén alapszik: az autópályahasználatnál van egy tipikus nagy értékű vagyontárgy, amihez veszünk egy jogot (a fogyasztó szempőontjából az a szűk keresztmetszet, ha úgy tetszik), míg internetelőfizetésnél a sebesség (az egységnyi idő alatt átvitt adatok mennyisége) a hangsúlyos.

Bár az internetszolgáltatás fenti modelljében előfordulhatnak változások, különösen ha például a jelenleg nem túl jellemző HD-Video tömeges streamelése megjelenik, de valószínűtlen, hogy az autópályáéval azonos modell jöjjön létre.

Így tehát lehetőleg ne keverjük a kettőt.

Egyre viccesebbé válik a YouTube (Google) v. brit zenészek sztori: az alapja ugye az, hogy a brit muzsikusok - és különösen a aközös jogkezelő szervezetük - azt várná el a YouTubetól, hogy minden egyes videólejátszás esetén fizessen nekik valamennyit. A Google persze - amely a YouTube tulajdonosa - nem kimondottan támogatja ezt a megoldást (egyrészt a bevételei nem arányosulnak a videólejátszások számával, másrészt a YouTube elég szerény profitot termel csak, 2008-ban mintegy 95 millió dollárt).

Arra persze nem számított a sok tobozgitáros, hogy a Google reakcióként összepakolja a játékait és elviszi őket haza - magyarul lekapcsolja a brit nézőket a zenei videókról. Így sikerült ugyan a potenciális jogsértéseket megszüntetni, de a brit zenészek mégsem boldogok.

Legalább is erre utal az április 02-án kelt nyílt levelük, amelyben a Google-t hibáztatják a helyzetért:

"Music fans in the UK are confused and angry at Google’s stance. We, as songwriters and composers of music, share those concerns. It is not in anyone’s best interests to block access to music. Fans are denied enjoyment, creators aren’t paid and illegal music sites benefit from the resulting displacement of web traffic. "

A helyzetértékelésük kétségkívül pontos, csak kicsit elszámították magukat. Szintén vicces még az, hogy a saját jogterületük egy részére hivatkoznak:

"In 2007 the UK’s independent Copyright Tribunal established that a minimum royalty per play was an essential requirement in the licensing of online services. Google fails to recognise this and ascribes little value to music — in spite of a huge increase in music usage on YouTube’s UK service."

Úgy látszik, csak azzal nem számoltak a zenészek, hogy a Copyright Tribunal nem tette kötelezővé a zeneszolgáltatást a Googlenek. Sajnos az még kimaradt a tövényekből, hogy kötelezővé tegyék veszteséges szolgáltatások nyújtását a Google és mások számára.

Távirati stílusban csak két emberi reakciót emelnék ki április 1-e alkalmából:

1, Schiroky Vilmos, a Biztonságos böngészés program vezetője, koordinátora. A program elsődleges céljának a közintézmények lehúzása tűnik lenni, szigorúan a gyermekek érdekében, ráizgulva a központi informatikai normatívára:

"Schiroky Vilmos vagyok a Biztonságos Böngészés Program vezetője.
Engedje meg, hogy a következő mondatokat fűzzem az olvasottakhoz: Anonymus csúsztat és féligazságokat ír a neten. Arctalanul és névtelenül. Így csinálják a pedofilok is, amikor becserkészik gyermekeinket. Ha valaki akar tenni ellenük, csatlakozzon a Biztonságos Böngészés programhoz." (konyvtaros.com)

Na most Schiroky vagy kiskorú, aki fél, hogy becserkészik a pedofilok, vagy teljesen gátlástalan (mert aki nem támogatja Sch üzletét, az pedofil). Az már önmagában elég aggasztó persze, hogy sikerült bepaliznia a fél rendőrséget, de a BME szakvélemény is beférne bármely napi humor rovatba, biztos kapott a docens egy félig megrágott baklavát. Ha valaki a hajózásról akarna olvasni iskolában vagy könyvtárban, hát az a szextánsról mostantól nem fog hallani a biztonságos helyeken. A kiskorú szexuális áldozatokra meg majd alkalmaznak valami hétköznapi szót átvitt értelemben, ha úgy tetszik, szlenget.

2, Kedvenc hazai szerzői jogvédőink is elsültek, Kálmán András a következőt bírta elkövetni:

"...de ezzel mit sem törődve, direkt linket kínál három, jogsértő módon az internetre felhelyezett filmhez is, melyeket  olvasás közben akár meg is nézhet és le is tölthet az olvasó. (Hogy hogyan, ahhoz a cikk pontos használati utasítást is ad). „Márpedig a közvetlen link nyújtása jogi értelemben feltöltésnek minősül!” – mutat rá Kálmán András, az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) igazgatója, majd hozzáteszi: „A cikkben egyébként szó esik az üzleti modellekről is, s lévén az index.hu  profit orientált médium, nem kizárható, hogy ez a kis „malőr” nem látogatás-növelő célzattal, szándékosan történt!” forrás

Linking is uploading, mondja második számú szerzői jogi fundamentalistánk.

Továbbá az index "profit orientált médium", bár a mondat további részét se egyszerű értelmezni, de az biztos, hogy a látogatásnövelő célzat (btw:a két tagból álló összetételeket tovább írjuk egybe, autómatuzsálemek a tankönyvi példa, ahogy emlékszem) és a szándékosság közül csak az egyik áll fenn (és mivel elképzelhetetlennek tartom, hogy a cikk írója ne szándékosan tette volna be a linket, átlátva azt is, hogy az olvasók egy része átkattint, ami a dolus eventualishoz már elég), nem kizárható, hogy nem látogatásnövelő célzattal történt (és így az üzletszerűség nem értem, hogy került a képbe, tekintve hogy azokat (gondolom) nem az index üzemelteti). Nem én mondom ezeket, hanem Kálmán úr. Nem is szólva a Streisand-hatásról.

Fundamentalista, korlátolt, és még helyesen írni se tud.

Az Internet az az IP alapú hálózat, amelyhez az ICANN osztja az IP címeket. A többi társadalomtudományos bullshit.

(Így tehát a net nem a web, nem médium, és különösen nem rőzsenyaláb.)

A HVG valamikor etalonnak számított a magyar minőségi újságírásban. Minden új lapszámot végigolvastam az elejétől a végéig. Ma meg nem tudom kézbevenni. A papírnál már csak az online gázabb.

Eleve furcsa, hogy egy elemző írásokban erős lap egy napilaszerű és hírszolgáltatást is végző üzemeltető vegyesfelvágottat csinál. Látszik, hogy igyekeznek portfoliót kialakítani, partnereket találni, stb., de ez is balfék módon történik: átkattintós cik

keket raknak ki (amiben az adott cikk pár bekezdése szerepel csak).

Ami még zavaróbb, az az, hogy tényekben sem erősek. Például itt van az új autók megvásárlásának támogatásával kapcsolatos cikkük, amelyben a BSA-érvelés szép példáját figyelhetjük meg. A sztori alapvetően annyi: a német állam a régi autók leadásáért pénzt ad, amit új kocsi megvásárlására lehet fordítani. És hogy az új autók miatt befolyó összeg nagyobb, mint a támogatásra fordított.

Csakhogy. A példa csak akkor állná meg a helyét, ha egyébként az állampolgár semmit nem tenne a pénzével. Azaz többet mondana, ha azzal a helyzettel hasonlítanák össze, hogy a német állampolgár az adott összeget elkölti bármilyen árura, vagy befekteti (amiből lehet kisebb is a befolyó összeg - én személy szerint nem hiszem, illetve lehet nagyobb is).

Egy biztos, a fenti program mögött a németeknél nem csak bevételi megfontolások állnak - sőt valószínűleg ők is elismerik, hogy vannak a programnak költségei - hanem foglalkoztatáspolitikai megfontolások is. A németeknél azért akad jó pár autógyártó, amelyek nem multik kihelyezett részlegei, amiket alkalomadtán bezárnak, hanem ott van az anyavállalat: el tudjuk képzelni, hogy a Mercedes áttelepül Kínába? Szerintem nem.

De már sokat is írtam.

A lényeg: a HVG nem végezte el a munkáját, és ezt ebben az esetben kiszúrtam, de hány olyan cikk lehet, amiben nem? Az online színvonala tragikus - ami egyébként úgy tűnik, csak a márkanévben közös a printtel - ezért át kéne gondolni vagy be kéne csukni.

Mert ugyan lehet, hogy csak a márkanévben közös a printtel, de kicsinálhatja annak a jó hírét is.

Mivel a szabadidőm jelentős részét a Creative Assembly új játéka köti le, gondoltam írok is róla pár infót. Elméletileg lesz még legalább három rész: stratégiai térkép, szárazföldi csata, vizi ütközetek.

Az egyik legfontosabb jellemzője, hogy a Valve Orange Boxához hasonlóan az Empire is Steames regisztrációt igényel, a lemezes verzió is. Ez hátrányokkal és előnyökkel egyaránt jár: a játék nem adható el, ha meguntuk, nem adható kölcsön, cserébe viszont a patchek automatikusan lejönnek és ha bekrepál a lemez, akkor sem kell pótolni máshonnan.

Magyarországon mindenképpen érdemes a lemezes verziót megvenni, olcsóbb mint a Steames és még igényes is (esetleg még a Total War megapack nevű csomag érdekes hatvan euróért a Steamen, de Rome-om van, a Medieval II. meg nem lett igazán jó, az inkább csak eye candy, komoly problémákkal, az Empire mellett a Medievalt nem érdemes elővenni újra).

Két verzióban jelent meg a játék, az alap mellett a Special Forces kiadásban, amelyben van hat különleges egység, az árát nem éri meg, csak a maximalistáknak ajánlott, akiknek fizikai fájdalmat okozna ha nincs meg (multiplayerben ezek nem használhatóak, és annyira nem is különlegesek (gondolom mindenkinek nyilvánvalóvá vált, hogy én azt szereztem be)).

Ami még fontos: úgy tűnik, a cucc moddolható, bár becsomagolva érkeznek az adatok, de kitömöríthetőek és módosíthatóak, a moddolás igazából a Rómával robbant be, és ez az egyik oka, hogy akkora hit lett.

Az Empire a 18. sz-ban játszódik, így hát a kihagyhatatlan amerikai függetlenségi háború is előkerül, egy tutorial-szerű minikampány keretében. Az egyjátékos nagy kampány 200 kört ölel föl  (száz év, két kör per év), 10 nemzet választható, az európai jelentős hatalmak mellett (Nagy-Britannia, Franciaország, Habsburg Monarchia, Spanyolország, Svédország (ők ugye a hármas szövetség miatt épp ekkor keveredtek komoly bajba), Lengyelország, Poroszország, Oroszország, Ottománok (törökök)) egy indiai fejedelemség, a Maratha Föderáció dobja fel a listát.

Ami nagyon fontos: végre a CA hozzányúlt a kampánytérképhez is, egyrészt Európa mellett van két másik terület, Észak- és Közép-Amerika, valamint India is, amelyek között a szárazföldi átjárás nem igazán lehetséges (India és Európa között igen, de ott az ottománok és a perzsák vannak, nyugati hatalmaknak marad a hajókázás), ennek megfelelően nagyon előre kell gondolkozni a hadműveletekben (hadsereg legyártása, flottával való átszállítása, persze kellő flottaerővel, egy hajót elég könnyű elsüllyeszteni), ezzel együtt az európai területek számát csökkentették. Például egész Franciaország egy terület (Elzász-Lotharingia külön terület), és a központi város mellett vannak kis városok, ahol korlátozott választékból lehet bizonyos létesítményeket építeni, mindenütt egyet. Van emelett négy kereskedelmi régió is, ahonnan a megfelelő helyre elhelyezett kereskedőhajók szépen hazaszállítják az árukat, amelyet kereskedelmi partnereinknek továbbértékesítve szép pénzre tehetünk szert (azaz bizonyos mértékben lehetséges az, hogy komoly flottát tartsunk fenn nagyobb szárazföldi terület nélkül). Az ügynököket mostantól nem gyártjuk, hanem a megfelelő létesítmények automatikusan generálják őket. Nagyon kellett, hogy belenyúljanak a diplomáciába is.

Emellett fontos még az is, hogy a csaták is teljesen mások lettek: sokkal kisebb az egységekben a variáció az európai nemzeteknél, és érzésre is teljesen más, mint a korábbi játékok. Jelentősen csökken a közelharc szerepe, és a lőfegyverekre helyeződik a hangsúly. Az európai hadakkal való játék nem igazán különbözik egymástól, viszont az orosz (szar, de sok katona), a török (sok rossz minőségű katona, később európaizálható csapatok, eleinte erős, később gyenge janicsárok, elég erős lándzsás lovasság, hatalmas de fejletlen birodalom, stb.) a marathi (teljesen hiányoznak az elit csapataik, az alap sorgyalogság közelharcban katasztrofális, cserébe lehet kardosokat építeni) más stílust kíván, más élményt nyújt. Eléggé elrontották azonban az indián hadseregeket: ugyanolyan zárt csapatokban állnak fel mint mások, egyáltalán nem jön ki, hogy ők mások lennének (egyébként nem lehet kezdetben az indiánokkal játszani, egy félig működő hack már van hozzá), leginkább íjakat és szakócát használó rosszul öltözött sorgyalogságnak lehetne őket tekinteni.

Számtalan jó kis ötlet jelenik meg a játékban, ugyanakkor nem kevés megkérdőjelezhető dologgal is találkozhatunk benne. Láthatóan ráfekszenek a szupportra is, tegnapelőtt megjött az első patch, amire azonban nem kell figyelnünk: a Steam gondoskodik róla.

Lényeg a lényeg: ez egy valóban új játék a Total War sorozatból, amelybe láthatóan elég sok jó ötletet beleraktak, iszonyatosan le tudja kötni az embert, függetlenül az idén megjelenő más játékoktól nálam 2009 legjobb játéka. És az első mod már meg is jelent hozzá (a füstöt próbálja javítani a csatatéren), ami azzal kecsegtet, hogy a következő két évben lesz mivel játszani.

Személyes vallomással kell kezdenem: a napi főétkezésnek ugyan kitüntetett szerepe van, de mégis állandó kompromisszumokat kell kötni. Alapvetően nehezíti a helyzetet az ételrendelést nagyjából kizáró szigorú beléptetési rendszer, az ebédidő korlátozottsága, de leginkább a benti 'étterem' egymással ellentétes irányban mozgó árai és minősége keserít el. De mindig van remény.

Aki az ötödik kerületben korlátozott idővel rendelkezve keres magának egy étkezési lehetőséget, annak a Mérleg utcában (a Nádor sarkához közel, a jegybolt mellett) található - és egyébként meglehetősen generális nevet viselő - Kiskukta éttermet javasolnám. Feltéve, ha szereti a magyaros ételeket, és nem ijed meg a zsír és a hús látványától. (Gondolom, hamarosan bejelentkezik a Neue Cuisine Felszabadítási Front.) Biztos egy tahó vagyok, de valahogy a salátákat csak marginális szerepben tudom elképzelni egy ebéd esetén, abszolút elavult és mucsai étkezési kultúrát hoztam magammal otthonról, igazából meg is érdemlem az itt lévő étkezési ugart.

A Kiskuktának számos lényeges jellemzője van. Egyrészt az ételeket helyben fogyasztáskor halványbarna színű agyagedényekben kapjuk meg, illetve elvitelre is lehetőség van. Ami még nagyon fontos, hogy az ételek szabadon kombinálhatóak - sok helyen a kiszolgáló akarná megmondani, hogy a sülhúst rízzsel, a csirkét meg krumplival lehet elfogyasztani - így például a kisadag sertéspörkölt túrós csuszával kombináció is előfordulhat (valódi csuszatésztából!). Az ételválaszték napi 2-3 levesből, illetve főzelékből, cca. három-hat főételből, továbbá a mindig kapható sertéspörköltből áll, a szokásos köretválasztékkal kiegészítve. Emellett valamilyen édesség szokott lenni még, továbbá kettő menüajánlat (leves+valami más). Árak olyan 800-1200 forintos környéken, a menük 700-900 körüli árakon.

És igazából jól főznek. A vegyeshúból készült marhapörköltben vajpuha a lábszárhús, a különféle levesek között feltűnik a borscs is például, de a gulyások is kiválók, akadnak különböző rakott és csőben sült dolgok, stb. Így a mai marhapörkölt dödöllével összeállításra sem lehetett panasz.

Azt még nem sikerült átlátnom, hogy a különböző vegyes ételek árai hogyan alakulnak ki, én mindig többet számolok végösszegnek.

Fanboyság van itt a javából.

Nem kimondottan szeretem a 'shape of things to come' jellegű posztokat, mert elkerülhetetlenül tele vannak spekulációval, de a szellemi javak védelmének területén több olyan fejlemény, előjel látható, amelyek együttesen egy egyre jobban körvonalazódó irányt jelölnek ki. Az egyes fejleményeket nem lehet ugyan még konkrét időponthoz kötni, de bekövetkeztük - alapvető irányváltás nélkül - inkább csak idő kérdése. Röviden az előjelek a következőek:

1. Obama az igazságügyminisztériumot a különböző jogvédő szervezetek embereivel tölti fel, ezzel együtt folytatódik az IP kereskedelmi jogi szabályokkal való szabályozása.
2. Február 28-tól az első demokratikus állam bevezeti a háromszoros jogsértés utáni netről való letiltást, és vélhetően nem az utolsó lesz.
3. Demokraták és net neutrality: van rá esély, hogy egy összességében inkább káros net neutrality szabályozást fogad el az FCC.
4. A Pirate Bay ellen megindult egy komoly, összeszedett per.
5. Vélhetően átmegy az előadói jogok 95 évre való kiterjesztése az EU-n belül.
6. Két magyar apróság: szabadalmak száma és egy SZJSZt-vélemény

Ad 1: A Copyfight összeszedte, hogy milyen főbb személyi változások várhatóak az amerikai Department of Justice-on belül, emellett az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalójának pozícióját a hosszú évek óta hollywoodot is képviselő kaliforniai képviselőnek ajánlotta fel. Emlékezhetünk még rá, hogy a legutóbbi demokrata elnökség alatt ment át a DMCA és a Sonny Bono Copyright Extension Act is, nem titok, hogy a demokraták mindig is kebelbarátjai voltak Hollywoodnak. Ezek nyomán számíthatunk rá, hogy az új elnökség még határozottabban kiáll az ACTA, a készülőfélben lévő 'hamisításellenes' nemzetközi szerződés mellett, amely a kiszivárgott infók alapján várhatóan komoly szerzői jogi tartalmat is hordoz majd (például a nem vagyoni előny megszerzése érdekében elkövetett jogsértések kriminalizálását).

Ad 2: Új-Zéland február 28-i hatályba lépéssel kötelezővé teszi az ISP-knek, hogy az ismételt jogsértőket kizárják a szolgáltatásból. Több hasonló kezdeményezés van folyamatban, talán az ausztrál vagy a nagy-britanniai törvényhozás követheti a példát. Az Egyesült Államokban a különböző jogvédő szervezetek egyelőre önkéntes alapon próbálják az ISP-ket győzködni hasonló rendszer elfogadásáról, de nem reménytelen a jogi szabályozás sem, ld. 1. pont. A legaggasztóbb, hogy általában nincsen valódi bizonyítási kötelezettség, és az ISP-k sem mentesülnek a felelősség alól, a felhasználóik irányában sem.

Ad 3: Egyrészt az FCC új felállásáról még nem sokat tudni - azon kívül, hogy valószínűleg kevésbé lesznek telkóbarátok, mint Martin - de egyfelől komoly állami pénzek várhatóak az internetelérés építésére a gazdaságserkentő csomag részeként, másfelől a demokrataközeli értelmiség alapvetően net-neutrality-párti. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy az általánydíjas szolgáltatások helyett ismét megjelennek a mért, forgalomalapon árazott internetszolgáltatások, szinte garantálható burkolt áremelésekkel. Ez mindenekelőtt nehezíti az új szereplők belépését a piacra, különösen, ha nagy forgalomigényű szolgáltatást nyújtanak, pl. HD videók közvetítését, stb. Reális veszély az is, hogy sikerül megtiltani az UDP priorizálását, amely a valós idejű, kevéssé látenciatűrő kapcsolatokban okozhat fennakadást.

Ad 4: A Pirate Bay pere (tudomásom szerint) az első olyan bittorrent tracker elleni per, ahol a vádlottak nem vallották magukat bűnösnek és nem találták őket fél kézzel seedszerverben turkálva a rendőrök. Nyilván megvan a szokásos irreális méretű kártérítési igény, a kár bizonyításának szándéka nélkül, de ami érdekesebb, hogy közvetetten felelősség akarják őket tenni a felhasználók által elkövetett jogsértésekért, miközben a bittorrent, és úgy általában a p2p alapú filecserélő hálózatok nem csak jogsértő módon használhatóak, és a jogsértéseknek sem conditio sine qua nonjai (azaz nélkülük is bőven megvalósíthatóak jogsértések).

Ad 5: Az Európai Unió 95 évre tervezi kiterjeszteni az előadói jogok érvényességét, amellyel bizonyos művek esetén erősen korlátozzák a public domaint (pl. hiába járt volna le Mozart szerzői jogi védettsége, ha egyáltalán lett volna neki olyan, ha nincsen elérhető 95 évesnél régebbi előadás belőle). A történet egyik szép mellékszála, hogy a Bizottság által megrendelet tanulmányt - amely ellenzi és károsnak tartja McCreevy biztos elképzelését - megpróbálták agyonhallgatni. Igazából ennek nyomán a kérdés legfeljebb annyi lehet, hogy a Bizottságot hard cash-sel vagy pozíciókkal vették-e meg. A Parlament jogi bizottsága is jóváhagyta a tervet, azzal a változtatással, hogy a díjakat a közös jogkezelőkre bíznák. Ez annak fényében nem túl meglepő, hogy ezek többségükben úgyis halott művészek és kiadók kezére jutnak (és akkor abba most nem is akarok belemenni, hogy miért kellene 95 évvel korábban végzett munkából megélniük a művészeknek). Az EFF online petíciót is indított az ügyben, erre lehet aláírni. Külföldön azért civil szervezetek, könyvtárosok, állampolgárok tiltakoznak az ügyben, itthon síri csend, még egy normális fogyasztóvédő csoportunk sincsen.

Ad 6: Néhány napos magyar vonatkozású hír, hogy a K+F-ért felelős tárca nélküli miniszter szerint kevés a szabadalmak száma Magyarországon. Erre persze van egy könnyű adminisztratív jellegű megoldás: csökkenteni kell a szabadalmazhatóság korlátjait és lejjebb vinni a követelmények szintjét, de persze ettől a K+F nem fog növekedni. De félre a tréfát, a probléma nem elsősorban a szabadalmak számával van, az indikátornak sem túl jó - például összevetve egy amerikai számmal a krumplit hasonlítjuk a rízshez, mert ott több minden szabadalmazható - hanem az alacsony innovációs tevékenység (amit most az egyszerűség nevéért fogadjunk el K+F+ipari alkalmazásnak). Ennek tükrében inkább aggasztó a nem intézményi bejelntők közel kétharmados aránya. Ez egyrészt látszik abból, hogy az állami források még mindig a felét teszik ki az összesnek, hogy most a GDP arányában számolt ráfordításról ne is beszéljük, másrészt viszont sok állami ún. kutatóhelyen melléktevékenység zajlik, nem kutatás. Be kell látni: a magyarok csak az adóelkerülésben ötletesek, nem a tudományos tevékenységben. Az ún. tudományos életünk nagy része kádárista csökevény, kapcsolatok - és nem eredmények - alapján szerveződő szociális háló.

A másik, hogy még 2008-ban az SZJSZT 007-es ügyszámú szakvéleménye az online fájlcserével foglalkozott, és nagyon érdekesnek tűnik, bő lábjegyzetanyaggal ellátva, és nyilvánvalóan többet érdemel egy töredék blogposztnál. Előrebocsátva csak két apróságot: a p2p 'rendszerekkel' kapcsolatos érvelés meglehetősen szűknek tűnik, bár a korábbiaknál sokkal cizelláltabb és kiegyensúlyozottabb, másfelől viszont hivatkozzák a 17/2006. sz. korábbi SZJSZT véleményt, amely a magáncélú másolás jogszerűségét csak jogszerű forrás esetén fogadta el - és amely érvelést az Országgyűlés a tavalyi szerzői jog törvénymódosítás kapcsán visszautasított. Nem lehet tudni, hogy ki kérte a szakvéleményt, de nem lepne meg, ha egy komolyabb, p2p alapú filecsérélő-hálózatok elleni fellépés egyik előkészítő lépéséről lenne szó, különösen hogy a vélemény büntetőjogi kérdésekre is kiterjed, és a hub üzemeltetőjének bűnsegédi minőségét tartja megállapíthatónak.

Azt hiszem, hogy a fentiekből is látható, hogy a lobbisták szorgosan dolgoznak, érdekes évünk lesz, egyre korlátozottabb nettel, hosszabb szerzői jogokkal, drágább és rosszabb termékekkel. Számos példát lehetne felhozni, amikor az illegális felhasználások a jogosultak üzleti modelljének olyan átalakítását kényszerítették ki, amely jobban figyelembe vette a felhasználók érdekeit és a digitális és internetes lehetőségeket, amennyiben a jelenlegi szereplőket sikerül jogi eszközökkel bebetonozni és a fogyasztói nyomásnak gátat vetni, az nemcsak komoly társadalmi költségeket okoz, de a lehetséges innovációkat is ellehetetleníti. (Ácskapoccsal kapcsolódik a kínai rosszkívánság: élj érdekes időkben).

Magánszorgalomból, meg a társadalom előrelökdösése iránti elkötelezettségből (lol) csatlakoznék a Kockabloghoz és Kelthez, és megírom, hogy szerintem miért és melyik része izgalmas az informatikának kicsiny hazánkban, ha már az IVSZ kampánya eléggé elcseszettre sikerült.

Szemben Kelttel, én professzionális oldalról közelíteném meg. Persze az is szép, hogy az ember babázik a saját dolgaival, de őszintén, ahhoz érdeklődés kell, nem végzettség. Most mondjam azt, hogy Keltnél jobban ezt senki nem tudja?

Amik szerintem baromira érdekesek, azok a határterületek. Tekintve, hogy az informatika legfőbb eredménye, hogy a régi problémáink megoldása közben újakat csinál számunkra, szükség van olyan emberekre, akik kvázi két világ között állnak, és mindkettőt értik, miközben két hivatást űzni egyszerre nem nagyon lehet. Az informatika önmagában eszköz bizonyos célok megvalósítása érdekében, ámde rendkívül sok szakma használja ezt az eszközt. Újságírók, könyvtárosok, mérnökök, marketing- és píárszakemberek, jogászok, közigazgatás, levéltárak, a sort a végtelenségig lehet folytatni.

Ezek a határterületek azok, ahol igazából látványos újdonságot lehet alkotni, de ehhez mindkét világot ismerni kell. Itt történik a változás, itt történnek az új dolgok. Ezekre a területekre bármely oldalról érkezhetnek ugyan a művelői, de alapos és friss ismeretekre van szükségük.

Nem lehet elhallgatni, hogy jelenleg azért a közszféra részei nagy szívást jelentenek. Mivel a kialakult kiskirályságokat még az üzleti életben meglévő hatékonysági elvárások sem korlátozzák, többnyire hozzánemértő, gyakran félművelt, nem kimondottan alkalmas emberek ott akadályozzák meg az újdonságokat, ahol csak lehet. De ettől még a trendet nem tudják megállítani.

És ezeknek a szakembereknek nem személyes felhasználói tapasztalatra, zsebben hordott iPhone-ra és lelkesedésre van szükségük, hanem elméleti tudásra és gyakorlati tapasztalatra. Sokszor a változás nem is abban lesz tetten érhető, hogy valami új termék, szolgáltatás jelenik meg, hanem hogy az azt nyújtók, gyártók hatékonyabban és kényelmesebben tudnak dolgozni. De végső soron ez ugyanolyan fontos eredmény.

Emellett persze egy komoly háttérinfrastruktúra is szükséges, amelyet átlagos programozók, hálózati szakemberek és hardverszerelők állítanak fel, és szorgos betanított (informatikus) hangyák üzemeltetnek. És nem holnap lesz értelmes informatikusnak lenni, de akik most felvételiznek, azok sok év múlva végeznek. Mi volt 2004-ben? Mi lesz 2014-ben?

Jelenleg még ott tartunk, hogy az infó több problémát okoz, mint amennyit megold, sokszor a korábbinál csak még bonyolultabbá teszi az életünket.

De ki tudja, a végén egyszer még tényleg elérhetőek lesznek mindenki számára a jogszabályok, a történeti dokumentumok, automatikusak lesznek a gyártósorok, papírmentes lesz az újság és friss, és online át lehet jelenteni a gázórát.

Bevallom, kicsit mindig is szkeptikus voltam az egész HD-DVD vs. Blu-Ray meccsel kapcsolatban. Igazából a két egymással versengő szabvány mindenkinek szívás, különösen a fogyasztóknak és a tartalom-előállítóknak, a boltoknak, stb. Ráadásul egy ilyen elhúzódó meccs képes megölni a piacot is, úgy tűnik.

Számtalan elemet ki lehetne emelni, a Blu-Ray diódák gyártási problémáitól a DRM-csatákon át a különböző támogatói táborok fluktuációjáig, de a végeredmény nagyjából a következő: mind a Toshiba mind a Sony erősen veszteséges (még ha nem is közvetlenül a lemezek miatt, de most biztos jól jönne az ezekre elpocsékolt pénz), a HD-DVD halott, a lemezek piaci részesedése elhanyagolható.

Persze ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne kerülhetne elő valahonnan az optikai adathordozók újabb generációja, legyen az akár a Blu-Ray, akár más, de pár tanulságot azért le lehet vonni.

A történet gyakorlatilag az egységes, hozzáférhető szabványok példameséje is lehetne. A Phillips is sokáig szedett díjat a CD illetve a DVD után, de nem akarta megakadályozni, hogy mások is felhasználhassák a lemezeket. Másrészt egy éppen formálódó piac jobban tűri a zavarokat, míg egy létező (és itt most határozottan a lemezen érkező piacokra gondolok) piac diszrupciója, zavara mindenkinek rossz.

A meccs győztesének jelen pillantban a DVD, az USB-s külső merevlemez és a digitális letöltés tűnik. Mindháromnak megvan persze a maga problémája, az elsőnek a kapacitás, a másodiknak a hordozó ára, a harmadiknak pedig a sebesség.

A tanulság meg valami olyasmi lehet, hogy az érett piacok rosszul tűrik a szétszabdalásukra tett kísérleteket.

Mellékszál, de erős a gyanúm, hogy a filmek esetében az igazi korlátja a fejlődésnek nem a lejátszó, hanem a befogadó 'hardverben' rejlik.

Nem tudom megállni, hogy ne fűzzek egy pár gondolatot a Lehet Más a Politika mozgalom/párt/akármi központi szoftverbeszerzésekkel kapcsolatos véleményéhez.

Úgy gondolom, hogy a kérdésfeltevés sem sikerült tökéletesen.

Bár a Microsoft és egyéb multik számára kiírt közbeszerzések igen nagy falatok, de mégis talán a történetben ezek a legkevésbé problémás szerződések. Az adott összegért a közigazgatás talán a leginkább kap ellentételezést - működő szoftvereket, amelyek egészen kevés külső terméktámogatást és átképzést igényelnek. Sokkal több probléma van az egyedileg, udvari szállítók által fejlesztett rendszerekkel, és ezeket magyar programozók fejlesztik, kritikán aluli minőségben. És ez a modell bizony openszósz megoldásokkal is működne.

Alapvetően azt a kérdést kellene tehát először megkapargatni, hogy van-e jelenleg szoftver-közpolitka (a félreértések elkerülése végett nevezzük így), és ha van, akkor az milyen, illetve milyennek kellene lennie.

Aki minimális szinten ismeri az önkormányzatok működését, az tudja, hogy többnyire minden beszerzés ad-hoc döntések eredménye. Különösen a kisebb önkorikra jellemző, hogy a rendszergazda tipikusan táveléréssel heti négy órában, vállalkozás keretében van - ha van - és a döntéseket pedig a szoftverhez nem értő jegyzők, esetleg polgármesterek hozzák.

A központi szerveknél sem sokkal jobb a helyzet. Az IHM - amely ugyan ágazati irányítást soha nem látott igazán el, de a megszüntetése környékén már épp kezdett volna alkalmassá válni rá - megszüntetése óta mostanában van újra először magasabb szintű képviselete az állami IT-nek, egy szakállamtitkárság keretében, illetve kormánybiztos személyében. Ugyanakkor nem lehet azt mondani, hogy megszülettek volna a szükséges jogszabályok, az állami szervek ha végeznek is valamiféle elektronikus közigazgatási tevékenységet, azt jobbára ad-hoc eljárások és fileformátumok alapján teszik. Ha úgy tetszik, nincsenek előírt szabványok. Hol elektronikusan aláírt pdf fileok, hol elektronikusan aláírt XML-ek, hol alá nem írt XMl-ek, hol egyszerű emailek útján történik.

Nem túlzás azt mondani, hogy hazánknak nincs szoftverpolitikája.

A kérdés az, hogy milyen céloknak kell ebben megjelennie. Helyes-e például célként kítűzni azt, hogy magyar szállítók szerepeljenek ebben a történetben? Lehet-e komplex rendszereket helyi kisvállalkozókkal üzemeltettetni? Magyarul helye van-e foglalkoztatáspolitikai és szociális céloknak egy ilyen közpolitikában? És ettől teljesen külön kérdés a nyílt forráskód kérdése.

Az első kérdésben úgy gondolom, hogy az LMP alapvetően téves utat követ. Bár az ilyen cégeket, kisvállalkozókat, stb. nem szokták a közszférához számolni, de lássuk azért be, hogy ők is - közvetve - adóból élnek, az állam méretét növelik. Attól, hogy valamit kiszervezünk, annak finanszírozási forrása továbbra is közpénz lesz. Ezeknek a kiadásoknak inkább a szociális rendszerben lenne a helyük, nem eldugdosva az állami működés költségei közé.

Emellett az informatikai kisvállalkozókkal kapcsolatban eléggé szkeptikus is vagyok. Sokszor volt alkalmam belefutni végzettség nélküli kvázi számítógép-összeszerelőkbe, akik informatikai kisvállakozóknak adják el magukat. Hogy ezek az emberek hogyan és mitől lennének képesek egy komplex rendszert - például illetményszámfejtést, statisztikai adatszolgáltatási rendszert, ügyintézési szakrendszereket, stb. - üzemeltetni, az rejtély, hiszen a 'központi irodaházakban' is jelentős a szakemberhiány, különösen a határterületeken (akiknek le kellene fordítania a jogi, ügyintézési követelményeket algoritmusra). Emellett - nem mellékesen - több tucatnyi uniós szabályba ütközne a helyi vállalkozások előnyben részesítése. Ez valami elcseszett földműves-romatika átültetve az IT-re.

A nyílt szabványokkal kapcsolatban nincs sok mondanivalóm, az magától értetődően kellene. Az iratok tartalma ugyanis közvetve jelenik meg, egy program által, és ha a szabvány nem hozzáférhető, nem lesz verseny az azt kezelő alkalmazások között, továbbá az adatok végleges elvesztésének is fennáll a kockázata. Itt inkább csak jogtechnikai probléma merül fel: szabvány jogszabályban nem lehet hivatkozni az aktuális jogi doktrinák szerint, jogszabályban való kiadásuk pedig az ISO-t háborítaná fel, aki a szerzői jogi jogosultja a komolyabb szabványoknak. Az igazi égető probléma persze az, hogy magyar viszonylatban nem létezik például policy utasítás, azaz egy nem jogszabályi aktus, amellyel az egyes szerveken túlterjedően általános kérdésekben lehetne dönteni (utasítást pedig a vezető csak saját szervezetére adhat ki, amelynek közvetlen hivatali főnöke).

A nyílt forráskód egy másik kérdés, és talán a legkevésbé egyértelműen eldönthető. Elméleti előnyöket kínálhat - pl. a vendor lock-in enyhítése, de azért ne feledjük, hogy egy többezer kódsoros alkalmazás átlátása nem megy egyik napról a másikra, továbbá a közszférának nincsenek programozói kapacitásai jobbára - amelyet azonban nyilvánvalóan egy komoly kezdeti átemelés kiegyensúlyozhat. Arra pedig nincs semmiféle kötelezettség, hogy a forráskódot ki kellene tenni a netre. Ezzel szemben egy csomó esetben - tekintve, hogy a cég másnak is értékesítheti a programot, a költségek zárt forrás esetén olcsóbbak lehetnek. Egyfajta köztes megoldást pedig a forrás letétbe helyezése jelenthet, amely védhet a fejlesztőcég jogutód nélküli megszűnése ellen.

További probléma a személyi feltételek kérdése. Általában igaz az, hogy a közigben bővíteni kellene a továbbképzések körét, az informatikára ez különösen igaz.

Minek lenne hát értelme?

1, Egyrészt a szoftver-közpolitka központi megteremtésének, egy tudásközpont létrehozásának, amelyet konzultációs joggal be kellene vonni mindenféle-fajta állami It-fejlesztésbe. Ez lehetővé tenné a szükséges tudás megjelenését, anélkül hogy a pénzügyi érdek kompromittálná a tanácsadó szerepben fellépő szervet. Ez persze szükségessé tenné a bírósági, számvevőszéki, stb. függetlenség újradefiniálását.

2, Másrészt egy központi tanácskozó testület, például egy elektronikus-közigazgatási kerekasztal létrehozását, amelyben csak az érintett szakmai szervek - pl. központi állig szervek, önkormányzati, jegyzői szövetségek, egyetemek, stb. - vennének részt, kizárólag tanácsadó szerepe lenne, elsődleges célja pedig az információáramlás biztosítása.

3, A működési keretek értelmes definiálása. Szabványok, formátumok, célok, stb. meghatározása és rögzítése.

4, Az álllami IT relatív depolitizálása és közbeszerzés alóli kivonása vagy speciális szabályok megállapítása. A közbeszerzés nem teszi igazán lehetővé a minőségi követelmények értékelését, a szubjektív körülményekét pedig egyáltalán nem. Pedig rengeteget számít, hogy mennyire áll kézre az az ásó, amivel dolgozunk.

5, Ahol lehet, versenyző piacok megteremtése, ahol nem, ott a fejlesztések állami irányítás alá helyezése. Egyrészt egy csomó területen, ahol viszonylag generális szoftverekre van szükség, pl. oprendszerek, szövegszerkesztők, stb. - arra kell törekedni, hogy több opció legyen nyitva - ahol pedig egyedi, speciális szakrendszerekről van szó, az államnak teljesen ki kell sajátítania a szoftvert, hogy azt adott esetben egy átszervezés vagy méretmódosulás esetén újabb költség nélkül lehessen kiterjeszteni, költöztetni, stb.

Mai science fiction novellánkat olvashatták.

Pár napos a hír, hogy a Record Industry Association of America (RIAA) felhagy az eddigi, userek ellen irányuló perekkel, és a jövőben inkább a szolgáltatókon keresztül próbál meg tenni a szerzői jogsértések ellen.

Egyfelől nyilván valamennyire jó hír, hogy nem akarnak egyéni felhasználókat perelni - bár nem meglepő annak fényében, hogy számos esetben belefutottak bizonyítási nehézségekbe, eddig nem született még érdemi jogerős döntés ilyen ügyben, továbbá több állam élénken érdeklődni kezdett a MediaSentry illegális magánnyomozói tevékenysége ellen. továbbá masszívan veszteséges volt az egész akció, cserébe viszont rajtuk csámcsogott az egész sajtó - ugyanakkor ne higgyük, hogy nincs új ötlet. A perekről elég jó összefoglalót készített a Wired Threat Level blogja.

Úgy tűnik, hogy az ISP-ket szeretnék befűzni a copyright védelme érdekében, első lépésként a felhasználóknak figyelmeztető emaileket küldenének, végső esetben meg lekapcsolnák őket a netről (írja a CNet a WSJ paywall mögötti cikkére hivatkozva).

Ez az elképzelés jogi szempontból rosszabb, mint a perek, ugyanakkor nagyobb sikerrel kecsegtethet.

Egyfelől az ISP meglátásom szerint hosszabb távon azt kockáztatják, hogy legalábbis erősen beszükül a közvetítő szolgáltatók felelősségének korlátozása. Ha csak egy-két nagyobb ISP marad ki, akkor nyilván őket majd jogszabállyal fogják erre kötelezni, hovatovább a közvetítő szolgáltató felelősség alóli mentesülésének feltételévé is válhat a különböző fenyegető levelek közvetítése.

Másfelől a copyright érvényesítésére nem a jog eszközeivel fog sor kerülni. Alapvetően ugye tiltott az önerő használata a jogérvényesítés során. Például általában egy fennálló követelést sem lehet jogszerűen behajtani úgy, hogy elvisszük a tartozás fejéban az adós vagyontárgyait. A jogsértés tényét is bíróság döntheti el, a felek között legfeljebb jogi nézeteltérés lehet, de nem állapíthatja meg egyoldalúan az egyik fél, hogy a másik jogot sértett. Ez több szempontból is érdekes lehet - mi van, ha az ügyfél nem használja azt az emailcímét, amire a leveleket kapja? Mi van, ha téves értesítést továbbít? Számtalan, a fentihez hasonló szituációt lehet már előre, elméletben felállítani, amire nyilvánvalóan nincsen igazán jó megoldás. Az ügyfél adott esetben elveszíti az internetkapcsolatát, a szolgáltató meg - ha más alapján nem is - általános polgári jogi kárfelelőssége alapján kényszerül szembenézni a volt ügyfeleivel. Emellett nem mellékesen az ISP (is) közellenséggé válhat. Gyakorlatilag egy meglévő, tipikusan általános szerződési feltételek mellett kötött fogyasztói szerződést mondanának fel egy ad hoc, nem jogi eljárás alapján. Igazából alapvető jogállami elvek sutbadobásáról beszélünk.

Emellett érdekes kérdés még az is, hogy az ISP bevételt veszíthet azzal, hogy a fogyasztóknak esetleg kisebb sávszélességű csomagot lesz csak érdekükben megrendelni.

Szóval van egy pár olyan pontja az elképzelésnek, ami valószínűsíti, hogy nem lesz unalmas szerzői jogi szempontból a 2009-es év sem az Egyesült Államokban (és máshol sem).

Ugyanakkor van még két vetülete általában az ún kalózkodásnak.

Az egyik, hogy a kalózkodásnak vannak pozitív hatásai is a szellemi alkotások piacára. Alapvetően ugye minden szellemi alkotás, ami szerzői jogi védelem alá esik, voltaképpen egy jogi monopóliumot jelent, amelyet meghatározott okok miatt konstruáltak (pl. a szerző anyagi jólétének biztosítása ill. a társadalmilag hasznos művek előállításának serkentése, azt most hagyjuk, hogy mennyire alkalmas erre a jelenlegi jogi szabályozás). Ennek a jogi monopóliumnak a felállítása mögötti érvek szerintem még mindig valósak, legfeljebb a szabályokon kellene alaposan változtatni.

Ugyanakkor a szerzői jog jelenlegi berendezkedése komoly hatásokkal van más piacokra. Például a szerzők jelentős része piacot teremthet vagy tehet tönkre a különböző lejátszóeszközök számára, a hordozók számára, miközben a fogyasztóknak - amennyiben a szerzői jogok valóban érvényesülnének - marginális beleszólásuk lenne csak a fenti kérdésbe. Jól látható például az Apple félig nyitott vertikális monopóliuma: az iTuneson vett zenét hordozható lejátszók közül csak az Apple iPodjain tudnánk lejátszani.

Igen, alapvetően arra gondolok, hogy a digitális terjesztési megoldások nem jöttek volna létre a kalózkodás nélkül. A mostanában épp elkurvuló Steam például éppen azért versenyképes, mert a kalózmásolatokhoz képest valami pluszt is tud adni. A DRM-mentes zenék valószínűleg soha nem jelentek volna meg, ha nem lenne minden DRM feltörhető - és nem törték volna fel mindet.

Másik oldalról nézve a dolgot, a licencszerződéseket eddig még senki nem vizsgálta meg fogyasztó szerződések általános szerződési feltételeiként (továbbá gyakran érvényességi fogyatékban is  szenvednek, de ez mellékszál: például a távollévők között kötött szerződésekre vonatkozó szabályok miatt csak komoly jogi tornagyakorlatokkal lehet - néha meg még úgy sem - érvényesnek tekinteni a licencfeltételeket). Pedig gyakran számos érdekes, a mű felhasználásával össze nem függő feltétel található bennük - pl. hogy milyen matricákat ragasszak a számítógép házára -, de még általánosabb a felhasználások korlátozása, például területi alapon. Nyilván amennyiben nem kellene az illegális művekkel versenyezniük, a fenti korlátozások még kiterjedtebbek lennének.

A másik érdekes vetülete ennek, hogy meg lehet-e szüntetni a kalózkodást, fenn lehet-e tartani a szerzői jogok mai szituációját, vagy ezt a helyzetet csak a jelenlegi gyakorlat valamilyen módon való legalizálásával lehet kezelni (például az internetszolgáltatáshoz kapcsolódó adó jellegű jogdíjjal).

Tekintve hogy hosszabb távon is számolni kell azzal, hogy egyes országok a szerzői jogok gyenge érvényesítésében lesznek érdekeltek, a forrásoldalon a problémát nem lesz egyszerű megtámadni. Elméletileg nem lehet kizárni egy komoly hálózati korlátozást sem - gyakorlatilag az Internet országokra való feldarabolását, de annak is iszonyatos költségei lennének.

A felhasználó oldaláról pedig azért nem tűnik egyszerűnek a viselkedés megváltoztatása, mert az egyrészt rendkívül kiterjedt, másrészt nem áll mögötte semmiféle olyan erkölcsi vagy más társadalmi norma, ami a pozitív jogi szabályt megtámogatná, továbbá az emberiség korábbi gyakorlatával is ellentétes (azaz a művészeti élmények megosztását korábban sem szabályok, hanem a techológiai lehetőségek korlátozták).

És ami a szellemi javak előállítóinak nagyon nem szép jövőt jósol: a következő generációknál egyre kevésbé jellemző, hogy elfogadnák a mesterséges korlátozásokat, hogy valami nem azonnal elérhető, vagy hogy fizetni kell érte.

Ha minden jól megy, akkor hamarosan írok egyet a könyvek alkonyáról, ami szerintem a legizgalmasabb lesz a következő időszakban.

kérdésnek bizonyult az önmegosztók problémája (ígérem, a posztban ez az utolsó gyermeteg viccelődés a szavakkal :))

Szóval megpróbálnám megvilágítani a dolgot. A normális olvasnivalóra való rátalálás továbbra sem triviális dolog az interweben, különösen a gombamódra szaporodó online magazinocskák és blogok közül megtalálni azt a párat, amit érdemes olvasni. Nyilván idő függvénye is, hogy mennyi az annyi, de én úgy tapasztaltam, hogy napi 500-nál több item olvasása nem fér bele (és ez is erősen ingadozó, mark-all-as-read barátunkra bizony gyakran szükség van). Szóval van itt egy kvzái fix határ, amelyben azonban gyakorlatilag állandó a mozgás, találok valami jobbat, más meg elkurvul, leiratkozás.

Ebbe a történetbe két okból csempészett némi pozitívumot a Greader share funkciója. Egyrészt a kontaktok nagy része olyasmiket olvas, amiket én nem, és ha a jobbakat kiválogatják, akkor az végül is jó, mert látok pár dolgot, ami nem kerülne be a képbe nélkülük. Kvázi gatekeeperek lesznek tehát ezek a kontaktok, de ez azért nem probléma, mert amúgy is számomra mellékes dolgokról van szó, ha kicsit egyoldalúak az ismereteim, abba nem fogok belehalni. All is good and well. Kivéve persze, a valaki túl sok mindent oszt meg, mert a mindenkit beengedő portásnak sok értelme nincsen.

Nade az élet nem csak játék és mese. Alapvetően is sok idő (a felesleges dolgokra minden idő sok) megy el a voltaképpen azonos kontentek olvasásával illetve átugrálásával (pl. amikor MTI-znek a különböző lapok, vagy azonos forrás alapján eltérő mondatokkal írják meg ugyanazt), a share még tovább rontott ezen annyival, hogy amit sokan shareelnek, az többször megjelenik, akár tucatnyi alkalommal ugyanaz. Ennek a csökkentésére még igazán jó megoldást nem sikerült találni, probléma továbbá, hogy beszélgetések is alakulnak ki, amikor aztán még mechanikusan átugrálni sem lehet az egyébként azonos kontentet, ha kiváncsi rá az ember. Mindegy, majd a jövőben a technológia megoldást talál rá, vagy felveszek egy személyi asszisztenst, akinek az lesz a dolga, hogy ezeket az azonos dolgokról szóló bejegyzéseket kiszelektálja, az érdemi infót meg átkopizza egy word doksiba.

De amitől a falnak tudok menni, ha emberek különböző téves okok alapján mindent megtesznek, hogy egy rossz helyzetet lehetőleg még tovább rontsanak. Aki megosztja a saját bejegyzését, az máris csinált plusz egy olvasnivalót, ami persze nem új, hiszen ismerősök írásait alapból olvassuk (vagy legalább is fel vagyunk iratkozva az RSS-re), kivéve, ha valami eltévedt levlistás kör után gondolta azt a Google, hogy minekünk jóban kellene lennünk, de ekkor meg úgyis le van ignorálva/el van rejtve a Readerben.

Persze a dolgok ennél hajlamosabbak jóval nagyobb mértékben elkurvulni. A szociális fícsörök lázában égő népek már nemcsak azért osztanak meg egy bejegyzést, mert másoknak újat akarnak mutatni, hanem azért is, hogy megmutassák, hogy ők is olvassák (ill. fel vannak rá iratkozva), vagy hogy értékeljék (merthogy jónak tartják). Ettől kerül be a Webisztán 14 példányban az olvasnivalók közé, pedig én még olyan embert nem láttam, aki ne olvasná, de van Google readere, és ismer olyanokat, akik olvassák. Aki ki akarja fejezni, hogy tetszett neki valami, és lusta kommentelni az nyomogassa a csillagokat meg az egytől-ötig bizbaszokat.

Ezen a helyzeten csak tovább rontott a Turulmém - ami egyébként a note-ok egy helyen való megmutatásával a fenti problémát igazából enyhítette -, mert megjelentek megosztós csoportocskák. Felkerülni a címlapra, még ha az 'Agrárgazdasági trendek napjainkban' címlapjáról van is szó, ez az egy igaz célja egy webes szakembernek. Avagy - ellopva kicsit moshi képét - már nemcsak egymaga páváskodik a roma strici a Julius Meinl kirakatában, de jóbarátai segítenek neki, ahol tudnak. Ebből kifolyólag aztán a megjelenő cikkek relevanciája erősen kérdéses, és a francnak van kedve azon gondolkodni, hogy a drága megosztónak az tetszett-e, igaznak tartja, ami szerepel benne és fontosnak, vagy csak jóban van a szerzőjével. Többek közt ezért sem nézem a turulmémet rendszeresen, bár ha egyszer megjelenik benn egy olyan fícsör, hogy X megosztásai minusz egyet érnek, még érdekessé válhat.

Lehet, hogy velem van a baj, és igazából egymás körbekurkászása teljesen normális, de  engem zavar az olvasásban, és vagyok annyira önző, hogy ne tessen. Szocializálódni tessék kocsmába járni, emberek.

See also: Cluetrain Manifesto, és D.

A Valve kiadó online játékpiaca, a Steam 42%-kkal emelte árait.

Persze ezt nem így jelentették be, hanem úgy, hogy Európában (incl. hazánk) mostantól euróval lehet fizetni. Csakhogy nem arányosan, hanem 1:1 arányban árazták. Tekintettel arra, hogy mostanában ~1.42 $-t adnak egy euróért (forrás: Yahoo! Finance), ez bizony 42%-os áremelkedéssel jár együtt.

Hát kapják be. Én alapvetően kedveltem a Steamet, de most drágábbak lettek, mint a fizikai médiumot is adó játékboltok.

Köszönjük Valve, hogy megmentette az európai offline kereskedőket.

Az meg további személyes szopás, hogy dolláralapú a kártyám, úgyhogy most még kétszer is lehetne átváltani az összeget. Szép munka, egy vásárlót máris veszítettek.

Nyilván nem én vagyok az egyedüli, akinek nem tetszik a megoldás.

Ez mondjuk azzal együtt jár, hogy az ÁFÁt már nem külön számolják fel (azaz a végső áremelés csak 20% fölötti, de ettől még bekaphatják).

ha megy ki az ember alól a platform.

Eddig a blog.hu nagyjából olyasmiról szólt, hogy az egyik legkevésbé kötött szolgáltató, a legjobb kezelőfelülettel, amely viszonylag ritkán hal le, stb.

Ehhez képes a következőt látom.

A varázsindák annál jobban befognak, minél jobban mocorogsz. Mostantól nem csak a blog írásához, de kommenteléshez is regisztráció kell. A dolog megy el a tartalom felől, valamerre, de az irány legfeljebb egyes NDA-s fejekben lehet tiszta.

Ugyanis az inda gépházblogja a következőkkel indokolja a váltást:

"A változásnak több oka van. A legfontosabb az, hogy a következő hónapokban a kommentező rendszer nagyobb átalakításon esik át (jönnek az avatarok, a whitelist-alapú moderálás, stb), és a fejlesztést sokban egyszerűsíti az, ha egységesen kezeljük a hozzászólásokat. A másik fontos ok az, hogy szeretnénk, ha a felhasználói felület konzisztensebb lenne, jelenleg a tagok aktivitásait meg lehet nézni, üzenetet lehet nekik küldeni, a látogatókra viszont ezek a funkciók nem működnek. Az utóbbi időben elszaporodó trollok és spammerek elleni védekezést is megnehezíti a belépés néküli kommentezés."

Nézzük sorba: az avatarok egy faszság. A whitelist alapú moderálás (csak az szólhat hozzá, akinek engedélyt adsz) már most is megoldható lenne, hiszen vannak regisztrációk, általában ki lehet tiltani a nem regelt kommentelőket, stb. Üzenetküldés, na erre még visszatérünk, trollok, erről meg talán moshi-moshi-t idézném:

"Q: az index fórumain minden látogató szabadon hozzászólhat, vagy regisztrálni kell előtte?
A: regisztrálni kell, amióta csak létezik a fórum.

Q: de jó, akkor az index fórumain nincsenek trollok, ugye?
A: ó dehogynem, igazság szerint tele van trollokkal."

Üzenetküldés: kábé ez az egyetlen nyoma az iránynak. A többi ok ugyanis bullshit.

Meglátásom szerint (így tehát tiszta spekuláció a most következő rész) a következőről van szó: az Inda/x eltökélhette, hogy ideje megalkotni az ultimate iwiwgyilkos közösségi hálót. Ebben benne lehetnek a videóid, fotóid, írhatsz blogot, olvashatsz egyféle újságot, és van egy egységes eladható reklámfelületük, amit elég jól mérni is fognak tudni, tekintve, hogy a résztvevőkről lesz egy közös adatbázisuk (és persze ezért nem akarják az OpenID-t se elfogadni). Megcsinálják a NAGY MAGYAR INTERNETSET (avagy AOL reloaded).

A gond persze csak az, hogy én nem akarok közösségi hálót, még Google friends connectet se, nemhogy ilyen befűzött izét. Na meg persze hogy az AOL beleállt a földbe.

Hogy ez-e az irány, kiderül. Ha nem, attól még a mostani érvelés egy vödör bikaszar. Az viszont gond, hogy a kommunikációt mindha átvette volna valami elcseszett píárosztály, pedig a reklámmodelleket még sikerült.

Nem mondom, hogy ez a blog itt abbafejeződik (és esetleg máshol meg újrakezdődik), mert nem döntöttem még el igazság szerint. De most először merült fel bennem a gondolat.

Szóval aki még nem iratkozott át a feedburneres rss-re - ami egyébként be van haxorolva az url-be is, annak ideje megtennie.

p.s. a félreértések elkerülése végett, nem vagyok felháborodva, inkább sajnálom a dolgot.

p.s.2. egyébként a fagylalt mintha kezdene visszanyalni: mégis annak lesz igaza, aki már a reklámozási modell megjelenésekor aggódni kezdett, hogy a blog.hu elromlódik?

Gyakorlatilag azt lehet látni, hogy kialakult a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításának végleges javaslata, amely nagyjából félig emlékeztet az eredeti igazságügyes javaslatra.

A történetnek az előzményéről már írtam, beszéljünk egy pár szót a módosító javaslatok eredményeképpen kialakult változatról is.

Úgy tűnik, alapvetően elbukta azt a kezdeményezést az IRM illetve a szellemitulajdonjog-védelmi hatósági szerepre ácsingózó Szabadalmi Hivatal, amellyel a közös jogkezelést ki kívánták volna vonni a kulturális tárca fennhatósága alól, hogy maguk gyakorolják a felügyeleti jogokat. Ez az elképzelés elméletileg mondjuk közepesen vitás (mindkét megközelítésnek vannak előnyei és hátrányai, a kulturálisnál elméletileg a pénzből juthat valamennyi kulturális tevékenységre, az MSZH és az IRM pedig talán valóban képes lett volna felügyelni is a területet, szemben az OKM passzív-támogató magatartásával), ámde gyakorlatilag - ismerve a Szabadalmi Hivatal szellemi tulajdonjogokkal, így a szerzői joggal kapcsolatos álláspontját, amely szerint is a mind jogelméletileg mind közgazdaság-elméletileg meglehetősen aggályosan a fizikai dologi jogokhoz hasonlóan kívánja alakítani a szellemi alkotásokkal kapcsolatos jogintézményekeket - szerintem jelen helyzetben kimondottan káros. Egyre több tanulmány és vélemény mutat abba az irányba, hogy ezzel a saját innovativitásának sírját ássa a nyugati világ, a verseny és a diszruptív innovációk jogi akadályozásával. (Mellékszál, de az innováció alatt én a K+F-et és annak ipari alkalmazását értem (vagyis nem sima K+F).)

A szabad felhasználásnak a magáncélú másolás alá eső eseteit se sikerült korlátozni, végső soron ezzel a parlament egy szerzői jogi szakértői testületi álláspontról egyértelműen kimondta annak tévességét, avagy contra legem voltát, amire tételesen hivatkozott is egyébként a benyújtott jogszabály indokolása, kérdés, hogy ennek lesz-e bármilyen hatása az SZJSZT véleményeire úgy általában, például eséllyel lesznek-e vitathatóak a bíróság előtt. Mindenesetre ez a másik komolyabb pofon az eredeti előterjesztésnek. (Egyébként az SZJSZT esetében nagyon járt már a tockos, a testület egyoldalú összetétele nem kimondottan jár pozitív hatásokkal a szerzői jog egészére nézve - meglátásom szerint.)

Ellenben nagyon úgy néz ki, hogy átmegy az árva művekről szóló elképzelés, vagyis a Szabadalmi Hivatalnak a tevékenysége mégiscsak bővülhet valamennyit (nem lehet tudni, hogy ennek a gyakorlati alkalmazására mennyire lesz példa, pl. a DRM-el kapcsolatos testülethez se fordult a kutya se). Sikeresnek tűnik továbbá a könyvtári közkölcsönzés megadóztatása is.

A végleges javaslat (pdf), meg persze az eredeti és a 33 módosító is elérhető a parlament honlapján, az összefoglaló oldala az ügynek pedig itt van.

Ami egyébként még érdekes, hogy a részletes vita után az IRM koherenciazavar miatt kénytelen volt további módosítást kezdeményezni (pdf), mert bár a képviselői javaslattal visszakerült a közös jogkezelés ellenőrzése a kultúráért felelős miniszterhez, de ezt nem vezették végig az egész módosító javaslaton, amiért az IRM finoman kóstolgatta is a képviselőt:

 "A T/6374. számú törvényjavaslathoz benyújtott T/6374/26. számú, elfogadott módosító javaslat a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökének a törvényjavaslat által a közös jogkezelő szervezetek tevékenységével összefüggésben bevezetni kívánt hatáskörét mechanikus módon mindeni esetben lecserélte a kultúráért felelős miniszter hatáskörére...."

Egyfelől persze ez jól mutatja az egyéni képviselői munka minőségét is, ami a jogalkotás formális kérdéseit illeti, másfelől némileg árulkodik az IRM frusztrációjáról a kérdésben.

Their loss - our gain.

Rendkívül érdekes több szempontból is a Lori Drew-ügy. Alapvetően ugye arról volt szó, hogy egy 13 éves kislányt hitegetett egy nemlétező fiú identitását összerakva, aminek eredményeképpen a kislány öngyilkosságot követett el. Egy három főből állt az elkövető  csapat, amelynek Lori Drew volt a legidősebb tagja, 47 éves. Az ítélőszék végső soron három kisebb tettét találta misdemeanornak (kb. vétség, de max 1 éves szabadságvesztéssel büntethető), de komolyabb cselekményért végül is nem ítélték el.

Ami igazán érdekes számomra, hogy alapvetően technikai-technológiai bűncselekményekért ítélték el, egy weboldalhoz való jogosulatlan hozzáférésért. Miközben persze a technológia csak eszköz volt a cselekményhez, nem pedig cél. Kicsit az az érzésem, hogy találni akartak valamit, amiben meg lehet őket fogni, de mindegy.

Ami sokkal izgalmasabb talán, hogy ez az eset remekül rámutat arra, hogy mennyire bizonytalan dolog ez az online identitás.

A probléma alapvetően szerintem kettős. Egyik része a hiteles online személyiség kérdése, a másik a fizikai és az online személyiség közötti kapcsolat.

Kezdjük az elsővel. Ha össze akarnám számolni, hogy hány helyre hány különböző usernévvel regisztráltam, amelyek semmilyen mértékben sem igazán egyediek, nem kötődnek hozzám, egy valamilyen jelszavas azonosítás van csak, stb., akkor nem menne. Fogalmam sincs. És akkor arról már nem is beszélve, hogy a Caracalla nicket bárki más is használhatja, még magyar oldalakon is, nemhogy külföldieken.

Ez a probléma persze alapvetően nem technológiai kérdés. Egyfelől ott a nem nagyon működő OpenID, amelyet sajna jobbára mindenki csak szolgáltat, de nem fogad el, gondolom alapvetően a reklámozási adatok szükségessége miatt, illetve a fene tudja, miért. Másfelől vannak single-sign-on megoldások, pl. a Google ezért kényelmes - ha már használod a mailt, akkor egy felhasználónévvel-jelszóval majdnem mindent hozzá lehet csapni, amit a Google szolgáltat, leszámítva a Feedburnert például. Előremutató a Zoho kezdeményezése is, amely elfogadja a Google vagy a Yahoo accot is. Csinált ilyet az inda is.Persze itt meg az a helyzet, hogy van egy csomó sso-m, de legalább a szolgáltatók kegyeskednek a saját műsoraikhoz elfogadni az azonos jelszót.

Ez persze nem mellékesen azzal is jár, hogy maga a mű előtérbe kerül kicsit a szerzőjéhez képest, ami ebben az országban soha nem árthat. (Aki kicsit ismeri a magyar tudomány/média világát, azt hiszem érti az előbbi megjegyzést).

Szóval nehéz valódi identitást építeni a neten, de nem lehetetlen. Sokat segít például az, ha össze tudjuk kötni a fizikai identitással.

És ezzel át is térhetünk a másik kérdésre, jelesül a fizikai identitás megjelenésére és igazolására. Némileg talán konzervatív álláspont, de én alapvetően mindenkit, akinek az online nickje mögött álló személyt nem ismerem, az előállított anyaguk alapján ítélek meg. Egyébként ez offline is teljesen jól működik. Ebből a következő folyik: az ismeretlen személyek, akik valamiféle szociálnetwörkön keresztül keresnek meg, vagy mailben vagy megszólítanak az utcán, alapból ignore. Mondhatnánk, hogy whitelist alapon működik a dolog, de ennyire nem formális azért.

Egyébként a fenti problémára egyfajta megoldást jelenthetne a web-of-trust alapú aláírás, csak az egyfelől rendkívül kényelmetlen, másfelől meg nem használja a kutya se.

A Lori Drew ügy tanulsága szerintem tehát az, hogy ne felejtsük el, hogy a net egy játszótér, amely a fizikai életünk kiegészítésére szolgál jobbára. Másfelől meg egy disztribúciós infrastruktúra (annak viszont remek).

Nem cyberspace meg virtuális világ, csak a fizikai valóság egy sajátos szelete.

(btw a Drew-ügy általam látott legjobb összefoglalását a Wired Threat Level blogja követte el.)

Tartozom egy személyes vallomással: baromira sok a meló, nagyon nincs időm írni. Na de talán egy rövidet mégis (és a szerzői jogi tv. változására vissza fogok térni, plusz egyet majd írok a közvetítő szolgáltatói felelősségről is, sok zavar van abban a sztoriban, ha minden jól megy, még az idén).

Asván láttam a hírt, hogy az új 1.9-es uTorrent UDP-t használ, és elméletileg nem is teljesen esélytelenül talál át a különböző p2p szűrőkön (a kommentek alapján). Persze ezzel van egy pár probléma. 

Amennyire én értek hozzá (nem nagyon), egy szolgáltató két módon próbálhat meg akadályozni egy kapcsolatot. Az egyik, ha valami miatt felismerhető egy app által küldött adat - például mert egy adott portot használ csak. A Bittorrent esetében - mondanunk sem kell - kézileg állítható a portszám. A másik, ha van valami speciális a kapcsolatban, pl. egy porton egyszerre rendkívül sok párhuzamos szál van, ami nem tipikus, de előfordulhat.

Na most a Bittorrent az többnyire ilyen. Emellett specialitása még, hogy TCP-t használ, legalább is eddig. Nyilván az sokkal jobb fájlátvitelre, mint az UDP, míg az UDP az alacsony latenciatűrő appokhoz jobb, mert egyrészt kisebb, másrészt meg nincs benne hibajavítás, ha valami szar, újraküldi az egész packetet a küldő.

A probléma ott fog jelentkezni, hogyha tényleg igaz az, hogy a Bittorrentet alapvetően az azonos porton zajló TCP kapcsolatok száma alapján korlátozzák, hogy mostantól az UDP-t is kénytelen lesz a szolgáltató blokkolni. Ugyanakkor egy csomó - szintén p2p app - használ azonos porton viszonylag nagy számú UDP kapcsolatot, ráadásul ki is kell nyitni nekik a portot (azaz fogadni is képesnek kell lenni a kapcsolatokat) - például egy nagyobb Skype körkonferencia, egy sokszereplős online játék, stb. És mivel ezek a látenciára rendkívül érzékenyek, alap, hogy nekik fog fájni ez jobban, a Bittorrent meg békésen fog menni.

Érdekes lesz ez.

(Ha teljesen hibás a fenti eszmefuttatás, valaki írja meg pls. :) )

- Jó napot kívánok, Köcsög József vagyok és fel vagyok háborodva!
- Üdvözlöm, Köcsög Úr, miben segíthetünk.
- Ki akarok kerülni az Index címlapra.
- Semmi akadálya, Köcsög Úr, akkor válassza a Kétpupú teve reklámozási modellünket.
- De én nem akarok reklámokat a blogomra.
- Ebben az esetben, Köcsög Úr, válassza a Csizmás Kandúr modellt, de akkor nem fog címlapra kerülni.
- De hát a webkettő lényege, hogy ingyen gyártom a tartalmat, maguk meg tolják alám a supportot és a szolgáltatást. Na meg az olvasókat.
- ...
- "Megdöbbent a blog.hu új hirdetéspolitikája, mert én még ilyen agresszív, profithajhász hozzáállást nem láttam a blogvilágban, pedig jártam néhány helyen."
- Nézze, Köcsög Úr, mi is próbáltuk a webkettő-modellt, de a Mancikának csak nem tudom elmagyarázni az étteremben, hogy az ebédért nekem nem kell fizetni, mert webkettő. És a befektetőkkel is ez a helyzet. Az áramszolgáltató sem adja a webkettőre az áramot, meg a hardver se jön a webkettőér'. Emellett, Köcsög Úr, szeretném emlékeztetni, hogy Ön is most indította el az üzletét, nem kis mértékben a saját korábbi blogjaira támaszkodva, és így közvetve a mi szolgáltatásunkból is pénzt csinál, például amikor RSS olvasást meg blogolást oktat.
- " Itt a web 2.0 nevű jelenség, buborék, bármi, meghalt."
- Nézze, Köcsög Úr, csak magának eláruljuk, van egy további, titkos negyedik modell, csak a kiválasztottaknak, az igazi web2ratinak, a Köcsögwebkettő.
- Hmm, ez érdekesen hangzik, tudtam én, hogy van valami. Ebben Index-címlapra kerülhetek reklámok nélkül.
- Bizony így van, Köcsög Úr. Azonban ennek is van némi feltétele. Be kellene járni heti 168 órában hajtani az áramfejlesztő kerékpárt, meg közben techszupportolni és mikrochipeket gyártani. Mert ez a modell webkettő módon üzemel.
-...
- Halló, Köcsög Úr, ott van még?

(a Timurlenk blog zseniális tekkszupport metódusa alkalmazva az indexes-blog.hu-s hirdetési megoldástól hisztérikus rohamot kapó userekre).

p.s.: üzenem mindenkinek, hogy a 13. havi fizetés eredeti forrása az, hogy a korábbi heti bérezést négyhetes ciklusokra osztva 13 négyhetes egység van egy évben (vö: 12X4=48; 13X4=52). Egyébként bizonyos országokban máig dívik a heti fizetési rendszer, illetve majd mindenütt akadnak napi fizetésü állások. És igen, úgyanúgy adózik és járulékozik, mint a bér (vagyis nem külön juttatás, az év végi plusz fizu, és az elvonása nettó fizetéscsökkentés).

(Disclaimer: nem, nem dolgozom az indexnek, sem a blog.hu-nak, cserébe idegesít az emberi szüklátókörűség és ostobaság. Nagyon.)


 

Nem mondanám, hogy különösebben nehéz lett volna eldöntenem, hogy mit tegyek, amikor a blog.hu adminbelépés feldobta a kérdést.

Én - talán egyesektől eltérően - nem tartom problémásnak a blog.hu által kitalált rendszert. A blogger szemszögéből itt arról van szó, hogy egyfelől a reklámok kirakásának jogáért, másfelől az index-címlap esélyéért kéri el a blog.hu a felület egy részét - mondhatni leginkább freemiumra hajaz a modell. Ezzel sikerült elkerülni azt, hogy gyakorlatilag ne hagyjanak alternatívát a felhasználóknak, esetleg egyeseket elüldözzenek. Mindenki eldöntheti, mit akar.

Számomra két kérdés volt érdekes: egyfelől nem akarok reklámot, a saját megjelenésekre se időm, se energiám, se tudásom szervezni, másfelől az index címlap se mozgat különösebben, harmadfelől meg nagyjából december végéig úgy is csak töredék időm van.

Arról nem is beszélve, hogy azért írok, mert szeretek, nem azért, hogy sokan olvassanak. Ha esetleg másnak is érdekes, az csak jó, természetesen.

A Guardian online változata számol be róla, hogy két nagy és egy kisebb kiadó - az EMI, a Warner és a Beggars Group - egy vállalható zeneeladási elképzeléssel rukkolt elő, 'Datz Music Lounge' néven.

A terv a következő: ca. 100 £-ért (most körülbelül 32000 forint) a kedves ügyfél egy évre teljes hozzáférést 2.5 millió számhoz, amelyből a nagyokat sem mazsolázták ki - a cikk Madonnát, Snoop Doggot, Elvist, a Blurt és az REM-et említi példaként - mp3 formátumban. Bár a letöltésükhöz PC szükséges, de a számok a tervek szerint DRM mentesek lesznek, és így bármilyen hordozható mp3-lejátszóra és telefonra feltölthetőek.

A letöltéshez szükséges egy speciális USB kulcs és CD megvásárlása - csak spekulálok, de szerintem valami spéci szoftvert használhatnak majd hozzá - de a számok lejátszásához nem.

Két dolog miatt tetszik az elképzelés: egyfelől a zenét nagy csomagban árulják, nem számonként, azaz nem kötelezi el magát az ember előre bizonyos számok megvétele mellett, másrészt a terv arról árulkodik, hogy a kiadók végre kezdik felismerni: nem az számít, hogy urald a termék minden példányát, még az sem fontos, hogy minden másolat után pénzhez juss, hanem az, hogy összesen mennyi bevételt érsz el.

Van azonban legalább két fontos caveat: nem tudni, az új zenék mennyire lesznek jelen a szolgáltatásban, nem kizárt, hogy csak az ún. back-catalog (azaz a piaci forgalomban már nem kapható, kifutott zenék) árusításáról lesz szó. A másik, hogy számomra - és ez csak az én spekulációm - úgy tűnik, hogy valamilyen vízjelezést alkalmazhatnak majd, és akkor ezeknek a zenéknek a neten való közzététele elméletileg könnyen követhetővé válik. Emellett még a jogszerű másolatok készítése is bajba keverheti az embert, például ha a másolatot készítő kezdi el interneten terjeszteni, vagy egy elhagyott pendriveról kerül netre, stb.

Mindenesetre jobb opciónak tűnik, mint az eddigi alternatívák.