Bár nem szeretnék direkt politikai kérdésekkel - és nevekkel - foglalkozni, de az internet-használatra kivetendő kulturális járulék ('internetadó') ötlete, az egységes politikai támogatás, és a még a politikusok többsége által is elvetett felmerült ötletek megérnek egy kis figyelmet - főképp azért, mert rendszerszintű gyengeséggel állunk szemben.
A probléma persze alapvetően az, hogy az egész netes és informatikai szakma gyenge, sokkal gyengébb, mint a senki által nem nézett filmeket maguknak gyártó úgynevezett filmes szakmánk (akik leginkább a politikusokkal való kvaterkázásban tudnak bármiféle szakképzettséget felmutatni, mert a filmjeik bűnrosszak), vagy az egyéb kulturális érdekképviseletek (akik egyébként leginkább állami pénzeken - a mi pénzünkön - élősködőknek nevezhetőek, legalább is a nagyközönség érdeklődésének a mércéje alapján). Szóval első lépésben le kell szögezni, hogy a kultúra finanszírozásának magyar megoldása rossz.
Alapvetően felháborít, hogy a magyar állam a szokásos paternalista stílusban megint megmondja az emberek egyéni döntésének tiszteletben tartása helyett, hogy mi a jó kultúra és mi a rossz, vagyis egy egyéni szubjektív értékítélet meghozása helyett - amely egyébként a jelek szerint azt mutatja, hogy az emberek inkább a robbantásos-erőszakos filmeket, kereskedelmi tévés műsorokat és a felnőtt tartalmakat választanák - egy kollektív, álszent álláspontot alakít ki, legalább is ami a támogatásokat érinti. A megoldás természetesen a 'piacot a kultúrában' gondolat lehetne, ha a magyar politikusok képesek lennének lemondani bármilyen kis hatalomról is. Továbbá, amit nem ismernek, attól félnek. Egyébként szép lenne látni, ha mondjuk a fenti kulturális járulékokat önkéntessé tennék, mennyi folyna be. Nulla forint? Esetleg szervezzünk népszavazást: egyetért-e Ön azzal, hogy a 100.000 fő alatti nézőszámú filmek egy rohadt fillér állami támogatást ne kaphassanak?
De ami igazán ijesztő, hogy a teljes magyar politikai gárda bármikor hajlandó a jövőt becserélni a fenti kultúrafinanszírozás fenntartásáért. Na ja, viszonylag kevés netes fejlesztő jár koktélozni. Értelmesebben megfogalmazva: nagyon gyenge az informatikai szakma érdekérvényesítő képessége. És a huszonkettes csapdája a történetben az, hogy az ilyen intézkedések sikeresen megakadályozzák, hogy valaha is megerősödjön. Egyfelől, mert az ezen a területen dolgozók könnyedén leléphetnek az országból, Grünwalskyék (a magyar filmes szakma saját filmjét saját döntéssel állami pénzből támogató nagy öregje, egyébként a teljes korrupt, semmirekellő közeli kultúra ikonja, de számtalan nevet lehetne még mellétenni) meg sajnos nem hajlandóak.
A vita során egyébként a derék erkölccsőszeink anélkül beáldozták volna a 'net neutrality' elvét, hogy felfogták volna, hogy éppen arról beszélnek, de valószínűleg az egyik képviselő már láthatott számítógépet, és felismerte, hogy ez lehetetlen. De azért szakértői szinten megvizsgálják.
Nem csoda, hogy ilyen mentalitás mellett Magyarország egy leszakadó ország már elég régóta. Úgy tűnik, a képviselőink közül egyik sem képes felismerni, hogy az Információs - Kommunikációs Technológiák olyan változásokat hoznak, amelyek példátlanok, és a hozzáférést nem gátolni kellene, hanem elő kellene segíteni. Sajnos, az IHM megszüntetése óta semmiféle komoly képviselete sincsen a civil informatikának.
És csak az összehasonlítás végett: az Egyesült Államok tavaly 2014-ig meghosszabbította az internet-hozzáférések állami adó alóli mentességét.
További olvasnivalók (a teljesség igénye nélkül) a témában: Konrád, Webisztán, Tóta W., Origó Techbázis, Index vélemény, Miner gyűjtemény
És akkor nézzünk őszintén a tükörbe: a fenti példák is jól mutatják a netes szféra érdekérvényesítő képességének határait: többé-kevésbé olvasott publicisztikákban ki is merül.
Elméletileg adott lenne egy nagyon nyílt végű, gyorsan változó közeg, az Internet, amelynek a jövőjéről még csak halvány elképzelések vannak középtávon is. Erre a magyar állam ennek a kihasználását mindenféle adminisztratív és anyagi terhekkel akadályozza.
A jövő felélése elkezdődött.
2008.04.23. 10:05
Internetadó: a jövő tartja el a múltat
Címkék: rant politika internet net neutrality digitalis utonallas
1 komment · 1 trackback
A bejegyzés trackback címe:
https://caracallablog.blog.hu/api/trackback/id/tr66438287
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: petíció.eu 2008.04.27. 23:26:25
Az internetadóról (petíció)
Tények Magyarországról
Az internetet használók száma Magyarországon jóval alacsonyabb, mint az európai átlag. Ez lassítja az ország kulturális, gazdasági fejlődését , versenyképességét pedig tovább rontja.
Az ok - az informa…
Pingback: Turulcsirip - Müller Tamás 2008.04.25. 04:54:49
[...]align="right"> Internetadó: a jövő tartja el a múltat[...]
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
informatikai.egyhaz (törölt) · http://www.informatikaiegyhaz.net 2008.04.28. 23:11:31
Iszonyatos terhe lenne ez a fajta adó a fejlődés szekerének. Már az ötlet is abszurd. Az emberek fizetnek elég adót az Internet használatáért. Megint csak a szegények szakadnának jobban le. Akkor már inkább nyakkendőadót mindenkinek.