és nem tudom megállni, hogy ne fűzzek hozzá egy pár egyéni meglátást.

Na, a korábban már megírt módosítás a parlament elé került. Egy mondatban megfogalmazva: minden rossz lett, ami az eredeti tervezetben jó volt, és a hibáiból semmit sem sikerült javítani.

A T/6374 sz. javaslat, amely a szerzői jogi törvény módosításáról szól, az Országgyűlés honlapján is elérhető (közvetlen link: pdf), rendkívül fájdalmas ugyanakkor a kezelése, tekintettel az OGY honlap borzalmasságára. Jelenleg részletes vitára vár, vagyis a módosító inditványok megtárgyalására, amelyből 31 db. van, de alapvetően nem változtatnának rajta.

Ím itt elolvasható a teljes szövege a javaslatnak.

Első pillantásra látszik, hogy hiányzik az előző javaslat legpozitívabb eleme, a jogok átruházhatósága, amely a következőképpen szólt volna:

„A jogszerző által megszerzett vagyoni jogokkal – külön jogszabály szerint – rendelkezni lehet, azok átruházhatók, illetve átszállhatnak.”

Ez sokat javított volna a helyzeten, mert a fizikai hordozójú dolgokhoz hasonlóan átruházhatóvá tehették volna a digitális formát is. Na persze ez nem lett volna túl komaptibilis az egyébként is működésképtelen DRM-ekkel, szóval mennie kellett. Gyakorlatilag a licenc- és a műpéldány- felfogás felhasználó számára legrosszabb összeházasítását látjuk itt.

Új elem a fénymásolós vagy hasonló többszörözés utáni jogdíjak kategóriabővítése, de ez mondjuk apróbb technikai módosítás. (Igazából itt csak könyvrészletekről lehet szó, mert teljes könyv nem fénymásolható magáncélú másolásként).

A haszonkölcsönbe adás ugyanaz maradt, mint a javaslatban volt, a haszonkölcsönbe adás egyértelműen fizetős lesz (a 'pénzért kölcsönzés, vagy bérbe adás'), megmaradt az a szép elem is, hogy ha a szerző engedélyezné is az igyenes haszonkölcsönzést, nem teheti ezt meg, konkrétan a jogkezelő beszedi a jogdíjat, levonja a költségeit, majd a maradékot osztja fel, vagyis: a szerzőnek kötelező finanszíroznia a jogkezelők működését, ha tetszik, ha nem.

A 23/A. § is maradt, könyvtári kölcsönzés ugyancsak jogdíjas lesz, utólagos lemondás, mint fent, közös jogkezelés. Ha kevés zsé folyik be, a jogkezelő elmulathatja az összeset ('kulturális célra kell fordítania').

A 34. § (2) bekezdése kicsit bővül, az iskolai nevelés, oktatás, tudományos kutatás, etc. céljára, ha az nem üzletszerű, nemcsak az irodalmi és a zenei művek lesznek felhasználhatóak, hanem képzőművészeti, iparművészeti, etc. alkotások is, ami láthatóan hiányzik: film, szoftver. Érdekes kérdés az is, hogy ezzel persze az összes felnőttképzés is ki van zárva, mert azok üzletszerűek.

A 35. § (4) bek. viszont izgi - szintén szerepel az eredeti javaslatban - mert felveszi az archiválás lehetőségét. Már csak meg kellene győzni egy könyvtárt, hogy kezdje meg az örgecskedő szoftverek archiválását (Kelt!).

Ugyanakkor jön a 35. § (8) bekezdés: ami kimondja, hogy a (magáncélú, illetve a könyvtári és iskolai) másolás nem szabad felhasználás (azaz ingyenes és jogszerű), ha az illető tudja, vagy 'az adott helyzetben általában elvárható gondosság' mellett tudnia kéne, hogy a másolás nem jogszerűen létrejött vagy nyilvánossághoz közvetített példányról történik. Ezzel gyakorlatilag az 'elkövető' tudattartamát kellene vizsgálnia a bíróságnak majd, vicces lesz.

Cserébe viszont van egy szép kövér lyuk, amit a digitálisan analfabéta jogalkotó nem vett észre. A 35. § (6) bekezdése szerint az időleges többszörözés jogszerű, ráadástól a forrástól függetlenül, a másolat meg már erről fog készülni. Ez tök vicces egyébként, mert minden neten közvetített cucc egy csomószor 'másolódik', pl. a routerekben, switchekben, proxykban, stb., szóval az elkészített másolat már jogszerű példányról fog származni. (És akkor gyorsan leszögezném, hogy ez inkább egy tragikomikus kis eleme a szabályozásnak, azért az életemet nem bíznám rá).

Utána az új javaslat gyorsan leszögezi, hogy a szabad felhasználások nem érintik a közös jogkezelést, azaz a jogdíjak járnak.

Ezután jön az árva művekre vonatkozó szabályozás, amely némileg enyhítheti az eltűnt jogosultak által okozott problémát. Ugyanakkor az üzleti tevékenységhez felhasznált alkotások után letéti díjat szed a Magyar Szabadalmi (btw ezt ideje lenne Szellemitulajdonjogvédelmire módosítani) Hivatal, amit vagy az előkerülő szerző, vagy a közös jogkezelő vagy a Nemzeti Kulturális Alap kap meg. Nem könnyű megtalálni a szerzőt? Adjuk a zsét az államnak, ill. a félállami jogkezelőknek. Logikusan az következik, hogy az állam az elhagyatott magántulajdont kezdi el bérbe adni, ill, eladni.

A közös jogkezelők nyilvántartása is átkerül a kulturális minisztertől az MSZH-hoz, ahogy az egész jogkezelős téma: felügyeletük, díjszabásuk kiadásának jóváhagyása - igen, megmarad a miniszteri jóváhagyás, a félállami jelleg - , nyilvántartásba vételi eljárás, etc. Cserébe az 1, irodalmi alkotások és a zenei művek 2, egyéb alkotóművészi alkotások, 3, filmalkotások 4, előadóművészi alkotások, 5, hangfelvételek, 6, filmelőállítói teljesítmények területén egy-egy jogkezelő vehető csak nyilvántartásba. Azaz lényegében megmaradt az Artisjus, a Filmjus, a Mahasz, etc. monopóliuma. Mellékszál, de az 1. pont alapján úgy tűnik, az Artisjus újra felvállalja az irodalmi művek közös jogkezelését, amelyet a pénzhiány miatt adott le, persze most megjelenik a területen újra némi zseton.

A jelentős felhasználók és a felhasználói érdekképviseletek körét kizárólag az általuk fizetett jogdíj határozza meg.

Végeredményben elmondható, hogy a fenti javaslattal a kulturális megközelítés utolsó nyomát is sikerül száműzni a szerzői jogból. Hazánkat is elérte az Egyesült Államokból indult és az ipari lobbikhoz köthető felfogás, amely szerint egy mű értéke kizárólag attól függ, hogy mennyi pénzt lehet belőle kihozni.

Csakhogy van egy nagyon nagy különbség. Amerikában a szerző eldöntheti, hogy ő esetleg ingyenesen közzé akarja tenni a művét, megpróbál megélni a kapcsolódó szolgáltatásokból, esetleg nem is akar pénzügyi eredményt realizálni, vagy marad a hagyományos rendszerben és elszegődik a kiadókhoz.Az Egyesült Államok szabályozása alapvetően lehetővé teszi, hogy egy szerző rendelkezzen a műveiről. A magyar szabályozás azonban ehelyett számos területen azt teszi lehetővé, hogy az Artisjus (Filmjus, etc.) rendelkezzen a szerzők műveiről. Az Egyesült Államok - kicsit megtartva a régi logikáját a copyrightnak - azt mondja, hogy szabályozást a jelentős gazdasági tevékenységek igényelnek, és azokat gazdasági tevékenységként szabályozza. A magyar szabályozás ellenben a kulturális tevékenységeket szabályozza, ámde mostanára a szabályozások teljesen a gazdasági tevékenység logikáját követi, azaz minden nagyon jól működik, amíg a tipikus, pénzért könyvet író, zenét szerző, előadó alkotóról, a tipikus, CD-t árusító kiadóról van szó, de teljesen alkalmatlan az adott esetben az atipikus, gazdasági tevékenység helyett másféle hasznosításról, esetleg gazdasági vonalat nélkülöző tevékenység rendezésére. Az Egyesült Államokban megvalósítható alternatíva egy Creative Commons licenc, vagy egy GNU FDL, LGPL, hazánkban nem.

Emellett nem csökken ezzel az a globális probléma sem, hogy a technológiai realitás valamint a valóságos eljárás illetve a jogi szabályok között egyre nagyobb szakadék tátong. Még azt a játékteret sem használjuk ki, amit a nemzetközi és EU-s szabályok meghagytak. A jogszabályi környezet nem serkenti arra a kiadókat, hogy használható formában tegyenek online megvehetővé zenét, filmet, könyvet. Elmulasztja azt is, hogy egy mesterséges, jog teremtette monopóliumnál kiegyensúlyozza a két oldal érdeket.

Ha a jogszerűségen belül gondolkodunk, akkor a könyv és a CD jobb alternatíva a DRM-es pdf-nél és mp3-nál.

A kérdés az kellene, hogy legyen, hogyan jut az alkotó pénzhez, nem az, hogy miből él az Artisjus és a Mahasz, a jogászok, az MSZH és a többi érintett.

A javaslatnak nem sikerül rendeznie a műpéldány fogalmának digitális térben való alkalmazhatatlanságát sem. Tök mindegy, hogy egy művet hány példányban tárolsz a merevlemezeden, esetleg egy zárt ftp-s backupon, stb., a hangsúlynak a felhasználási jogon (a licencen) kellene, hogy legyen, amely mellett igazából mindegy, hogy milyen forrásból szerzed be.

Másrészt meg újabb tevékenységek jogellenessé nyilvánítása és kriminalizálása nem fog segíteni a már most is meglévő, nem nyomozott, megítélt cselekmények visszaszorításában. Ettől csökkenni fog az illegális, de hétköznapi p2p-használat? Az illegális sms-warez? Az illegális, fileok emailben való átküldözgetése? Ugyan.

Csókolom, milyen információs társadalmat akarunk építeni drága optikai lemezekből és papírból, meg korlátozottan felhasználható, a jogosult által bármikor visszavonható engedélyektől függő digitális javakból?

P.S. soha többet nem írok jót az Artisjusról és társairól, ezek a félállami szervezetek megértek a pusztulásra. Az RIAA legalább nem b*szogatja a nem hozzájuk tartozó alkotókat. Remélhetőleg az EU bedarálja őket jól. Az a cég, amely nem képes egy aktuális, naprakész adatbázis vezetésére a díjról lemondó szerzőkről, meg nem képes kezelni, hogy egy szerző milyen művek tekintetében milyen felhasználási módokat vitt ki a közös jogkezelésből, már a 20. századbaban is gáz lett volna (erre szoktak ugyanis hivatkozni).

P.S.2. mielőtt még bedőlnénk az archiválási dolognak, látni kell, hogy az összes magyar project eddig a szerzői jogi aggályokon bukott be. Ez nem fog most sem változni, a szerző halálát követő 75 év lejáratával majd ezek szabadon felhasználhatóak lesznek. Rendkívül reális megközelítés ez, nem vitás. Unokáink se fogják látni.