Mint már párszor írtam, az az érdekes a filecserével kapcsolatos perekben, hogy még igazi jogerős döntés nem született egy sem. A fejleményeket elnézve könnyen lehet, hogy nem a Capitol v. Thomas-Rasset lesz az.
Ugyanis a mai tárgyalási napon a Sony v. Tenenbaum ügyben Tenenbaum egyik ügyvédje szájából elhangzott, hogy nem vitatják Joel Tenenbaum felelősségét (azaz gyakorlatilag beismerték, hogy elkövette a filecserét), ráadásul Joel Tenenbaum maga is elismerte egy korábbi vallomásban.
Emellett a bíró a tárgyalás kezdete előtt még egy előzetes döntéssel úgy határozott, hogy a fair use (ez egy mentesítő ok lenne, gyakorlatilag olyan következményeit tekintve, mint a szabad felhasználás hazánkban, de az a különbség, hogy egy négyes feltételrendszernek kell megfelelni hozzá, nem pedig egy zárt felsorolás, mint a mi szabad felhasználási módjaink) kérdés eldöntése nem az esküdtszékre tartozik (gyakorilatilag attól függött a dolog, hogy ténykérdésről vagy jogkérdésről van-e szó, a fair useban az az érdekes, hogy gyakorilatilag mindkettő), majd még ebben a határozatában el is döntötte, hogy Tenenbaum cselekményére nem vonatkozik a fair use (azzal az érveléssel, hogy akkor minden internetes jogsértésre vonatkozna, gyakorlatilag kiüresítve a kongresszus által hozott jogszabályt, lássuk be, ezzel azért nehéz jogászként vitatkozni).
Innentől meg legfeljebb az összeg a kérdés. Ráadásul - tekintve, hogy a Tenenbaum csapatnak a kárral kapcsolatos szakértő tanúja egyáltalán nincs is - itt sem túl rózsás a helyzet.
Judith Gertner bírónő pétekig be akarja fejezni az ügyet (nálunk ez szombat lesz, ha minden igaz), de nem lepne meg az sem, ha a felek egyezséget kötnének. Elvégre még egy milliós ítélettel mindketten csak vesztenének (Joel személyi csődbe jutna, az RIAA meg negatív sajtóvisszhanggal kerülne szembe, miközben párezer dollárnál többet nem fog tudni behajtani).
p.s: iszonyatosan nagy szerencsénkre egy Ben Sheffner nevű jogász közvetíti a tárgyalást. Bár Sheffner többször dolgozott az RIAA-nek, ettől még azonban - amennyire meg tudom ítélni - elfogulatlan és pontos. Blogja a Copyrights&Campaigns, de a tárgyalásról szóló írásai az Ars Technicán is megjelennek. A Recording Industry vs. the People blogon pedig egy helyi IT-s közvetíti a tárgyalóteremben történteket.
pp.s: Mindenképpen érdekes volt Nesson professzor esküdtválogatási eljárása is - többek között a marihuánafogyasztással kapcsolatos álláspontokról érdeklődött a leendő esküdteknél.