A web2.0 nem kevesek szerint arról szól, hogyan nyúljuk le a userek tartalmát, majd adjuk el más vagy - még jobb - ugyanazoknak az alakoknak. Persze előfordul ilyesmi, de talán túlzás ennyire általánosítani. Itt van például a "civil újságírás", amit blogolástól kezdve mindenre használnak. Most épp az index és polner (Médiablog) kapta elő a közösségi újságírás témáját.
Nagyjából leírnak mindent, amit érdemes tudni, talán még Strom cikkét érdemes hozzáolvasni. (Nem mitha szorosan idetartozna, de mostanában született.) Számtalan fogalmat használnak a jelenségre (citizen journalism, crowdsourcing, participatory journalism, etc), az egyik az open source újságírás.
Na ezt talán mégse kéne. Egy dolog, hogy lúzerek tömege próbál felszállni a nyílt forráskódú szoftverek többé-kevésbé elfogadott és kétségtelenül működő modellvasútjára, de hogy mindezt a kívülállók hivatalos elismerésével... Mert persze, hogy a Wikipedia, az open source tartalomkészítés fellegvára használja, az nem meglepő. Mint ahogy az sem, hogy milyen ügyekkel kell nekik szembenézni, pl. EssJay botrány legújabban (érdemes róla elolvasni még Carrt és Ratcliffet is.).

Egyébként megérintett már másokat is a kérdés. Egy közgazdasági ízű alapvetés (pdf file), ahol az open source fejlesztést bazaar governancenak nevezik, bár szerintem idáig a tények inkább cáfolják a megállapításaikat.

Az a helyzet, hogy az open source software fejlesztés működik. Ennek az okait sokan vizsgálták, de vitatni általában nem szokás. Nosza használjuk a fogalmat más tevékenységekre is. Azonban van egy hatalmas kérdés (illetve kettő): hogy szervezzük meg a tevékenységet, hogy az minőséget hozzon létre, és hogyan fogadtatjuk el a résztvevőkkel ezt? A nyílt forráskódú szoftverek esetén van egy nagy centipetális erő: a viszonylag homogén társaság: szoftverfejlesztők egymás között. Továbbá a minőség a legritkább esetben relatív: mutasd a kódot és megmondom mit érsz.
Ezzel szemben az újságírás legalábbis szubjektív. Bizony a technikai elvárások elég erősek: billentyűzetkezelés, többé-kevésbé egész mondatoknak látszó tárgyak gyártásának képessége. Újságot írni sokan tudnak, de jól kevesen. Ez a tartalomkreáció többi formájára is igaz, például lexikon szerkesztése esetén. Az igazság, ami szubjektív szociális kreációvá válik, nem túl értékes, különösen ha nem a közvélekedés, hanem egy kis szervezett csoport manipulációja áll mögötte. Néhány főnél nagyobb társaságot már nem lehet személyes kontaktokra alapozni. Próbált már valaki osztálytalálkozót szervezni? És ott a szándék még közös is volt.
Jöjjön tehát a minőségellenőrzés. Ekkor persze egyesek rögtön fasizmust meg cenzúrát kiáltanak, másrészt meg elég nehéz egy működő és nem anyagi ösztönzőkön alapuló online hierarchiát összehozni (Citizendium). És ha sikerül, akkor is ugrik a demokratikus egyenlőség, a bázisdemokrácia (ld. a korai Fidesz problémája), hogy most egyéb problémákról ne is beszéljünk. Mint például, hogy a nagyjából elfogadható, foglalkozásszerűen űzött újságírók helyére egy csapat hangos és lelkes idióta lép, akik közösen egy olvashatatlan borzalmat tudnak alkotni. Akkor már inkább a blogolás. Képzeljük el, hogy Tóta W. Árpád és a kommentelők közösen írják a cikkeiket, és mindenkinek egy szavazata van. Na ugye. És az a szörnyű, hogy ez a rövidtávú piaci logikának megfelelő lépés.
Csöndben megsúgom, hogy az open source szoftverfejlesztők között is van  hierarchia, csak ez a kód minőségén alapul, ami nagyjából objektív, és elfogadott. (Futtatáskor lászik, hogy működik-e, mennyire bugos, stb, és az elvárások nagyjából azonosak).

Szóval talán nem kéne az open source újságírás fogalmat használni. Jelen pillanatban hajlok arra, hogy a nyílt forráskódú szoftver egyszeri és megismételhetetlen jelenség, és nem működik a tömegmédiában.