Két fő problémát látok, az egyik közgazdaság, a másik jogi/filozófiai.
I. Közgazdaságilag hívjuk segítségül a Wikipedián keresztül a közjavak elméletének alapjait. Ennek alapján két fő jellemző (ezek ad a; csökkenti-e a fogyasztás a mások rendelkezésére álló készletet, azaz van-e rivalizálás a fogyasztók között, ad b; kizárhatóak-e egyesek a fogyasztásból) segítségével négy fő csoportba sorolhatjuk a jószágokat:
| van kizárás | nincs kizárás | |
| rivalizál | magánjavak személygépkocsi | közös használatú javak közlegelő |
| nem rivalizál | klub javak kábeltévé | közjavak közvilágítás |
A szellemi javak esetében egyértelmű, hogy nincs rivalizálás: az, hogy ugyanazt a verset olvasom, mint még négyszázan, nem érinti az én olvasásom értékét (sőt, esetleg még növeli is, de ez messze vinne, pl. a hálózati hatások területére). Persze vannak olyan szellemi javak, amelyek esetében a titkosság adja az értéket: pl. a komparatív versenyelőnyt biztosító know-how. De ez nem jelenti azt, hogy ne használhatnák fel többen ugyanazt a tudást, csak, hogy az értéke relative kisebb lesz, mert elvész az előny. A kizárás kicsit trükkösebb: a kizárás lehetőségét ugyanis a jog teremti meg, de ez ellen a technika/technológia berzenkedik, ezeket nagyon könnyű lemásolni, és meg is teszik. A témáról szól a warwicki egyetem Journal of Informatics and Law egyik cikke is, Ciro: The Scarcity of Intellectual Property. Ugyanakkor nem kételkedhetünk abban, hogy igazsága van a közjavak elméletének abban, hogy a piac nem állít elő ilyenféle javakat megfelelő mennyiségben, és ezért a jogi mesterséges kizárás, ami klub javakká teszi ezeket, nem felesleges. (Abszolult sidenote: a nyílt forráskódú szoftverek esetén nincs meg a kizárás és mégis működnek: ez némileg ellentmondás a fentiekhez képest).
Mindenesetre a fentiek alapján egyértelműen közösségellenes lenne a kizárólagos rendelkezésébe bocsátani a szellemi javakat megalkotójuknak, véglegesen és visszavonhatatlanul, nagyon kevesek nyernének vele nagyon sokat, a többség szívna - még jobban. Úgy tennénk, mintha a szellemi javakból is csökkenne a rendelkezésre álló készlet a fogyasztással, de ez nem igaz.
II. A jogi-filozófiai problémát a tulajdon birtoklása okozza. A tulajdonjognak egyik központi eleme a birtoklás, az azzal való rendelkezés. Egyfelől magának az alkotásnak a fizikai birtoklása nem lehetséges, másfelől a hordozó birtoklása egyrészt minden műpéldányt azonos személy, a tulajdonos birtokába adna, másfelől olyan visszataszító helyzethez vezetne, mint amikor a megtanult versen való birtokszerzés érdekében egy másik ember elméje felett kellene rendelkeznie birtokkal - ami a rabszolgaság eltörlése óta illegális.
Inkább maradjon a mostani helyzet, amikor a jogtulajdonosnak bizonyos felhasználási módok felett van bizonyos hatalma, és a fizikai hordozó lehet tulajdonjog tárgya, nagyjából ugyanúgy, mintha nem lenne rajta semmi.
A szellemi javak védelmének aktuális problémái részben éppen a fizikai műpéldány eltűnéséből fakanak, mint itt. De erről majd legközelebb.
