Nem tudom megállni, hogy ne fűzzek egy pár gondolatot a Lehet Más a Politika mozgalom/párt/akármi központi szoftverbeszerzésekkel kapcsolatos véleményéhez.

Úgy gondolom, hogy a kérdésfeltevés sem sikerült tökéletesen.

Bár a Microsoft és egyéb multik számára kiírt közbeszerzések igen nagy falatok, de mégis talán a történetben ezek a legkevésbé problémás szerződések. Az adott összegért a közigazgatás talán a leginkább kap ellentételezést - működő szoftvereket, amelyek egészen kevés külső terméktámogatást és átképzést igényelnek. Sokkal több probléma van az egyedileg, udvari szállítók által fejlesztett rendszerekkel, és ezeket magyar programozók fejlesztik, kritikán aluli minőségben. És ez a modell bizony openszósz megoldásokkal is működne.

Alapvetően azt a kérdést kellene tehát először megkapargatni, hogy van-e jelenleg szoftver-közpolitka (a félreértések elkerülése végett nevezzük így), és ha van, akkor az milyen, illetve milyennek kellene lennie.

Aki minimális szinten ismeri az önkormányzatok működését, az tudja, hogy többnyire minden beszerzés ad-hoc döntések eredménye. Különösen a kisebb önkorikra jellemző, hogy a rendszergazda tipikusan táveléréssel heti négy órában, vállalkozás keretében van - ha van - és a döntéseket pedig a szoftverhez nem értő jegyzők, esetleg polgármesterek hozzák.

A központi szerveknél sem sokkal jobb a helyzet. Az IHM - amely ugyan ágazati irányítást soha nem látott igazán el, de a megszüntetése környékén már épp kezdett volna alkalmassá válni rá - megszüntetése óta mostanában van újra először magasabb szintű képviselete az állami IT-nek, egy szakállamtitkárság keretében, illetve kormánybiztos személyében. Ugyanakkor nem lehet azt mondani, hogy megszülettek volna a szükséges jogszabályok, az állami szervek ha végeznek is valamiféle elektronikus közigazgatási tevékenységet, azt jobbára ad-hoc eljárások és fileformátumok alapján teszik. Ha úgy tetszik, nincsenek előírt szabványok. Hol elektronikusan aláírt pdf fileok, hol elektronikusan aláírt XML-ek, hol alá nem írt XMl-ek, hol egyszerű emailek útján történik.

Nem túlzás azt mondani, hogy hazánknak nincs szoftverpolitikája.

A kérdés az, hogy milyen céloknak kell ebben megjelennie. Helyes-e például célként kítűzni azt, hogy magyar szállítók szerepeljenek ebben a történetben? Lehet-e komplex rendszereket helyi kisvállalkozókkal üzemeltettetni? Magyarul helye van-e foglalkoztatáspolitikai és szociális céloknak egy ilyen közpolitikában? És ettől teljesen külön kérdés a nyílt forráskód kérdése.

Az első kérdésben úgy gondolom, hogy az LMP alapvetően téves utat követ. Bár az ilyen cégeket, kisvállalkozókat, stb. nem szokták a közszférához számolni, de lássuk azért be, hogy ők is - közvetve - adóból élnek, az állam méretét növelik. Attól, hogy valamit kiszervezünk, annak finanszírozási forrása továbbra is közpénz lesz. Ezeknek a kiadásoknak inkább a szociális rendszerben lenne a helyük, nem eldugdosva az állami működés költségei közé.

Emellett az informatikai kisvállalkozókkal kapcsolatban eléggé szkeptikus is vagyok. Sokszor volt alkalmam belefutni végzettség nélküli kvázi számítógép-összeszerelőkbe, akik informatikai kisvállakozóknak adják el magukat. Hogy ezek az emberek hogyan és mitől lennének képesek egy komplex rendszert - például illetményszámfejtést, statisztikai adatszolgáltatási rendszert, ügyintézési szakrendszereket, stb. - üzemeltetni, az rejtély, hiszen a 'központi irodaházakban' is jelentős a szakemberhiány, különösen a határterületeken (akiknek le kellene fordítania a jogi, ügyintézési követelményeket algoritmusra). Emellett - nem mellékesen - több tucatnyi uniós szabályba ütközne a helyi vállalkozások előnyben részesítése. Ez valami elcseszett földműves-romatika átültetve az IT-re.

A nyílt szabványokkal kapcsolatban nincs sok mondanivalóm, az magától értetődően kellene. Az iratok tartalma ugyanis közvetve jelenik meg, egy program által, és ha a szabvány nem hozzáférhető, nem lesz verseny az azt kezelő alkalmazások között, továbbá az adatok végleges elvesztésének is fennáll a kockázata. Itt inkább csak jogtechnikai probléma merül fel: szabvány jogszabályban nem lehet hivatkozni az aktuális jogi doktrinák szerint, jogszabályban való kiadásuk pedig az ISO-t háborítaná fel, aki a szerzői jogi jogosultja a komolyabb szabványoknak. Az igazi égető probléma persze az, hogy magyar viszonylatban nem létezik például policy utasítás, azaz egy nem jogszabályi aktus, amellyel az egyes szerveken túlterjedően általános kérdésekben lehetne dönteni (utasítást pedig a vezető csak saját szervezetére adhat ki, amelynek közvetlen hivatali főnöke).

A nyílt forráskód egy másik kérdés, és talán a legkevésbé egyértelműen eldönthető. Elméleti előnyöket kínálhat - pl. a vendor lock-in enyhítése, de azért ne feledjük, hogy egy többezer kódsoros alkalmazás átlátása nem megy egyik napról a másikra, továbbá a közszférának nincsenek programozói kapacitásai jobbára - amelyet azonban nyilvánvalóan egy komoly kezdeti átemelés kiegyensúlyozhat. Arra pedig nincs semmiféle kötelezettség, hogy a forráskódot ki kellene tenni a netre. Ezzel szemben egy csomó esetben - tekintve, hogy a cég másnak is értékesítheti a programot, a költségek zárt forrás esetén olcsóbbak lehetnek. Egyfajta köztes megoldást pedig a forrás letétbe helyezése jelenthet, amely védhet a fejlesztőcég jogutód nélküli megszűnése ellen.

További probléma a személyi feltételek kérdése. Általában igaz az, hogy a közigben bővíteni kellene a továbbképzések körét, az informatikára ez különösen igaz.

Minek lenne hát értelme?

1, Egyrészt a szoftver-közpolitka központi megteremtésének, egy tudásközpont létrehozásának, amelyet konzultációs joggal be kellene vonni mindenféle-fajta állami It-fejlesztésbe. Ez lehetővé tenné a szükséges tudás megjelenését, anélkül hogy a pénzügyi érdek kompromittálná a tanácsadó szerepben fellépő szervet. Ez persze szükségessé tenné a bírósági, számvevőszéki, stb. függetlenség újradefiniálását.

2, Másrészt egy központi tanácskozó testület, például egy elektronikus-közigazgatási kerekasztal létrehozását, amelyben csak az érintett szakmai szervek - pl. központi állig szervek, önkormányzati, jegyzői szövetségek, egyetemek, stb. - vennének részt, kizárólag tanácsadó szerepe lenne, elsődleges célja pedig az információáramlás biztosítása.

3, A működési keretek értelmes definiálása. Szabványok, formátumok, célok, stb. meghatározása és rögzítése.

4, Az álllami IT relatív depolitizálása és közbeszerzés alóli kivonása vagy speciális szabályok megállapítása. A közbeszerzés nem teszi igazán lehetővé a minőségi követelmények értékelését, a szubjektív körülményekét pedig egyáltalán nem. Pedig rengeteget számít, hogy mennyire áll kézre az az ásó, amivel dolgozunk.

5, Ahol lehet, versenyző piacok megteremtése, ahol nem, ott a fejlesztések állami irányítás alá helyezése. Egyrészt egy csomó területen, ahol viszonylag generális szoftverekre van szükség, pl. oprendszerek, szövegszerkesztők, stb. - arra kell törekedni, hogy több opció legyen nyitva - ahol pedig egyedi, speciális szakrendszerekről van szó, az államnak teljesen ki kell sajátítania a szoftvert, hogy azt adott esetben egy átszervezés vagy méretmódosulás esetén újabb költség nélkül lehessen kiterjeszteni, költöztetni, stb.

Mai science fiction novellánkat olvashatták.