Elég sokan írtak valamit arról, hogy a New York Times, például hh. A legtöbben eljutottak addig, hogy a print előfizetők továbbra is hozzáférnek a teljes websitehoz, illetve hogy pár cikk ingyen lesz. Azonban ennél jóval bonyolultabb a helyzet.
A New York Times nem igazán paywallt akar ugyanis csinálni. Az eleve jövő év januárjára tevezett, vagyis majd egy évnyire lévő változásról ugyanis már ma is tudható, hogy nagyon igyekeznek fenntartani a cikkek továbbküldésének, megosztásának a lehetőségét. Lesz egyrészt egy minden bizonnyla cookie (esetleg IP) alapú napi limit, valamint a keresőkből továbbra is elérhetőek lesznek a cikkek, a napi limittől függetlenül. A Times stratégiája valami olyasmi, hogy megpróbálja csoportosítani a látogatóit, és megtalálni azt a csoportot, ahol az általános 1-10% közötti ingyenes-fizetős konverziónál nagyobb arányt tud elérni, és emellett olyan nem mellékes céloknak is megfelelő megoldást találni, mint a relevanciaversenyben való helytállás, linkelhetőség - végső soron pedig reklámbevétel.
Azt hiszem, ilyen értelemben a Times rátapintott valami fontosra. A sajtó (és ezt itt megszorító értelemben, a tájékoztató-szórakoztató 'napi'- és 'heti'lapokra értem, azaz az alapvetően munkához használt szaklapokat kivéve) túlélésének a záloga lehet ugyanis, hogy mennyire tud alkalmazkodni, márpedig egyelőre nem igazán. A sajtó semmivel nem innovatívabb, mint a zeneipar vagy a filmipar volt, a korábbi működési modellt akarják megőrizni, a korábbi pénzszerzési módokat tudják csak elképzelni.
Ehhez képest annyiban más a Times elképzelése, hogy tudatosan nem akarnak mindenkitől pénzt szedni, hanem leginkább azért kérnek pénzt, hogy a weboldalukat fájdalommentesen, jól lehessen használni (hiszen a tervek szerint működik az, ha érdekel egy cikk, hogy rákeresek, és megkerülöm a paywallt). Ez azt gondolom, hogy alkalmankénti olvasóként nem túl vonzó ajánlat, mármint hogy azért fizessek, hogy könnyen olvashassam az újságot, de ha mindennapi olvasó lennék, akkor el tudom képzelni, hogy fizetnék. Az újságoknak azt hiszem, hogy keresniük kellene az ilyen lehetőségeket, amikért pénzt lehet kérni, és amiért cserébe ők kényelmi szolgáltatást adnak. Lehet, hogy az Apple tabletje lesz az egyik ilyen, a Kindle marketplace pedig a másik. Azt gondolom, hogy van még egy eszköznek helye a számítógép és a telefon között, egy olyannak, ami alapvetően interaktív olvasásra szolgál, azaz nagyjából egy komment megírását meg lehet rajta oldani, olvasás szintjén pedig nem jelent visszalépést a számítógéphez képest (azaz a szöveg mellett képeket, ábrákat is meg tud jeleníteni, infografikákat esetleg videókat is kezel). Ez az eszköz szerintem még nem született meg, nem az e-inkes olvasók lesznek ezek, azok inkább megmaradnak rétegeszköznek. Az Apple tabletje érdekes, de ha megjelenik, akkor sem várható, hogy tömegeszköz lesz. Az Apple tipikusan a piac tetejét célozza meg, viszont lehet, hogy utat mutat, illetve megtanítja az újságokat a munkaszervezésüket megújítani.
Nem totalista megoldások mentén kell gondolkozni, hanem mért, számított, de legalább becsült értékek alapján bevétel- és profitmaximalizáló döntéseket kell hozni. A fogyasztó számára persze kicsit másképp néz ki a dolog, de az emberek többsége hajlandó a kényelemért fizetni, sőt igazából ezt boldogan is teszi (nyilván ez azért a szolgáltatás ár/érték arányától is függ).
Az újságok munkaszervezésében két nagyon fontos változásra lehet szükség (az egyik elkerülhetetlen, a másik azért kétségesebb). Az első a kontent előállításának és csomagolásának radikális szétválasztása.
Ben Hammersley nagyjából megmutatja, hogy mi az értelme, ha egy nyers, metázott szöveget csinálunk: jól és többször újrafelhasználható, kevés manuális munkával. A jó metaadatolás a világ egyik legundorítóbb munkája az író számára (sanszosan ő fogja végezni, hiszen ő ismeri legjobban a szöveget) és legjobb befektetése (az újság számára). És akkor, ha már metaadatokat ír valaki a szövegbe, igazán csak egy lépés változókat vagy egyszerű kódot használni. Hiszen Wordpressben is egyszerűbb és gyorsabb nem wysiwyg módban írni, ezt talán már töb újságíró maga is megtapasztalhatta.
A csomagolás alatt pedig azt értem, hogy az előállított tartalmat (cikkeket, grafikákat, fotókat, stb.) minden egyes üzleti ág szerint összeállítják, véglegesítik és eljuttatják az olvasóhoz. Így lenne egy csomagolási ág a printnél, az online-nál, a hordozható eszközre szántnál, stb., stb. Egy online felületnél pl. bármikor lehet új cikket kinyomni, egy mobilneten keresztüli e-könyv olvasóra már kiadást érdemesebb csinálni. Ez persze számos dolgot feltételez, hiszen minden cikknél már a megszületésekor oda kell figyelni, hogy megfeleljen az újság sztenderdjeinek, a két terület között egy állandó bizalomnak is meg kell lennie (a tartalom oldala bízzon benne, hogy jól választanak a csomagoláson, a csomagolás pedig, hogy a cikkeket jól írják és minden megírnak).
Ez azért ma még elég kemény változásnak tűnne. Ugyanakkor a mai struktúra gyakran egy régi helyzetben kialakult hagyományból, vagy ami még rosszabb, működési modellből és eszközkörnyezetből ered (ez azért rosszabb, mert ebben az esetben még értékei sincsenek a kialakult gyakolatnak). Magyar viszonylatban elég könnyű megsaccolni, hogy a nem túl profi szerkesztőségi rendszerek nem bírnának alkalmazkodni egy ilyen változáshoz, mint ahogy az újságírónak és a szerkesztőnek a szerepe is megváltozna.
A másik kérdés a reklám (és a tartalom elválasztása). Itt egyrészt az a probléma, hogy a reklámblokkolók száma miatt az online reklám nem ugyanaz, mint a print, nem is lesz, az még nem egyértelmű, hogy ki ver át kit, és mennyire, de a pletykák szerint vastagon kétszámjegyű a reklámblokkolók aránya százalékban kifejezve. A másik, hogy bizonyos technológiai környezetben eléggé nehéz működő reklámmodellt elképzelni (pl. e-inken, de általában a mobilnet árai (vagy a mért net úgy általában) nagyon kétségesség teszik, hogy az ember flash/video/audio reklámokat nézegessen, hiszen az effektíve pénzbe kerülne neki is.)
Több mindent el lehet itt is képzelni, de a mostani reklámmegoldások nem nagyon működnek. Még viszonylag az Adwords-szerűek igen (mert mértek, kisebb arányban tiltottak), de ott is vannak csalások. Ugyanakkor a bannerekre egyre vakabbak a netezők, miközben - és sajnos erre nincs adatom, azaz ez csak egy megérzés - a marketing kifejezései egyre erősebben a hétköznapi beszéd részei lesznek, ezért egyre kevésbé működnek, azaz inflálódnak. Olyasmire gondolok, hogy mindenkinek megoldása van (miközben igazából inkább terméke), mindenki szakértő, tanácsadó és specialista, mindenki a kkv-kra hajt (miközben sokszor csak nem tudja, mi a célcsoportja), stb.
Kapásból két reakciót tartok elképzelhetőnek: az egyik a szerkesztőség és a sales közti fal ledöntése, tudunk mondani ilyen újságokat gondolom mindnyájan. Nem egy hosszútávú megoldás. A másik a reklám minőségének közös javítása, amikor egy újság komolyan megismeri az olvasóit és hogy mik kellenek nekik, mik érdeklik őket. Ez még nagyon kiforratlan elképzelés persze egyelőre, de egy újságnak lehet, hogy érdemesebb a közvetítő szerepre hajtania, semmint szinte zavartan meglepődnie az olvasó barátjaként, hogy nini! vannak itt ezek az izék.
Mindenesetre azt hiszem rátapintott valamire például Zerking, amikor leírja, hogy a közösségi tartalom, a közösségi média nem működik igazából a témák jó részénél.
Emellett minden szellemi alkotás esetében sokat jelent, hogy az egy csoportképzőként is funkcionál. Igaz ez a zenére, filmre, könyvre, kisebb mértékben pedig az újságra is. Azaz van valamiféle hálózati hatás: amit sokan olvasnak, azt nekem is érdemes olvasni, és fordítva. Nem ez az egyedüli szempont persze, de ez is egy. Kiderül, hogy a gatekeeperek szerepe nem csak az, hogy belépődíjakat szedjenek a kapunál, de sokszor az őrök számából és alaposságából következtetünk, hogy nekünk oda be kell menni. Azaz egy-egy hírt gyakran azért tartunk fontosnak, figyelemre méltónak mert lejön az origón vagy az indexen.
Azt gondolom, hogy a paywall, a valamilyen formában pénz szedése az olvasóktól nem rossz dolog. Erősíti az olvasó és a lap kapcsolatát, javítja az önállóságot, csökkenti a reklámnak való kiszolgáltatottságot. Viszont 'cserébe' fel is kell tudnia mutatni valamit az újságnak. Ez nagyon sok minden lehet, nem tértem ki részletesen pl. (a például Techcrunh által nagyon sikeresen folytatott) rendezvényszervezésre, nyereményjátékokra, akciókra, stb.
Emellett önmagában nem megoldás azonban, hogy pénzt akarnak szedni, illetve az akarat önmagában kevés lesz. Nem fog sikerülni a régi működési modell változatlan megőrzése, mint ahogy más területeken se sikerült. Jó újra viszont még nincs igazán jó példa, a régiek úgy-ahogy még működnek. Meglátjuk, hogy a válság után hogyan alakulnak például a print példányszámok és az online reklámköltés releváns része.
Mindenesetre még a fejlett világ is évekre van attól, hogy valamiféle választ találjon a fenti dilemmára. Meglátjuk, hogy a New York Times a) bevezeti-e végül a paywallt b) kombinálja-e más lépésekkel és c) milyen eredménnyel.
