Az Egyesült Államokban - a RIAA nem túl sikeres persorozata mellett - alternatívaként megjelent a Warner kiadó gondozásában a kötelező jogdíj ötlete is. Az elv alapvetően egyszerű: 5 $/hó összegért a felhasználónak nem kellene aggódnia a RIAA jogászcsapatai miatt. Az egész persze nem felhasználói opt-in alapon menne, hanem ISP opt-in alapokon (azaz ha az internetszolgáltató beszállt, akkor beszedi az összes előfizetőtől). Gyakorlatilag egy adó lenne. Ennek persze az az oka, hogy az ISP-ket utól tudják érni, a felhasználókat egyenként nem.

Van ugyanakkor egy szép sajátossága a dolognak: a fenti összegért nem adnának felhasználási jogot (licencet), hanem egy nem-perlünk-be igéretet tennének. Ez mondjuk jelentős hasonlóságot mutat a zsarolás tényállásával (csak a fenyegetés nem jogellenes), mert ettől a cselekmény még jogsértő maradna, csak a jogosult nem gyakorolná a jogait.

Van persze két problémás következménye a dolognak, amint arra Arington - aki nem számít kimondottan a kiadók barátjának - rámutatott (a postjában, amelynek eredeti címét - Die Music Labels, Just Die - később finomította): a hatása az új zenék megjelenésére és az egyéb üzletágak díjigénye.

Amennyiben lenne egy fix torta - nem is kicsi, az Egyesült Államokra tervezett séma akár 20 mrd dollárt hozhatna évente (60$/év/user, 333 millió felhasználót jelentene, nem tudom, hogy jött ki, gondolom benne vannak az üzleti felhasználók is), a mostani teljes piac dupláját - semmi nem inspirálná anyagi értelemben a kiadókat és a zenészeket új művek elkészítésére, megalkotására. Az új zenészeket vagy kiadókat meg kimondottan rühellnék, mert az ő tortaszeletükből akarnának kikanyarítani maguknak egy részt. Vagyis erőteljesen a status quo megőrzése lenne a fő céljuk, nulla teljesítményért csengetne a kassza folyamatosan. Miközben persze megszabadulnáknak a zenék árusításának a problémájától is, mondván a kedves userek majd leszedik torrentel. Ehhez hasonló hatás egyébként a magyar közös jogdíjkezelésben is megfigyelhető, bár jóval enyhébb.

A másik probléma meg, hogy amennyiben ez megvalósulna, rövid úton követné a zeneipart Hollywood, akik szintén kérnének mondjuk 5-10 dollárt, majd az írók, stb. Vagyis reális az a veszély, hogy az összes többi szellemi javakat előállító ipar is beépítené a maga sápját az internetelőfizetés költségébe, miközben a bármiféle valódi teljesítménytől, tevékenységtől elköszönnének. Amely egyébként ellentétes lenne az Egyesült Államok alkotmányával is, lévén az a szellemi javak védelmének alapját a tudomány és a hasznos művészetek fejlődésének előmozdításában jelöli meg. Persze egyes államok már régen túl gyengék ahhoz, hogy az alkotmányosságot vagy a polgáraik érdekét képviseljék, ha egy erős ipari lobby ellenében kellene tenniük.

Remek terv. Alig várom a Caracalla-adót, függetlenül attól, hogy olvas-e valaki.