Az Indexen futottam bele, hogy Kondorosi Ferenc tájékoztatása szerint a kormány egy kétéves 'hamisítás elleni nemzeti stratégiát' fogadott el. Emellett hozzávetőlegesen 100 mrd-re becsülik/teszik/tippelik a 'nemzetgazdaságot' érő olyan kárt, amelyet a 'szellemi tulajdonjogokkal összefűggő jogsértésekből' származnak.
Nézzük sorjában. Párszor már írtam arról, hogy miért nincsen értelme a 'szellemi tulajdonjog' kifejezésnek, úgyhogy röviden: olyan dolgokat próbálnak egy kategóriába sorolni, amelyeknek nemcsak a természete, de a használatuk módja is eltérő: pl. egy szerzői mű esetében a szerző jogainak érvényesülésén van a hangsúly, a szabályozott terjesztésen, amelyért pénz jár. A szabadalmak esetében a szabadalomban megfogalmazott módszer, eljárás alkalmazásán, maga a szabadalom nyilvános. A védjegy esetén az a cél, hogy a védjegyezett árú, termék a maga kategóriáján belül jól megkülönböztethető legyen, és igazából többnyire örülnek, ha írnak róla - és a védjegyezett szó például ettől még más területen használható gazdasági tevékenységre is, míg nem gazdasági tevékenységre szabadon - pl. ideírhatom, hogy COCA COLA, ez semmilyen mértékben nem jogsértő, míg ha bevágnám ide mondjuk Athony Sheenardtól a Szerencse Zsoldosait, az nyilvánvalóan jogsértő lenne. Akkor erről ennyit.
Kárösszeg: a D100 - aki szerepjátékos múlttal rendelkezik, tudja - a százas kockával (valójában tipikusan 2 tizessel) végzett dobást jelenti (angolul dice a kocka). Nagyjából ennyire tartom megalapozottnak a számot, tekintve hogy egyrészt a szellemi javak árazása számos esetben nem kiszámítható, másfelől változik. Gondoljunk például arra, hogy egyes szoftverek ára egy év alatt a tizedére is eshet. Komolyan az határozná meg az elmaradt hasznot, hogy kiadták-e a játékot az egyik olcsó sorozatban? Egyébként nagyon tanulságos elolvasni az Ars Technika cikkét, amelyben egy hasonló jellegű, azonos témában tett kijeletés - a szerzői jogsértések 750k munkahelybe kerülnek az Egyesült Államoknak - ás a mélyére, hogy aztán egy senki által nem vállalt, megalapozatlan állítást találjon. És a végén arra a megállapításra jutnak, hogy az összes veszteség végső soron csak allokációs veszteség, hiszen az első példány létrehozása hoz csak létre új szellemi jószágot - azaz az adott összeget elköltik másra, a nemzetgazdaság szempontjából kérdéses, hogy van-e egyáltalán bármilyen veszteség, persze a kiadók számára nyilván veszteség, de például ez más iparág számára 'nyereség', mert ott helyezkedik el. A számítások jóval bonyolultabbak, mint egyszerűen összeadni tíz letöltött zene CD-bolti árát. Ehhez még azért annyit tegyünk hozzá, hogy bármilyen tipikusan nagy tételben előállított szellemi jószágot borzasztóan problémás elektronikus formátumban megvenni, vagy közel ugyanannyiba kerül, mint a lemez. Nem fogok olyan zenét venni, amit nem tudok lejátszani a hordozható lejátszómon, amely nem iPod (azaz az iTunes bolt nem játszik). Emellett nem lehet látni például jószerivel sehol sem az MP3-nál jobb minőségű zenéket (pl. flac formátumban) sem. És egy mp3-at ne azonosítsunk már egy CD-val, nem azonos termékek, mint ahogy egy pdf sem azonos a papírkönyvvel. És akkor nem is beszéltünk még a végrehajtás költségeiről.
A védjegy teljesen más téma. Ott sokkal inkább támogathatónak látom az erős fellépést. Aki nem akarja megfizetni a NIKE pipát a melegítőn, vegyen másmilyet. Jó eséllyel ugyanazokban a sweatshopokban készülnek a szomszéd futószalagnál. Én is azt teszem, pont. Viszont azt látni kell, hogy alapvetően nem Magyarországon készülnek a hamis márkajelzésű termékek.
A szabadalmakkal megint más gondok vannak. Amennyiben tényleg feltalálói lépésen alapuló, új, iparilag alkalmazható a találmány, akkor garantálni kell számára a védelmet. De a szabadalmak számát egyfajta innovációs indikátorként felfogó nézetek jelentek meg, és a szabadalmak számát sokkal könnyebb úgy emelni, hogy devalváljuk a szükséges kritériumokat, mint hogy támogatjuk a valóban innovatív próbálkozásokat.
Őszintén szólva felháborítónak tartom, hogy a magyar állam részt vállal ebben az egyoldalú diskurzusban. Persze az még kérdéses, hogy az eddigi látszattevékenységen kívül bármi is történik-e, de úgy tűnik, a lobbypénz legyőzi az állami tehetetlenséget. Arról nem is beszélve, hogy mennyire hiteltelen a parkolási rendre magasról tevő Kondorosi, akinek a legfőbb problémája a szerzői jogsértés, miközben azért a közrendre talán nem ez a legveszélyesebb jelenség. Nesztek új rend és szabadság.
Ez természetesen nem jelenti, hogy bármilyen formában egyetértenék a szerzői jogok megsértésével, és különösen visszatetszőnek tartom, ha valaki más termékén keres pénzt jogszerűtlenül. De azt is látni kell, hogy a digitális disztribúciós megoldások - és nem technikai okok, hanem a jogosultak ellenkezése miatt - nem igazán haladnak előre. Ma is hír még, ha egy zenekar DRM nélkül teszi elérhetővé a műveit. Persze nem akarok hipokrita álláspontot megfogalmazni: tény, hogy sokan a jogsértő, de ingyenes megoldást választanák reális alternatívák léte esetén is. Az nagyon fontos kérdés, hogy a szerző megél-e a zenélésből, könyvek írásából, stb., az mellékes, hogy a lemezbolt vagy a zeneműkiadó megél-e belőle.