Az elmúlt napokban talán még a görög helyzetről sem írtak annyit össze, mint a Facebookról. Zuckerberg úgy döntött, hogy a net legfőbb központja a Facebook kell legyen, és két komoly változtatást eszközölt: egyrészt az eddigi 'rajongás' helyett lájkolni lehet az egyes oldalakat, kivinni a lájk gombot, másrészt lehetetlenné tette annak megtiltását, hogy az ismerőseink a személyes adatainkat kivigyék magukkal - például a farmra.
Többé-kevésbé privacy freaknek tartom magam, de nem a jurtába kiköltözős fajtából. Igyekszem kontroll alatt tartani, de legalább is tudni, hogy mi érhető el rólam egy Google kereséssel, milyen infók vannak rólam publikus adatbázisban. Ugyanakkor egyszerűen nem nagyon tehetem meg, hogy ne legyek rajta, annyi minden történik a Facebookon - események szervezése például, másfelől ha már rajta vagyok akkor nem nagyon kerülhető el, hogy bizonyos embereket visszajelöljek, ha már megtalálnak. Kénytelen vagyok feladni azt az elképzelésemet, hogy a munkabeli és a magánéletbeli hálózataim elkezdjenek összecsúszni, pedig voltak olyan pillanatok, amikor ez már-már működni látszott.
Azonban azt látom, hogy másoknak ez egyáltalán nem okoz gondot, simán megszpemmelik az ismerőseiket az üzleteik, cégeik weboldalával, gond nélkül tesznek elérhetővé mindenféle képet, tudatják akár kollégáikkal, főnökeikkel is, hogy a farmozás a kedvenc hobbijuk, és hogy újabb virtuális kismacskát találtak.
A privacy szerintem olyasféle, mint a szférák zenéje Arisztotelésznél: csak akkor jövünk rá, hogy létező, fontos dolog, ha ellhallgat a zene, azaz megváltozik. Ugyanez a helyzet a magánélettel is: amikor valaki a szemünkbe mond valamit, amit nem akartunk köztudottá tenni, akkor jövünk rá, hogy bizony ez fontos lett volna, hogy olyanok is látták, akiknek nem szántuk. Eltűntetni, mások fejéből az információt kitörölni pedig általában már nem lehetséges.
Nyilván az egy üzleti modell, hogy személyes hitelességünkkel próbáljuk megtámogatni a céget, és kisvállalkozóknál nem is feltétlen rossz, mert hát információs, webhez közeli iparágakban egy kisvállalkozás ennél nem sokkal több. Ugyanakkor kicsit túlzás, amikor a haverjainktól, barátainktól is személyes tanúságtételt várunk erről.
Ahogy egyre szaporodnak ezek a nyilvános életek, profilok, megint el lehet tűnni a tömegben elvileg. Az egyenletben azonban véglegesen megváltozott annak a tényezőnek a nagysága, ami a másikról információk kiderítésének a nehézségét, költségét mutatja. Míg a fizikai életben tudjuk, hogy egy alapos felmérés, körkép elkészítése legalább százezres nagyságrendű összeget igényel, viszonylag nyugodtak lehettünk, mert ha nem voltunk közszereplők, nagyon gazdagok vagy celebek, arra számíthattunk, hogy nyugtunk lesz.
A Facebookon azonban bárki tud csinálni egy keresést, ha esetleg csak névtöredéket tud is. Egy kattintásra ott egy csomó információ, sőt viszonylag széles körben ki is jut, és utólag is lekérdezhető. Ez nyilván nagyon hasznos például a bűnüldöző szerveknek.
A privacy azonban nem arról szól, hogy a rendőrség elől bújkálnánk. inkább arról, hogy bizonyos dolgokat nem teszek közszemlére, hogy a véleményem egy részét csak szűk körben mondanám el. Minden esetben, amikor valamelyik ismerősöm új appot próbál ki, egy fényképen megjelöl vagy hasonlók, az életem egy része kikerül a kontrollom alól, ki tudja kikhez.
Konklúzió egyelőre nincsen. Mint minden kudarcorientált területen, a privacynál is meg kell várnunk, amíg beérik a gyűmölcse, bekövetkezik pár látványosabb probléma, hogy a valódi veszélyét felmérjük. A szellemet azonban nem egyszerű visszatuszkolni a palackba.
P.S: nyilván a Facebook mellett még sok mást is hozzá lehetne csapni, pl. hogy a Twitteren keresztül egyre több ember teszi közzé, hogy merre tölti a napjait, többnyire a teljes nyilvánosság számára.
