Az már persze alapvetően egy érdekes kérdés, hogy mi miatt kell egy ipari szakmunkásnak pénzt kapnia azért, mert villáskulcs helyett trombita a szerszáma, vagy bizonyos utasításoknak megfelelően mozog, miközben ugye ezért már egyszer megkapta a bérét (aki szerző is, annak ugye élet+70 év a védelem, és szerzői joga is van).
Mindenesetre egyes előadók - nyilván félve attól, hogy a jövőben nem tellne kokainra - meggyőzték az iparág hathatós támogatásával az EU belső piaci biztosát, Charile McCreevy-t, hogy nekik bizony komoly problémát fog okozni az, hogy a nyugdíjkorhatár emelkedett, de a szerzői joghoz kapcsolódó jogok nem, és a húszas éveikben végzett munkájukból nem tudnak életük végéig megélni. Ez a kérdés többezer embert is érinthet (az EU lakosságának 0.002 %-át is akár). Ez nyilván felháborító. Ötven év után először dolgozniuk kellene, ez persze nem engedhető meg, súlyosan sérülne a szociális igazság (vagy mi).
Gyakorlatilag arról lenne tehát szó, hogy bár Mozart ugyan már public domain, de jelenleg csak a 1957-ban, vagy az előtt készített felvételek public domainek (gondolom, viszonylag kevesen élvezik a zenét kottaolvasás formájában). Ezzel az új módosítással a 1912-ben vagy azelőtt készített felvételek lennének közkincsek, feltéve, hogy visszamenőleg is érvényesítenék, de legközelebb mindenképpen 2054-ban válnának közkinccsé új felvételek, mégpedig az 1958 folyamán készültek (a számításkor úgy vettem, hogy átmegy a javaslat, és még idén hatályossá is válik).
És ugye akkor már látható is, hogy a Big Content miért támogatja az ötletet.
"Empirical studies on the price effects of copyright protection show that the price of sound recordings that are out of copyright is not necessarily lower than that of sound recordings in copyright."Lemagyarítva: tapasztalati tanulmányok azt mutatják, hogy a copyright alól kikerült művek árai nem feltétlenül alacsonyabbak, mint a copyright alatt állók.
Vegyünk egy példát: ha a copyright alatt állókat papírtasakos CD-n adjuk ki, a közkincseket meg 60 GB-os Solid State Drive HDD-n, akkor kimondottan olcsóbbak.
A mi jó Charlie-nk ezen kívül egy egységes európai jogdíjrendszert is létrehozna, áprilisig konzultálgat,
Azon felül, hogy szépen kijön az EU alapvetően antidemokratikus jellege és elszakadása az elvileg képviseltek érdekeitől, egy kérdésre adjon nekem valaki választ: én miért nem kapok a ma végzett munkám után pénzt 2060-ban?
Ld. még: ArsTech, Origo, SG.hu,