Az SG.hu nagyjából eltalálta a Atlantic v Howell ügy lényegét, egy kis mellékes kommentár: a bíróság kimondottan felszólította Howellt a merevlemez tartalmának megőrzésére, aki ezt követően törölte a tartalmát.
Egyébként ez nem amerikai jogi specialitás. A magyar polgári jogban a 'bizonyítási teher' (egyébként a PP. (1952. évi III. tv.) 3. § (3) bekezdése az egyik legalapvetőbb általános szabály) fogalma hasonló, amely azonban nem bizonyítási kötelezettséget jelent, hanem alapvetően a bizonyítás elmaradásának a következményeit takarja, azaz akin a bizonyítási teher van, attól várja el a bíróság adott tény bizonyítását, és a sikeres bizonyítás elmaradása esetén ő viseli ennek következményeit is. Főszabály szerint a felperesnek kell egyébként bizonyítania, de természetesen a bizonyítási terhet minden tényre külön kell megállapítani, vagy például meg is oszolhat a felek között. Számos esetben a főszabállyal ellentétesen az alperesnek kell bizonyítania (úgymond megfordul a bizonyítási teher). Remek példa a kölcsönszerződés F(elperes) beperli A(lperest), hogy ő tartozik neki pénzzel. Ekkor F-nek kell bizonyítania a kölcsönadást - ami persze logikus is, hiszen hogyan lehetne bizonyítani, hogy nem kapott valaki kölcsönt -, erre A azt állítja, hogy már visszafizette - és ezt meg neki kell bizonyítania, hiszen F hogyan bizonyíthatná, hogy nem fizette vissza. Persze van még ennek számos sajátos esete, amikor például egy másik, a bizonyítandó állítást kizáró tény bizonyításával sikerül valamit cáfolni, vagy épp bizonyítani (amire remek példa az alibi: máshol voltam, tehát nem ott). De a bizonyítási teher megfordulhat például, ha a bizonyítás eszközei az alperes birtokában vannak - és a Howell ügyben is ez történt: azért esik a fájlok jogsértő letöltésének bizonyítatlansága Howell terhére, mert ő semmisítette meg a bizonyítékot szándékos magatartással.
Ezek után gondolom jól látható, hogy az ügy érdemében - jogsértő volt-e a fileok letöltése, megosztása, mekkora pénzt kellene kifizetnie - nem született döntés, bár kezdett érdekes irányba haladni az ügy,tekintve hogy a bíró az elérhetővé tétel alapján nem hajlott Howell elítélésére, letöltést meg csak jogszerűt tudtak bizonyítani első ránézésre (tekintve, hogy a letöltö MediaSentry-nek, a kiadók ügynökének épp a kiadóktól van engedélye, ellenkező esetben ők is elkövetnék ugyanúgy a jogsértést).