Az Indexen láttam meg, de a forrás alapján az MTI követte el - ráadásul ingyenes is a közlemény - azt a közleményt, amely szerint az EP megszavazta az előadói jogok meghosszabítását. Most nem akarok különösebben belemenni, hogy mi a javaslat fő problémája, nézzük csak a közleményben közölt, ténynek látszó tárgyakat.
Egyrészt nincs benne háttér, 95 évről 'mintegy kompromisszumos' megoldással lett hetven - persze ez olyan kompromisszum, mint hogy a farkas csak a birka felét eszi meg - reggelire. Lesz egy csomó mű, ami ennek köszönhetően az én életemben soha nem lesz szabadon felhasználható.
Ami komolyabb probléma, hogy az MTI egy szót se ejt róla, hogy át kellene menni a javaslatnak még a Tanácson (korábban Miniszterek Tanácsának hívták) is ahhoz, hogy érvényes jogszabály legyen belőle.
Ellenben belefért Herczog Edit bullshit-bekezdése. Mindenféle remek alapok lesznek különböző réteg- és stúdiózenészeknek, amiket gondolom a jogkezelő szervezetek - pl. Artisjus - majd működtetnek, a szokásos árazásukon.
Cserébe teljesen hiányzik az ellentétes álláspont megjelenítése.
Amint az se fért bele az MTI-be, hogy az audiovizuális művek - aka videó - jogosultjai is elkezdenek lobbizni a kiterjesztésért.
Építsük csak tovább a szocializmust, ebben már úgy is profik vagyunk, és a hírszolgáltatásunk már kétségtelenül elérte a szükséges szintet.
(Akit érdekelnek érdemi infók, inkább az Org írását javaslom).