Caracalla blogja

Íme a legújabb Google-ellenes kör: a kedvenc keresőnk a fizetett hivatkozások elleni fellépése során (a fizetett linkek voltaképpen rontják a találati pontosságot, mert tartalom nélkül növelik egy-egy oldal relevanciáját) (a keresés ugye alapvetően úgy működik, hogy az oldalra mutató linkek növelik a fontosságot, de a linket elhelyező oldal fontossága szerint. Azaz a nagy forgalmú Pagerank-ú oldalak linkje sokat ér, a kicsiké keveset. Ezt a 'fontosságot' fejezi ki a Pagerank, a Google által felállított algoritmus alapján létrehozott osztályzat.) átlépett egy korábban érinthetetlen határt.

A Google természetesen próbál küzdeni a dolog ellen, aminek eredményeképp - min kiderült - néhányan a Pagerankjuk erős visszaesését figyelték meg. Majd a Google egyik alkalmazottja egy helyen gyakorlatilag elismerte, hogy a fizetett linkek miatt történt az esés, de mivel az oldal tulaja megváltoztatta a rendszert, visszaállítják az eredeti Pagerankját.

Ebben a sokkoló, hogy a Google elismerte, hogy kézzel megváltoztatja a keresési eredményeket, legalább egy ok miatt rosszpontokat oszt ki. Mivel már nem automatizált, felvetődhet, hogy nem vonatkozik rá az a jogszabályi mentesség, ami eddig. Úgyhogy, kedves második oldalas találatok lehet menni pereskedni probálkozni.

Érdemes még Seth Finkelstein írását átfutni.

Más kérdés, hogy a parttalan SEO-val szemben valamit tenni kell.

Nem hiszem, hogy lenne Magyarországon Richard Posnerhez fogható jelenség. A fazon közel 80 éves, a Fellebbviteli Bíróság hetedik körének vezető bírája, negyven jogi könyv szerzője, stb. és blogot ír egy ránézésre hasonló korú közgazdásszal, Beckerrel együtt. És intellektuálisan rendkívül izgalmas dolgokról. A dolog úgy működik, hogy hetente egy-egy azonos témában írodott bejegyzést tesznek közzé, méghozzá elég komoly kérdésekről.

A legutóbb arról írt, hogyan alakult ki olyan helyzet, hogy Amerika egyetemein szívesebben fogadják Irán elnökét, mint egy jobboldali professzort, aki megemlítette, hogy genetikai alapja lehet, hogy a kutatások alapján a férfiak intelligenciájának elosztása szélsőségesebb, mint a nőké (majd ezek után azonnal a szexista és rasszista megkülönböztetés szinonímája lett a neve).

Ebből kiindulva megjegyzi, hogy valahogy az amerikai egyetemek döntően baloldaliak a lakossághoz képest, és ennek okait keresve felemlíti, hogy a zsidók mindíg vonzódtak a baloldali eszmékhez, ezen kívül a lakossághoz viszonyított arányuknál nagyobb arányban foglalnak el felsőoktatási pozíciókat, továbbá az 1960-as évek fiataljai mostanában kerülnek pozícióba. Mindemellett ironikusnak tartja, hogy a baloldali felsőoktatás egyre nagyobb nértékben alkalmaz piaci-jobboldali eszközöket.

Becker válaszában a baloldali gondolkodók idegenkedését teszi hozzá az előbbiekhez, valamint hogy a balosok nem tudják elképzelni, hogy a piacon az önzésből születhet mindkét félnek hasznos megoldás, és ezért az állami szerepvállalást tartják célravezetőbbnek a közfeladatok-közszükségeletek ellátásának-kielégítésének biztosítására.

Nyílván a fentieknél jóval több érdekes gondolat található a cikkekben, de lenne egy kérdésem: ha valaki ilyen kijelentéseket (pl. a zsidó származású oktatók arányáról) tenne itthon, mennyi ideig tartana, amíg a vérliberál média rátalál? Opcionális alkérdés: TGM vajon fenn ül-e már a Chicago felé tartó gépen, útban az őrület felé, hogy sátorral letelepedve a chicagoi jogi kar elé kitelepedve tüntessen?

A kimondott gondolatoknál mindíg veszélyesebbek az elhallgatottak.

Az alábbiakban az első ítéletig jutott RIAA perről lesz szó. Először az eredményt fogom összefoglalni és kicsit magyarázni, utána pedig arról írok, hogyan történt volna ez  egy magyar tárgyalóteremben (természetesen hipotetikus formában, mert hát három dolgot nem lehet soha megtudni: hogyan készül a párizsi, mi jár egy nő agyában és hogyan született meg az ítélet). A tárgyalásról a forrásaim az Ars Technikában Eric Bangeman írása, Beckerman a Recording Industry vs. the People blogból. Mellékesen érdemes elolvasni a Webisztán írását és a kommenteket kimondottan kötelező.

Alapvető infók: ez egy polgári per volt, a Capitol vs Thomas (eleinte Virgin vs Thomas), ráadásul nem is hosszú: két napos tanúvallomásos szakasz után négy óra alatt megvolt az ítélet, bár a per gyakorlatilag már a bírói utasítás miatt, korábban eldőlt. Így tehát nincsen bűnösség, nincsen büntetés sem, a megítélhető összegről pedig az amerikai szerzői jogi törvény rendelkezik, jogsértésenként 150.000 $-ban állapítva meg. Nagyon fontos továbbá, hogy polgári perben nincsen hézagmentes bizonyításai kötelezettség. A büntetőügyekben - elvileg - minden kétséget a vádlott javára kell értékelni, míg polgári perben az erősebb érv győz.

A bírói utasítás (különösen: 15. számú/18. oldal), ami alapján az esküdtszék döntött (aminek egy speciális formátumú lapon adtak hangot: (pdf szöveg)) a következő volt nagyjából: amennyiben a hölgy elérhetővé tette a számokat a Kazaa hálózatán, akkor ítéljék vesztesnek. Ehhez hozzátartozik, hogy azonosították IP alapján, ami ugye nem százszázalékos módszer, valamint a 'tereastarr' nevet is sikerült hozzá kapcsolni, volt olyan weboldal, amelyekkel kapcsolatban elismerte a használatát. A bíró ugyanakkor okozott némi meglepetést azzal, hogy elfogadta a megosztást (azaz a konkrét feltöltés nélküli elérhetővé tételt, ami ellentétes más bírói döntésekkel, valamint a puszta elérhetővé tétel alapján nem keletkezik a kiadóknak kára).

A védelemnek valószínűleg az lehetett a fő elképzelése, hogy a kedves felperes igazoljon egyedi letöltéseket. Ezzel szemben a fenti bírói döntés után már csak az IP-azonosítást próbálta megdönteni, kevés sikerrel. Jellemző, hogy tanúja nem is volt az alperesnek. Más kérdés, hogy technikailag nehezen lehetett volna eléggé megrengetni az RIAA érveit.

Ezek után nem nagyon tehetett mást az esküdtszék, mint hogy bűnösnek találja, emellett eléggé alacsony, 220.000 dollár körüli összeget ítélt meg (alacsony a 24X150.000-hez képest). Nem kétséges ugyanakkor, hogy magának az összegnek lehetne visszatartó hatása, ha egyéb körülmények is adottak lennének.

Ellenben Magyarországon egy pillanatig sem lenne kérdéses, hogy a megosztás jogsértés. Nálunk egy részben alkalmas bíró sem engedi meg magának, hogy a fentihez hasonlóan játszadozzon a törvénnyel. Feltéve, hogy nem haszonszerzés végett vagy üzletszerűen történt a dolog (torrentnél tipikusan nem),polgári per lehet csak, és a következő jóvátételek lehetségesek: (Szjt. 1996. évi LXVI. tv )

"94. § (1) Jogainak megsértése esetén a szerző a jogsértővel szemben - az eset körülményeihez képest - a következő polgári jogi igényeket támaszthatja:
a) követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását;
b) követelheti a jogsértés vagy az azzal közvetlenül fenyegető cselekmények abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől;
c) követelheti, hogy a jogsértő - nyilatkozattal vagy más megfelelő módon - adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről és költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;
d) követelheti, hogy a jogsértő szolgáltasson adatot a jogsértéssel érintett dolgok vagy szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében résztvevőkről, a jogsértő felhasználásra kialakított üzleti kapcsolatokról;
e) követelheti a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését;
f) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását, továbbá a kizárólag vagy elsősorban a jogsértéshez használt eszközök és anyagok, valamint a jogsértéssel előállott dolgok lefoglalását, meghatározott személynek történő átadását, kereskedelmi forgalomból való visszahívását, onnan való végleges kivonását, illetve megsemmisítését.
(2) A szerzői jog megsértése esetén a szerző a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítést is követelhet."

Ezek ugyan mind remek dolgok, de beszéljünk komolyan a (2). bekezdésről. Előkerül az a kérdés, hogy történt-e feltöltés, ugyanis ez alapvetően befolyásolja a kár mértékét. Mi kára származik a jogosultnak abból, ha elérhető műve az interneten (de nem tudja bizonyítani, hogy letöltötték)?
És így a remek perben a következő lesz az összeg: perköltség: ez elég nevetséges lehet egyszerű per esetén, pl. ha elismerjük a megosztást (figyelem, ez nem jogi stratégiai tanács!, a kártérítés=0, meg esetleg eltiltanak a további jogsértéstől. Hát baromira meg vagyunk szívatva. Ez - szerintem - lehet az egyik oka, hogy itthon nem indítottak még ilyen  polgári pereket egyéni felhasználók ellen.

Aki idáig elolvasta, jutalomként(?) még egy személyes gondolat: és rendkívül igazságtalannak tartom a fenti ítéletet. Egyfelől irreális pénzt ítéltek meg, másfelől valakit bűnbaknak szúrtak ki. Szerintem a jognak nem ilyen "repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg" módszerrel kellene működnie. És egyetértek azzal, hogy korlátolt lesz így az elrettentési értéke.
Másfelől meg remekül látszik a szerzői jogi szabályok tarthatatlansága, és bizonyos szempontból pozitív ez az eljárás: egyértelműen felmutatja, hogy nem jók a szabályok.

UPDATE: Jamie Thomas fellebbez.

És amikor a web2.0-s eszközöket használják a tehetséges és elit kiválasztott megbízható egyének minőségi tartalom létrehozására, akkor jön el a kommunizmus a paradicsom a web3.0 írja Calcanis. Mert a tömegek bölcsessége a csürhe őrületévé változott,  és az olyan siteok, mint a Digg és a Youtube is előbb-utóbb elismerik majd, hogy a szakemberekre szükségük van a minőség érdekében. Le kell taposni az anonimitást meg a sok köcsög SEO-st. Ez a folyamat már el is kezdődött a Wikipediában például. És akkor végre a web3.0 visszahozza azt, ami web2.0 előtti internet médiájában és technológiájában olyan jó volt, a tisztességet, az egyén 'tulajdonát' saját szavai felett, valamint a tehetség és a szakértelem elismerését. - írja Calcanis. (Nem, én sem értem tisztán. Web?.?)

Na jó, elmondom mi van Calcanissal. Akkorát bukott az új digg-klón Netscape címlappal, mint egy ház, mert hiába fizetett a top taggelőinek, a nép csak nem akarta, sőt, még a régi Netscape címlapot is jobban akarták, nemhogy a Digget. Most valami eldugott helyen tengődik a dolog.

Tehát a következőt akarta mondani: nehogy már a surmó nép lenyomjon engemet, a tehetséges szakértőt, a zseni vállalkozót. A sok kis köcsög nem akart hozzám jönni taggelni meg reklámokat nézegetni, pedig még némi aprót is kaphattak volna. A sok sutyerák inkább a tehetségtelen és nemszakértő riválisaimat választotta. De majd jól elromlik a játékuk. Ha rajtam múlik (persze nem), jól vissza lesz vágva nekik. Fel, támadunk.

Persze nem fog bejönni, mert sokan vagyunk, akik kicsit beleszerettek a sokféle és sokszor ellenőrzetlen és sértő médiaszabadságba. Jó lenne a Calcanis féle működő modell, de annyiszor csalódtunk már az úgynevezett médiaszakértőkben és médiaprofikban, hogy nem adjuk vissza az eszközeinket.

Az egy más kérdés, hogy ezek sohasem válltak igazán mainstreammé és nem is valószínű, hogy fognak.

Na persze lehet, hogy Winernek volt igaza, és Jasonunk csak a Techmeme új listájára vágyik felfelé.

Remek esettanulmányt lehetne írni az Egyesült Államok piaci/félpiaci alapon felépíteni próbált városi wifiszolgáltatásáról, amelyek nem váltak túl sikeressé - finoman szólva. Reméljük, valaki majd megteszi.

És itt egy nagyon fontos tanulság van: a közjavakat (olyan jószágok, amelyeknél a fogyasztásból sem kizárni nem lehet másokat, sem nem csökkenti a fogyasztás a rendelkezésre álló készeleteket) a piac rendkívüli módon alultermeli, éppen azért mert nem nagyon lehet fizetős modelleket építeni rájuk. Nyílván ez az oxigénnél egyelőre nem baj, mert rendelkezésre áll.

Ugyanakkor bizonyos jószágokat mesterségesen kell előállítani, és az egyes cégnek/egyénnek veszteséges lenne az előállítása. Kiváló példa a városi wifi mellett a közvilágítás. És ki lesz az, aki ilyen-olyan módon intézkedik róla, hogy legyen?

Hát nem Tóta W. vagy Shenpen, az tuti.

Bónusz link: Where's My Free Wi-Fi?

Most épp a Sony antikalózkodás-főfejes jogászának a kijelentése csapta ki a biztosítékot. "A saját zenéd lemásolása lopás" - jelenti az Ars Technica.

Jennifer Pariser egy tárgyaláson tanuként eresztette el a fenti mondatot, a Sony zenei részlegének 2000 óta tartó, közel felére való való csökkenése miatt.

Hát mit mondjak, nem sajnáltam meg a céget.
Akárhogy is nézem, visszataszító, hogy a kiadók egyszerre akarják a korábbi jogokat megszüntetve a felhasználói jogot erőltetni (különösen a digitális termékek esetében), ugyanakkor a felhasználás alapjául szolgáló forrásokat korlátozni.

Megmérettetnek és könnyűnek találtatnak, remélem.

Figyelmeztetés: az alábbi írás nyomokban ironikus elemeket tartalmazhat, továbbá gúnyt is felhasználó üzemben készült.

Mottó: Én egy icipici, én egy icipici bölcsész voltam, bölcsész voltam, DE GECINAGY PUBLICISTA LETTEM!

Most poénkodhatnék kicsit a bölcsészképzés színvonalával, esetleg Tóta P(iac) W. Árpád nevével, de ez nagyon alávaló lenne.

Alapvetően nem szoktam foglalkozni politikai dolgokkal, most is csak közvetetten lesz ilyesmiről szó. Sokkal inkább arról, hogy a piaci fundamentalizmus miért nem old meg semmit, beleértve a politikai problémákat is.

Van ez az elképzelés (magyar hangja Tóta W. Árpád), hogy a verseny meg a piac minden problémát megold. Például a politikai versenyzés esetén csak a parlamenti korlát eltörlését meg a párttámogatást kell reális szintre növelnik, és meg is lennénk. Bárcsak ennyire egyszerű lenne. Merthogy csak a mesterséges korlátozás tarthatja életben a Ladát meg a Wartburgot, és anélkül itt a nyugati autó. Vagy a Suzuki, ugye. Mondjuk ennyi azért nagyjából a politikai életben is történt.

Ugyanakkor már ott belerondít kicsit az elméletbe a valóság, hogy állami szabályozás nélkül nem szabadversenyes kapitalizmus lesz, hanem tőzsdei csalás, bennfenntes kereskedés, Enron botrány meg  meg centiméterenként milliárdos kartellautópálya. Nem is beszélve a speciális területekről, mint a méregdrága kvázimonopolisztikus technológiai vagy orvosieszköz- és gyógyszerpiacok. És ezek társadalmi szinten azért többe vannak-lennének, mint a köztisztviselők.

Politikai területen sem sok változna. Legfeljebb mindenki többet vinne haza. Nem értem, miért hiszi Árpád (ugye a blogoszférában csak tegeződni szokás, vagy mi), hogy hirtelen mindenki abbahagyná a "kétes eredetű" (jó, tudom én is, hogy nem kétes az az eredet) összegek megszerzését. Vagy hogy emiatt diadalmasan növekedne a tendereztetések elbírálóinak a függetlensége.
Ezek - sajnos - nem piaci kérdések. Az embert nem tartja vissza a bűnök-vétségek elkövetésétől, hogy nincsen rákényszerítve vagy rászorulva. Leginkább is a tisztességesség, erkölcs az, ami az egyébként nem rászorultat megakadályozza a bűnök elkövetésében, na meg a büntetéstől való félelem. Sajna, ezt nem könnyű piaci alapon értékelni.
Az segítene, ha a választók személyes felelősséget-szerepet is vállalnának bizonyos célokért. Írjatok levelet a választott képviselőiteknek, kérjétek meg, hogy ezt vagy azt csináljon (jó, nyílván nem a kormányalakítással kapcsolatban), és köszönjétek meg, ha megteszi. A megbecsülés is egyfajta jutalom, motiváló tényező. Meg az is, ha a választókerület alig várja, hogy megkérdezze a kedves képviselőtől, hogy hogy is lesz az a szalmaerőmű a tokaji vesszők alatt. Éppen a piaci viszonyok visszaszorulása az, ami segíthet.
Én egyébként nem értek egyet azzal, hogy semmi haladás nem lenne az országban. Csak lehetne gyorsabb.

Egyébként nem vagyok egy cseppet sem piacellenes, de nem hiszek a piac mindenre jó általános gyógyír szerepében sem. A jogi területeken például összességében kimondottan káros a piac megjelenése megítélésem szerint (,amivel együtt jár az etikai normák eltűnése).

Ugyanakkor - vissza a piaci fundamentalizmushoz. Csak egyetérteni tudok a Szélsőközéppel Árpád homoiusion természetével kapcsolatban, na meg hogy nem neki kellene gazdasági jellegű rajzfilmsorozatban megmagyaráznia a valóságot. Jobban tennénk mi proletárok, ha elküldenénk az elitpublicistát, Árpádot, aki legrosszabb pillanataiban is szórakoztatóbb, mint Pihál György és Aczél Endre együttvéve, egy alapfokú közgazdaságtanfolyamra, mielőtt megszünteti a szerzői jogot is, mint az állam piaci viszonyokba való szükségtelen beavatkozásának ékes példányát.

Aztán nem marad más, csak Pihál György, Aczél Endre meg a fospumpa.

Igazán látványosan bevette a  különböző oldalakat a 30 éves, kicsi, környezetbarát akkumulátor/elem története, beleértve kedvenc Origo techbázisunkat is. Az egyetlen probléma a történettel, hogy nem igaz. Javasolt olvasásra Rupert Goodwins és a Boing-Boing gadgets is, vagy Engadget. Ellenben Moszkvicsokat fosztogatnak a T-székháznál.

Rövide összefoglalva a következő a dolog veleje: a technológia maga létezik, sőt a 2005-ös év is stimmel, lásd az egyik egyetem összefoglaló cikkét. Azonban a csodával van néhány gond: a jelenlegi akkuknál melegebb, nehezebb és nukleáris. A nukleáris sugárzás pedig nem állandó, hanem csökken, avagy másképpen minden nukleáris anyagnak van egy úgynevezett felezési ideje, ami alatt a sugárzás mértéke a felére csökken. A tárgyal tríciumnál ez 12 év. Egyébként 2005-ben már sikerült 11%-os aránnyal hasznos árammá alakítani ezzel a technológiával, azaz az energia maradéka más formában távozott (hő?, fény?, ki tudja).
Ja van még egy gond. Említettem, hogy nukleáris? Amennyiben békésen kivárja az ember a megfelelő időt, elbomlik. Amennyiben előtte megsérül, akkor mindenki mehet ólómruháért. Szeretnéd, ha a személyes használati tárgyad egy szennyező atomhulladékká válna?

Népszavazási javaslatunk: Szeretné-e Ön, hogy a kisgyermeke a szomszéd nukleáris laptopján játsszon pasziánszt?

Hát, ha esetleg az origonál dolgozol, kapsz majd juttatásként. DUKE, NUKE 'EM!

Még egy apró gond, amiről egy atomfizikához-kvantummechanikához értő (érteni látszó) ember ír. (Figyelmeztetés: ehhez már nagyon kevés Stephen Hawking, meg a középsulis fizika mindenki olvasson tovább itt) A bétavoltaikus nukleáris folyamatok beindításához egyes hírek szerint az atomok gerjesztése szükséges. Ami pár tonna súlyú és néhány10k watt teljesítményű generátorral egyáltalán nem okozhat gondot. Pont belefér a laptop hűtője mellé.

Az, hogy a blogok nem megbízhatóak önmagukban, nem újság. Ezzel szemben vannak, akik hisznek a tradícionális médiának. Pedig az sem jobb semmivel. Ja, és a blogot író esetleg még érdeklődhet is a téma iránt, nem pedig csak a hóvégi csekk iránt. Emellett látszik (nem most először, és tisztelet a kivételnek), hogy a magyar (tech) újságírás gyakorlatilag két tevékenységből áll: külföldi cikkek fordítása-ferdítése és MTI anyagok copy-paste alapú feldolgozása. De a Techmeme vonatkozó részeinek figyelése már nem. Na mindegy, tuti hogy nem én és nem most fogom megoldani ezt a dilemmát.

Forráskritika, alapvető ismeretek a tárgyról, Wikipedia, Google. Ennyi kellett volna. Kivezető linkek, amin valaki elindulhat, ha érdekli a téma mélyebben, ez mindíg kellene.

Ja, és a fickó (Goodwins) újságíró, aki "hivatalos" blogjában hozta le a problémafelvetéseket. Lehet úgy is.

btw az eredeti cikket direkt nem linkeltem, úgy sincs benne semmi hasznos infó.

Rendkívül népszerű lett az iPhone kapcsán az Apple elleni verbális hadjárat, pedig semmi váratlan nem történt. Nem fogok arról írni, jobb-e a Mac, mint a PC, vagy az iPhone garantálja-e a boldogságot, mert nincs és soha nem is lesz ilyen telefonom. Ugyanakkor van itt egy eléggé érdekes vetülete a dolognak, elszakadva most a napi szintű problémáktól, mint hogy az update teszi-e tönkre az iPhone-t, a hackerek, akik feltörték a felelősek, esetleg a hardvernek vannak hibái.

Az Apple mindent elkövet, hogy egy mobilszolgáltatóhoz láncolja az ügyfeleit. Amerikában ez az AT&T, itthon valószínűleg a T-mobile lesz (ami annyira nem sokkoló, lévén milyen kicsi különbség van a különböző szolgáltatók között), és más szolgáltatónál nem is lehet majd használni, legalábbis némi bütykölés nélkül. Amerikában ugyanakkor igencsak felháborodás fogadja, különösen ami a roaming lehetőséget illeti. És ezen kívül is eltökélte, hogy segít kiválasztani a használható alkalmazásokat.

Voltaképpen ugye arról van itt szó, hogy a vevői választási lehetőségét értékesíti, adja el az Apple, mégpedig a forgalmuk tíz százalékáért. Ez eléggé aljas lépés, és tiltott árukapcsolásnak kellene minősíteni (a telefon eladás és a mobilhálózat szolgáltatások bundlingja miatt), de mindegy. Az igazi szempont a kiszolgáltatottság. Az, hogy nem döntheted el, milyen szoftver fusson az okostelefonodon. Nem döntheted el, hogy melyik mobilszolgáltatást választod. Eldönti helyetted más. És amikor egy kritikus készülék - a telefon - cserben hagy valakit, akkor kimondottan hangsúlyos a kiszolgáltatottság. Itt egyébként jól megfigyelhető egy másik érdekes folyamat, ahogy a számítástechnikában régóta meglévő bizonytalanság - hogy végül is minden szoftver zsákbamacska, és mindig van esély a működésképtelenségére, rejtett hibák pedig szinte mindig akadnak - lassan megjelenik minden, egyre bonyolultabbá váló szoftverekkel működtetett készülékben.

De az Apple zártságának ára megjelenik természetesen a számítógépeikben is. Míg a PC elemeit gyakorlatilag addig lehet kapni, amíg kereslet van rájuk, a Mac esetében addig, amíg az Apple szállít. Nem is beszélve az árprémiumról.

Mint írtam, ennek semmi köze a minőséghez, és még az sem igaz, hogy csak az Apple lenne, aki egy ilyen zárt piacot szeretne kialakítani magának. Az azonban mindig utólag derül ki, hogy mekkora is az ára a verseny hiányának.

És akkor most ahelyett, hogy a verseny hihetetlen pozitív tulajdonságaival foglalkoznék (amiről egyébként többek között itt lehet érdekességeket olvasni), csak annyit jegyeznék meg, hogy a technológiai eszközök esetében mindig módosul ez a kérdés, (például) abból kifolyólag, hogy a rendkívül drága tervezési-fejlesztési költség és a sokkal kevésbé jelentős (szoftver esetében gyakorlatilag nem létező) határköltség aránya más, mint az alumínium kiskanalak esetében. Másfelől meg tele van a piac olyan eszközökkel-termékekkel, amelyeknek együtt kell működniük egymással, és a hálózati hatás (azaz amit sokan használnak, jobb) sem kedvez a versenynek.

Én, köszönettel, nem kívánom megfizetni azt az árat, amelyet egy cég a monopóliuma miatt elérhet (és ez nem csak pénz!) semmilyen esetben sem, amikor az  elkerülhető.

És - kedves Apple fangirlök/boyok - van még egy rossz hírem: ha eddig nem vettétek volna észre, az Apple pont olyan corporation, mint a Microsoft. És a célja is ugyanaz.

Valamikor azt hittem, hogy a felsőfokú végzettségűeknek nem kell fizikai munkát / tevékenységet végezniük többé. A konkrét megoldásról nem volt persze elképzelésem, de baromira szimpatikus volt a római modell, naphosszat a kanapén heverészni. Mindez kiegészülve egy rabszolgával, vagy valami ilyesmi.
Persze eléggé régóta nincsenek már illúzióim. Ma például egy asztalt kellett beszereznem, mivel a lakótársam, akiét eddig használtam, igazolt infók szerint visszatért Hollandiából. Nyílván a neten kezdünk nézelődni, és a személyes mozgathatóság mellett rendkívül árérzékeny megoldást kerestem, meglehetősen limitált helyre. Végül IKEA megoldás lett, ami félig-meddig vidékiként igencsak sokkoló élmény volt.
Na sebaj, megvan az asztal, 14 kilós, csupa szürke fém, igazán cyberpunk. Ezzel a metróig az Örsön, majd megostromolni a várat igazán kiadós edzésnek bizonyult. Sebaj, fölcipeltem. Kinyitás után az első élmény, hogy a csavarok alakja már nem stimmel. Második, hogy a mellékelt imbuszkulcs kevéssé alkalmas az apró csillagcsavarok kezelésére, mert ilyenek is voltak. Na de azért élek már vagy 10 éve PC közelében, csillagcsavarhúzó mindíg van.
Az összeszerelés egyébként igen egyszerű volt, alig kellett kalapálni és feszegetni, bár a folyamatos kongó hangok (full fém az egész, említettem már?) igen cyberpunk-horror hangulatot adtak az egésznek. Csak egy csavart kellett a leírás szerint újra ki, majd kis változással megint becsavarni (komolyan!), és csak kettőhőz nem lehetett rendesen hozzáférni.
Úgyhogy minden oké, megvan a cucc, bár nem nagyon bírom deréknél följebb emelni a karomat.
A másik jó hír, hogy az egyetem - diplomázás után 3 hóval - beírta az ETR-be a hiányzó jegyeimet, és kiadja az indexet is előbb-utóbb. A jegyekről egyébként kaptam értesítést is. 140 emailt, egyenesen át a spamszűrőn. Tough Luck.

Az Amerikai Lemezkiadóipari Szövetség (Record Industry Association of America) perk tömegét indította meglehetősen általános és egységes - mondhatni sablonszerű szövegekkel. Ez nem hír.
Az viszont az, amire a Recording Industry vs. The People blog felhívja a figyelmet, hogy mostanában sorra utasítják el ezeket a kétséges tényállásokat. Nem lehetséges szabványpereket indítani, hanem konkrét jogsértéseket kell igazolni, egyéniesítve az alperesek ellen - vezette le az egyik bíró némi meglepetésre egy cég elleni fogyasztói keresetből. Ugyanakkor arra meg nincsen kellő erőforrás, hogy megfelelően körbebástyázzanak minden egyes tényállást. Az egyetemisták elleni kereseteik is ellenállásra találnak, számos egyetem megtagadja a hallgatói személyazonosságának kiadását.
Valószínűleg nem fognak végleg megszűnni a perek, de csökkeni fog a számuk, és nyilvánvalóvá válik, hogy az ennyire széleskörű jogsértések ellen nem lehet fellépni bírósági úton - talán meg kellene változtatni a szabályozást.

Az open access dióhéjban a tudományos munkákhoz való hozzáférést akarja mekönnyíteni. Miért nehéz hozzáférni a tudományos munkákhoz: mivel azok eléggé drága tudományos folyóiratokban jelennek meg - feltéve hogy egy magánszponzor nem titkolja el az egészet, mint történt az például a cigaretta káros hatásával kapcsolatban - amelyek követése rendkívül költséges. Olyannyira, hogy a magyar egyetemek nem is feltétlenül tudják azt finanszírozni. Erre egyfajta válasz az open access, amely minimális célként a közpénzből készült kutatások nyílvános hozzáférhetőségét akarja elérni.
Az Amerikai Kiadók Szövetsége válaszul létrehozta a PRISM nevű szervezetet, amely a tudományos minőség és integritás jegyében fel kíván lépni a közpénzből finanszírozott kutatások nyilvánossága ellen.
Nem egyértelmű, hogy ki mögött áll a többség.
Ja, a dolog apropója a Linux.com számára az, hogy az open access az open source egyik gyermeke. Remélhetőleg szép jövőjű.

Bónusz link: Az open access journalok könyvtára.

Egyre szkeptikusabb vagyok az EU szoftver kategóriában előadott versenypolitikai elképzeléseivel szemben is. Neelie Kroes kiáll, hogy szeretné látni, hogy a Microsoft operációsrendszer-piaci részesedése jelentősen esik, majd egy think tank előáll egy két oldalas pdf doksival, amiben körvonalazzák, hogyan s miért is lenne ez frankó.

Mielőtt belevágnék a részletekbe, be kell ismernem, hogy nem vagyok egy nagy MSFT fan, ugyanakkor megszállot OS támogatónak se lehetne nevezni. Szeretek kisérletezgetni új számítógépes dolgokkal, és pillanatnyilag egy dual boot megoldás van a gépemen, bár Windowst már nem futtattam vagy három napja. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az egy darab azonos operációs rendszernek komoly integráló szerepe volt az egységes PC hardverek és alkalmazásszoftverek megteremtésében, és erőteljesen akadályozza még mindíg az elkülönülő hardverkörnyezetek megjelenését a fogyasztói piacon (Azt hiszem, Sun és IBM procikat nem építenek asztali gépekbe, csak szerverekbe). A másik megoldás ugye az Apple modell, amely mintegy high-end fogyasztói eszközként továbbra is köszöni, jól van, bár pillanatnyilag a hardveres oldala eléggé közelít a PC-hez, és mondanom sem kell, van Windows a Mac-re is. (Csak minek?) És végeredményben a Linux is PC-hardver alapokon jött létre. Mindemellett meglátszik, hogy a Windowsnak nem nagyon kell versenyeznie, például a Vista Ultimate nevű átverésnek egy versenyző piacon igencsak meglenne a büntetése. De mondom, szerintem az egységes piacért a Microsoft az az ár, amit fizetni kellett. Ugyanakkor persze nincsen semmiféle akadálya, hogy megpróbáljuk a lehető legkisebb árat kialkudni. Nyílván nem kell az állami beavatkozást megmagyarázni a piaci viszonyokba, ha olyanok nincsenek is.

Ezzel szemben a fenti pdf-ben megfogalmazott elképzelés az lenne, hogy az operációs rendszer vásárlását válasszuk el a hardvertől, azaz az unbundling. Amivel nyílván esik a preinstall is. Mert hogy akkor az emberek nagyobb számban választanának más operációs rendszert - például Linuxot, és pénzt is megtakarítanának. Ugyanakkor éppen a kész számítógépek tűnnének el, és személy szerint szkeptikus vagyok a Linux otthoni használhatóságával kapcsolatban.
De a fő gond, hogy kötelezővé akarnák tenni az operációs rendszer külön eladását, és ez nem tűnik számomra jó megoldásnak. A Linux nem olcsóbb, ha nem működik.
(Btw újra kellett telepítenem, mert sikerült kicsuknom a saját felhasználómat a grafikus rendszerből a saját könyvtár átmásolásával. Senki nem mondta, hogy ez nem jó ötlet. De ment a parancssor, ugyanakkor nem sikerült más megoldást találnom a problémára.)
 A hétköznapi emberek - akik tipikusan nem fogják ezt elolvasni - nem értenek a számítógéphez. Túl sok embernek adtam már középkezdőként tanácsot ahhoz, hogysem elutasítsam ezt az állítást. Milyen lenne már, ha például a telefonunkra sem kapnánk szoftvert? Vagy az ABS-be? Esetleg a BIOS-t is mindenki maga installálja, meg a firmware-eket?
Másfelől meg nem tetszik, hogy kimondottan a Microsoft elleni fellépésről van szó. Az Apple-t hányan csesztetik a teljesen zárt rendszere miatt? (Jó, most az iPhone miatt kap. Btw vissza akarják zárni a renitens felhasználókat az AT&T-hez.) Vagy Negropontét, aki a párszázdolláros laptophoz ugyancsak bundled oprendszert ad?
Harmadrészt rühellem az EU-s bürokráciát. Egy csapat beszari kretén, akiknek a szent tehenük a mezőgazdasági réteg (parasztok) támogatása, meg a belterjes EU-s tartalomipar védelme, már amikor nem veszi meg őket az amcsi lobby kilóra. És most sem a felhasználó szabdságáról van szó, hanem a költségről meg arról, hogy a paternalista felsőbb hatalom megmondja, hogy mi a tutijó.

De persze lehet, hogy túl sokat éltem az OEM Windows korában, és elkaptam valami fertőzést. És esetleg tényleg nincs más mód.

Konrádnál akadtam bele valamikor a hét végefelé abba a történetbe, amely az egyik mobilos cég blogokon való reklámozásáról szól. Barazsy Ákos tette közzé a hírt, hogy mobil internetelérést ajánlottak némi reklámfelületért és tevékenységért cserébe. Igazság szerint egy kérdés felvetése  hiányzott számomra a történetből.

Amiről itt szó van, túlmegy egy kicsit a reklámon. Konkrétan az elvárások szerint magába a postokba kell beleépíteni a terméket, rendszeresen megemlíteni, stb. Ez két dolgot jelent mindenféleképpen: a) bármennyit is ér a felajánlott szolgáltatás/termék, azt az olvasóidon akarják megkeresni, b) befolyásolják a blog témáját, az írásokat. És egy még nagyobb veszélyt rejt a jövőre nézve: a nyomásgyakorlás veszélyét. Például komoly lock-in hatása  lehet(ez leginkább is kellemetlenség, pl. magasabb ár, átkapcsolás ideje) egy internetszolgáltatásnak akkor, ha napi szinten kell a munkához,stb. Engem már az első ponttól kiráz a hideg. Ugyanis - persze semmiképpen nem jogilag, inkább erkölcsileg - ez már olyasmi, mint az ügynöki tevékenység. Persze van, aki jól tudja kezelni ezt a helyzetet, mert például témába vág a szponzoráció, vagy nem érinti a blog hitelességét.

Ezzel szemben az Adwordsnél (és persze a hasonló szolgáltatásoknál) csak egy felületértékesítésről van szó, azaz az író nem tudja - ha akarná sem tudná - befolyásolni a megjelenő hírdetést, sőt tilos például utalni rá, felhívni kattintásokra, személyesen rákattintania, etc.

És itt a reklámozó és a felület értékesítője - az egyszerű blogger - közé belép egy olyan fél, aki kiveszi a szerző kezéből a reklám intézését.
És a gondolat, ami miatt ezt az egészet leírtam: nem olyan ez, mint a klasszikus média hírdetési osztálya?

Erős főkategóriás hír a Techmeme-n is, hogy Winer megoldotta a szociális háló elnevezésének egyik angol problémáját. A kapcsolódó pontokből összeálló hálózatot ugye gráfnak nevezzük, ha csak félig is matematikai értelemben beszélünk róla. Na ezt az angol 'graph'-nak mondja, mint a grafikont, ami megtéveszti szegény népet. Bezzeg nekünk van két külön szavunk!

És akkor a klasszikus alappélda: "free as in free beer..."

A mai vacsorámról el lehet mondani, hogy igazán beta verzióra sikerült. Bizonyos részek túl jók voltak a célközönség számára, más esetben nem voltak eléggé kiforrottak a szolgáltatások. Emellett persze nem volt komolyabb terv (recept) sem mögötte. Ezek miatt megpróbáltam ingyenesen hálózati szolgáltatásként megszabadunli a terméktől, de a felhasználók elzárkóztak.
Így az egész, beleértve a félkész terméket is, ment a kukába.

P.S. Egyébként a nagy terv tócsi lett volna.

Mostanában - a melóból is kifolyólag - eléggé érint az elektronikus iratok tartós megőrzésének a kérdése. Egyébként baromi érdekes téma, mert nincsen igazán olyan megoldás, ami tartósságban a savmentes, jól kezelt papírral vetekedhetne. Persze majdnem minden más tulajdonságban (költség, szükséges hely, hozzáférhetőség, kezelhetőség, stb.) jóval jobb az elektronikus verzió.
Erre olvasom, hogy Missouri kormányzója elismerte, hogy a személyzete minden gátlás és megfontolás nélkül törli azon emailjeit is, amelyek megörzésre érdemesek (avagy a levéltári törvény szerint: maradandó értékű iratok) lennének.
Itthon sem jár túlzottan előrébb az elektronikus iratok archiválásának helyzete, de paradox módon a hiteles e-dokumentumok (persze a lehetőség adott, csak nem használják) hiánya és a papíralap uralkodó volta legalább a hivatalos levelezéseket megőrzi a jövő számára.
És ne higgyük, hogy ez csak kormányzati probléma. Bár szűkebb körben, de  a magáncégek számára is sok gondot (és ha sikeres, előnyt) okoz a digitális archiválás.

Igazából nem értem a jelenség okát, de az Ubuntu alatt valahogy szaggat a Firefox, például a körbemenő kör, de a tab-váltás, az egyes oldalak görgetése is akad, meg lassan töltődik be, stb. Legalábbis a Windowshoz képest, és érezhetően rossz a felhasználói érzés. A Google reader meg gyakorlatilag használhatatlan.

Gondoltam, kipróbálok egy másik böngészőt, az Epiphany lett az, és az is érezhetően gyorsabb, úgyhogy egyelőre az a nyertes, pedig a motor hasonló (Gecko) ugye.

De hogy mitől lehet?

Eléggé megváltoztak az irodai programcsomag használati lehetőségek az elmúlt napokban. A Microsoft elveszítette az Office XML-szabványosítás első körét, és az MS Office piaci részesedését egyre többen kostolgatják.
Itt van ugye régi versenyzőnk, az Openoffice. Sokaknak nem tetszik, és a betöltése rendszer indítás után előszőr még mindíg lassú, de hát ugye nem fair az összehasonlítás a Microsoft preload-lehetőségeivel, és másodszorra már nem számottevő. Ugyanakkor PDF-generáló. Aki került már a tudományos élet közelébe, tudja, mennyire kell ez, akárcsak a komolyabb összefoglaló dokumentumokhoz is ez illik. Én ezt használom a legtöbbet.
A Google Packben ingyenesen elérhető a (vélhetően) nagyobb testvére, a Staroffice (by Sun Microsystems), csak Windows felhasználóknak. Mondjuk én még nem találkoztam olyasmivel, amit az OO.org nem, a Staroffice meg meg tudott csinálni, és szükségem is lett volna rá.
Legújabb: az ugyancsak Openoffice alapú Lotus Symphony-t ingyenesen elérhetővé tette (sidenote: regisztráció szükséges, beleértve az anyai vércsoportig minden infót) az IBM, Windowsra és Linuxra is. Remek, gondoltam letöltöm. EGY GIGABYTE a memóriakövetelménye! WTF? Lehetőség kilőve, különösen, ami az állami-céges adoptációt illeti.
Paradox módon az összes alternatívának van egy közös veszélye: mi lesz, ha a piac ura megszünteti a kompatibilitást? Kilenc évet mégsem tudok várni a doksik hordozhatóságára.

post Linuxról. A kicsi steppelő pingvin akkor került fel, amikor elkezdtem gondolkodni rajta, és most dual-boot megoldással felkerült.
Az első haszna: nagyobb képernyőfelbontás. De azért eléggé máshogy néznek ki a dolgok.

Nem túl nagy meglepetés, hogy az EU megnyerte a Microsoft elleni pert, amelyet az a Bizottság által kiszabott néhány száz milló euros bírság, továbbá az interoperabilitás megteremtéséhez és az alkalmazásfejlesztéshez szükséges infók közzétételének kötelezettsége miatt indított.

Míg a műszaki specifikációk közzétételének kötelezettségével egyet lehet érteni, az operációs rendszerekből például a zenelejátszó eltávolítása nevetséges elvárás, különösen hogy ingyen hozzáférhető, és sajnos a zenelejátszós topik kapott inkább a médiában hangsúlyt (biztos azt sikerült csak felfogni).

Mellékszál, hogy a Szamosi Katalin klaviatúrájából született hvg.hu cikk, aki - mint a kommentelők kiderítették - nemcsak a versenyjogi társaság elnöke, de időnként a BSA-nak is jogi képviselősködik. Mundjuk a Microsoft pártiság kicsit mellé (tekintve, hogy a BSA ki mindenkit képvisel), de pl. érdekelne a HVG-nél még kinek van mellékállása itt-ott?

Egyébként ami tényleg ilyesztő, hogy mennyire tendenciózus a hölgy szövege. Figyeljünk fel az ingencsak vitatható és magyar jogi szempontból szakszerűtlen szellemi tulajdon (= intellectual property) kifejezés tendenciózus használatára, vagy hogy nem tudja elképzelni például a világot a bekerített kis kertek nélkül - amiket Doc Searls silo-kként emleget. Emellett persze össze-vissza kever mindent, az online reklámozást a desktop operációs rendszerrel - igazából olyan, mint egy "jó" menedzser. Bullshitelésből jeles.

Mégegy mellékszál: a BSA honlapján elindul a video automatikusan, ami elég udvariatlan, mondhatni tahó - persze csak ha nincs noscripted. Hehe.

Épp a minap volt itt szó a szoftverszabadalomról, meg hogy elég nehéz elképzelni, hogy hogyan is néz ki egy ilyen, erre az Ars Technikán kétnapos cikk - gyakorlatilag rendelni sem lehetett volna gyorsabban egy igazán szemléletes példáról.
Arról van szó, hogy egy tipikusan patent troll cég beperelt második körben 19 jónevű céget szabadalmi jogsértés alapján (első kör az Apple volt, úgy tűnik, megegyeztek), olyanokat, mint a Microsoft, a Verizon, az AT&T, a Sprint, a Dell, a Lenovo, a Toshiba, a Viacom, a Real, a Napster, a Samsung, az LG, a Motorola, a Nokia, és a Sandisk, a következő alapján:

A frissebb szabadalom absztraktja (merthogy kettő van):

"A system implementable using a programmable processor includes a plurality of pre-stored commands for building an inventory of audio, musical, works or audio/visual works, such as music videos. A plurality of works can be collected together in a list for purposes of establishing a play or a presentation sequence. The list can be visually displayed and edited. A plurality of lists can be stored for subsequent retrieval. A selected list can be retrieved and executed. Upon execution, the works of the list are presented sequentially either audibly or visually. The works can be read locally from a source, such as a CD, or can be obtained, via wireless transmission, from a remote inventory. If desired, establishment of a predetermined credit can be a pre-condition to being able to add items to the list for presentation."

Lefordítom: Egy programozható processzort használó rendszerelem, amely előre rögzített parancsok felhasználásával lehetővé teszi egy audio-, zeneművekből, vagy audio/vizuális művekből, például zenei videókból álló gyűjtemény létrehozását. Több mű összegyűjtése lehetővé teszi egy lista létrehozását egy lejátszási vagy bemutatási sorrend kialakításának a céljából. A lista vizuálisan megjeleníthető és szerkeszthető. A listák eltárolhatóak későbbi elővehetőek. Egy kiválasztott lista elővehető és végrehajtható. A végrehajtás során a rajta szereplő művek sorrendben kerülnek lejátszásra vagy hang vagy kép , vagy kombinált hang-kép formájában.  A művek elérhetőek akár helyi forrásból, például CD-ről, akár külső forrásból, például drótnélküli hálózaton keresztül egy távoli tároló berendezésről. Ha szükséges, egy előre meghatározott kredit (anyagi feltétel?) előfeltétele lehet a lejátszási listára művek felhelyezése képességének a megszerzésének.


Igen, ez itt az ún PLAYLIST, vagy lejátszási sor szabadalmi leírása, amelyet 2001-ben szabadalmaztattak. Tökéletes példája, hogy egy olyan funkciót részesítenek védelemben, amelyet aztán szoftver fog megvalósítani. Ugyanakkor lehet írni rossz playlist-kezelő szoftvert is, amellyel szemben a fenti szabadalom nem teszi lehetővé versenytárs megjelenését. Vagy fel lehet használni az ilyen szabadalmat digitális útonállásra is - mint most.

Egyébként annak is kiváló példája, hogy az Egyesült Államokban manapság gyakorlatilag mindenre lehet szabadalmi védettséget kapni - mert azért ez eléggé kevéssé elégíti ki a nem nyilvánvalóság követelményét (szerintem legalábbis).

Igazából a per az kétesélyes, de a szabadalmi védettséget azt megkapták - kétszer.

Franco Frattini, az EU túl sok szabadidővel rendelkező biztosa megint nagy dobással rukkolt elő: a közre veszélyes weboldalakat, mint amelyek bombák leírását, népírtás szót, vagy terrorizmusról szóló beszámolókat tartalmaznak, jól betiltaná. Azt mondta, hogy:
„Egyeztetni fogok a magánszektorral arról, hogy a technika segítségével miként akadályozható meg az olyan veszélyes szavak használata és keresése, mint amilyen a bomba, a gyilkosság, a népirtás vagy a terrorizmus”

Igazán remek, bár nem mindenkinek tetszik. Ugyan most le lehetne írni, hogy ez miért képtelenség, de egyrészt ott az SG cikke, másrészt ettől még simán megvalósulhat. Javaslom, hogy tiltsuk be az "EU biztosok leváltása", "kormányváltás", "választás" szavakat is, mert a köznyugalom megzavarására alkalmasak. Szerintem - ha szépen kérjük - a kínaiak szívesen nyújtanak segítséget, úgyis mindent tudnak már az EU nagyobb tagjainak számítógépes rendszereiről. (Egy nagyon szélsőmmargós megjegyzés: Franco, ki kéne mondani, amit gondolsz, mert az arabokat nem lehet virtuálisan hazazsuppolni!)

És most nézzünk a jövőlátó kristálygömbünkbe:
2008. december: az Alleurope company, szövetségben a Walter GMBH-val, és egy francia etrepeneurrel megnyeri a filterszoftver kifejlesztésének jogát.
2009. december: Egy év elteltével kijön az első verzió, amely csak az Unió honlapját teszi elérhetetlenné.
2010. december: Kijön a 23. javítás, amit legfeljebb tíz másodpercig tart kikerülni, de nyaktól lefelé bénák és bölcsisek ellen már hatásos. Néha.
2011. április: Az EU elfogadja az internethasználatról szóló 12/2011 irányelvet, ami 5 évi börtönbüntetéssel sújtja azt, aki megkerüli a szoftvert, és még öt évvel aki tiltott weboldalakat látogat.
kb. 2015: Amire bebootol a Windows Vienna SP.4., minden valamirevaló embernek összejön az életfogytiglan. (A Mac-osokat már előbb elvitték egy ki nem mondható helyre a Linuxosok átköltöztek a szabad Oroszországba).

Netfranklin: Aki hajlandó feláldozni témákat, az nem érdemli meg a pontos, biztonságos böngészést, és végül az egész Internetet elveszíti. (Ezen még kellene dolgozni...)

Na, a tegnapi első reakció után íme egy bővített, talán átgondoltabb verzió. Ezt most kivételesen továbbkattintósra csináltam meg, mert hosszú és biztos sokaknak unalmas. Hát ez nem jött össze.

---

Szívesen fogadok bármilyen észrevételt. Ha valaki tudna okosat írni a szabadalom részhez (vagy máshova), az tök jó lenne, nyílván társszerzésben lehetne gondolkozni. Aztán ha (egyszer talán) kész lesz, elküldöm a JF-nak. A határidő talán jövő hét vége - mondjuk hét közben annyira nincs idő ilyesmire.

Kevesen vitatják, hogy az informatikai infrastruktúra és az azt vezérlő szoftverek gazdasági jelentősége kiemelkedő. Közvetlen hatásuk mellett minden bizonnyal jelentős – és mérhetetlen – az ún. 'because of' hatás, azaz az olyan fejlemények, amelyek az IT létéből következnek, de statisztikai vagy egyéb módszerekkel nehezen köthetőek az ICT-hez.

A Szerző az egyáltalán nem új témát egy eleddig magyarul elvétve – ha egyáltalán – tárgyalt témakörrel szinesíti, az Egyesült Államok területén érvényes szerzői és szabadalmi jog bemutatásával a szoftverek vonatkozásában, belelértve a bírói gyakorlatot is.

A Szerző a számítógépi programalkotás (a továbbiakban szoftver) lehetséges fogalmi meghatározásaival indít, és korrekten felmutatja mind a magyar, mind az amerikai, mind a nemzetközi joforrásokban szereplő fogalmakat.

Ugyanakkor némileg bizonytalanság érezhető a forráskód és gépi kód közötti elhatárolás során, hiszen a forráskód és a tárgykód azonos, pusztán más megjelenési formában jelentkezik. Az, ami a szoftver kapcsán dinamikusan megjelenik, leginkább is adat, amely kategória sajnos a jogi szoftverfogalmak vázolása során gyakran elsikkad, bár a szoftvertől való elhatárolása gyakran problémás, szemben a hardverrel.. Pedig ennek jogi következményei is vannak, hiszen a szoftver és (például) az irodalmi mű védelme nem tökéletesen egyező. Említésre méltó még, hogy a Szerző által hivatkozott forrás¹ bár – úgy tűnik – némileg bonyolultan de kétségkívül helyesen állapítja meg: a forráskód és a gépi kód közötti kapcsolat a fordítás: “A forrásprogramból fordítóprogram (compiler) segítségével automatikusan gépi programmá alakul, ami nem más, mint a tárgyi program, ami képes arra, hogy a computer működését irányítsa a felhasználó utasításainak megfelelően”² De ez kétségkívül azt jelenti, hogy a forráskód és a gépi kód tartalmilag azonos, és a megfelelő fordítóprogram segítségével előállítható a forráskódból a tárgyi kód.

Az amerikai esetjog megítélését Recenzens nemcsak, hogy nem tudja elvégezni, de számára is rendkívül érdekes olvasmány volt.

A “Számítógépi programalkotások szerzői jogi védelme az Európai Unióban” c. fejezet központi szerepet kap a dolgozatban és Szerző ismét jogtörténeti szempontból közelíti a kérdést. Ugyanakkor a gondolatmenet nem fokuszált, többször elkalandozik. Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) előhozása pedig rendkívül problémás, hiszen sem nem szerzői jogi sem nem úniós intezményről van szó (az Európai Szabadalmi Konvenció hozta létre (EPC) ³), majd pedig a számítógéppel megvalósított találmányok szabadalmi védettségéről szóló irányelvtervezet is előkerül. Olyan meg nem alapozott kijelentések szerepelnek, mint “Számos olyan vonással rendelkezik, ami

indokolttá tette volna, hogy szabadalmi védelem alá essen.”⁴ Továbbá nem mellékes az sem, hogy az EPO-nak a számítógéppel megvalósított találmányokkal kapcsolatos gyakorlatát nevezhetjük contra legemnek is, amely kimondottan az EPC Art 52. (2).-(3).-ba ütközik, amennyiben a szoftver valósítja meg az újító lépést. Ugyanakkor Recenzens nem kíván állást foglalni ebben a kérdésben. Szerzőnek problémát okoz a firmware fogalma is, amely körét túl szűken húzza meg, kizárva például a flash memóriában tárolt, optikai lemezmeghajtókat vezérlő drivereket.

Penetráns hibának kell tekintenünk, amikor a magyar szerzői jogi törvény (1999. évi LXXVI tv. a szerzői jogról) szabályozási technikáját pusztán példálózó felsorolásnak minősíti, miközben az 1. § (1).-(2). kifejezetten a következőt mondja:

“(1) Ez a törvény védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat.

(2) Szerzői jogi védelem alá tartozik - függetlenül attól, hogy e törvény megnevezi-e - az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotása.”,

amelyet valóban egy exemplikatív felsorolás követ. Szerző túlzottan leegyszerűsíti az ideiglenes tárolás kérdését, amely nemcsak a Random Access Memoryban valósul meg, és az sem törlődik minden esetben a számítógép kikapcsolásakor. Az irányelv és a magyar törvény összevetése egyébként Recenzens véleménye szerint a továbbiakban kellően pontos.

Azonban ezt követi a dolgozat értékét alapjaiban megkérdőjelező másfél oldalas átvezetésnek szánt szöveg a szerzői jogi és a szabadalmi oltalom témák között. Sajnos Recenzens az ebben szereplő hibák és tévedések miatt kénytelen hosszabb terjedelemben foglalkozni az itt felvetett kérdésekkel.

Teljesen hiányzik az elméleti megalapozása a szabadalmi és a szerzői jogi védettségnek, illetve az ezek között meghúzódó eltérések kiemelése. Röviden az alábbiról lenne szó:

Egyfelől a szabadalmi védettség olyan, tipikusan országhoz esetleg országok egy csoportjához kötődő védettség, amely megadása egy – elméletileg leglábbis – gondos vizsgálathoz kötött, amely eredetkutatáson kívül magában foglalja a szabadalmazhatóság alapfeltételeit: alapuljon a találmány feltalálói lépésen, legyen új és iparilag alkalmazható⁵, továbbá legyen technikai karakterű. A TRIPS szerződés egyenértékűnek ismeri el a 'feltalálói lépés' kifejezést a 'nem nyilvánvaló' (non-obvious), az ipari alkalmazhatóságot pedig a hasznossággal (usefulness). Ezek után a mindenkori szabadalmas gyakorlatilag monopóliummal bír a szabadalom lejárásáig. Említésre méltó továbbá, hogy a szabadalmak nyilvánosak.

Másfelől a szerzői jog regisztrációtól mentes védelmet kínál irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokra, feltéve, hogy ezek kielégítik az eredetiség követelményét. Ugyanakkor nincs szükség a mű publikálására, és jellemző a kölcsönös elismerés a művek tekintetében. Mindezek mellett a szerzői jog a másolás, terjesztés szabályozásán alapul.

De mi is ezeknek a jelentősége a szoftverekkel kapcsolatosan?

Előre kell bocsátani, hogy a Recenzens egyáltalán nem tartja magát a szabadalmak bármiféle szakértőjének. De nyilvánvalóan meg kell vizsgálnunk némileg a szoftverszabadalmak természetét.

A szoftverek esetén a szabadalom nem (csak) a kódot védi (a szerzői jog azt), hanem az igénypontokban rögzített funkciót, vagyis amit a program csinál. Így egy program általában több szabadalom védelmét élvezi, és egy szabadalom több programra vonatkozik. Vagyis a szabadalom által adott monopólium egy bizonyos tevékenység ellátására irányul, amit természetesen többféle szoftverrel is meg lehet csinálni. Kiváló példája ennek az ún. egyklikkes vásárlás. Nem lehet kétséges, hogy számtalan programmal meg lehet valósítani ezt, de az első gyakorlatilag monopóliumot, vagy legalább is vámszedési jogot kapott erre a tevékenységre. Mellesleg kiváló példája, hogy hová vezet a szabadalom feltételei küszöbének leszállítása, de ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz.

Eközben a szerzői jog más módon operál. A szerzői jog szerint teljesen legális a 'párhuzamos feltalálás', azaz amikor többen hoznak létre külön-külön tevékenységgel műveket, amelyek rendkívül hasonlítanak ad absurdum teljesen egyezőek. Nem is beszélve az azonos szerepet ellátó programok alkotásáról.

Szerző felhoz egynéhány érvet a szoftverszabadalmak ellen, de ezek közül egy érdemel igazán figyelmet: ez pedig a párhuzamos fejlesztések esete. Felveti, hogy csak az először elkészült fejlesztést védené a szabadalom, és ez igaz. Ugyanakkor ennek a következményei Recenzens szerint a következőek lennének leginkább: a minnél előbbi szabadalmazás miatti félkész programok, továbbá a monopolista helyzetből adódó lassú programjavítások, valamint a monopólium extraprofitja, amely leginkább is a verseny hiányából származna. Vagyis a szoftverek drágábbak lennének és rosszabbak.

Szerző a szoftverszabadalmak legfőbb ellenségét az ún. “open source társadalom”-ban véli megtalálni, amit a következőképpen definiál:

“Az open source nem jelent mást, mint nyílt kód. Az open source társadalmat olyan programozók ezrei adják, akik azt tűzték ki célul, hogy megalkotnak egy olyan operációs rendszert, amely nyílt forráskódú, azaz, ingyen hozzáférhető bárki számára. Azáltal hogy a rendszer forráskódja mindenki számára ismert lenne, véleményük szerint a szoftvergyártók is sokkal gyorsabban, kisebb költségvetéssel tudnának programokat előállítani, mivel nem jelentene többé problémát, hogy megteremtsék az interoperabilitást a programjuk, valamint a felhasználó által használt zárt kódú operációs rendszer között. Ez a programok előállítási költségét radikálisan leszorítaná. Egy esetleges szabadalom ezt az elképzelést sodorná veszélybe sokak szerint.”

Természetesen ez az elképzelés teljesen téves. Mivel Recenzensnek egyéb elfoglaltságai is vannak, ezért idemásolja a szakdolgozatának egy darabját:

IV.1 Definíciós és terminológiai problémák

Azon szoftverek körének meghatározása, amelyek az úgynevezett jogfenntartott (proprietary) szoftverekhez képest valami többet adnak a felhasználók és az esetleges fejlesztők számára, nem egyszerű feladat alapvetően két ok miatt. A dolog gyökerei az angol nyelv azon jellemzőjében lelhetőek fel, hogy pusztán a tartalmi környezet által eldönthető módón ugyanaz a szó jelöli a szabad és az ingyenes mellékneveket. A 'free' szó használata a szoftverekkel kapcsolatban pedig széles körű ellenállásba ütközött: végül is az esetek jelentős részében nem szabadidős tevékenység eredményei, legalább is ami a jelentősebb, hosszabb alkalmazásokat illeti. Az üzleti alkalmazásukat is meglehetősen hátrányosan érinthette. Ennek elkerülése érdekében került sor a nyílt forráskódú szoftverek elnevezés bevezetésére, amelynek idejéről megoszlanak a vélemények¹. Mindenesetre mára a nyílt forráskódú szoftver elnevezés tekinthető az általánosabbnak, mindemellett a kettőt gyakran szinonim elnevezésként használják, és kevesen utasítják el ezt a dualizmust. A dolgozat is e mellett kötelezi el magát.

Ezt követően voltak és vannak kísérletek a duális elnevezés feloldására, elsősorban a két terminológia összeházasításával, ám ezek nem igazán nyertek széleskörű elfogadottságot. Olyan próbálkozásokat sorolhatunk ide, mint a Free/Open Source Software, a Free/Libre/Open Source Software, és társaik.

A fenti problémából származik az a kérdés, hogy vannak-e a nyílt forráskódú szoftvereknek megkülönböztető jegyei a forráskód nyíltságán túl. Létrejöttek ugyanis olyan szituációk, amikor a forráskód ugyan hozzáférhető volt, de az úgynevezett négy szabadság (a forráskód megismerése, és általában a program működésének teljes körű tanulmányozása, a megváltoztatás, a terjesztés, a változatok terjesztése és természetesen a bármilyen célból történő futtatása) nem vagy nem teljes egészében érvényesült. Erre példa lehet a Sun Microsystem Solaris szerver operációs rendszerének shared source (megosztott forrású) licencváltozata, egészen a Solaris⁶ 10 verzióig (OpenSolaris), amikortól is a négy szabadság teljes mértékben érvényesül. Tipikusan megkülönbözető elnevezéseket használnak az ilyen programok sajátosságainak jelzésére. Másik vonásuk az instabilitás: általában nem jellemző, hogy a jogfenntartott és a nyílt forráskódú szoftverek között stabil köztes megoldások léteznének. Szintén alátámasztja ezt a Caldera⁷ Linux disztribúció kudarca.

További kérdés, hogy elfogadható-e bármiféle korlátozása a négy szabadságnak. A Free Software Foundation gondot fordít rá, hogy összeállítsa a nyílt vagy nyíltnak nevezett licencek lehető legteljesebb listáját², és értékelje azokat a nyíltság szerint, általában mindenféle kompromisszumot elutasítva. Felvethető ugyanakkor, nem túlzott-e egy licenc elutasítása pusztán azon az alapon, hogy a program eredeti szerzője értesítést kér az esetleges változásokról emailben³. Véleményünk szerint a négy szabadság érvényesülése esetén inkább gyakorlatiasan, semmint dogmatikusan kell eljárni, különös tekintettel arra, hogy egy egyszerű és költségtakarékos értesítési megoldás (nem engedély!) mennyiben tekinthető korlátozó tényezőnek. Így inkább az egyedi esetekben kell megvizsgálni, jelent-e valódi korlátot a licencek sajátos feltétele. Mindesetre az FSF gyűjteménye alapvetően megbízható. Az Open Source Initiative szintén fenntartja az OSD-vel kompatíbilis licencek listáját.

A fentiek alapján tehát elmondhatjuk, hogy a nyílt forráskódú szoftverek körébe azon szoftverek tartoznak bele, amelyek esetében a forráskód hozzáférhető a felhasználó számára, és a négy szabadság is érvényesül, függetlenül attól, hogy nyílt forráskódú vagy szabad szoftvernek hívjuk-e. Ezt a csoportot – mint majd látni fogjuk – két elkülönülő csoport alkotja, amelynek jogi konzekvenciája is kellene, hogy legyen.

Említést érdemel még a copyleft is, mint a copyright módszereinek felhasználása a szoftver és módosításai hozzáférhetőségének megtartására. A copyleft nem engedélyezi, hogy egy eredetileg szabad szoftver a hozzáírt módosítások után klasszikus jogfenntartottá váljék, hanem arra kényszeríti a copyleftes szoftverhez író programozót, hogy saját módosítását – ha egyáltalán nyilvánosságra hozza – az eredeti feltételekkel tegye hozzáférhetővé: a forráskód megismerhetősége, a terjesztés, a megváltoztatás, a változat terjesztése nem válhat tiltottá. Megjegyzendő, hogy a copyleft a copyright szabályainak felhasználásával él. A GPL egyértelműen a copyleft módszerével él, ezért is hasonlították fertőzéshez⁸, netán egyenesen rákhoz⁹. A copyleft alatt lényegében arról van szó, hogy a származékos műveket nem lehet az eredeti mű licencétől eltérő feltételekkel közzétenni.

Az Open Source Initiative további feltételeket határoz meg, amelyeket egy nyílt forráskódú szoftvernek teljesítenie kell, mégpedig a szerzőnek a kód integritásához való jogát, a diszkrimináció tilalmát, érintse bár a felhasználó személyét, felhasználók egy csoportját, vagy a felhasználás területét. A licenceknek ezen kívül nem szabad csak egy termékre érvényesnek lenniük, nem korlátozhatják az egyéb szoftverek használatát, és technológiasemlegesnek kell lenniük. Az Open Source Definitionnak megfelelő szoftverlicencek listáját az Open Source Initiative vezeti.

A nyílt forráskódú szoftverek története egyidős a szoftverek történetével, lévén eredetileg az összes szoftver nyílt forráskódú volt. A forráskód zárttá válása összekapcsolódik az önálló szoftverpiac, a szoftver, mint önálló termék megjelenésével. Azonban nem mindenki tartja ezt pozitív változásnak. Richard F. Stallman, a LISP visszafejtője ennek ellensúlyozására, és a szoftver forráskódjának hozzáférhetősége visszaállítása érdekében elindította a GNU projektet 1981-ben és megalapították a Free Software Foundationt 1985-ben.

Egy másik fontos év 1998 a nyílt forráskódú szoftver történetében. 1998-ban a Netscape ugyanis nyilvánosságra hozta a korábbi Netscape Navigator¹⁰, a korábban piacvezető, ám addigra igencsak teret veszített böngészőjének a forráskódját. Ennek előzményeként keresett néhány ember, közöttük Bruce Perens és Eric Raymond, egy nevet, amelyet az új szoftvermozgalmuknak adhatnak, de nem ijeszti el azonnal az összes üzleti felhasználót. És megszületett az Open Source Software.

....

IV.4. A nyílt forráskódú szoftverek két világa: a „megaprojektek” és a milliónyi kis alkalmazás

A nyílt forráskódú programok legalább két markánsan eltérő csoportját határozhatjuk meg: egyrészt az általában egyedi szervezeti és hierarchikus továbbá jogi megoldásokat felvonultató „megaprojektek” világát, másrészt a leginkább a Sourceforge hálózaton csoportosuló, általában kevés szerző által készített kisebb programok körét, amelyek ugyanakkor gyakran épülnek más, korábbi programokra, kódalapra¹¹.

A nagy programok körébe tipikusan olyan szoftverek sorolhatóak, mint a Linux kernel, az Eclipse¹², az Openoffice, a Mozzila Firefox¹³ és Thunderbird¹⁴, a MySQL¹⁵, az Apache¹⁶, az OpenSolaris¹⁷. Ezeket sajátos, külön hierarchiájuk, infrastruktúrájuk, etc., és nagyobb résztvevő közösségük különbözteti meg. Gyakori, hogy alapítvány áll mögöttük, amely a fejlesztés koordinálására főállású alkalmazottakat foglalkoztat¹⁸, de van rá példa, hogy egy cég karolja fel valamely programot, vagy éppen teszi nyílt forráskódúvá korábban jogfenntartott szoftverét¹⁹. Gyakori a kötődő merchandise-ok forgalmazása, előfordul mozgalmi jelképpé válásuk, tipikus az adománygyűjtés.

Ezzel szemben a Sourceforge²⁰ hálózat, amely világszerte megtalálható szerverekből áll, tipikusan kisebb, specializáltabb szoftverek tárhelye, amelyek mögött nem áll saját infrastruktúra. Ezek gyakran a programozók pillanatnyi problémáinak megoldására készültek és egyébként sem várható, hogy valaha is komoly üzleti hasznot hozzanak szerzőjük számára. Emiatt a szerző számára nem ’éri meg’ klasszikus jogfenntartott terjesztésük, nyilvánosságra hozásukkal azonban bizonyos presztízshez, hírnévhez, elismeréshez juthatnak, azaz gyakorlatilag sokszor hobbitevékenység eredeteképpen jönnek létre. És amennyiben nem is válik elterjedté a szoftver, az, hogy hozzáférhető mind gépi, mind forráskódú verziójuk (vagy a forráskód és a fordítóprogram), gyakorlatilag bármennyi idő elteltével felhasználhatóvá teszi őket. Olyan, később jelentősebbé vált alkalmazások is ide sorolhatóak, mint a Bittorrent vagy a legnépszerűbb kliense, az Azureus. Általában 1-2 együttműködő, ismerős szerző ’követi el’ ezeket a műveket, és tipikusan jellemző a folyamatos evolúciójuk.

 

IV.5. A nyílt forráskódú szoftverek jellemzői: a közösség, a fejlesztés módja, összevetés a jogfenntartott szoftverekkel

A nyílt forráskódú szoftverek esetén sokkal kevésbé kötött a fejlesztők köre, mint a jogfenntartott szoftvereknél. Gyakorlatilag egy potenciálisan folyamatosan változó, viszonylag kevéssé formalizált kör járulhat hozzá egy-egy szoftver megszületéséhez. Ez magában foglalja, hogy senkit sem lehet kizárni, és bármikor bekövetkezhet, hogy, mint egy fa, elágazik az addig egységes projekt. Korábbi verziókból, módosításokból új, bár persze hasonló szoftver születhet. Ugyanakkor semmiképpen sem lehet biztosra venni az eredményt, hiszen a motivációs rendszere általában gyengébb a nyílt forráskódú szoftvernek, közvetlen anyagi érdekeltség híján, különösen, hogy a motiváció központi eleme – a hírnév – éppen a termék sikerének függvénye. Ez eredményezi azonban a fejlesztés költségeinek alacsonyabb voltát is. Megfelelő fejlesztői közösség kialakulása esetén azonban – a tapasztalatok szerint – ez a bizonytalanság kiegyenlítődik. Tipikus egy belső – hardcore – kódot író csoport és egy külső, elsősorban a hibák felismerésében részt vevő csoport kialakulása.

A nyílt forráskódú szoftverek életében gyakorlatilag általánosnak mondható egy stabil, használatra szánt verzió léte mellett egy fejlesztői, a legújabb funkciókat is tartalmazó verzió léte, amely használata elsősorban debugging céllal javasolt. Így folyamatosan létezik egy fejlesztői és egy stabil, használatra szánt verzió, és ki-ki maga dönti el, melyiket használja. Ez némileg eltér a jogfenntartott szoftverek formalizáltabb életciklusától, az alfa-béta-release candidate-release to manufacture verziók fémjelezte ciklustól, félúton áll a web2.0 alkalmazta állandó béta és a hagyományos életút között.

A nyílt forráskódú szoftvernek eredendő gyengesége az, hogy nincs a hagyományos értelemben vett gazdája. Ez nemcsak a közvetlen felelősséget vállaló üzleti partner hiányéban mutatkozik meg, hanem tipikusan a folyamatos terméktámogatás, javítások elérhetőségét, a termékhez elérhető dokumentáció, képzések, tananyagok beszerzésének a nehézkességében is. Nem utolsó sorban, a jogi kockázatokat sem viseli senki. Természetesen egyes termékeknél éppen ebben rejlik az üzleti lehetőség, a jó minőségű terméktámogatás, mint szolgáltatás, netán jogi biztosítás nyújtásában. Nem mellékesen a jogfenntartott szoftverek is tipikusan legföljebb a kifizetett összeg erejéig vállalnak garanciát, legalábbis az EULA-k esetében, de magára a szoftver működésére nem.

A nyílt forráskódú szoftver hátrányai igazán akkor válhatnak előnnyé, amennyiben szakértő felhasználók kezébe kerülnek. Az alkalmazások módosíthatósága, testreszabhatósága, lokalizációs lehetőségei páratlanok, éppen a forráskód módosíthatósága miatt. A terméktámogatás hosszabb ideig elérhető, és gyakran több különböző forrásból, nincs olyan erős beszállítói függés, és végső soron maga a felhasználó is megoldhatja közvetlenül. Elkerülhetőek a kötelező upgrade-ciklusok (amik tipikusan komoly hardverberuházással is járnak). Azonban ez pusztán lehetőség: bizonyos feltételek teljesülése, mint például gazdasági méret szükségesek a kiaknázásukhoz.

Paradox módon azokban az esetekben is hátrány – lenne – a forráskód hozzáférhetősége, amikor az egyes szoftverekkel megvalósított technikai védőintézkedések – illegális – megkerüléséről van szó. Ugyanis az, hogy a forráskód nem ismert, nehezebbé teszi a biztonsági szoftverek, megoldások készítőinek, hogy termékeiket javítva kizárjanak korábban lehetséges megkerülési módokat.

IV.6. A nyílt forráskódú szoftverek és üzlet

A szabad szoftver mozgalom és a nyílt forráskódú szoftverek közötti különbség kulcskérdése az üzleti alkalmazás köre volt. A nyílt forrású szoftverekkel ugyanis, a szabadságokból kifolyólag nem lehet a klasszikus licenc-eladási gyakorlatra alapozott gazdasági tevékenységet folytatni. A kialakult üzleti gyakorlat tehát az ingyenes szoftverjuttatás – beleértve a forráskód legalábbis elérhetővé tételét is – mellé ellenszolgáltatásért nyújtott support, terméktámogatás. Ez vált a legtöbb Linux disztribúció mögött álló cég üzleti stratégiájává, olyanoké, mint a Redhat, a Suse vagy a Mandriva. Sajátos megoldás a kettős licencia (ún. dual licence-k) esete, amikor elérhető a program szabad licenc alatt, valamint üzleti felhasználók részére, terméktámogatással összekötve más licenc alatt is. Ez jellemző például a MySQL-re. Fő előnye a szoftver alacsony költsége, amely szerverfarmok esetén nem elhanyagolható szempont.

A szabad szoftverek üzleti alkalmazásának az utóbbi időben megfigyelhetőek újabb megoldásai is, amelyek azon alapulnak, hogy a hálózaton, szoftverek felhasználásával nyújtott szolgáltatások esetén nincs jelentősége a szoftverek „árának”, az beépül a komplex szolgáltatáscsomagba. Ez az ún. Software-as-a-Service egyik alfajtája, amikor a licenc és a használati díjak nem különülnek el, és tipikusan komplex hardware-software-network szolgáltatásról van szó.

A fentiek ellenére nem beszélhetünk a nyílt forráskódú szoftverek dominanciájáról. Ez egyrészt magyarázható a szükséges technikai tudás hiányával, amely ilyen programok elfogadható üzemeltetéséhez szükséges, és leginkább is asztali számítógépek esetében gyakran hiányzik, másrészt bizonyos területeken nincs is nyílt forrású alternatíva. A könnyű használhatóság, user-friendly-ség sem tartozik a nyílt forráskódú szoftver előnyei közé. Tipikusan gyenge a komoly grafikai-zenei tartalmat magába foglaló játékszoftverek körében.

A nyílt forráskódú szoftverek a tapasztalatok szerint leginkább is a szoftverek piacának olyan szegmenseibe tudtak megkapaszkodni, ahol komoly verseny nélkül egy termék volt a meghatározó, illetve amelyek gyakorlatilag túl kicsik egy komolyabb üzleti környezet eltartásához, netán egyáltalán nem profitorientáltak. A felhasználók informatikai szakismeretének magas szintje szintén kedvez általában a nyílt szoftverek elterjedésének.

Mindezek ellenére a nyílt forráskódú szoftverek felhasználásának komolyabb terepe az oktatás, valamint a fejlődő országok informatikai infrastruktúrájának kiépítése során jellemző, ahol a közvetlen licencdíjnak nagyobb szerepe van.

...

A nyílt forráskódú szoftverkészítő cégek egyébként szívesen halmoznak fel maguk is szabadalmat (bár Recenzens nem tud olyan esetről, amikor offenzíven használták volna). Elmondhatja magáról a Red Hat, a Novell, a Sun Microsystems vagy az IBM, akik mind többé-kevésbé érintettek a nyílt forráskódú szoftverek témájában, miközben egyiküknek sem deklarált célja egy nyílt forráskódú operációs rendszer előállítása. Például azért, mert már van ilyen, a különböző Linux disztribúciók, vagy az OpenSolaris. A szoftverszabadalmak leginkább az egyéni fejlesztőket, illetve hobbyprogramozókat, kis- és középvállalkozásokat hoznák nehéz helyzetbe. Az interoperabilitással ugyanakkor azonos kernelt használó Linux-disztribúciók sem rendelkeznek egymás vonatkozásában.

Szerzőnek meggyőződése, hogy a szabadalmak melletti legfőbb érv, hogy serkenti az innovációt, amely állítással ugyancsak vitatkoznunk kell, különösen, hogy semmiféle lábjegyzeti hivatkozással ez alátámasztva nincsen.

Egy megelőző kérdés, hogy hogyan definiáljuk az innovációt, amely gyakorlatilag egy országos problémának nevezhető. Szerző erre javaslatot nem tesz. Recenzens a következőt ajánlja: innováció=K+F és ipari alkalmazás. Ez az egyszerű megoldás alkalmas arra, hogy a fejlesztések mellett azok bevezetését is inkorporálja az innováció fogalmába.

Sajnos azonban ezzel még nincsen megoldva az innováció mérésének a problémája. Erre Recenzens semmiféle objektív mértéket nem tud felajánlani, különösen hogy a schumpeteri kreatív pusztítás elmélete alapján a gazdasági növekedés jelentős eltéréseket rejhet, és így ez még hozzávetőlegesen sem alkalmas az innovativitás mérésére.

Felmerülhet, hogy a szabadalmak számát használjuk fel mérőszámként, ámde ez ördögi körhöz vezet, hiszen ezt legegyszerűbb jogi eszközökkel növelni (vagyis a szabadalmazhatóság korlátait enyhíteni, az üzleti cégek megbízhatóan hajlandóak monpóliumokat kialakítani), illetve a szabadalmak bevezetésére semmiképpen nem jó érv,

“A szerzői jog védelemben részesült programok fejlesztői a technikai részleteket, fejlesztéseket titokban tartják, ezáltal a kisebb fejlesztő cégeknek az alapoktól kell kezdeniük minden egyes program megírását, mivel nem ismerik a más, nagyobb fejlesztő cégek által elért esetleges technikai újításokat. A szabadalom ezt az egyenlőtlenséget szüntetné meg azáltal, hogy számos programozási eredmény, módszer kerülne nyilvánosságra, amelyet mások további szabadalmak megalkotására használhatnának fel.”,

írja a Szerző. Ugyanakkor itt válik az elképzelés irrealitása nyilvánvalóvá: Szerző álláspontja nem egyértelmű abban a kérdésben, hogy a szerzői jogi védelem mellett vagy a helyett képzeli el a szabadalmi oltalom bevezetését.. Ennek jelen pillanatban semmiféle realitása nincsen, és az Egyesült Államokban sem történt meg. Mert ennek hiányában a forráskód megismerése és felhasználása (a “technikai újítások”) jogsértő. A szoftverek írásának technológiája pedig nem sokat változott az 1980-as évek óta, vagyis ilyen rejtett programozási eredmények, módszerek nemigen léteznek.

Ezen felül nyilvánvaló, hogy Szerző nincsen tisztában az amerikai szabadalmi rendszer legújabb fejleményeivel²¹. Némileg szórakoztató, hogy éppen a közösség bevonásával (kvázi open source módszerekkel) kívánja az amerikai szabadlmi rendszer javulását elérni az USPTO²².

Minezek után azonban ismét az ameikai esetjog leírása következik, és itt Recenzens csak ismételni tudja a korábban elmondottakat: minden bizonnyal nóvum a témáról magyar nyelven összefoglalót olvasni. Sajnálatos, hogy a legújabb szoftvrerszabadalmi események hiányoznak, mint például a Microsoft két veresége²³ (az egyiket a Supreme Court megváltoztatta).

A következő fejezet az EPO szoftverszabadalmi irányvonalának alakulását ismerteti, amely minden bizonnyal pontos, ugyanakkor nem tekinthető objektívnek, hiszen egy lehetséges contra legem gyakorlatról van szó, a puszta lehetőség felvetése nékül. Az EPO számítógéppel megvalósított találmánya egy jogi fogalom, ami a USPTO, az EPO és a JPTO egy 2000-es találkozásának dokumentuma 6. mellékletében jelent meg²⁴, vagyis maga az EPC nem is ismeri. 2002-re az EPO-nak sikerült több tízezer ilyen szabadalmat elfogadtatnia.

Szerző ezután az EU direktívatervezetére tér rá, amely elfogadására a Parlament és a Bizottság egyetértésének hiánya miatt nem került sor. A szerző helyesen állapítja meg, hogy az irányelv nem tartalmazott volna mást, mint az EPO gyakorlatának szentesítését, amely ugyanakkor egy erősen aggályos és az EPC-től eltérő gyakorlatot kívánt volna adoptálni azt jogharmonizációnak, jogegységesítésnek álcázva. Ugyanakkor szerző ismét az innováció, illetve a verseny serkentését várta volna az irányelvtől, sajnos továbbra sem megalapozva ezen vélekedését. Szerző sajnos az irányelv kialakítását, és majdem elfogadásának háttér(lobby)történetét sem rögzíti, pedig az rendkívül tanulságos. Szerző az összegzésben jól mutat rá, hogy a szoftverek felhasználásukat illetően sok szempontból közelebb állnak az ipari termékekhez, mint az irodalmi művekhez, ám a szoftverek jogi szabályozását gyerekcipőben járónak minősíteni irreális.

Ami kimaradt, pedig szerepelnie kellett volna:

1. Szerző nem teszi nyilvánvalóvá, hogy az alternatívák nem a szerzői jog vagy a szabadalmi jog, hanem a szerzői jog, vagy a szerzői jog ÉS szabadalmi jog.

2. Az amerikai gyakorlat legújabb, igencsak aggasztó fejleményei, például az ún. Patent Trollok²⁵ megjelenése, vagy a tömeges keresztlicencelési gyakorlat a szoftverszabadalmakat illetően.

Jó, a kérdés inkább vicces mint komoly. A jogiforum.hu-ra felkerült egy újabb szoftverjoggal kapcsolatos publikáció, Wellmann György: Számítógépi programalkotások jogi védelme címmel. A szerző nem kevesebbet tűz ki céljaként, mint hogy alaposnak induló történelmi felvezetés után eljusson az európai szoftverszabadalom bevezetésének történelmi szükségszerűségéig. Mert különben soha nem érjük utól Amerikát. Vagy valamit. Ja, az ürge menet közben debunkolja az open sourcet is.

Meglepő, de a dolgozat a 24. oldaláig többé-kevésbé korrekt. Már éppen kezdtem örülni, hogy valaki magyar nyelven írt egy jó összefoglalást a szoftverek jogi védelméről. Ugyanakkor sajnos szerzőnk a 24. oldalon eltaszítja magát a tényszerűség partjaitól, hogy megmerítkezzen az irrealitás hullámaiban. Íme, másfél oldal idézet (sajnos nem bírtam megállni, hogy bele ne irogassak):

"Szerzői jogi védelem vagy szabadalmi oltalom?

A számítógépi programalkotásokkal kapcsolatban időről időre felmerül a kérdés, hogy a szerzői jog nyújtja-e a legmegfelelőbb védelmet. Egyre (Szerintem helyesebb volna a következő: ...Eggyel nagyobb azoknak a tábora...) nagyobb azok tábora, akik a végső megoldást a programok szabadalmi védelmében látják.

A szabadalom ugyan a szerzői joggal ellentétben csak regionális (már amelyik, mert leginkább is az országhatárig tartót) védelmet nyújt, fenntartása komolyabb összegbe kerül, az általa elnyert védelem azonban sokkal erősebb (Ennek semmi értelme. Teljesen más a szabadalom és a szerzői jog. Például a szerzői jog nem kívánja meg a nyilvános publikálást, vagy a feltalálói lépést, vagy az ipari alkalmazhatóságot, szóval azért nem ilyen egyértelmű). A szabadalmi védelmet ellenzők, azonban pont ettől az átfogóbb védelemtől tartanak (Vajon kik lehetnek ezek a sötétben bújkáló ellenforradalmárok? Ne izguljunk, mindjárt kiderül.).

A szabadalmi védelmet a szabadalmazó akár 20 éven keresztül is fenntarthatja, amely a számítógépi programalkotások esetében igen hosszú idő (Bár még mindíg rövidebb, mint a szerzői jog p.m.a.75, ugye). Sokan attól tartanak, hogy a szabadalmak ellehetetlenítenék a kisebb fejlesztő cégeket, azáltal, hogy a nagyobb gazdasági tőkével rendelkező

cégek védekező jelleggel olyan programokat, programozási elemeket is szabadalmaztatnának, amelyekre nincs is szükségük (Hmm, ez csak akkor lehetséges, ha nemcsak létezik a szoftverszabadalom, de minden szirre-szarra megadják, mint aktuálisan az USÁ-ban, mindegy), ezáltal azonban megakadályozzák, hogy mások használhassák azokat. Számos vélemény szerint a szabadalmak hosszan tartó monopóliumok kialakulását teszik lehetővé (Ez azért több mint vélemény. Minden szabadalom egy monopólium, ez a lényege.).

Tekintve, hogy a programok, főleg az összetettebb alkotások, kisebb, önállóan is védelmet

élvező elemekből állnak, elő állhat a szabadalmak révén az a helyzet, hogy a programozóknak egy mű elkészítéséhez számtalan licencia szerződést kell megkötniük.

A számítógépi program funkcionális műjellegéből adódóan a szabadalmi védelem révén lehetővé válik az, hogy két egymástól függetlenül kifejlesztet program közül az egyik, csak azért élvez majd védelmet, míg a másik nem, mert alkotója hamarabb nyújtotta be a szabadalmi engedély iránti kérelmét. A szabadalmi védelem fenntartása évről évre komoly összegekbe kerül a szabadalmi kérelem benyújtójának. A gyártók ezt a költséget minden bizonnyal a felhasználókra hárítanák. Az ellenzők szerint a szabadalmi rendszer teljes mértékben lelassítaná a technikai fejlődést, azáltal, hogy a fejlesztési pénzek egy részét a szabadalom fenntartása vonná el, továbbá a kis és közép vállalkozások egy része a szabadalmaztatással járó költségeket nem is lenne képes kifizetni.

A szabadalom ellen érvelők fő indoka azonban az, hogy a szabadalmak ellehetetlenítenék az open source társadalmat (Na ugye, tudtuk, hogy kik bújkálnak itten a sötétben. Ráadásul egy egész társadalom. Ssját kormányzattal, állami szférával, és vegyesbolttal.). Az open source nem jelent mást, mint nyílt kód (De, rohadtul mást jelent. Négy szabadság.). Az open source társadalmat olyan programozók ezrei adják, akik azt tűzték ki célul, hogy megalkotnak egy olyan operációs rendszert, amely nyílt forráskódú, azaz, ingyen hozzáférhető bárki számára (Ja, feltétlenül. Különösen igaz ez a csak Win alapon futó nyílt forráskódú szoftverek íróira. Meg a Google, Sun, IBM, etc. alkalmazottaira. Hogy megalkossanak egy nyílt forráskódú operációs rendszert. Aztán elnevezzék Linuxnak. Majd ha kész lesz. Esetleg OpenSolarisnak. Nyílt forráskód=ingyenes? Megint mellé.). Azáltal hogy a rendszer forráskódja mindenki számára ismert lenne, véleményük szerint a szoftvergyártók is sokkal gyorsabban, kisebb költségvetéssel tudnának programokat előállítani, mivel nem jelentene többé problémát, hogy megteremtsék az interoperabilitást a programjuk, valamint a felhasználó által használt zárt kódú operációs rendszer között. Ez a programok előállítási költségét radikálisan leszorítaná. Egy esetleges szabadalom ezt az elképzelést sodorná veszélybe sokak szerint. (JA, újabb brilliáns érv. Mondjuk a különböző Linux distrok sem éppenséggel interoperábilisak, szóval a valóság megint nem egészen passzol. Nem tudom, feltűnt-e, de eddig nem volt lábjegyzet. komolyan. Nem kell félni, ebbe a fejezetbe egyáltalán nem jutott.)

Mindezen érvekkel szemben a szabadalmi oltalom mellett szól az, hogy serkentené az innovációt.  (Íme egy újabb magátólértetődő állítás. A hivatkozások hiánya csak növeli a hitelességét, nemde?) A szerzői jog védelemben részesült programok fejlesztői a technikai részleteket, fejlesztéseket titokban tartják, ezáltal a kisebb fejlesztő cégeknek az alapoktól kell kezdeniük minden egyes program megírását, mivel nem ismerik a más, nagyobb fejlesztő cégek által elért esetleges technikai újításokat. A szabadalom ezt az egyenlőtlenséget szüntetné meg azáltal, hogy számos programozási eredmény, módszer kerülne nyilvánosságra, amelyet mások további szabadalmak megalkotására használhatnának fel. (Vagyis gyakorlatilag kizárná, hogy a piacon egymással párhuzamos funkcionalitást kínáló termékek versengjenek. Mindíg van egy monopolista, a többiek meg igyekeznek fejleszteni. Hmm, sounds good. Nem ,nem igazán.)

(Oldal vége)

A szabadalmi oltalom kérdése tehát megosztja a szakmabelieket is (Itt akkor most milyen szakmáról is lenne szó? Én még nem hallottam olyan ami programozóról, aki helyeselné a szoftverek szabadalmazását, különösen mostanában). A probléma azonban egyre erősebben jelentkezik, illetve újra a figyelem középpontjába került, azáltal, hogy az egyik legfontosabb piaci szereplő, az Amerikai Egyesült Államok, esetjoga egyre inkább teret ad a számítógépi programok, valamint az azokon alapuló találmányok szabadalmaztathatóságának (Ja, egészen friss infó, mivel épp most próbálnak kimászni abból a mocsárból, amibe keverték magukat.). Az európai jogalkotás válaszút elé került (Főképp, hogy egyszer már elutasították a szoftverek szabadalmazásáról szóló direktívát.). Vajon mennyire kívánja, illetve mennyire képes magáévá tenni a kontinentális jogrendszer az amerikai példát?

Mennyiben erősítené meg az európai szoftver gyártók piaci helyzetét egy egységes szabályozás? A

kérdések megválaszolásához szükséges az egymástól eltérő két rendszer vizsgálata."...

Eredetileg arról akartam írni, hogy megújult a Jogifórum, milyen web2.0-s lett meg minden, erre ez lett belőle. Kellene írni egy rebuttalt, de pillanatnyilag csak mély kétségbeesést érzek. Volt szerencsém találkozni olyan jogvégzett és praktizáló jogásszal, aki aztt hitte van Magyarországon szoftverszabadalom, ugyanakkor - mentségére szóljon - kimondottan nem ez volt a szakterülete. Az ostobáknak csak ahhoz van szükségük a sikerre, hogy a hozzáértők ne tegyenek semmit (All the idiots need to succeed is experts to do nothing).