Caracalla blogja

Lassan lezárulni látszik az állás utáni vadászat, ráadásul nem is rosszul. Azonban van néhány megjegyzésem, ami talán nem haszontalan (elsősorban) jogászok számára.

Ami igazán számít, azon az álláskereséskor már nem lehet változtatni. Szerintem alapvetően háromfajta végzett joghallgató van, az első az elit, aki első naptól kezdve a summáért (mármint a summa cum laude-ért) hajt, nyelveket tanul, bírói itéleteket olvas. Igazából annyit tanulnak, hogy senki nem sajnálja tőlük az eredményeiket. Vannak azután a semmi különöst felmutatni nem tudók, akik elvégezték az egyetemet átlagos eredménnyel, van a kötelező középfokú (és általában semmit nem jelentő, legalábbis a frissebb akkreditációjú helyekről származó) nyelvvizsgájuk és van egy nem túl kiemelkedő szakdolgozatuk. A kettő között van egy harmadik kategória, akik egyetem alatt elkezdtek foglalkozni valamivel, mert akkor az jónak tűnt, és ugyan nem kiemelkedőek az eredményeik, de van valami, ami adott esetben piacképes. Valódi felsőfokú szakmai nyelvtudás, egy jogterület nemzetközi szintre is kiterjedő ismerete túlmutat önmagán, és jelez valamiféle ambíciót, képességet, miközben azért megszerezheti majdnem bárki.
Az első csoportnak soha nem lesz baja az elhelyezkedéssel. A harmadiknak sem okoz komoly gondot (én természetesen valahova oda sorolnám magamat), azonban jelen helyzetben a középsőként említettek eléggé nagy bajban vannak, mert legföljebb töltelékemberként jöhetnek szóba. És azért az nem állapot, hogy kiemelkedőnek kell lenni az álláshoz jutáshoz.
Emellett igazából a gyakorlat szerepét túldimenzionálják a pályakezdőknél. Egyrészt az könnyen megszerezhető, pótolható, másrészt egy tabula rasa hordoz előnyöket a munkáltató számára is, mert gond nélkül formálhatja a munkakultúráját, felfogását. Másrészt meg nem lehet annyi gyakorlatod, hogy átugord a pályakezdő státuszt.
Persze a fenti képet sok minden árnyalja. Sokat segít, ha vezetéknevünk feltűnően hasonlít egy elismert jogászéra, vagy ha szüleinkről le tudunk húzni egy külföldi egyetemet vagy legalább egy LL.M.-et (Legal Master, angolszász mintájú képzés, néhány millát mindenütt elkérnek érte) lehetőleg azt is külföldön.
Persze azok előtt is több út áll, akiknek nem sikerült jó jogi állást megcsípni. Az egyik, hogy elmegy egy közepesen elfogadható helyre, és évek alatt bebizonyítja, hogy mégis elég jó a pályához, egy másik, hogy keres egy felsőfokú végzettséget igénylő nem jogi pályát. És persze ott vannak az önkormányzatok is :)

Az oroszlánkirály (zenéjének) valaha szebb napokat látott alkotója (a legutolsó lemeze százezer példány körül fogyott) persze ösztönösen megtalálta a megoldást: az Internet leállítása nemcsak a zene minőségét adja vissza, de hip-hop megoldja majd az emberi társadalom összes problémáját, mint hogy nem társaságba. A vén fogatlan oroszlán konkrétan a blogokat is megnevezi, mint amelyek megakadályozták, hogy a zene jobbbá tegye a világot. Az időskori elhülyülés újabb áldozatot szedett.

"Úgy gondolom, hogy lélegzetelállító kísérlet volna, ha leállítanánk az Internetet öt évre, és megnéznénk milyen művészet születik az alatt".

"Régebben (kora hetvenes évek) heti tíz jó zenealbum jött ki, ma jó ha évente van ennyi, pedig több jelenik meg".

További részletek a Sun onlineban (via Zoliblog)

A Worldshotson felmerült kérdésből, továbbá a CC levlistán elhangzottakból a következő ugrott be: a szerzői jogi/kiadói lobby azzal, hogy nemzetközi szerződésekben, Uniós dokumentumokban rögzítteti a vágyait, lehetetlenné teszi, hogy bármi tegyenek ellene az állam szintjén. E fölött pedig nem nagyon vannak polgári összefogások - remélhetőleg csak egyelőre.
Olyasmik tartoznak ide, mint a népszavazás lehetetlensége a nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekben
Alkotmányból idézek (1949 20. tv)
28/C. § (1) Országos népszavazást döntéshozatal vagy véleménynyilvánítás céljából lehet tartani, a népszavazás elrendelésére kötelezően vagy mérlegelés alapján kerül sor.
(2) Országos népszavazást kell tartani legalább 200 000 választópolgár kezdeményezésére.
(3) Ha az országos népszavazást el kell rendelni, az eredményes népszavazás alapján hozott döntés az Országgyűlésre kötelező.
(4) Mérlegelés alapján országos népszavazást a köztársasági elnök, a Kormány, az országgyűlési képviselők egyharmada vagy 100 000 választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés rendelhet el.
(5) Nem lehet országos népszavazást tartani:
a) a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről és illetékekről, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények tartalmáról,
b) hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, illetve az e kötelezettségeket tartalmazó törvények tartalmáról,
c) az Alkotmány népszavazásról, népi kezdeményezésről szóló rendelkezéseiről,
d) az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási (-átalakítási, -megszüntetési) kérdésekről,
e) az Országgyűlés feloszlásáról,
f) a Kormány programjáról,
g) hadiállapot kinyilvánításáról, rendkívüli állapot és szükségállapot kihirdetéséről,
h) a Magyar Honvédség külföldi vagy országon belüli alkalmazásáról,
i) a helyi önkormányzat képviselő-testületének feloszlatásáról,
j) a közkegyelem gyakorlásáról.

És igen ilyen kérdés a szerzői jogi védelem hossza, és a számítógépes bűncselekmények ügye is.
Első lépésben persze csak "harmonizálnak", meg "egységesítenek", majd miután kikerült a téma az állami szabályozás keretéből, bedobják a nagy változásokat, mint a DRM megkerülési tilalma meg a számítógépes bűnözés kiterjesztése gyakorlatilag mindekire. Ezután már csak a bíróságok valamennyire mindig véletlenszerű ítéletei tehetnek kersztbe.

Gondolatok?

    Bizony elég nagy változás, hogy a MSFT egy hivatalosan és a lehető legautentikusabban szeretne egy nyílt forráskódú licencet, mégpedig legalább az egyik ún. megosztott licencét (shared source) nyújtja be várhatóan a Nyílt Forrás(kód) Kezdeményezéshez, az Open Source Initiatice-hoz (egy lépésre Stallmantól).
    A dolog persze annyira nem meglepő: aki Windowst használ, azért elég sok, sőt, megkockáztatom a legtöbb nyílt forráskódú szoftverrel találkozhat, vagyis a Microsoft operációs rendszerére igencsak épülnek nyílt forráskódú és akár üzleti nyílt forráskódú megoldások (Stallman legnagyobb bánatára). Emellett a redmondi cég az utóbbi időben megegyezéseket igyekszik kötni a Linuxos cégekkel is, amelyek közül a leghíresebb kétségkívül a Novell deal.
    No persze soha nem lesz open source Windows, de gyakorlatilag a nyílt forráskód  jeletősége elismerésének tekinthető a fenti megoldás (ha valaki tudja mi: hallgatólagos államelismerés), nem függetlenül persze attól, hogy a szolgáltatásként nyújtott szoftver esetén majdnem mindegy, hogy rendelkezésére áll-e a forráskód a felhasználónak.

    Egyre több jel utal arra, hogy az Internet szabályozásához úgy szeretnének támogatást szerezni - politikait és a közvéleményét egyaránt - hogy a pedofil pornográf anyagok elleni vagy gyermekvédelmi fellépésnek álcázzák a törekvésüket. Néhány hívószó: COPA, Pirate Bay pedofil torrentjei, vagy egy újabb censorware meghallgatás.

    COPA: a Child Online Protection Act egy többé-kevésbé elvérezett kísérlet a censorware-k széleskörű bevezetésére, tehát maga a törvény természetesen létezik, 1998-ban fogadták el, és többszöri 'ütésváltások után' alkotmányellenesnek találták, tehát megtiltották az alkalmazását. A törvény egyik kiemelten hangoztatott célja a fiatalok védelme lett volna az erotikus tartalommal való érintkezéstől.

    Pirate Bay: Az SG cikke szerint pedofíliaváddal akarták megregulázni, és tiltólistára tenni az oldalt, végül visszavonták (a svéd állam ún. blacklist (tiltólista) módszerrel akadályozza a gyermekpornográfiát tartalmazó oldalak megtekintését)
   
    Lehetne még hozni egy pár kísérletet, de a lényeg: a gyermekpornográfiát nem az Internet szülte vagy tette lehetővé. Pont olyan terjesztési infrastruktúra a net a fenti anyagok számára, mint a zenék, szoftverek, vagy képek esetén. Azonban ez egy olyan terültet, amelyet elítélendőnek tart az egészséges közvélemény 99.99 %-a, szemben mondjuk a filecserével, és ezért remek trójai falónak tűnik, amivel becsempészhető a cenzúra. A hatékony fellépést akadályozókról meg tudjuk, hogy miért teszik ezt, ugye.

csak annyi tűnt fel, hogy általában a web2.0 közeli arcok fogadták jobban, pl. (doransky, Konrád, Tetra, Hertelendy Roland, Plastik(csak a bennem is felmerült Hetfield hasonlat miatt, bár most már Hetfieldnek egy beteg kecskeszakálla van és nincs bajsza), a megszólalók többsége meg fanyalog, pl. nálam többen az iwiw üzenőfalon is.

Ja, tessék összehasonlítani: Index - Times

Nem azt akarom mondani, hogy inspiráción kívül bármit is merítettek volna az Indexesek, hanem hogy végre léptek egy hatalmasat a modern híroldal felé. Gratula! De lehet, hogy kicsit előrébb léptek, mint ahol a netes magyar világ tart.

    Van egy remek cikk a p2pneten, a címe RIAA student victimization campaign, amely eléggé jól összefoglalja, hogyan játsszák ki az egyetemisták ellen saját egyetemeiket. Paradox módon egy egyetemista, aki a belső hálót használja, kiszolgáltatottabb, mint aki otthonról netezik, mivel viszonylag sokan egyszerre elérhetőek. És ez van a dolog mélyén: a 61 millió rendszeres fájlcserélgető-zeneletöltő ellen még távlatilag sem lehetséges fellépni még néhány százalékos eredménnyel sem. Mi a RIAA taktika lényege? Elrettentés (és vegyük észre, a szörnyű események médiavisszangja NEKIK segít, bár persze ez csak az amerikai média esetében igaz, lévén vélhetően kevés amerikai olvas idegen forrásokat).
    Elég visszataszító, hogy egyetemeket kényszerítenek a diákjaik elleni fellépés támogatására, de azért le kell borulnom a zsenialitása előtt (btw van egy elméletem arról, hogy a gonoszság igazából nem kevés észt feltételez, és Hókuszpók és társai szimplán csak lúzerek, nem tudom, hogy jutott ez eszembe), mert egyfelől az egyedi eljárásoknak igencsak van esélyük a sikerre, mert az egyetemisták tipikusan osztanak meg zenéket (és ezt nem csak fájltöltögetésre értem, hanem például CD lemezek csereberélgetésére is), másfelől az egyetem megbízhatóan tudja azonosítani őket a belső IP-kből (legalább is mondjuk a PTE-n ez nem jelentene problémát az egyedi, megváltoztathatatlan és erős jelszavakkal), és eközben a médiavisszhang garantált, azaz elrettentő hatása is van, és a témában a generálprevenció az egyetlen járható út. NE OSSZ MEG ZENÉKET MERT A RIAA ELKAP ÉS AZ EGYETEMED IS VELÜK VAN. Komolyan mondom, telitalálat, miközben kevesebb az esély rá, hogy valakit elkapjanak, mint hogy megfogják a zsebtolvajt a pesti tömegközlekedésen.
    A cikk elolvasása előtt még annyit: amerikai földön máshogy vannak a szabad felhasználások, ott fel sem merülhet a letöltögetés jogszerűsége.

    Voltaképpen imádom Bodoky Tamás írásait, mert általában jók és korrektek, (mint most is, plusz üdítő kivétel: vállaja a nevét!!!) de azért a szellemi tulajdont a huszonegyedik század olajának nyilvánítani...   ráadásul rögtön háborúval összekapcsolni (megjegyzem, a 19.-20. szban elég keveset háborúztak olajért). És tegyük hozzá rögtön, ez nem BT mondata, szóval a cikk minimális szinten is... gondolatébresztő.
    Az egész témában számomra a farizeizmus a legzavaróbb. Ott van ugye az az érvvonal, hogy a peer-to-peer meg a le/feltöltögetés lehet legális, meg a torrentfile maga nem jogsértő, de azért nyilvánvaló, hogy ARRA AKARJÁK HASZNÁLNI. Persze nincs vér a pucájukban kiállni, hogy szerintem gond, hogy 10k egy ESETLEG zavartalanul működő játékszoftver, a böngészőm kezdőoldalát mások választják ki, egyszerre többen olvassuk, amit írok (btw a keylogger tekinthető korai live blogolásnak?), pedig pártízezret fizettem a Windowsért is, csak defective by design (és igen, nem véletlen az FSF anti-DRM szlogenje, mert mindezek mellett rühellem a DRM-et, és úgy tartom, hogy elszabadultak a copyright és patent trollok, DE MINDEZEK ELLENÉRE a mélykék szemű ártatlan arcú kiscsákók ne mondják már, hogy a néhány Linux image letöltésére használják a Pirate Bayt).
    Az egész digitálismédia+internet=a-szerzői-jogok-meghalnak vonulattal az a gond, hogy a szerző jogok alapvetően és eredetileg nem a kiadói infrastruktúra biztosítására jöttek létre, hanem a szerzők (suprise, suprise) anyagi és egyéb előjogainak biztosítására. (Az iparjogvédelemmel kicsit más a helyzet).
    Streetwise version: És egyszerűen szólva Mick Jagger és tsai. soha nem írtak volna olyan számokat, ha nincsenek szétdrogozva, bebaszva és kiütve és nem akarja fejenként mindenütt legalább néhány száz vonzó picsa leszopni őket, miközben a seggüket is szolgák törlik ki, hanem ehelyett melózhattak volna valami csemegeboltban, vagy - miután úgy döntenek, hogy mégicsak szeretnének élni - választanak valami más egész embert kívánó hivatást. Merthogy az Internet megölte ugye a szerzői jogokat.
    PC (és kicsit Science) version: Ugyanis semmi olyat nem hozott az Internet, ami a potenciális anyagi előnyöket pótolná, amelyeket a szerzői jogok - elvileg - biztosítanak. Voltaképpen ez oda vezet/fog vezetni, hogy nem születnek kreatív irodalmi/művészeti/szoftver/etc. művek. És ezen a long tail sem változtat, meg az sem, hogy a korábbi infrastruktúra tekintélyes darabjai igen komoly versenyhátrányba kerültek, vagy feleslegessé váltak. Az internet a szerzői művek terjesztésének infrastruktúráját befolyásolja. De magának a szerzésnek (szándékos ;) ) az anyagi motiváló tényezőjét nem helyettesíti.
    Szubjektív benyomásom egyébként, hogy valahogy mintha ma kevesebb olyan szintű zenekar indulna, vagy indult akár a '90-es években, mint mondjuk a nyolvanasokban, és nem csak hazai szinten. A klasszikus rock- és metálzenére tuti igaz. Egyébként ez szépen egybevág a különböző bucsú/újraegyesülős/sick-of-the-studio-s koncertekkel, ahol már a meglévő zenei anyagból hoznak ki pénzt, csakúgy, mint a többéves CD-eladások esetén. Egyes terülteken persze mások lehetnek az 'üzleti modell'-ek.
    Most, hogy elmondtam, miért látom butaságnak a szerzői jogok megszűntéről papolni, beszéljünk a lényegről. Nem állítom (sőt) hogy ne kellene változtani a szerzői jogok rendszerén, ha úgy tetszik ne lenne szükséges megeteremteni a digitális világ (ami voltaképpen a digitális másolás és tárolás, plusz a továbbító hálózatok, mint az Internet, kisebb mértékben persze a fizikai hordozók hálózata is, pl. pendrive-ok) szerzői jogi szabályait, a maguk sajátos szabad felhasználásaival és korlátjaival. És itt most arról kellene írni még, hpgy milyen károsak a múlt szabad felhsaználás szabályai (pl. a feltöltés nem, letöltés igen, már ha igaz, ez ugyanis azért értelmezés kérdése, de rendszer szinten NINCSEN LETÖLTÉS FELTÖLTÉS NÉLKÜL).
     Csak az a helyzet, hogy a copyright lobby és a pirate-k egy oldalon állnak a fenti kérdésben: az egyik mindent szabályozni akar, a másik ingyen zenét. És mindkettejüknek rossz lenne egy korrekt szabályozást. És mindkettőnek jó, ami ma van: az egyik megkapja a jogi gumicsontjait, a másik a létezésének egyfajta erkölcsi legitimálására alkalmas viselkedést. Kevesen mondják ki, hogy hát a szerző élete + 75 70 év k. sok, különösen szoftvernél, meg egy órás zenei anyagért is elég szépen csenget elvileg a kassza. Caught in the middle.
    Egyébként bizonyos szempontból nem rossz a fenti hasonlat. A szellemi tulajdon a 21. század olaja. Az mozgatja majd a világot kicsiben és nagyban egyaránt. És igen, érdemes lesz érte háborúzni. De soha nem az úrvezetők szabják meg az olaj árát.

    Nyílván mindenki eldönti, hogy tetszik-e az új, vagy a régi jobb volt. Számomra a rovatonkénti RSS egyből döntő tényező (mert ki lehet kerülni a főoldalt ÉS napokkal később olvasni sem gond ), míg a jelenleg az index.hu-n lévő oldal a '90-es évek összes kötelező és mára nagyobbrészt kihalt elemeit (úgymint látogatószámláló, buta mozgó animáció, szanaszétszórt elemek, optimized for Netscape, etc.) tartalmazza, elég sajátos élmény így koncentráltan visszanézni.
    Az új meg végre 1024 széles, bár kissé hosszú (kb. 6X768). A reklámok oldalba integrálása olyannyira sikerült, hogy bizonyos helyeken (pl alsó álláshirdetések) még az egyébként kimondottan visszafogott hirdetés felirat is hiányzik. Egyébként elég portálos.
    Na, nyílván egyébként mindenki meglátja maga, de nekem elsőre tetszik.

A videó az beteg:
P.S. Benjaminnál van a vicces átmeneti indexről kép, mert már minden a régi (illetve új).

    Immáron megvan a Golden???? verseny végső győztese is, az Alleycat.hu, így itt az ideje a (mostantól) szokásos blogévértékelő beszédnek.
    Sok minden történt az elmúlt egy évben, és sok minden nem változott. Kialakultnak tűnik a blogszolgáltatók mezőnye, és 100k felettinek a blogok száma. (Statisztika a Minertől, btw. a Blogtér még mindíg morcizik, és nincsenek adatok tőlük).
    Azt hiszem, nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy nagyságrendileg az aktív blogok száma sem fog változni. És mivel kétséges, hogy az olvasók száma nőne, ezért nem várható az angolszász világban ismert AdWords alapú de független blogok létrejötte, ha úgy tetszik a független profi blogolás.
    Ami még meglepő, hogy egy kimondottan speciális közösségnek és térbelileg is igencsak behatárolt közösségnek szóló (és ennél nem is távolabbi igényű, ha úgy tetszik szubkultúra-kötött) blog lett a "legjobb" (megnyerte a Goldenblokk/blog versenyt). És meg kell hagyni, igencsak színvonalas, de én valami mainstreamebbet vártam (és ez pusztán azt jelenti, hogy téves volt a várakozásom, nem azt hogy más érdemelte volna).
    A technológia sem nagyon változgat, eltekintve a widgetek folyamatosan növő körétől. Talán itt majd a "webOSedés" hoz változást (pár például a ppl.hu próbálkozott ilyesmivel).
    Summa summarum: a profi (értsd: foglalkozásszerű) blogok maradnak az üzleti sideproject illetve a media spinoff kategóriákban, a többség meg irogat amit akar, ala magyar longtail style.
    Ami btw nekem jó, mert azért a Techcrunch és társai gyakran érezhetően PC és udvarias posztjai néha fárasztóak. Mellékesen alakul egy gondolatmenet arról, hogy bizonyos témákban nem lehet normális blogot írni (pl. jog).

A pillanatnyilag csak belső kódnévvel rendelkező 'Windows 7' megjelenését 2010-re tervezi a redmondi cég, írja Mary Jo Foley. Igazából két kérdésem van: lesz-e még 2010-ben akkora relevanciája a desktop operációs rendszernek, mint ma, és vajon alaposan újraírják-e végre az egész kernelt, hogy valami tényleg biztonságos eredmény szülessen. A tippjeim: nem és nem, de majd meglátjuk.

MINISZTERELNÖKI HIVATAL

Kormányzati Személyügyért Felelős Államtitkárság

 

 Kedves Caracalla (itt a nevem volt eredetileg, de így sztájlosabb)!

 Érkeztetőszám: ***********

Örömmel értesítjük, hogy a Kormányzati Személyügyért Felelős Államtitkárság által meghirdetett "Ösztöndíjas program" első megfeleltetési körében pályázata továbbjutott.

 Ennek értelmében szeretnénk személyes interjúra hívni, amelyen a Miniszterelnöki Hivatal képviselői hallgatják meg, a meghallgatás időpontja 2007. július 19.-én 16.00 órakor lesz.

 Helyszín:

 1055 Budapest, Báthory u. 12. II.14-es szobában.

Kérjük, hogy részvételi szándékát az alábbi e-mail címen keresztül 2007. július 13-a déli 12. 00 óráig jelezze:

 Üdvözlettel:

********************* (buta és arrogáns HR-es neve)

  Kormányzati Személyügyért Felelős Államtitkárság

    A Recording Industry vs The People blog tudomása szerint első esetben született a Record Industry Association of America (RIAA)-t elmarasztaló olyan ítélet, amikor ügyvédi költségeket ítéltek meg a kiadókkal szemben (tehát elvesztették a pert), mégpedig 68.685,23  $-t (hivatalos MNB devizaárfolyam: 178,15, azaz a fenti összeg forintban ~ 12.236.273,7), a Capitol vs Foster ügyben. (Az ítélet pdf-ben)
    Elég furcsa hobby magyar jogászként amerikai ítéleteket olvasni, de mondjuk az érvek még jól jöhetnek, hiszen előbb-utóbb itthon is elindulnak az ilyen perek, másrészt meg a kiemelt ügyekben tényleg lenyűgöző jogi érvelések fordulnak elő pro és kontra, nem is beszélve a bíróságokról (na nem mintha az ilyen volna).
    Egyébként röviden arról van szó, hogy rossz embert pereltek elsőre (Deborah Fostert), majd később az ő rokona, Amanda Foster ellen nyertek is, ráadásul marasztalási ítélettel (default judgement), szóval azért az ügyet megnyerte a RIAA. Ellenben Deborah Foster is - a bírósági ítélet szerint - a fenti összeget legalább is megalapozottan elköltötte a saját védelmére egy mindenféle alapot nélkülöző ügyben. Azért nem semmi anyagi kockázat.
    A dolog érdekessége még ezen kívül, hogy miből jön össze a fenti összeg: kb. 61k $ munkadíj (2 ügyvéd meg egy jogi asszisztens), 4k szakértői tanúi díjazás, a többi költség. És ez egy egyszerű ügy volt.
    Másik szép jelenség, hogy D. Foster - miután a kártérítési indítványát elutasították - eredetileg a fenti összeg mintegy dupláját szerette volna megkapni. Ennek egy részét azért utasították el, mert azért csak a felperes Foster volt okolhatól, azaz indokolatlan kiadásnak minősítette a bíróság, másfelől meg eléggé felületes és felfelé kerekedő volt az ügyvédi elszámolás is, a költségekről már nem is beszélve.   
    Azt hiszem ez jól érzékelteti azt a faktort, ami a legjobb jogszabályok esetén is problémás, a jogi eljárások hozzáférhetőségét. Akinek nincs komoly anyagi háttere, esélytelen az ilyen eljárásokban, még ha igaza is van, miközben soha nem lehet biztosra menni. Valamelyik korábbi bejegyzésemben írtam, hogy a digitális copyright elromlásáért részben a végig nem harcolt csaták a felelősek, a fentiek azt hiszem érthetőbbé teszik, miért is nem voltak azok végigharcolva.

A Harvard Berkmann központja a következő cikket - ami felfogható egyetemi állásfoglalásnak is - tette közzé:

"[1] FEATURES: a bit of what's going on at Berkman and where to read more
======================================================================

Universities to RIAA: Take a Hike
by Charles Nesson & John Palfrey

Recently, the president of the Recording Industry Association of America, Cary Sherman, wrote to Harvard to challenge the university administration to stop acting as a "passive conduit" for students downloading music. We agree. Harvard and the 22 universities to which the RIAA has sent "pre-litigation notices" ought to take strong, direct action...and tell the RIAA to take a hike.
 
This Spring, 1,200 pre-litigation letters arrived unannounced at universities across the country.  The RIAA promises more will follow. These letters tell the university which students the RIAA plans on suing, identifying the students only by their IP addresses, the "license plates" of Internet connections. Because the RIAA does not know the names behind the IP addresses, the letters ask the universities to deliver the notices to the proper students, rather than relying upon the ordinary legal mechanisms.

Universities should have no part in this extraordinary process. The RIAA's charter is to promote the financial interests of its corporate members – even if that means preserving an obsolete business model for its members. The university's charter is quite different. Harvard's charter reflects the purposes for which it was founded in 1636: "The advancement of all good literature, arts, and sciences; the advancement and education of youth in all manner of good literature, arts, and sciences; and all other necessary provisions that may conduce to the education of the ... youth of this country...."

The university strives to create knowledge, to open the minds of students to that knowledge, and to enable students to take best advantage of their educational opportunities. The university has no legal obligation to deliver the RIAA's messages. It should do so only if it believes that's consonant with the university's mission.

We believe it is not.

Universities are special places, set off in time and space for students to have an opportunity most will not again have: to learn together in a community that cherishes openness above all else. If the university is perceived as doing the bidding of any particular industry, the message we’re sending to students is that the university is willing to let commercial interests intrude.

Of course there are times when that intrusion is warranted. The horror of Virginia Tech is on all our minds and in our hearts.  There are far lesser justifications for allowing the arms of government and commerce to interrupt the secular sanctity of the university's educational space. But protecting claims of copyright – whether or not legitimate claims – by passing along messages requiring students to pay lump sums to record companies just doesn't warrant the betrayal of student's trust and privacy.

The university does have an obligation to teach our students to be good citizens.  Good citizens should be accountable for their actions.  If our students are breaking the law, they should pay the price.  That’s not the issue here.  The RIAA has already sued well over 10,000 people, including many students, directly.  They seem to be engaging in a classic tactic of the bully facing someone much weaker: threatening such dire consequences that the students settle without the issue going to court.  The issue is that the university should not be carrying the industry’s water in bringing lawsuits. 

The subtitle of the RIAA's own press release puts a far more pleasant gloss on this: "New Program Invigorates Campus Conversations About Consequences For Illegal Downloading."

If the RIAA wants to stimulate conversation, then it should engage in genuine dialogue.  Come join us on campus. Come talk to the digital natives who are our students, to the faculty who care about fair intellectual property protections, and to the university counsel and technical teams who manage our strategies and operations in cyberspace.  The RIAA should be asking, along with the rest of us, if we can come up with models that reward artists for their work while allowing the maximum circulation and use of their creations, as our Founding Fathers intended.

We should also be discussing the most important issue of all. Universities provide an open space in which every idea can be heard and discussed. Every limitation on the circulation of ideas works directly against the university's mission. How can we open up more ideas, more works, more conversations, while, of course, preserving the legitimate rights of creators? How can we make the university far more open than it is now?  How can universities – just like the RIAA – embrace a digital future and make the most of its opportunities?

Being the unpaid enforcement arm of the provincial interests of the RIAA is no part of the answer to these questions."

Azért raktam be ide, link helyett, mert nincs önálló oldala.

Az a szép ebben a kötélhúzásban, hogy végül is mindkét félnek igaza van. A hallgatók jogellenes dolgokat művelnek az egyetemi hálózat mögé bújva, a RIAA meg ezt szeretné megakadályozni, miközben az egyetemek tényleg nem állhatnak a jogtulajdonosok pártjára a hallgatóikkal szemben. És persze egyformán nincs, mert a Harvard végül is jogellenes tevékenységhez nyújt segítséget, a RIAA meg az egyetemeket akarja kényszeríteni valami tisztességtelen dologra.

 

Azért az milyen már, hogy a Népszabadság Keen könyvéről szóló cikkében a második, ráadásul a címre rakott linkje Lessig Keen-fikázó bejegyzésére utal?
Vagy ez a kiegyensúlyozott újságírás?

    Végre van egy kis időm elszakadni a szokásos napi dolgoktól, és elővenni az elrakott olvasnivalókat. Most épp Lawrence Lessig: Code v2.0 (Code and other laws of cyberspace átdolgozása) van soron, és hát mit mondjak, revelatív olvasmány.
    Kevés olyan ember van, aki ha csak felületesen is, de egyaránt ismeri a jog és a cyberspace (megj: van olyan, hogy kibertér?, én inkább maradoik az angol verziónál) alapjait, működését. Lessig az egyik. (Zittrain meg egy másik, mondjuk). Pedig ez egyre jelentősebb kérdés.
    Na a könyv egy mondatban összefoglalvan: a cyberspace (és benne az Internet) jogilag és más módokon szabályozható, és ez nem kis részben a kereskedelmi igényeknek köszönhető. És ennek a szabályozásnak a hajtóereje a virtuális 9/11 lesz, amikor majd szerverek egy nagyobb csoportját dönti le valami, mint ahogy a Patriot Act I-II-nek is kellett a tornyok leomlása. Érdekes teória ez az utóbbi, bár nem mondanám, hogy egyetértek vele, hiszen ez hogyan befolyásolná az egyre autonómabb nemzetközi közösséget (elsősorban Kínát, Oroszországot?). És az Internet továbbra is átlépi a fizikai határokat.
    Tanulságos még, ahogy (és ez a könyv egyik alapgondolata) a code (mint törvény) és a code (mint program kód) közti azonos hangzásra rájátszva ezeket összehasonlítja. Alapvető tézise, hogy a jog szabályozása valahogy így néz ki: ha A helyzetben vagy, akkor tegyél  B-t, vagy C fog történni. (Ezek ugye A=hipotézis, B=diszpozíció, C=jogkövetkezmény). Ezzel szemben a kód törvénye fizikailag akadályoz, vagyis a rendszerben nem is lehet mást tenni, míg a jog fizikailag nem akadályoz meg, csak következményt helyez kilátásba. Erre a tézisre alapvetően vevő vagyok.
    A fenti könyv legalább is az Internet szabályozhatatlansága iránt kételyeket ébreszt. És a legjobb: PDF-ben CC alatt elérhető a fenti oldalról (angolul).

    Éppen szét van verve a teljes lakás, internetkapcsolatostul (éljen a felújítás), de azért nem kis fanyar mosoly váltott ki a Tóth Benedek - T-online - Warner történet. Nyílván mindenki ovasta már a Webisztánt is, lévén majd egy hetes a történet.
    Amiben persze egyedül a reakciók váratlanok. Elmondom mi volt szerintem: a Warner (és mindenki más) régóta figyelik a fájlcserélőket, de a T-online és a Warner kommunikációjába hiba csúszott, és kiment ez a levél. Kétlem, hogy per lenne belőle, de ha tovább eszkalálódik a történet, nem kizárt. És azt Tóth Benedek el fogja veszíteni, ha a joggyakorlat az eddigieket követi, mivel már nagyjából beismerte a fentieket. De az sem kizárt, hogy ez a magyar felhasználók befenyítésének kezdete a szokásos amcsi jogvédő módszerrel.
    Az alapvető probléma, hogy van egy jogi helyzet, amit meg kellene alaposan változtani, mondhatni az élethez igazítani. Ehelyett a valóság technikai módszerekkel való megregulázása lesz. És ezen nem segít, ha a Tor villámsebességgel fog menni, az sem.
    Ahogy én látom, a többség érdekét nem jeleníti meg olyan jól felszerelt és ellátott szervezet, mint a jogosultakét. Amennyiben ilyen van, az beleszólhat a játszámába, mint az európai szoftverszabadalom esetén az FFII.
    A lényeg: nincs lefutott mérkőzés és kőbe vésett szabály. Főképp online dolgokban, minden változhat még, nincs még nyugvópont, a szellemi jog még nem tulajdon. Reméljük nem is lesz. Ennek felismerését a nagy nyilvánosság melletti jogtulajdonos érdekvédők segíthetik a leginkább.

Amikor elhatároztam, hogy digitálisan is megszerzem az igazolványképemet, még nem tudtam, mibe fogok keveredni. Két vidéki megyei jogú városban próbálkoztam (Pécs és Veszprém).

Az, hogy Pécs mennyire le van maradva a jelentől, sok mindenben tetten érhető, ez az egyik. A legtöbb fényképész még a Polaroid jellegű technológiát használja, ami nyílván a kereslethez igazodik (azaz kicsi az igény a digitális képkészítésre). De én nem adtam fel.

Az első helyen egy kedves hölgy közölte, a kép 4 db 800, ami oké, és potom egy ezresért CD-re is írja (azt nem mertem megkérdezni, hogy anyagköltséggel együtt annyi, vagy ez csak a munkadíj) a kolleganője, ha visszajön valahonnan. A pendrive-ot nem szeretik. Oh well.

A következő három helyen nem használtak digitális technikát, végül kb. egy órányi keresgélés (gyakorlatilag a belváros átvizsgálása) után az Árkádban sikerült megoldani, 300 CD-vel együtt (meg még kb. 800 a kép) (még mindig rablás, de mindegy).

Veszprémben is hasonló a hozzáállás. Az első helyen 900 a négy kép, 900 pendrivera, kombinálva pedig 0 forintos engedménnyel 1800. Hmm, ennyire azért csak nem látszom baleknak. Mondjuk a témát rövidre zárta, hogy a kedvenc üzletemben sikerült  800-ért kombinálva (diákár).

Az egészben az a tanulságos, hogy egy egészen egyszerű technikai műveletért (feldobni a pendrive-ra) van pofájuk elkérni ennyit, és persze ezen végül ők is vesztenek: most egy vásárlót, és lassan meg az ügyfélkörüket - remélem.

A magyar nyelvű feedjeim felkerültek, ha valaki olvasnivalóra vágyik. Alul balra (jobbra meg majd jönnek az angolok... egyszer majd).

Percek óta röhögök, amíóta a Gmail helyes írás ellen őrzője fel ajánlotta a "nyelv vizsga" két külön szóként való használatát. Eléggé béta még.

     szivárog át az Index tegnapi cikkében. Közvetlenül Rajnai Attila interjúját (via Pollner) elolvasva látok némi kapcsolatot. Eléggé kár volt megkérdezni a Magyar Szabadalmi Hivatalt, sajnos az Ő álláspontjuk leginkább is szabadalompárti, hasonlóan az EPO (European Patent Office)-hoz.
     A szabadalmazás alapvetően úgy működik, hogy leírja az igénypontokban, hogy mit csinál, azaz mire képes a találmány. (Vegyük pl. a kanalat, ami sajnos már kiszivárgott és valószínüleg elutasítanák a szabadalmazhatóságát. Ez valahogy így nézne ki:

I. Időtálló anyagból készült használati eszköz, amely egy hosszabb nyéllel és egy ellipszis alakú, mélyedéssel ellátott fejjel rendelkezik.
II. A 'kanál' használata során alkalmas kis mennyiségű folyadékok edények vagy emberi száj közötti mozgatására. Ez megkönnyíti az étkezést, tálalást. Az alkalmazás során a kanalat nagyjából a földfelszínre merőlegesen kell tartani, megakadályozva a folyadék kifolyását.
etcetera, etcetera, etcetera,

Vagyis a hangsúly a funkción van.

A szoftver esetén azonban a helyzet bonyolultabb. A funkció ugyanis egyfajta végtermék. Vegyük például az egyklikkes vásárlást:

I. A módszer alkalmas interaktív felületeken termékek értékesítésére. Eltérően a korábbi megoldásoktól, szenzációs újításunk lényege, hogy a bejelentkezett felhasználók egyetlen hiperlinkre kattintva vásárolnak meg valamit (míg korábban egy köztes oldal megtekintésével és több kattintással volt ez csak elvégezhető).

(Idézet az interjúból: "De a szabadalmi oltalom magára a folyamatra vonatkozik, nem a forráskódra - ellenkező esetben könnyű lenne kijátszani a jogot például azzal, hogy más programnyelvben valósítom meg ugyanazt az eljárást.") Hmm. A versenynek a kijátszás az eddigi legfurább szinonímája, amit hallottam.

Az a gond, hogy míg a kanalat a fenti megfogalmazás leírja, addig a szoftverről semmit nem mond a fenti megfogalmazás. Azaz itt a problémát szabadalmaztatják, nem a megoldást. És el lehet szúrni a kivitelezését. (Ez olyan, mintha egyfajta kanalat lehetne kapni, mert szabadalom védi, de ennek lenne egy lyuk a közepén. És erre az lenne a reakció: nem hibás a termék, hanem ilyen) Lehet rossz, funkciótlan szoftvert készíteni, miközben teljesen kizárt a verseny az adott területen. Ráadásul a szoftvereknél gyakorlatilag ritka az egy funkció - egy szoftver felállás, komplex alkalmazásokról van szó, és hamar követhetetlenné válik, hogy vajon sért-e szabadalmat egy adott szoftver. ÉN láttam már amerikai szoftverszabadalmat. Minden jó szabadalmi ügyvivő a lehető legszélesebben igyekszik megfogalmazni az igénypontokat, és olyan dolgokra is vonatkozhat, amire nem is gondolt, mert a szabadalom elfogadásakor még nem is létezett (konkrétan egy 3D-s grafikai megjelenítést láttam ilyet).

Kezdjünk el akadékoskodni: a 'számítógéppel megvalósított találmány' (továbbiakban SzMT) egy olyan kifejezés fordítása (computer implemeted invention), amely az amerikai, japán és európai szabadalmi hivatalok egy találkozásán készült (2001), éppen azért, hogy a szoftverek szabadalmazhatóságának tilalmát megkerüljék. Az EPO elég sok szoftverhez fűződő szabadalmat fogadott el, bár nem tudni mennyit. Szerencsére eddig beletörött a bicskájuk a szoftverszabadalmak általános elismertetésébe.

(Intermezzo:
Jellemző tapasztalat:
Ember: ... és az EPO több tízezer SzMT szabadalmat fogadott el, amelyek ami szoftverszabadalmak másolatai, jobban hangsúlyozva a technikai jelleget (pl. szerepel benne a számítógépen lefuttatva kitétel, bár nem tudom, ki használ szoftvert máshogy)
MSzH: Nem is igaz, mert nem készül ilyen összesítés, ez csak a gonosz szabadszoftverlobby mondja
Ember: rendben, akkor mennyi van
MSzH: Nem, mert nincsen ilyen kategória, nincs ilyen összesítés
Ember: Tehát lehet több tízezer is a számuk, maguknak fogalmuk sincs
MSzH: Ezt csak a gonosz szabadszoftverlobby ...
undsoweiter unsofort)

Hasonló probléma a védelmi idő hossza, ami az amiknál és nálunk is 20 év. Ez operációs rendszerben kb Windows 1.0 (1992), vagyis most járnának le a szabadalmai.

***UPDATE: Ha jobban belegondolok, nem is lenne Windows, mert az Apple szabadalmaztatja a grafikus operációs rendszert. (***irónia warning***) lehet hogy mégis van értelme a szoftverszabadalmaknak?(***/irónia warning***)

Innováció és szabadalom: szeretik a bejegyzett szabadalmak számát felhasználni az innováció bizonyítékára minden oldalon (cég, ország, szakmai csoportok, stb). És ez gyakran a szabadalmak számának a növekedéséhez és nyilvánvaló dolgok szabadalmazásához vezetnek. Azonban minden szabadalom egy kis monopólium, és ami védettség alatt áll, azt nem használhatja, csak egyvalaki (kivéve, ha engedélyt ad, de akkor meg zseton). Vagyis egyensúlyt kell találni: olyan jelentős újításokat kell szabadalmaztatni hagyni, amelyek elég nagyok és semmiképpen sem a nyilvánvaló ötleteket. Meg kell találni az egyensúlyt az innováció serkentése és az információk/újítások hozzáférhetősége között (azaz: a szabadalom jó eszköz az ipari találmányokra és valószínűleg a gyógyszerekre is, de a szoftverekre annyira nem.)

Kinek jó akkor? Nos a nagy cégek, akik össze tudnak állítani egy jó szabadalomportfoliót, húsz évre kizárhatják a versenytársaikat a piacról. Kinek rossz? Mindenkinek, aki nem a nagy cég dolgozója, vagy részvényese. A rivális fejlesztőknek. A vásárlóknak kifejezetten. Jó még a szabadalmi jog körül szompolygó jogászfajtáknak is. És ezek hordákba verődve 'patent troll' kis- és középvállalkozásokat alkotnak.

Egyébként meg nem ártana utánaolvasni, hogy milyen szétszaródott állapotban van az amerikai szabadalmi rendszer, mielőtt lemásolnánk.

És akkor mindezek után: alapvetően helyesnek tartom a felvetést, hogy a funkciók is védelmet igényelhetnek. De maximum egy-két évre, nem évtizedekre. A webes alkalmazások fejlődésének egyik kulcskérdése a technológiák nyitottsága meglátásom szerint. A html, az AJAX, stb. mind hozzáférhetők. Ha szabadalmazható lenne a socialnetworking, még mindig a Friendster borzalma lenne az egyeduralkodó.

És hogy mit szúrt el az Index: hitt egyetlen forrásának, háttérkutatás lespórolva (minden hozzáférhető a neten), és nem keresett megerősítést. Pedig ebben benne van a kulcs: "Az EU-nak nincsen egységes szabályozása - éppen a nyílt forráskód szószólói miatt, akiknek a lobbija olyan erős néhány országban, hogy meg tudták torpedózni az egységes szabályozás bevezetését."

Az a helyzet, hogy az MSzH feladata nem a jog formálása, hanem végrehajtása. Sőt, minő meglepetés, még az ideológiai megmondogatás sem az. Ha ez nem tetszik, be lehet adni a felmondólevelet és el lehet helyezkedni a Microsoft magyar jogi osztályán, kedves Schwartzkopf tábornok.