Caracalla blogja

Dave Winer annak kapcsán, hogy a Twitter barátkozósról feliratkozósra váltott, értekezik a társadalmi rendszerek (social systems) egyensúlyán ill. annak hiányán. Aki nem tudná, mi is pontosan a Twitter (persze olyan, alki ezt olvassa és nem tudja, valószínűleg nincsen), írány a Webisztán Twitter-posztgyűjteménye.

Nagyon röviden arról van szó, hogy a feliratkozásos rendszerben látunk másokat, az engedélyük nélkül is, de ez nem feltétlenül kölcsönös. Ami, Winer mondja, hasonló a blogokhoz/RSS-hez. Ami megragadta a figyelmemet,az az,  ahogy a nyílt forráskódú szoftverek fejlesztői közösségéhez kapcsolja a kérdést. Azt mondja, hasonló jelenségről van szó, amit jótékony diktatúrának (benevolent dictatorship) neveznek.  A viszonosság elvesztése vezetőkre és követőkre osztj a felhasználókat.

"I like to joke that at one point I could have a developer's conference for RSS in the shower or while I was taking a walk, alone. Suppose the aggregator developers (me) wanted the blogging tool vendors (me) to support a new feature in RSS. I usually found they were easy to work with! Once there were more developers in the space, guess what happened -- nothing! Even the most innocuous proposals were controversial, and once there's controversy that's the end of forward motion."

Elég találó, amit mond. Végül is a bázisdemokrácia csak kicsi méretekben és kevéssé kritikus dolgokban tolerálható.

Elég szép reakciókat kapott a fentiekre, valószínűleg a legtöbb negatív szavazat a zdnet történetében, amióta ezt a rating funkciót bevezették, az egyik komment pedig ("Eh, Adolf Stalin, faschocommunista girlie, tell me what do you REALLY think about anonymity…") valószínűleg egyeseknél (na vajon kire gondolok?) heveny zokogórohamot váltana ki.

Válaszul kifejti, hogy az anoninmitás vége (illegálissá tétele) valódi közösséget hozna létre, ahol tétje lenne a személyes megszólalásoknak. Szerintem téved.

Egyfelől igaz az, hogy a valódi személyiség "elhasználódása" nagyobb kárral járna, mint egy hipp-hopp elkészíthető online verzió esetében. Számtalanszor láthattuk ahogy egyes híresebb trollok főnixmadárként új névvel visszatérnek, hogy megint elbukjanak. Ugyanakkor a valódi személyiség lényegi része - a közvetlen személyes kapcsolatok - is lecserélhetőek, bár jóval nehezebben. Kocsmaváltás, költözés, új név, plasztikai műtét - különböző fokozatai vannak a személyiség felfrissítésének. Végül is vannak, akik IRL vernek nőket. Nevezzük ezt az identitás probléma negatív oldalának, vagy az identitáskrízis kérdésének.

Mert ugyanakkor az is igaz, hogy lehetséges (a probléma pozitív oldala, legyen az identitásintegritás kérdése) összefüggő online személyiséget is kialakítani, amennyiben huzamosabb ideig használjuk ugyanazt a nicket. Vigyázunk rá (legalábbis igyekszünk), több helyen használjuk, és tipikusan nem teszünk kamikaze megjegyzéseket, nem trollkodunk és nem trollvadászkodunk.

Az anonimitás kérdése bonyolultabbnak tűnik, bár kétségtelenül van abban igazság, hogy a körülvevő közösség szorossága befolyásolja a reakciókat. Mindenesetre alapvetően szórakoztatónak találom a neten emiatt megjelenő szituációkat pl. az index fórumon, vagy az rpg.hu-n (nyilván mindkettő esetében csak az egész egy részét érinti, és minkét helyen vannak, sőt, többségben vannak a nagyon hasznos és jó cuccok). Megoldás lehet (már ma is az), ha nemlétezőnek tekintjüka Joey-kat. Nemcsak ignoráljuk, de magunkban sem számolunk velük. A két - potenciálisan különböző - identitás összeolvadásáért kár lenne. Mindenki megérdemel két esélyt.

Na úgy tűnik, ma techmeme napot tartok. Amint az előbb a nap első témájáról most a másidkról lesz szó. A Kathy Sierra ügyben ugyanis olyan fejlemények vannak, amelyek feltétlenül méltóak a rögzítésre, márcsak a teljesség kedvéért is. A dolog alapvetően így kezdődött.
A dolog bonyolultabb lett/volt, mint amilyennek elsőre látszott. Nemcsak, hogy Locke és a többiek nem vettek részt a halálos fenyegetésekben, továbbá a szexuális jellegű sértegetésekben, de Herrell összes webes accountját feltörték, és egyébként a többiek sem tudtak arról, ami folyt a mára már elérhetetlen weboldalakon, és amikor megtudták, akkor törölték. Így hát O'Reilly közvetítésével beszélgettek emailen, telefonon, és mára már boldog pár bizonyos dolgokat hasonlóan látnak, sőt, párhuzamos nyilatkozatot is tettek közzé. Érdemes elolvasni Sierra újabb gondolatait is.
A végén csak "szegény" O'Reilly jár rosszul. Végre egy jó kis felfordulás alatt megoszthatja másokkal a blogolásra vonatkozó etikai megjegyzéseit, erre nagyjából mindketten leszólják.
Végül is úgy tűnik happy end a vége. Nehéz lett volna a Cluetrain Manifesto egyik szerzőjéről elhinni ilyesmiket, másfelől meg félő, hogy a blogolás és a kommentek nyíltsága lesz az ára hosszabb távon az idióták online jelenlétének.
Bizonyos előnyei vannak, hogy Magyarországon még csak most indul az online élet. Egyrészt talán a mélysötét lakói (a drow) még nem ülnek gyakran a net előtt, másrészt eleve kisebb az össznépesség. A trollok még a fórumbarlangokban laknak és nem a techblogok környékén ólalkodnak, szorosan a trollvadászokkal a nyomukban. Talán az üzleti szemlélet is gyengébb még, bájosan amatőr és friss a "magyar blogoszféra" (Széljegyzet: vannak, akik ezt személyes ömlengésnek és 99% szemétnek nevezik. De kit érdekelnek. Ugyanakkor érdekelne, hogy látják a nők a magyar online megjelenésüket, látnak-e a külföldihez hasonló, és most a felszínre bukkant jelenségeket, ki vannak-e téve ennyirte durva támadásoknak a neten.)
Egyszóval: hazai blogokban talán több a civilitás és a civilizáció.

Eredetileg linkek garmadáját akartam ide tenni, de a techmemen úgy is több van. Ugye arról van szó alapvetően, hogy a US$0.99 128kb/s FairPlay verzió mellett az EMI kiadó teljes anyaga elérhető lesz US$1.29 256 kb/s DRM-mentes verzióban. DRM mentes Iron Maiden nyami - mármint a világ boldogabbik felén.
A kiváltó okokról találgatni lehet - én mondjuk a csökkenő CD-eladásokra voksolok kiadói oldalról, és az online bevételek iránti növekvő igényre, másrészt meg Jobs nem dalokat akar eladni alapvetően, hanem lejátszó infrastruktúrát, így neki a forgalom bármilyen volumennövekedése kedvező, még az illegális is, nem is beszélve róla, hogy a gonosz európaiak még monopóliumot is emlegetnek a remek kis technológiájával kapcsolatban kapcsolatban  - de van egy pontja a dolognak, ami igazán ügyesen elkerülte a reflektorfényt. Jelesül, hogy nem igazán ad fel semmit az EMI.
Elérhetőek-e a számaik online DRM mentesen? Igen. Jó minőségben? Persze. Visszatartott-e bárkit is a FairPlay?
Nos ez egy érdekes kérdés. Egyfelől ott van a copyright meg a DMCA TPM-megkerülési tilalma, másfelől meg az a tény, hogy nagyjából 24 óra alatt feltörik a legújabb védelmeket. Valamint semmi nem akadályozta meg az mp3-ak CD-re égetését és visszarippelését sem. Nekem a Fairplay nem tűnik túl acélos megoldásnak. A jogi eszközök pedig nem túl sikeresek a technikai realitás megváltoztatásában. Erre jó példák vannak itt.
Vagyis mit adott fel az EMI? A másolás továbbra sem lesz jogos szélesebb körben. A technikai akadályok nem léteztek eddig sem - aki meg tudta venni az mp3-at, az ki tudta keresni a google-lal a cracket hozzá - a felhasználó jogai nem lesznek szélesebbek, az EMI píárja viszont javul, ahogy várhatóan a bevétele is.
Így a fentiekből levonhatjuk a következtetést, hogy a gyenge és hatástalan DRM-ek eltűnhetnek. Ez sem kis dolog. Nyílván a túl erős és emiatt restriktív rendszerek (pl. starforce) jövője sem túl rózsás. Maradnak a viszonylag problémamentesen működő, közepesen korlátozó és viszonylag hatékony megoldások. Ezeket még vélhetően korai leírni - de ne legyen igazam. Ugyanakkor mindez egyszer már lejátszódott - a számítógépes játékok esetén, bár nyílván jelentős különbség van a két terület között. Ugyanakkor minden DRM célja - legalább félhivatalosan elismerten - a nem jogszerű használat kellő megnehezítése legalább a termék piaci életszakaszának első részében. Legjobb példa az iparági várakozásokat jócskán túlteljesítő CSS.
Érdekes dolog, hogy a DRM-mentes verzió egyben megnyitja a felhasználók előtt a jogszerű szabad felhasználásnak azon területeit, amelyet a TPM-védő intézkedések elzártak, de ez a gondolat messzire vezetne. Nem tartom kizártnak egyébként, hogy a liberális (márminthogy megengedő) magyar szabad felahasználási szabályok "hátráltatják" az iTunes hazai megjelenését.
Ami persze még érdekes lehet, az az iTunes árazásának többszintűvé (egyelőre kétszintű, plusz Jobs homályos célzása) válása. Vajon lesz  egyedi ára a zenének?

Aki egyébként még nem látta, DRM témában alapmű a Darknet tanulmány. A Microsoft alkalmazottai készítették, és talán a legjobb összefoglalása a téma alapjainak - technikai szempontból nemcsak a DRM-nek, de az illegális megosztó hálózatoknak is.

Na, ennek nem sok köze lesz bármiféle technológiához...

Miért van az, hogy az ember elmegy vásárolni (Interspar), így az ünnephez közeledve (ami mára leginkább a Nyúl és Tojás nap és a Lerészegedni idegeneknél nap ötvözete), és a legközelebbi hiper/szupermarketben a bejáratnál fogadó választéktól sírni lenne kedve? Nem csak az a gond, hogy nyusziformában a csoki ára a háromszorosára szökik, de a márkánként szétválasztott polcokon egyetlen ízléses és szép, valamint vállalható árú terméket sem sikerült találni. A kicsi nyulak meg, amelyekből szétszór vagy huszat az ember, teljesen eltűntek, illetve hátul eldugva volt néhány, jobbára sérült példány.
A legtöbben csinálnak valami tojásszerű csomagolást másfélszer a szokásos áron, ami hagyján. De a lila színű nyúl igazán borzalmas. Meg a kék vagy a zöld, még a Lindt aranyszínű volt a legvállalhatóbb, darabja egy ezres. Volt még néhány tojáscsomag, féltojás, konyakmeggy, stb, és a szokásos ehetetetlen nugátborzalom, most nyúl alakban. Ha ma lennék kisgyermek, több se kellene egy jó alapos neurózishoz.
A kérdésem: vajon brandingszempontból megéri ez? Nem lehet, hogy többet árt a márkának, mint használ?

A GPL (General Public License, kb. Általános Közösségi Felhasználói Feltételek, a nyílt forráskódú szoftverek egyik alapdokumnetuma) átdolgozásának apropóját (1991-es a v2) elsősorban a DRM elleni felllépés és a szoftverszabadalmak, valamint az utolsó pillanatban befutott Microsoft-Novell megállapodás elleni fellépés adta. A második változat elég komoly kritikákat kapott, Stallmant többek között Linus Thorvalds is leszólta.
A legújabb módosítások többek között a lockup-tilalmakat csak a fogyasztói cikkekre korlátozzák (első megjegyzés: ez gyakorlatilag a DRM elleni fellépés, második: egy amerikai törvényre hivatkozva határozzák meg a fogyasztói termékek körét), továbbá a Microsoft-Novell megállapodás (vonatkozó része: a MSFT vállalta, hogy nem pereli a Novell ügyfeleit szabadalmi jogsértésért) kapcsán előírja, hogy az esetleges szabadalmi jogsértésekért való felelősség alóli mentesülés is terjed a szoftverrel együtt, azaz aki azt megszerzi - mondjuk, mert Novell terméket használ - maga is továbbadja a származékos művel vagy az eredeti másolatával. Még nagyjából két félmondatban várható változás.
Egyébként a GPL marad, ami volt: továbbra is lehet ingyenes vagy ellenérték fejében történő a szoftver átadása, szabad többszörözni, módosítani és persze a módosítást terjeszteni, valamit továbbra is muszáj a forráskódot elérhetővé tenni.
Itt elolvasható a licensz teljes szövege, továbbá hozzá is lehet szólni. Stallman, Thorvalds és a Novelltől egy arc már nyilatkozott is a linux.com-nak.
Btw. aki SaaS modellben akar szabad szoftvert terjeszteni, arra meg ott az affero GPL.

Van néhány dolog, ami részben azóta foglalkoztat, hogy újra nekiálltam pötyögtetni bejegyzéseket, de két dolog teszi viszonylag aktuálissá. Abszolult szubjektív és remélhetőleg finom megfogalmazások következnek, némileg offtopic.

Egyrészt az olvasottság, annak apropóján, hogy blog.hu címlapra kerültem egy bejegyzéssel (kár, hogy szerintem a legrosszabb mondatot idézték belőle), ami látogatóban 10X emelkedést hozott (avagy másképpen több tucatnyit:) ). PV-ben nem, mert eddig is elég sokat nézegettem a saját blogomat. Egyrészt baromi jó érzés, másrészt meg igyekszem elkerülni, hogy befolyásoljon a címlapcentrikusság. Szóval, bocs de meztelen lányos fényképek továbbra sem lesznek, és YouTube videók is csak mérsékelt számban. Stiláris dolog, ami időnkét előkerül, a mesterséges stílus. Csúnya kifejezések, amik 16 éves korban egyes körökben menőnek számítottak, viccesnek szánt művidékiség, leosztós hangvétel. Ezek sajnos elég gyakori hibák mindenkinél, legalább részben a magyar politikai hangvétel hibája (vagy jól rá lehet fogni). Amondó írt erről jól.

A másik a visszatérő blogtér "probléma". Legújabban a miner esete a statisztikával meg a blogter-étosszal, korábban a BDK affér, és egy újabb elégedetlenkedő post. Ez tökéletes példája, hogy ha valakinek részigazsága van is esetleg, akkor is számít, hogy adja elő. A problémákat a legritkább esetben lehet megoldani káromkodással és a másik fél sértegetésével. Ráadásul itt leginkább arról van szó, hogy a felhasználó szükségletei nem találkoznak a szolgáltató ajánlatával. Tovább kell állni, ez a legegyszerűbb.
Nem mintha bárki kérdezte volna, de az egyetlen gond, amit látok a blogtér részéről, az a hozzáállás. Minden szoftver bugos, néha durván, de a legtöbben "örülnek" a visszajelzésnek. Mint például a Microsoft ebben az esetben. Ha ők megtehetik, talán a blogtér is... ehh, nem ér ennyit az egész. Úgy látszik, magyar viszonyok között a yuppie-kultúra verhetetlen. Könnyen lehet, hogy az alkalmazottak egyébként meg személyesen jó fejek, de a blogtér kommunikáció elég sajátos. Nekem személy szerint nincs meg nem is volt soha semmi bajom a blogtérrel, de nem is akarom, hogy legyen. Úgye értjük egymást... Íme egy vita, ahol mindkét oldal vállalhatatlan.

A legfőbb tanulság: ha az ember nem talál semmi vonzót az agyszüleményei papírra vetésében, és nem ez a munkája sem, akkor nincs sok értelme.

Csak, hogy ne legyen szomorú a vége: a metálosok okosabbak! :)

A web2.0 nem kevesek szerint arról szól, hogyan nyúljuk le a userek tartalmát, majd adjuk el más vagy - még jobb - ugyanazoknak az alakoknak. Persze előfordul ilyesmi, de talán túlzás ennyire általánosítani. Itt van például a "civil újságírás", amit blogolástól kezdve mindenre használnak. Most épp az index és polner (Médiablog) kapta elő a közösségi újságírás témáját.
Nagyjából leírnak mindent, amit érdemes tudni, talán még Strom cikkét érdemes hozzáolvasni. (Nem mitha szorosan idetartozna, de mostanában született.) Számtalan fogalmat használnak a jelenségre (citizen journalism, crowdsourcing, participatory journalism, etc), az egyik az open source újságírás.
Na ezt talán mégse kéne. Egy dolog, hogy lúzerek tömege próbál felszállni a nyílt forráskódú szoftverek többé-kevésbé elfogadott és kétségtelenül működő modellvasútjára, de hogy mindezt a kívülállók hivatalos elismerésével... Mert persze, hogy a Wikipedia, az open source tartalomkészítés fellegvára használja, az nem meglepő. Mint ahogy az sem, hogy milyen ügyekkel kell nekik szembenézni, pl. EssJay botrány legújabban (érdemes róla elolvasni még Carrt és Ratcliffet is.).

Egyébként megérintett már másokat is a kérdés. Egy közgazdasági ízű alapvetés (pdf file), ahol az open source fejlesztést bazaar governancenak nevezik, bár szerintem idáig a tények inkább cáfolják a megállapításaikat.

Az a helyzet, hogy az open source software fejlesztés működik. Ennek az okait sokan vizsgálták, de vitatni általában nem szokás. Nosza használjuk a fogalmat más tevékenységekre is. Azonban van egy hatalmas kérdés (illetve kettő): hogy szervezzük meg a tevékenységet, hogy az minőséget hozzon létre, és hogyan fogadtatjuk el a résztvevőkkel ezt? A nyílt forráskódú szoftverek esetén van egy nagy centipetális erő: a viszonylag homogén társaság: szoftverfejlesztők egymás között. Továbbá a minőség a legritkább esetben relatív: mutasd a kódot és megmondom mit érsz.
Ezzel szemben az újságírás legalábbis szubjektív. Bizony a technikai elvárások elég erősek: billentyűzetkezelés, többé-kevésbé egész mondatoknak látszó tárgyak gyártásának képessége. Újságot írni sokan tudnak, de jól kevesen. Ez a tartalomkreáció többi formájára is igaz, például lexikon szerkesztése esetén. Az igazság, ami szubjektív szociális kreációvá válik, nem túl értékes, különösen ha nem a közvélekedés, hanem egy kis szervezett csoport manipulációja áll mögötte. Néhány főnél nagyobb társaságot már nem lehet személyes kontaktokra alapozni. Próbált már valaki osztálytalálkozót szervezni? És ott a szándék még közös is volt.
Jöjjön tehát a minőségellenőrzés. Ekkor persze egyesek rögtön fasizmust meg cenzúrát kiáltanak, másrészt meg elég nehéz egy működő és nem anyagi ösztönzőkön alapuló online hierarchiát összehozni (Citizendium). És ha sikerül, akkor is ugrik a demokratikus egyenlőség, a bázisdemokrácia (ld. a korai Fidesz problémája), hogy most egyéb problémákról ne is beszéljünk. Mint például, hogy a nagyjából elfogadható, foglalkozásszerűen űzött újságírók helyére egy csapat hangos és lelkes idióta lép, akik közösen egy olvashatatlan borzalmat tudnak alkotni. Akkor már inkább a blogolás. Képzeljük el, hogy Tóta W. Árpád és a kommentelők közösen írják a cikkeiket, és mindenkinek egy szavazata van. Na ugye. És az a szörnyű, hogy ez a rövidtávú piaci logikának megfelelő lépés.
Csöndben megsúgom, hogy az open source szoftverfejlesztők között is van  hierarchia, csak ez a kód minőségén alapul, ami nagyjából objektív, és elfogadott. (Futtatáskor lászik, hogy működik-e, mennyire bugos, stb, és az elvárások nagyjából azonosak).

Szóval talán nem kéne az open source újságírás fogalmat használni. Jelen pillanatban hajlok arra, hogy a nyílt forráskódú szoftver egyszeri és megismételhetetlen jelenség, és nem működik a tömegmédiában.

Az októberi "sajnálatos események" következtében meglehetősen átalakultak a médiafogyasztási szokásaim. Nagyon ritkává vált, hogy papíralapú újságot veszek kézbe, így leszoktam az addig hűségesen olvasott Narancs, Demokrata, néha ÉS, stb. vásárlásáról, a politika közeli követéseiről (meg persze nem beszélünk róla baráti társaságban sem). Gyakorlatilag csak a HVG és a Hócipő maradtak meg, azok is inkább azért, mert otthon járnak. Ellenben egyre több online forrást követek.

ELőrebocsátom, hogy a HVG-t az egyik legjobb online forrásnak tartom, de a részletek előtt pár szó a papíralapú verzió átalakulásáról. Nagyjából a korábbi föszerkesztő, Lipovecz Úr távozása után szerintem elkezdett átalakulni az újság. Először csak a témaválasztás változott: kicsit bulvárosabb, néhány cikk mögött felsejlett, hogy ki "irathatta", semmi különös, leszámítva a Hálóvilágot, ami korábban sem volt jó. (A kedvencem, amiköor leírták, hogy a Wikipedia kifejezésből származik a wiki: LOL). Aztán arculatváltás, új betűtípus, eldugott olvasói levelek és véleményrovat. Rövidebb, bulvárosabb cikkek. És a megbocsáthatatlan: kiemelt modatdarabkák beszúrása idegen szövegkörnyezetbe. Egyszerűen nincs meg a korábbi késztetés, hogy végigolvassam.

Sebaj: mindezekért kárpótol a hvg.hu. Egyrészt közzéteszik a cikkek jelentős részét az újság megjelenését követő és megelőző napokban, másrészt elég sok (kb. napi száz) cikket viszonylag bulvármentes témákban, jól megírva. Gyakran biztosítanak hozzászólási lehetőséget. És mindezek felett van feed-jük, ugyan csak rövid (PI mindenekfelett), de elég, hogy a számomra nem érdekeseket kiszűrjem. A cikkek színvonala az elfogadható körül mozog, inkább felülről, mint alulról. Az, hogy a legfőbb hírforrásommá vált, a feednek köszönhető. Persze az élet nemcsak játék és mese: az oldal egyértelműen túlbúrjánzik, nemcsak a rengeteg reklám miatt, de túl sokat raktak a főoldalra. Talán nem lenne hátrányos bizonyos dolgokat tematikusan száműzni. Azért a közel féloldalas felső mozgóképes banner "kicsit" túlzás. De sebaj, ezen segít, hogy a feed miatt ritkán nyitom meg a főoldalt.

Nyilván egyfelől van egy verseny az online hírszájtok, újságok között, másfelől meg egy abszolult szubjektív dolog, hogy ki melyiket favorizálja. Nekem most a HVG a csúcs. Persze az sem mindegy, hogy mivel nem kerül pénzbe, nincs választási kényszer. Kis erőfeszítéssel lehetne még jobb is, a főoldal dizájnjával igencsak csinálni kéne valamit.

Egyébként, érdemes elolvasni Seres írását a magyar médiáról csak úgy.

Nem kis bosszúságomra szolgált korábban, hogy a magyar jogszabályok gyakorlatilag elérhetetlenek voltak az interneten. Ami volt, az 1990 óta elfogadott jogszabályok szövege, inkább egy siralmas viccnek volt csak tekinthető, mivel nem egy oldalon és nem egységes szerkezetben jelentek meg a szabályok, és hiányoztak nagy törvényeink (Alkotmány, Ptk., Btk., PP., stb.)
2007. február végén indult el a kormányzati portál, a www.magyarorszag.hu jogszabálykereső szolgáltatása. Hatalmas előrelépés, de azért messze áll a tökéletestől.

Az alapvető problémám, hogy a közös pénzünkből létrehozott jogi szabályok valódi elérhetősége igencsak sok pénzbe kerül, mivel tipikusan meg kell vásárolni egy jogszabálytárat, ami évente több tízezer forintos kiadást jelent, a változások követése miatt. Mindezt úgy, hogy maga a szabályszöveg nem áll szerzői jogi védelem alatt. Felmerül, hogy közzétételnek tekinthető-e a jogszabályok ilyen hozzáférhetősége, miközben a trend világszerte az egyre elérhetőbb, regisztrációmentes, ingyenes szolgáltatás.

Erre léptünk előre a mindenkor hatályos jogszabályok megjelenésével. Meg lehet nézni, le lehet menteni, szerkeszteni, kivágni belőle, stb. (a jogszabályok nem állnak szerzői jogi védelem alatt), de mindíg csak az aktuálisan hatályos szöveget, azaz a tegnapi már eltérhet, nincsenek benne a már hatályon kívül helyezett szövegek, stb. Azaz meg lehet nézni, hogy mi a helyzet most, de komoly munkára nem alkalmas - még mindíg. És osztozik a kormányzati portál gyöngeségeiben: 640X480-ra van optimalizálva, a dizájn lehetne funkcionálisabb, átgondoltabb. Az Eurlexhez és az amerikai opciókhoz, pl ehhez, és ehhez képest még mindíg semmi.

Mindenesetre egy határozottan pozitív fejlemény, és tapasztalataim szerint hibátlanul működik.

Nem arról van szó ugyanis, hogy azzal lenne komoly bajom, ami volt, hanem inkább azzal ami nem szerepelt. Nem is szerepelhetett, mert Magyarországon némiképp sajátosnak tűnik a "blogoszféra" struktúrája, legalábbis az én tapasztalataim szerint. Erről pedig kevéssé tehenek a résztvevők.
Tapasztalataim szerint rendkívül jelentős azoknak a "blogoknak" a száma, amelyek csak a kattintékonyságra (kommentbaitre, linkbaitre) hajtanak. Valamelyik nap láttam, hogy a blog.hu címplapon olyan bejegyzés volt, ami 1 db, félmeztelen csaj fényképéből állt. (Ilyenkor persze nem lép fel a szerzői jogok megsértéséért senki, pedig mindenkinek jobb lenne.). Vannak azután "érzelmes" blogok, amitől a hideg kiráz. Nem is hittem volna, hogy hány macska halhat meg egy nap. És ez a kettő többé-kevésbé megtölti a blog.hu, blogtér, stb. cíplapok felét.
Egy másik jelentős csoportot alkotnak a profi újságírók által írt blogok. Ezeknek sajátossága általában egyfajta személytelenség, a professzionalizmus, és  egyfajta ipari működési jelleg. Ez látszik egyrészt a témaválasztáson, másrészt a kommentekhez való hozzáálláson. (A nap kérdése: kinek lenne a kedvenc témája az E.T-nak öltözött, neonáci nézeteket valló, msn-en keresztült pedofíliát elkövető papok témája?)
Ehhez jönnek a wannabe újságírók, akik köznapi témákban próbálnának valamit alkotni, de igazán a potenciális reklámbevételre hajtanak. Ami igencsak bizonytalan, ilyen motivációra nem lehet blogot építeni. És egyébként is, gyakorlat híján ritkán versenyezhetnek a profi újságírókkal (értsd: nincs hírértékük, publicisztikákhoz pedig rossz a stílusuk).
Külön kategória a marketingblogok kategóriája: ez egy olyan csoport amely ilyen-olyan okoból megtanulta a leckét, és ígyekeznek blogot írni. Mondjuk ezek kevésbé érdekelnek, de általában tudják, hogy mit csinálnak.
Ami szerintem hiányzik, illetve kisebb részt kap, az a kettő határán elhelyezkedő, valamely értelmes témáról többé-kevésbé naplószerűen szóló blogok csoportja.
Az, hogy ilyenek nem nagyon születnek, szubjektíve a következő okoknak tudom be (azaz ez szigorúan csak vélemény):
I. Akiknek normális életük és szakmai jelenük is van, nem akarnak/tudnak az internettel foglakozni.
II. Társadalmi beállítódás a "kussolj és húzodj meg a sarokban"
III. Nincs meg a megfelelő olvasószám, ami legalább potenciálisan jutalmakkal kecsegtetné a blogolást (ezek inkább nem materiális javak, tipikusan reputáció, lásd: Scoble esetét).

Megítélésem szerint a fentiek alapvetően befolyásolták a konf összetételét.

Egy nyugvóponthoz érkezett a jelek szerint a Creative Commons Hungary hivatalos levelezőlistáján az elmúlt napokban intenzív forgalmat kiváltó téma (ami inkább kettő).

Egyrészt az egyik kérdés, hogy mennyire gonosz az Artisjus. Az egész egy blogbejegyzéssel indult, amit egy index.hu publicisztikára való fanyalgó reakció mélyitett el. (Egyébként a CC.hu levlista archívuma itt található, a dolog 02.21-02.28? között zajlott).
Az egyik alapvető gond (szerintem), hogy sokan nem értesültek a Szerzői Jogvédő Hivatal megszűnéséről, illetve civil szervezetté alakulásáról. Már nem állami szerv a szerzők egyesülete, az Artisjus, közhatalmat nem (nagyon) gyakorol. Persze, nyílván több befolyásuk van, mint Kovács II Józsefnek, de elvileg semmi nem zárja ki a fájlcserélők hivatalos egyesületének megalakítását ("Fájlcserejus", nem tudom, hogy lehetne latinul mondani:) ). És emellett az Artisjus igen komoly erőfeszítéseket tesz, hogy elfogadtassa magát, név szerint Dr. Szinger András és Dr. Tóth Péter Benjamin, akik sokszor "ellenséges terepen" is igyekszenek helyt állni (pl. az említett levlista, vagy az index.hu csapgeza blog kommentjei, stb), nem mellékesen még egy közérthető szerzői jogról szoló könyvet is írtak (Gyakorlati útmutató a szerzői joghoz), amelyben foglalkoznak a digitális szerzői jog kérdéseivel is. És persze a RIAA gonosz, mert a kiadókat képviseli, ellenben az Artisjus a szerzőket (értsd: a szerzők "üzleti modelljét" nem feltétlen teszi tönkre a net).

Ezzel szorosan összefűgg, hogy kell-e fizetni valakinek a szellemi termékek online másolása után. Szerintem kell valamilyen módón, és persze a jelenlegi rendszer annyira elb***ott, amennyire csak lehet, de az a sanda gyanúm, hogy a többség nem igazán szeretne fizetni az alkotásokért. De ezt így elég necces kimondani, könnyebb az úgymond "túlzott jogérvényesítésre" hivatkozni, ami tényleg áll, pl. a drm, a peer-to-peer rendőrségi üldözése polgári igények érvényesítése céljából, ilyesmi. Az aprócska gond csak ott van, hogy nem igazán lehet információs társadalmat építeni a szerzői (és egyéb szellemi tulajdonjogok) anyagi elismerésben is megnyilvánuló tisztelete nélkül. Nem fognak a legjobb elmék szellemi termékeket gyártani, ha az őrzés-védés a kifizetődőbb.
Mindenesetre ilyen alapállásból picit necces az Artisjust ekézni. Inkább csöndben kellene maradni, és Tor óvó mélységeibe merülni.

Az elmúlt néhány év alatt elég egyértelművé vált, hogy komoly gondok vannak az Egyesült Államok szabadalmi rendszerével. Dióhéjban minden szirre-szarra szabadalmat adtak. Ez a gyakorlat mára beérett, nem kevés fejtörést okozva a részvevőknek.

Az egész valahol ott kezdődött, hogy az innováció mérése elég nehéz dolog, ellenben a bejegyzett szabdalmak száma egy adat, összehasonlítható, meg lehet grafikont is csinálni. Persze mindenki szereti a felfelé ívelő grafikonokat (Magyarországon a Fidesz évértékelő füzetecskéje honosította meg az igazán látványos grafikon műfaját, valamikor az ezredforduló környékén), így mindeki a szabadalmak növekvő számát szerette volna látni általában. Az USA bővitette a szabadalmazható tárgyak körét is, többek között a szoftverekkel. Viszont csökkentették, vagy nem növelték a szabadalmi hivatal (USPTO) forrásait.
Ez azután legalább is elég felületes vizsgálatokra adott csak időt, a szabadalmazhatóság három feltétele (legyen új megoldás, legyen feltalálói tevékenység eredménye és iparilag alkalmazható, avagy másképpen legyen új, nem nyílvánvaló és hasznos, eltérőek a terminológiák).
Ennek nemkivánatos mellékhatásai egyre durvábbak lettek. Egyes (jogi) cégek olyan lejárófélben lévő (a védettség ideje 25 év) szabadalmakat vásároltak meg, amelyek eléggé tágan voltak megfogalmazva ahhoz, hogy sok új megoldásra is kiterjedjenek, és perekkel próbálták meg anyagi haszonra váltani. Volt, hogy az eredeti birtokosok indítottak pereket, például a Microsoft elleni per is ilyen, igencsak komoly pénzekre hajtva, amelyhez persze a valóságban nem sok közük lenne.

Most már mindenki elismeri a reform szükségességét, például, a USPTO elnöke is. A ZDNet  vezérblogja szerint: "Az innováció és a versenyképesség mértéke nem a szabdalmak száma, hanem azok színvonala" - mondta Jon Dudas.