Caracalla blogja

Eredetileg arról akartam írni, hogy az MSI Wind U100 milyen remek kompromisszum a hordozhatóság és a használhatóság között, de egy, a jobb alsó sarokban fekete háttérnél is kizárólag zölden világítani hajlandó pixel elrontotta a kedvem.

Első kanyarban utánanéztem, hogy mi is lehet. A neten általános az a vélekedés, hogy ez beragadt pixel, és talán javítható. Szemben az állandó fekete (dead) vagy fehér (hot) pixelekkel. Ennek többféle megoldással lehet nekifutni, én a szoftveres kivillogtatásának két módszerével is kudarcot vallottam (a rövid útont nem írnám ide, tekintve hogy mintegy 12 óráig tartott a két kísérlet együttesen).

Elméletileg maradnak még a különböző simogatós-ütőgetős-nyomorgatós módszer különböző alváltozatai, de gondoltam első körben nézzük meg, hátha cserélik garanciára az Extreme Digitalnál (amelynek egyébként elég jó a customer service-je, gyorsan reagálnak az emailekre, de próba nélkül soha többet nem veszek ott semmit). Ekkor beleszaladtam az ISO 13406-2 szabványba, amely az LCD képernyők csereérettsége tekintetében mérvadó.

És akkor nagyjából ez az a pont, ahol meg kell említenem, hogy egy pixel az három alpixelből áll - kékből, pirosból és zöldből, így aztán számos érdekes hibajelenséget tudnak produkálni.

E szerint egy hibás pixeltől vagy subpixeltől távolról sem hibás egy képernyő, sőt, az kifejezettem jól használható, talán még drágábban is kéne adni az extra kék/zöld/piros/sárga, etc. pilácsokkal rendelkező monitorokat. Az alapszabály az, hogy egy millió pixelenként (natív felbontásban) alapvetően 2 rossz pixel lehet (ezek a fix fehérek vagy feketék).

Persze LCDgyártó-speakben a fekete alapon zöld, piros vagy kék még nem hibás, csak kicsit csökkent funkcionalitású, tehát ezekből egymillió pixelen 5 rossz lehet (pontosabban: 5 rossz alpixel lehet egymillió pixelen). Ugyanakkor egy 5X5-ös tömbben legfeljebb 2 lehet, szintén millió pixelenként.

Az MSI még a fentieknél is durvább hibák esetén cseréli csak a termékeit - jelesül 15mm-en belül három rossz pixel vagy az egész képernyő 6 rossz pixel esetén.

Általában megértő szoktam lenni a javítható technikai problémákkal kapcsolatban, de most kölcsönveszem egy ismerősöm tipikus fogyasztói álláspontját: nem érdekelnek a gyártási nehézségek meg a működési elv, az érdekel, hogy kifogástalanul működjön egy termék, továbbá ha tudom hogy hibás, nem vettem volna meg a terméket. Az nem elfogadható, hogy egy videó megtekintése során apró zöld fény világít a monitoron mintegy bónuszként.

Mert összességében így a Wind egy szutyok gép.

UPD: Csak hogy egyértelmű legyen: sajnos jogi úton ma semmit nem lehet tenni, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is a fenti szabványt emlegeti.

Némileg meglepve olvasom az SG.hu-n, hogy az Unió kulturális miniszterei is a fájlcsere elleni fellépés mellett tették le a voksukat - miközben pont a kultúra az a terület, ami hihetetlen módon megváltozott és profitált a net szabadságából és szabadosságaiból. Éppen a kultúrának, mint közös érdeknek kellene némileg kiegyensúlyoznia a szerzők és kiadók magánérdekét.

Emellett sajnálkoznak, hogy nem kerültek bele az Unió átfogó távközlésireform-tervezetébe a különböző "szellemi tulajdon védelmét biztosító pontok", miközben a jelenleg meglévő tervezetben is már kétértelmű nyelvezet szerepel, és minden bizonnyal a szerzői jogi fundamentalisták mindent el fognak követni további számukra kedvező pontok belemasszírozása érdekében.

Persze a kulturális miniszterek fellépése csak addig érthetetlen, amíg nem veszünk számításba néhány jellemzőt. Egyfelől hogy a kulturális miniszterség általában eléggé alacsony rangú dolog, tipikusan a népszerű anyukákat, selypítő akadémikusokat szokták ide elrejteni, akikre a kampányban ugyan szükség van, de utána inkább csak zavarnak. Másfelől meg ez a politikusságnak egy súlyosbított kategóriája, hiszen a kulturális miniszterek tipikusan múzeológusok, könyvtárosok meg levéltárosok között élnek, akik többsége meg a múlttal foglalkozik és retteg az informatikától. Vagy a számítógéptől. Tehát a fájlcsere is gonosz, még akkor is, ha fogalmuk sincs, hogy mi az. Nyilván nem várható el, hogy a fájlcserét megpróbálják mondjuk differenciáltan megközelíteni, vagy igazából akárhogy megközelíteni, eltekintve a papíron kezükbe nyomott frázisok puffogtatásától.

Egyébként szépen beleillik a szokásos történetbe, hogy a szerzői jogokkal mindenki foglalkozzon, versenyjogászok általában, most kulturális oldalról néhány miniszter, bárki, csak ne a szerzői joggal foglalkozók.

És azoknak, akik azt hiszik, hogy a cím csak valami vicc, figyelmébe ajánlanám, hogy Amerikában már felmerült, hogy milyen hihetetlen károkat okoz a kalózkodás a kukoricafarmereknek, és voltaképpen velük babrál ki, aki fájlokat kalózkodik el. (Balra: fájlcserélők akcióban)

Pár napja volt egy elég érdekes cikk az SG-n, amelyben a British Telecom globális üzletágvezetője panaszkodott, hogy nekik (és általában a távközlési cégeknek) kellene állniuk a hálózati infrastruktúra fizikai réséznek fejlesztési költségeit, miközben az igazi hasznot más cégek könyvelik el - Francois Barrault a Cisco-t, a Google-t és a Youtube-ot emelte ki - amelyek persze elég sajátos választást jelentenek.

Egyfelől a Youtube nyereségével nincsen túlzottan megelégedve az anyacég - legalább is erre lehet következtetni a különböző tervekből, továbbá egy elég szép jogi eljárás közepén áll a cég, amelyben a Viacom akár az eredeti felvásárlási árral egyező nagyságrendű összeggel rövidítheti meg a Google-t.

A Cisco megint más helyzet szerintem - ők alapvetően hardvereket gyártanak, ráadásul kiváló hálózati eszközöket, nem is igazán értem, hogy hogy merült fel a nevük ebben az összefüggésben. Talán ingyen kellene adakoznia a Cisconak és társainak, hogy a BT sikeresebb legyen?

Ellenben a Google - és persze csöndben mellé tehetnénk még egy pár kisebb nevet, de maradjunk annyiban, hogy általában a netes szolgáltatócégek - valóban profitálnak abból, hogy a BT fejleszti a hálózatát. Miközben a BT-nek nem feltétlenül fizet a hálózat használatáért.

Ami tipikusan gondot okoz a netkapcsolatok sebességénél, az ugyanakkor nem a backbone, hanem a fogyasztói csatlakozások, az ún. last mile hálózatok. Ezek - legalább is Európában és az Egyesült Államokban tipikusan - legacy hálózatok, amelyek eredetileg más célra jöttek létre, például telefonhálózatok vagy kábeltévé-hálózatok vagy a mobiltelefon-hálózatok. És ezeket igazából csak nagyon komoly költséggel lehetne belátható időn belül fejleszteni vagy lecserélni (praktikusan pl. optikai kábelre, mint a Verizon FiOS ajánlata, vagy csak a technlógiát frissíteni, pl ADSL-t VDSL-re, amely ugyanakkor további központok telepítését igényelné). Ezek telepítése, használata ugyan megkezdődött, de önmagában tipikusan csak nagy népsűrűségű és viszonylag gazdag területen éri meg.

Elvileg a Wimax nagy ígéret: kábelek nélkül megoldja a last mile problémáját. Valójában eléggé kérdéses, hogy az elvileg 50km-re 70 Mbit/s-t tudó szabvány a megvalósulásakor mennyit is fog produkálni, különösen egy városi, sokfelhasználós környezetben.

Persze ahhoz, hogy ezeknek a hálózatoknak értelme legyen, az szükséges, hogy sok, jó minőségű (és ezért nagy méretű) tartalom álljon rendelkezésre, vagyis azért a BT felvetése kicsit saját maga alatt is vágná a fát.

De tegyük fel, hogy elégedetlenek vagyunk a hálózatok fejlesztésének ütemével. Mit lehet tenni? Praktikusan a következőkből lehet választani:

I. Ideiglenes területi monopóliumok juttatása bizonyos cégeknek, hasonlóan a telefonhálózatok, kábelhálózatok, vagy a vasutak kiépítéséhez. Az állam azt ígéri, hogy egy bizonyos időszakra - évekre - megvédi a versenytől azt a céget, amely létrehozza a jövő hálózatát.

II. Egy másik lehetőség lenne, hogy az állam maga fekteti le a fizikai infrastruktúrát. Elvileg üzemeltethetné is, de ez mondjuk rendkívül veszélyes út, tudjuk, hogy el szoktak fajulni a piaci cégnek álcázott állami vállalatok, (MÁV, BKV, stb.). Bár természetesen semmi nem áll egy önkormányzat útjában, ha erre társaságot akar alapítani. Ugyanakkor előbb-utóbb felmerül a jogi szabályozása a 'helyi hurkok' átengedésének, tehát ez legfeljebb átmeneti állapot lehetne - feltéve, ha a kábkók és a telkók lobbyja nem tenné eleve kilátástalanná ezt az opciót.

III. Ezzel szemben megfontolandó lehetne a fizikai infrastruktúra kiépítése, és utána annak bizonyos szabályok mentén a már meglévő szolgátatók rendelkezésére bocsátása, természetesen díj ellenében. Ezt hívják 'dark fibernek', amikor valaki csak az infrastruktúrát fekteti le, de nem üzemelteti azt.

További pozitívuma lenne a fenti eljárásnak, hogy meg lehetne határozni feltételeket az infrastruktúra használatára. Például a hálózatmenedzsment általános szabályait (ilyen lehetne a különböző protokollok eltérő kezelésének tilalma, a tartalomszolgáltatók alapján való megkülönböztetés, a tartalomszűrés tilalma, az alkalmazott eljárások közzététele, stb.).

Ez egyfelől az ár/sebesség arány elég radikális megváltozásához vezethetne, másfelől egy kritikus infrastruktúra feletti állami rendelkezés megerősítéséhez, és nem utolsó sorban fenntartható szolgáltatáshoz. Azt látni kell, hogy végső soron valakinek ki kell fizetnie a hálózat fejlesztését, az is biztos, hogy legvégül a fogyasztók fogják kifizetni, és amerre ma menni látszik a dolog, a következő néhány évben legfeljebb Budapest egyes részein lesznek újabb generációs hálózatok.

De persze ha a magyar viszonylatok között megpróbálkoznánk valamiféle állami száloptikai hálózat kiépítésével, az jó eséllyel csak ahhoz vezetne, hogy évekig támasztanák különböző munkások a lapátnyelet néhány gödröcske mellett, a kampányfinanszírozás nagyobb dicsőségére.

A képek természetesen illusztrációk csak, a net különböző aspektusait mutatják.

A képek forrásai:

1.: A net 2007-es dandelion térképe, UCLA, via sciencedaily.com

3.: Városok közötti kapcsolatok a világon, Chris Harrison: City-to-City Connections project

2,4,5: A net 2008-as forgalma, az európai városok közötti kapcsolatok, illetve a tenger alatti kábelek hálózata, az igen remek térképeket gyártó Teleography.com-tól.

Olvasom a HVG.hu hosszú, elég részletes cikkét, ami a könyvtári kölcsönzések után fizetendő jogdíjakról szól, és nem értem.

Az alapszitu persze a szokásos 'éhező írók' toposz: nincsenek rendesen megfizetve, ezért keressünk nekik új forrásokat. Akkor is, ha újra jogdíjat szedünk a már lejárt vagyoni jogok után is, hogy azt pályázaton osszuk ki a reménybeli íroknak. Merthogy a kiadók szemetek, és nem fizetnek.

Nem tudom, hogy csak nekem egyértelmű-e az ellentmondás a fentiekben: mivel a kiadók nem tisztességesek, ezért a válasz az, hogy a társadalom tartsa el az írókat. Nem az, hogy tisztítsuk ki a kiadói piacot, hogy hozzunk létre értelmes üzleti modelleket, hogy akadályozzuk meg azt, hogy a könyvkiadók és könyvterjesztők lenyúlják az összes zsét, hanem hogy öntsünk még plusszforrásokat az egész rosszul működő rendszerbe.

Magyarországon már most is eszméletlenül drágák a könyvek. Viszonylag kis mértékű a jogsértő gyakorlat is, hiszen pl. számítógépen elég kellemetlen olvasni, továbbá van reprográfiai jogdíj - az igazán nem a mi - az olvasók - hibánk, hogy a kiadók és könyvterjesztők azokat is lenyúlhatják. A könyvmaffia ellen kellene fellépni, hahó.

Másfelől meg tessék felfogni, az emberek nagy részének nem kell a könyv, beérik könyvnek látszó valóságshowkkal, és a mozi egyébként is színesebb-szagosabb. Ez van.

Külön vicces Oravecz Imre megszólalása, hogy mennyire nincsen pénze a magyar íróknak. Hát ennek talán az az oka, hogy keveseket érdekel, amit csinálnak. Piac, verseny, satöbbi. A lópatkolásból is elég kevesen élnek meg, őket is támogassuk talán az autókra kivetett adókból?

Erre az a válasz, hogy egy a társadalom szempontjából csekély jelentőségű, hasznú csoportot tartsunk el adókból? Milyen alapon fizessünk - ráadásul pályázati úton! - Jókai után a mai íróknak?

Szociális segély ez, nem jogdíj.

Mint ahogy már korábban írtam, Charlie McCreevy - összekeverve a szerzői jog és a nyugdíj intézményét - 50-ről 95 évre emelné az előadók jogdíját, és úgy tűnik, hogy a javaslat zöld utat kaphat a közeljővőben - bár a Parlamentnek és a Tanácsnak is rá kell bólintania. Az gyorsíthatta meg a szavazásra bocsátását - írja a Financial Times -, hogy mintegy üzletet kötöttek a jogdíjak szabályainak liberalizálásáról, és a jogdíjkezelő szervezetek számára lehetőséget adnának egységes európai licencek kiadására.

Magyar fogyasztók számára egyik sem túl örvendetes hír.

Egyfelől a szerzői jog kiterjesztése nem túl üdvözlendő akkor, amikor egy mű életciklusa általában néhány éves. Ki emlékszik ma vissza például a kilencvenes évek közepén a rádióban játszott, slágernek számító dalokra - és főképp ki vesz még belőlük?

Ugyanakkor több szempontból is rossz hír a jogdíjszedés liberalizálása. Számtalan gond van az Artisjussal, kezdve azzal, hogy beszedett összegből levonják a kezelési költséget, anélkül, hogy el kellene számolniuk vele, a jogdíjakról csak utólag lehet lemondani bizonyos esetekben, vagyis kezelési költséget olyasmire szednek, amit a jogosult nem akarja, hogy kezeljenek, csak évente lehet kilépni, akkor is három hó átfutási idővel - azaz nem tudnak egy real-time adatbázist létrehozni és az alapján dolgozni, stb. Ugyanakkor gyakorlatilag azok nyernek ezzel az elképzeléssel, akik nagy, népszerű zenei portfoliót tudnak felmutatni - és ezek nem a szerzők lesznek, hanem a kiadók, legelső sorban is a négy nagy. Ha ők diktálják a feltételeket, akkor az Artisjusnál valószínűleg csak néhány korlátozottan értékes magyar zene marad, ami után különösebben sok jogdíjat nem lehet majd szedni. A nagy angolszász kiadók meg keresnek egy számukra kellemes - pl. nagy-britanniai - jogkezelőt, aki a jogdíjak felosztása során érzékeny a kiadói igényekre, és kizárólag tőlük lehet majd jogosítani a zenéiket, gyakorlatilag a RIAA-hoz hasonló, a kiadók által dominált szervezet jönne létre.

Persze ez elsősorban csak a nehezen elrejthető jogdíjak tekintetében hozna változást - azok a tévés, rádiós, stb. díjakra tudnak rárepülni a kiadók, amit be is fizet valaki.

Ugyanakkor az egész helyzet jövője nem a rekonciláció, hanem az eszkaláció irányába látszik mozogni. A szerzői jognak egyre kisebb az elismertsége, gyakorlatilag széles körben elfogadott hozzáállás, hogy a szerzői jog által védett művekért nem kell fizetni. Az online boltok drágábbak és rosszabbak (DRM, ugye), a letöltés ingyenes és jobb. És folyamatosan újabb generációk tanulják meg, hogy a zene ingyen van az Interneten. Ezt osszák fel egymás között a jogosultak, ha tudják.

(via Techdirt)

 

Az Egyesült Államok szenátusa a tegnapi döntésének jelentősége nem becsülhető túl. Az alapszituáció az volt, hogy a Bush-adminisztráció a FISA (Foreign Intelligence Surveillance Act) törvény alapján lehallgatta saját állampolgárait is, amelyhez bírói engedélyhez (ráadásul speciális bírósági engedélyhez, amely gyakorlatilag rubber stampként működött) kell - lett volna. Azonban az NSA illetve az FBI kérésére a telekommunikációs cégek bírói utasítás nélkül is együttműködtek az állami szervekkel - gyakorlatilag így megkerülve a bírói kontrollt. Azonban a FISA által nyújtott speciális lehetőségek - amelyek a 2007-es Protect America Act-tel jöttek létre - lejártak 2008 februárjában. Emellett egy belső informátor - ún. whistleblower -, az AT&T munkatársa felhivta a figyelmet arra, hogy számos esetben került sor a fent már említett jogtalan lehallgatásokra. Végül is így derült ki a teljes történet.

Ennek nyomán két szálon indult el a folytatás. Az egyik a főként az EFF által vitt perek a telkók ellen, amely során a lehallgatások kiterjedtségére és eredményére voltak elsősorban kiváncsiak, meg persze a telkók törvénytelen gyakorlatát akarták a jövőre nézve megváltoztattatni, elsősorban tekintélyes bírságokkal. A másik szál az adminisztráció azon törekvése, hogy a FISA érintett részeinek meghosszabítása mellett visszaható hatályú immunitást adjon a telkóknak a csak egyes részleteiben nyilvánosságra került törvénysértő eljárásuk alól, ezek közül olyannyira hangsúlyos volt az immunitás, hogy Bush hagyta lejárni inkább a FISA-t, mindhogy az immunitás nélküli meghosszabbítást elfogadja.

Az immunitás ellen elég komoly ellenállás alakult ki, és azt látszólag sikerült is megtorpedózni. Azonban a most elfogadott kompromisszum a következő: akik fel tudnak mutatni egy felkérő levelet az ügyésztől, azok mentesülnek a jogtalan eljárásu következménye alól, szóval a kompromisszum inkább csak egy látszatkompromisszum, gyakorlatilag az immunitás átcsúszott. Ennek persze az is következménye, hogy az amerikaiak soha nem fogják megtudni, hogy megfigyelte-e őket az államuk, illetve mit és meddig. Emellett a jövőben továbbra is bírói kontrollhoz kötött az állampolgárok lehallgatása - eddig is milyen sikerrel működött ez ugye.

Ami a dologban nagyon szomorú, hogy kiderült, hogy Barack Obama is inkább csak verbálisan védi a szabadságjogokat, meg lehet őt is győzni. Hát, ennyivel különböznek a demokraták a republikánusoktól: az egyik csapat becsomagolja kicsit a cuccot. Természetesen az eddigi pereknek ezzel vége. Még egyetlen elméleti lehetőség merülhet fel: ha a bíróság (az Egyesült Államokban a rendes bírói szervezet végzi az alkotmánybíráskodást is) azt állapítja meg, hogy a törvény az Alkotmánnyal ellentétes, és elrendeli az alkalmazásának mellőzését.

Az viszont kicsit szánalmas, ahogy az EFF és az ACLU próbálja a számukra vereségnek megtalálni a pozitív részeit (pl. hogy mennyire sikerült megmozgatni a lakosságot, stb.)

via Wired Threat Level

Nem akartam elhinni, milyen gyöngyszemre bukkantam az Origó techbázis feedjei között. A cikk teljes url-je, http://www.origo.hu/techbazis/mobilnet/20080626-judy-nero-prno-tabu-szexradio-laptop-mobilinternet-havas-henrik.html - már önmagában egy seo-álom.

Újabb kiöregedőben lévő pron'szinésznő' osztaná meg az 'élettapasztalatait' az eccerű polgárokkal. Mindenképpen ajánlom olvasásra a cikket, egyszerre vicces és szánalmas. Úgy tűnik a magyar sztárvilág legújabb csillagai egyenesen a húsiparból érkeznek. Ne tessenek félreérteni, én is szoktam hölgyeket viszonylag kevés ruhaneműben felvonultató médiatartalmakat fogyasztani, de basszus, az ebédemmel se beszélgetek, hanem megeszem. És amennyiben a prostituált fogalmát úgy határozzuk meg, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében szexuális szolgáltatásokat nyújt (vö: pénzért dug), akkor azért ebbbe a pornóművészek is beleesnek, ugye.

Mindenesetre J. Nero elszántnak tűnik, hogy a jövőben inkább intellektuális tevékenységével bűvölje el a nézőket. Könyvet ír, színdarabot rendezne, meg a médiakarrierjét építi, és nem szeretné, ha a filmezés a médiakarrierje rovására menne.

"Ezt mostanában elég sokszor elmondtam már, de nem győzőm nyomatékosítani: úgy érzem, hogy talán Michelle Wild után a második lehetek, akit elfogadott a tévés szakma, és én ezt nagy megtiszteltetésnek veszem."

Persze nyilvánvaló, hogy a magyar tévés szakmába komolyabb probléma nélkül be fog illeszkedni, a különbség legföljebb annyi, hogy eddig valakivel, mostantól valakinek kell lefeküdni a kamerák előtt. Átnyergelőben a sóbiznisz másik ágába - azért bízzunk benne, talán nem a kölyökklubot fogja vezetni.

De persze sztár nem lehet, akinek a neve alatt legalább 1 könyvnek látszó tárgy nem jelenik meg, ezért aztán hősnőnk elszaladt Havastanárúrhoz (eb ura fakó, Henrik császár nem tanárunk), aki audencián fogadta (de hogy ez a cikkbe miért került bele, rejtély, kicsit olyannak tűnik, mint anno a vörös farok volt a művek végén,), és azt is megtudhatjuk, hogy a könyv:

"Semmiféleképpen nem a pornóról fog szólni, és nem is a legénybúcsúk kulisszatitkairól - igazából egy útmutatás lesz, hogyan éljük meg az életben a legfájdalmasabb dolgokat."

Gondolom a művésznő stratégiája valami olyasmi lehet, hogy a hátára fekszik, szétnyitja a combjait és úgy tesz, mint aki élvezi.

Emellett megtudhatjuk, hogy nagyon sokat használja az internetet, a férjét is ezen keresztül ismerte meg, és KÉT HÉT UTÁN össze is házasodtak. Szerelem első packetre. Egyébként valószínúleg az teszi mobilnet-techbázis témává, hogy most vett laptopot mobilinternettel, és a Googlet is használja. Jövő héten intejúalany Józsi, a teszkóeladó, aki most vett mobiltelefont meg GPS-t használtan.

Ha valami ilyesmi cikk vagy klipp jelenik meg a Blikkben, Velveten, Fókuszban, satóbbi, akkor különösebben nem érdekelne, mert egyfelől nem fogok hallani róla jó eséllyel, másfelől meg nyilvánvaló, hogy bizonyos újságok-műsorok nem nekem szólnak. De hogy hogy kerül a Techbázisba, az egy érdekes kérdés, lévén hogy ennek nem sok köze volt bármilyen technológiához.

Elég szomorú, hogy ilyen alakokat emel fel a média példaként. Egyfelől mert az általuk átadható életstratégia hamis, vajon hány középkorú lány-nő jut Nerora, akiknek nem jött össze a dolog, és 30 éves korukban kirúgták őket a filmszerepekből, és még bolti eladónak se akarják őket alkalmazni, ellenben már valami szerre jól rászoktak? Másfelől meg milyen emberekre lehet komoly hatással egy ilyen nő könyve? Azoknak kb. már úgy is mindegy, a többség meg, ahogy kívácsi volt a filmjeire, nem lesz kiváncsi a könyvre, ha nincsenek benne extra méretű fotóillusztrációk.

A hentesnél lógó sonkákat se várja senki, hogy emberként kezeljem, a pornósnak meg a testéért fizettek, nem a szellemi tevékenységéért. A Techbázisban meg tessék szexi laptopokról írni.

Asszem kezdek öregedni.

A Magyarországra várhatóan sohanapján megérkező MSI Wind kapcsán ötlött fel bennem, hogy lassan-lassan nagyot fordul a PC-k piaca. Eddig és egyelőre a legfőbb mértéke egy számítógépnek a teljesítménye van/volt - a processzor órajele, mostanában a magok száma, az FSB sebessége, a memória mennyisége és órajele (videókártyamemória dettó), a merevlemez mérete, stb, stb. - miközben nagyon kevés alkalmazás használja ki ezeket, asztali gépekre értve ezt elsősorban persze. Számítógépes videójátékok - amelyeknek persze nem tett egyértelműen jót a grafikus megjelenítési lehetőségek fejlődése, de ez egy másik kérdés - esetleg egy két grafikus alkalmazás, meg persze a folyamatosan növő és egyre teljesítményéhesebb Microsoft operűációs rendszer. De funkcióban, a felhasználási lehetőségekben jóval kisebb a fejlődés - a szabvány irodai munkára pedig már a legkorábbi PC-k is alkalmasak voltak (miközben persze tagadhatatlan, hogy az évek folyamán azért újabb hasznos funkciók is előkerültek, amelyekre azok a korai gépek nem lennének alkalmasak valószínűleg).

Ugyanakkor az úgynevezett netbookok vagy UMPC-k - és első fecskeként az asztali EEEPc - nem teljesítményben veszik fel a versenyt a többiekkel, hanem egyéb paramétereikben - méret, ár, fogyasztás, akkuidő főként. És akkor a christenseni diszruptív innovációs elmélet szerinti kiinduó helyzetnek a főbb pontjai meg is lennének. Egyébként ez egy kicsit light közgazdasági értelemben, hogy sokkal inkább egy folyamatnak a nagyjábóli leírása, semmint a precíz számokkal operáló közgazdaságtan keretébe tartozó gondolatfonal.

Adott egy termék, amely az eddigi legfőbb jellemzőjében a piac egy jó része számára 'túl jóvá válik' (pontosabban egy rosszabb termék is elég jó lenne). Az újabb versenyzők pedig nem ezt a jellemzőt csiszolgatják tovább, hanem más, addig mellékesnek tekintett paramétereken javítanak, miközben az új cuccok a fő jellemzőben gyengébbek. Ebben az esetben nevezhetnénk akár OLPC-hatásnak is (mert ezenkívül legföljebb az MBA képzés 'hogyan ne' fejezetébe kerülhet be a kis zöld laptop).

Na és akkor spekuláljunk kicsit.

Szerintem az azért kétséges, hogy annyira átrendezné a PC- és alkatrészgyártók piacát ez a folyamat, mint például a mainframekét a PC-k megjelenése, vagy ahogy a telegráfnak betett a manapság már gyengélkedő fix vonalas telefon. Egyfelől mindenki elég korán felülni látszik erre a vonatra, másfelől nem igazán van klasszikus értelemben vett inkumbens (jelentős piaci fölénnyel bíró szereplő, akinek nem kellene aggódnia a klasszikus versenyhelyzet miatt), illetve ahol van is, azok is részt vesznek a folyamatban (pl. Intel). De azért a számítógépek helyzetét jelentősen megváltoztathatja. Én egy hordozható gépben jobban értékelem az akkuidőt és a súlyát, mint hogy 1 vagy 2 Ghz-n megy-e a processzor. És gondolom egy asztali irodai gépnek is fontosabb az ára, súlya és fogyasztása, mint a videomemória mérete (általában). Véget érhet a moore-i törvény jelentősége: tök mindegy, hogy milyen sebességgel növekszik az adott nyomtatottáramkör-területre integrálható tranzisztorok száma, ha nincsen funkció, ami igényelné (legalább is a PC-k esetében).

Ha nem jelennek meg újabb asztali killer appok, akkor könnyen lehet, hogy csak a high-end réteget ragadja csak magával a sokprocesszormagos PC. A kocaként pörgő asztalterületek meg azért nem ez a kategória szerintem.

Nem kapott túl nagy magyar visszhangot Carr elég hosszú esszéje, pedig érdekes kérdést feszeget, konkrétan az Interneten keresztüli információszerzés hatását az emberi gondolkodásra. A kiindulási alap valami olyasmi, hogy azt vette észre, hogy nehezére esik hosszabb szövegek olvasása, inkább csak a dolgok átfutásához szokott hozzá.

Elég sokan reagáltak rá, egy párat belinkelek.

Úgy gondolom, hogy Carr rátapintott valami nagyon fontos, érdekes dolgora, jelesül arra, hogy a neten keresztül elérhető sokkal több információt nem tudjuk kezelni, illetve rászokunk egyfajta sommás és instant fogyasztására. A híreket legfeljebb átfutjuk, és tényleg elszántság kell akár már egy hosszabb poszt végigolvasásához, és egyre ritkábban társul ehhez az információk szerves feldolgozása, gondolkodás.

Gyakorlatban arról van szó, hogy napi több száz feed darab végigolvasása egyfelől nem nagyon fér bele meló mellett, másfelől a gyors átfutásra kondícionál. Persze az erős redundancia miatt elég kicsi az esélye egy jelentősebb - pontosabban többek által megírt - hír kimaradásának. Előfordult már olyan, hogy személyesen mesélte valaki, hogy a három bekezdésnél hosszabb írásoknak már nem nagyon van esélye arra, hogy végigolvassa. És persze ez hat a mainstream médiára is, egyre rövidebb cikkek,  színes-szagos hangosképpel jellemzik.

Szerintem kicsit Carr túl általánosan fogja meg a témát. Az emberek jó része már eddig is a rövidebb, színes hírekre bukott (Blikk-kategória). Ami azonban új, hogy a netnek ez a hatása a korábban olvasókat (és akkor most ideírnám, hogy értelmiség, ha egy normális országban élnénk) is érinti, illetve őket (és megbocsátható szerintem, hogy egy elméleti-jellegű ember, mint Carr automatikusan csak őket vette számításba egy saját tapasztalat inspirálta írásnál) érinti újdonságként (egy Blikk olvasó rögtön otthon érezheti magát a Subbán, pl).

És ez kicsit talán kapcsolódik a multitasking-kérdéskörhöz (part1, part2). Elméletileg ott arról lenne szó, hogy a 'fiatalok' már képesek lennének egyszerre több dolgot is csinálni, IM + MAIL + még dolgozni is mellettük, gyakorlatilag persze - mintha csak többmagos, közös cahce-ü CPU-król beszélnénk - ez azért erősen a főtevékenység rovására megy. Az eredmény felületesség, összecsapott munkák, visszaeső produktivitás.

Mondjuk ez még azért minden bizonnyal nem a világvége, meg nem kell keseregni sem az elmúlt szép időkön, a bezzeg az én időmben még reggel hétkor keltünk és olvastunk, különben nem kaptunk enni hozzáállás nem fog segíteni, inkább arról lehet szó, hogy egy viszonylag gyors változáshoz még nem sikerült alkalmazkodnunk - meg kell tanulni válogatni az információk között.

Mindenképpen ajánlom a linkelt írások elolvasását, ez csak egy rövid, beharangozó poszt, felületes és összecsapott.

Amire viszont nagyon kiváncsi lennék, hogy egyfelől mások is tapasztaltak-e ilyesmit, vagy általában egyetértetek-e a megállapítással, vagy sem. És persze, hogy képesek voltatok-e végigolvasni Carr írását :)

A net pillanatok alatt világgá repítette a hírt, hogy egy amerikai szövetségi bíró, Alex Kozinski különböző pornográf anyagot tett fel a weboldalára, például tehénpózban ábrázolt nőket tartalmazó képet, állatos képet félmeztelen emberrel, etc. Az eredeti cikk a Los Angeles Timesban jelent meg, és sokan átvették, pl. a Wired, vagy akár a magyar Techline(Hvg.hu) és Hírszerző. Felháborító, én is meg voltam döbbenve. Meg elhittem.

Aztán elkezdtek kiderülni a különböző furcsaságok. Például, hogy a bírónak egy komoly rosszakarója a forrás, aki hónapokig házalt az anyaggal, amit többen elutasítottak. Meg hogy azok a képek nem is annyira bestiálisak, és bár vannak szexuális éllel rendelkezőek, de a közös tulajdonsága az anyagnak a humorosság. Némileg durva humor, nem tagadható. Például az állatos kép félmeztelen emberrel egy népszerű Youtube videó. De szexuális aktust ábrázoló kép elméletileg nem volt köztük. Meg hogy pont egy tárgyalásnak az esküdtválogató szakaszakor derült ki a sztori.

Meg hogy a 'tartalom' nem weboldalon volt, hanem egy publikusan elérhető szerveren volt, de nem volt oldalra 'kirakva'. Ugyanakkor URL-ekkel el lehetett érni, és legalább egy esetben Kozinski maga helyezett el egy linket a saját szerverére (amiről praktikusan csak a file nevét kellett levágni az elérési út kitalálásához). Plusz a Yahoo botja indexelte a könyvtárat és tartalmát.

Felmerülhet a kérdés, hogy a fentiek alapján tekinthető-e a publikusnak a szerver tartalma. Lessig elég erélyesen a nem válasz mellett tette le a voksát, amivel azonban nem tudok egyetérteni. Végül is ha bárki számára hozzáférhető valami anélkül, hogy legalább egy figyelmeztetést kapna, hogy hello, magánterület, akkor az publikus. És nem a megtekintő felelőssége merül fel. És akkor vegyük észre, hogy ez egy nagyon rokon szituáció a nyílt wifihálózat használatának kérdéséhez, legalább is a Btk. 300/C. § tekintetében. Egyszerűen az URL alapján nem lehet megmondani, hogy publikus-e mögötte a tartalom, különösen, ha az üzemeltető maga linkelte legalább egy esetben.

A tanulság persze valami olyasmi lenne, hogy egyfelől a 'klasszikus média' szavai sem feltétlenül megbízhatóak, de ez a kisebb dolog. Ami fontosabb: az online privacy elérésének az útja inkább technológiai, semmint jogi. Továbbá használjunk jelszavakat, és általánosabban: az soha nem árthat, ha értjük, hogy mit csinálunk. És az elég nagy baj, hogy sokan nem értik, hogy hogyan működik az 'online'.

Kozinski felesége egyébként írt egy válaszféleséget a témában.

(via Bennett)

Az elmúlt napok híre, hogy egyfelől néhány egyesült államokbeli, másfelől a francia internetszolgáltatók is technológiai eszközöket - forgalomszűrést - vetnek be a gyermekpornográfiát tartalmazó oldalak és hírcsoportok ellen.

Akkor gyorsan szögezzük is le, hogy a gyermekpornográfia egy nagyon súlyos és elítélendő dolog, amely természetesen a büntetőjogi megítélésében is tükröződik. A cél tehát egyértelműen nemes és támogatandó.

Azonban az eszközökkel akad egynéhány probléma.

Egyfelől kérdéses az, hogy a pedofil tartalmak elleni harc azonosítható-e a pedofília elleni küzdelemmel, pontosabban van-e rá hatása. Szerintem az ilyen szörnyű cselekmények számának csökkentésére nem alkalmas - nehezen tudom elképzelni, hogy egészséges emberi lények fényképek és videófelvételek készítéséért követnének el ilyeneket, inkább úgy gondolom, hogy az egyébként is elkövetett cselekmények dokumentálásáról van szó. Kicsit közgazdaságilag okoskodva nem egy keresleti-kínálati piacról van szó, sokkal inkább valami olyasmiről, mint az utazás során készített fényképek esetében - azaz a fényképezés nélkül is elutaznának sokan megnézni a világ különböző részeit, az inkább csak egyfajta plusz, hogy fényképeket is készítenek. Itt meg voltaképpen a kínálatot támadnák meg, vagyis ezeknek a közzétételét, ami szintén jelentős dolog, mert hát azért az sem tagadható, hogy bizonyos bevételekre szert lehet tenni ilyen képek/ videók árusításából, de azért egyfelől nem helyettesíti, másfelől nem segíti a pedofil cselekmények elleni harcot - arra sokkal alkalmasabb lenne az ilyen fileok vízjelezése és figyelése, mintsem blokkolása. Voltaképpen nem a hálózaton kellene elkapni ezeket a tartalmakat, hanem sokkal inkább a végpontokat - pontosabban a végpontok előtt ülő embereket.

Másfelől meg problémás az internetforgalom szűrése is. Az egyik pronlémám, hogy egy nehezen vitathatóan nemes cél érdekében bevetnek és elfogadtatnak egy olyan eszközt, amely azután kevésbé nemes és egyértelmű célok esetében is bevethető lesz - szerzői jogot sértő anyagok, a kormányfő szídása, you name it.
A másik, hogy ez csak utólagos megoldás és ideiglenes. Amennyiben tényleg a fileokból készült hashek- valamilyen algoritmussal létrehozott lenyomatok, amelyek egyértelműen azonosítják a filet, de a file nem állítható elő belőlük újra - ugyanis a filet azonosítják, nem a tartalmat. Azaz egy hash megváltoztatható úgy, hogy közben a valódi tartalom - a kép, a videó - megőrzi a jellegét. Ezért ideiglenes. Azért utólagos, mert először valakinek meg kell állapítania, hogy az mit is ábrázol, és utána lehet csak megjelölni blokkolásra.

És akkor vegyük még hozzá, hogy a szolgáltatók jogi pozíciója nem passzol össze ilyen megoldásokkal. A kiindulási alap az, hogy a szolgáltató nem felelős az általa átvitt tartalomért, a hosting szolgáltató pedig - a magyar Elkertv.-ben is szabályozott módon - az értesítési-eltávolítási eljárás használata esetén nem felelős, vagyis a logika az, hogy mindent szabad, amíg annak jogsértő jellege be nem bizonyosodik. A szolgáltatók többségének önkéntes jelentkezése szerintem alkalmas arra, hogy a maradékot jogszabályban kötelezze a túlmozgásos hatóság a forgalomszűrésre. Nem mondom, hogy egyértelműen ez a kimenete, de minden egyes ilyen akció növeli az esélyét, hogy az értesítési-eltávolítási, valamint közvetítő szolgáltatókra vonatkozó szabályok helyébe valamilyen internetszolgáltató=tartalomrendőr megoldás lépjen.
És akkor csak említésszinten: várható a hamis pozitív eredmények megjelenése (amikor tévesen azonosítanak jogsértőnek valamilyen filet), hiányzik a teljes felülvizsgálati rendszere (hogyan szüntethető meg a tévesen blokkolt forgalmak szűrése), plusz milyen jogon gyakorol egy gazdasági társaság ellenőrzést a szólásszabadság és akár riválisai üzlete felett? És ugyan ebben a kérdésben nem merül fel, de például a szerzői jogi védelem alatt álló művek átvitelének a jogszerűsége olyan kérdésektől fűgg, amelyre a szolgáltatónak nincsen rálátása: milyen licenc alatt tették közzé, ki végzi a közzétételt (nyilván nem illegális az SP3 letöltése a Microsofttól eredeti Windowsra, míg a Pirate Bayről igen), stb.

Egyébként a tárgyalt elképzelés kiválóan alkalmas arra is, hogy elég nehezen vitatható céllal rést üssön a net neutrality elképzelés legindokoltabb elemén, a tartalomalapú megkülönböztetés tiltásán.

Szóval a cél nemes, az eszköz meg alkalmatlan, ellenben hosszab távon elég sok kárt okozhat.

Ajánlott olvasmány a Threat Level ideillő posztja.

Miután 2004-ben a Gazdasági Versenyhivatal elmarasztalta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületét, és azért az nem tarthatta érvényben az új könyvárak belső (egyesületi) szabályozását, új eszköz után néztek.

Erre a megfelelő eszköz szerintük a törvény lenne. Több szempontból is káros ez az elképzelés.

Nagyjából arról lenne szó, hogy 180 napig nem lehetne kedvezményt adni az újonnan megjelent könyvek árából, online árusítás esetén pedig a kedvezmény legfeljebb 10% lenne.

A 10% engedmény nagyjából a mostani állapothoz képest fele mértékű lenne, nyilván alapvetően a marginjuk növelésével állították maguk mellé az online boltokat a többiek, meg azzal, hogy kevés a tisztán online bolt, és sokan csak mellékesnek tartják azt (,az Alexandra tulaj nézetei meg ismertek, ugye). Ezért cserébe gyakorlatilag beépítenék a könyvárakba a könyvesboltok fenntartását, és semmi nem ösztönözne például olcsóbb disztribúciós megoldások keresésére. A GVH nem támogatja a javaslatot, amiről egy hosszabb elemzést is kitettek a netre.

A javaslatról hallva elsőre két dolog ugrott be.

Az egyik, hogy hazánkban már így is túl magasak a könyvárak, a választék meg szerény. A napokban vettem meg Zittrain legújabb könyvét (lesz majd ismertető is előbb-utóbb), 7600 forintért (mintegy 48 $-ért). Angolul, ráadásul csúnya borítóval. Az Amazonon jelenleg 20 $ + szállítás, ami nagyon vonzó lenne, ha nem lopnának a postások (azaz a Posta mintegy természetes szövetségese a hazai könyvkereskedelemnek). Ugyanaz a könyv, nincsen fordítási költség, semmi, dupla ár (szálítási költséggel együtt).

A másik - talán érdekesebb jelenség - az az, hogy hát végül is itt ugyanúgy a disztribúciós modell válságtünetével állunk szemben, mint a zenénél, csak még jóval korábbi fázisban. Ennek persze oka az is, hogy elektronikus könyvet nem túl kellemes olvasni - konkrétan hazánkban még egy nyomokban e-book olvasóra hasonlító utility (tehát olcsó és használható) eszköz sem kapható - másfelől meg jogi oldalról is rémálom (szintén posttéma - és nem ez a fő ok nyilván).

De az alapjelenség nagyjából ugyanaz: egy könyv előállítása és disztribúciója jó esetben az árnak a kisebbik részét teszi ki (szabadna csak, hogy kitegye). És mivel ez a gyakorlatban is megoldható, ezért például a könyveket erőteljesen lehet diszkontálni. Továbbá fogadjunk, hogy nem gondoltak az e-bookokra, hogy esetleg azokat olcsóbban lehet adni, mert mondjuk teherautó nélkül is eljuttathatóak a vevőkhöz. Ezzel megölnék a jövőbeni lehetőségét is az e-bookok kereskedelmének.

A hazai könyvesboltok érdekesen működnek. Semmi plusszolgáltatást nem kínálnak a magasabb árért a legtöbb helyen, az eladók nem ismerik a könyveket, a modern (külföldi) sci-fi-ből csak a nagyobb, biztosnak tűnő nevek jelennek meg, ha egyáltalán, még mindig Asimov és egypár kortársa uralja a kánont, meg a nagy újrakiadások (pl. Ian Watson, etc.), a kínálat szánalmas a könyvesboltokban. Akkor már inkább online, olcsóbban..

Arról már nem is beszélve, hogy az olcsóbb könyvár az növeli az eladásokat, úgyhogy még a kultúra terjedése (az egyetlen érv, amely esetleg a piacba való beavatkozást mentheti) sem igazán hozható fel. Ha meg a diverzitást akarnánk növelni, arra alkalmasabb volna közvetlenül írókat vagy kiadókat védeni, de könyvesboltokat? (És egyébként nem volna alkalmas, attól, hogy megjelenik egy könyv, még nem lesz kulturális hatása, ha nem olvassák, ld. ugye ún. művészfilm-támogatás. Támogatják, készítik, a kutya se nézi).

És erre a boltok válasza nem az, hogy építünk nagy és széleskörű készletű, sok angol (idegen nyelvű) irodalmat is kínáló boltot, becsábítjuk a vevőt, ottartjuk és megitatjuk teával meg minden, mintha egy versenyző piacon lennének, hanem törvényileg zárjuk ki a versenyt. Ha ezt a javaslatot elfogadják, mondjuk én nem veszek több könyvet itthon, csak amit nem lehet megkerülni, mert még olcsóbb lesz átruccanni a szomszéd országokba is. Nem is beszélve az online rendelésről. Szerencsére azt az Unió miatt nem akadályozhatják meg.

Így épül az információs, tudásalapú társadalom 2008-ban Magyarországon.

Szerintem nagyjából mindenki ismeri már a történetet, de a főbb elemei a következők:
1, Lejártak a Microsoft licencekre kötött szerződések
2, Új licenceket kellett venni
3, Nem utolsó sorban az oktatási miniszter nyomására a KSZF egy gigaméretű licencvásárlásra ír ki pályázatot, a doksi egyébként a Wikileaksnek köszönhetően bárki számára megtekinthető

De mi is a tárgya ennek a szerződésnek?

Röviden a keretközbeszerzés központosított közbeszerzés az olyan, hogy nem fizet előre ki semmit a KSZF, hanem a kiválasztott termékek felkerülnek a közbeszerzési listára (és keretszerződést köt csak a beszállítókkal), és az érintett szervek (ezek a központi közbeszerzési körbe tartozó szervek) csak a listán szereplő termékekből vehetnek, ha olyan terméket akarnak venni. Ebből kifolyólag persze a 25/35 milliárd csak becsült összeg. A közbeszerzés 4 évre szól, a végső számla akkor alakul ki. Keretszerződés, voltaképpen egy fix árlista kialakítása.

Milyen termékekre irányul a közbeszerzés? A közbeszerzés közös pontja az, hogy a termékek Microsoft termékek, de onnan azután minden van benne. Ezzel a faintos megoldással próbálták kicsit versenyhelyzetnek álcázni a történetet - de persze a király meztelen.

Ez néhány idézett bekezdésből szépen láthatjuk is:

"Ajánlattevőnek komplex megoldást kell kínálnia a közbeszerzés hatálya alá tarozó (sic!) intézmények szoftver licencekkel történő ellátására és kapcsolódó szolgáltatások teljesítésére.
Ajánlattevőnek az alábbi termékekre vagy az alábbi termékekkel teljes mértékben azonos funkcionalitást biztosító termékekre
vonatkozó licencekre kell ajánlatot tennie. A megajánlott termékek nem  okozhatnak korlátozást az intézmények meglévő szoftveralkalmazásainak működésében, biztosítaniuk kell a teljes körű együttműködést. A termékek használata (bevezetése) a vásárló részére többlet terhet nem jelenthet. Ajánlattevőnek az alább felsorolt valamennyi termékre vagy azzal teljes mértékben azonos
funkcionalitást biztosító termékre ajánlatot kell tennie (termékenkénti megfeleltetéssel). "(kiemelések tőlem)

És ez után következik egy szép lista, amin jó sok minden rajta van, csupa-csupa Microsoft szoftver, operációs rendszer, office, Visio, stb.

Tehát akkor csak a fentiek alapján, ki indulhat el ezen a közbeszerzésen?
I. Aki az összes érintett termékre - mintegy két A4-es oldalon apróbetővel felsorolt, minimum 100-150 termékre szállítani tud olyan licencet, amelyek
II. teljes mértékben azonos funkcionalitást biztosítanak, és
III. biztosítják a meglévő szoftverekkel és termékekkel való teljes körű együttműködést, valamint
IV. bevezetésük nem jelent többletterhet.

Ki felelhet meg egy ilyen pályázaton? A Microsoft, vagy az általa kiválasztott közvetítő. Szerintem más nem.

A történet újabb fordulatai röviden a tojásdobálás némi zsidózással összekötve (ld. Bombagyáros interjú, linket ne is várjon senki, ez egyértelműen undorító), egy belföldi per, és legutóbb a Microsoft irányában nem kimondottan kedves Kroes biztosnak tett bejelentés.

Előrebocsátanám, hogy nem hiszem, hogy a jelenlegi pályázat és döntés direkt korrupció vagy politikai nyomás következménye lenne, de ettől még bicskanyitogató és álságos.

Az egész Microsoft-ellenes hisztivel kapcsolatosan a következők miatt tartom elkésettnek és tévesnek a reakciókat.

Az egyik, hogy az egész közbeszerzéses történet nem a probléma maga, hanem inkább csak tünete, és valószínűleg nem is a legsötétebb fejezet a magyar állami IT-ügyeknek. Egész egyszerűen egy vendor-lockup, méghozzá nagy méretekben. De a vendor-lockupnak épp az a jellemzője, hogy nehéz szabadulni belőle. Ha le akarunk valami ilyesmit cserélni, ahhoz a leendő felhasználókat oktatni kellene, eleinte hibázni fognak, stb., egyszóval meg fogja zavarni a szerv működését. Sokkal kényelmesebb a megszokottat használni. Mutassatok nekem egy Linuxot használó bölcsészprofesszort (vagy akár tanársegédet), ugye.
Valahol ott romlott el az egész történet, hogy hazánkban mindenfajta IT-fejlesztés és beszerzés az állami szférában jobbára ad-hoc alapokon, stratégia nélkül történik és történt legalább a rendszerváltás óta. Először veszünk/fejlesztünk valamit majd azt sztenderdizáljuk. Ez nem a Microsoft hibája, meg nem is a felhasználó intézményeké igazából. Igazság szerint bizonyos szempontból még szerencse is ilyen körülmények között, hogy egy viszonylag stabil forrásra sikerült rábukkanni, elvégre lehetnének legacy OS/2-esek is a gépeken. Valahogy egyetlen magyar választó figyelmét sem lehet megragadni azzal, hogy milyen állapotú a személyiadat-nyilvántartás vagy a földhivatali rendszer állapota, és esetleg problémás lesz az adatbázisainkhoz hozzáférni 10-15 év múlva. Ignorance is bliss. Ebből kifolyólag nem szempont, hogy ez a terület rendben legyen. Nem itt lehet látványosakat alakítani, hanem a nyugdíjemeléseknél, ugye.
Másfelől meg csekély motivációja van arra egy állami alkalmazottnak, hogy takarékoskodjon. Nulladik pont, hogy nincsen rá felsőbb igény. Egyrészt, mert ha nem sikeres az akció, akkor övé a felelősség (és 'You can't get fired buying Microsoft'). Másrészt ha sikeres, akkor sem kap jelentősebb jutalmat, mert arra tipikusan nincsen pénz. Harmadrészt a szervezetnek sem igazán lesznek belőle előnyei, és akár sikeres akár sikertelen az elképzelés, őt fogják utálni a változásokért. Mit ne mondjak, vonzónak tűnik.

A másik kérdés lehet az, hogy a Microsoft termékek általában működnek. Hovatovább, még supportot is tudnak nyújtani hozzá. Egy cég vagy intézmény életébe nem fér bele az, hogy bocs, ezt a hardvert nem támogatjuk, az csak félig működik, meg reggel újra kellene fordítani a kernelt, és egyébként üljünk le egy tűz köré, és énekeljünk kumbayát. Ehhez vegyük talán még hozzá, hogy a magyar államnak elvileg jó eséllyel megvan a forráskódja a Windowshoz például, ezeket az államoknak át szokta adni a Microsoft. Ezzel szemben az átlagos magyar FLOSS fanatikus mondjuk tizen- huszonéves, aki otthon bütykölgeti a rendszerét, rendszeres tevékenységet vagy végez vagy nem. Néha kicsit háborog. De mit csinál? Látta már valaki a LIPSZ taglistáját. Tanulságos. HUP hozzászólások?

A harmadik dolog az lenne, hogy igazából 25 (akárhány) milliárd forint nem olyan sok pénz, ahhoz képest, hogy többé-kevésbé működőképes dolgokat kapunk értük. Mármint az egyéb állami ügyekhez hasonlítva nem olyan sok.

Úgy gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben nem nagyon van választás.

És hogy mit lehetne tenni? Például egyrészt a kérdést bevinni a politikai erőtérbe, elérni hogy a nyílt forráskódúság elvárás legyen, a használt szabványok legyenek nyíltak és közzétettek, és legyenek kötelezően alkalmazandóak. Na meg persze jók. Mondjuk első lépésként. Hallott már valaki állami (adatszintű) interoperabilitásról?

A Microsoft ügy magyar viszonylatban nem botrányos, csak látványos. Hallottatok már a jogászok életét megkeserítő (csúf, gonosz) e-cégeljárásról?

Csütörtökön sort kerítettem rá, hogy újra Linuxot rakjak a gépre. Alapvetően két okom volt rá.
Az egyik, hogy anno még a Feistyvel elég kellemes tapasztalatokat szereztem. Azt persze még egy 2.4 Ghz-s Celeronra raktam, amelyben összesen 768 mb RAM volt, szóval az XP+tűzfal+víruskereső+driverek+Gchat+kutyafüle már önmagában is jelentősen igénybe vette a cuccot, a bootolási idő percekben volt mérhető.
A másik, hogy a hamarosan beszerzendő ultrahordozható laptop teljesítménye megint csak valami alternatíváért kiált.
Az némileg persze megkönnyítette a helyzetet, hogy már eleve Openofficet használok (nincsen kedvem fizetni olyasmiért, amiért nem muszáj, a szoftverkalózkodást meg annyira nem pártolom), meg Firefoxot.
És voltaképpen szép idők jöttek, a Feisty Fawn többé-kevésbé beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Off the box működött a dolgok többsége.

Ellenben a Hardy.
Szóval új gép, max. másodgenerációs hardverek, kétmagos proci, viszonylag új Nvidia videokártya. Meg persze XP Home, biztos ami biztos.

Na, erre a felállásra raktam fel Ubuntut a következőképpen: volt egy 40GB-s merevlemezem, amit a Windows nem látott (de a setup igen), alapvetően valószínűleg annak köszönhetően, hogy sikerült egy üresnek jelzett részből új partíciót kialakítani rajta, ami minden bizonnyal tartalmazhatott egy pár dolgot (pl Fat táblát - my bad). Ellenben a Linux telepítője látta.
Kiválasztottam, format, újraparticionálás, rátelepülés. Helyett hibaüzenet, részletek nélkül.
Visszabootolás Windowsba (gondolom már sejthető, hogy nem ez volt a fő merevlemez). Éljen, valamit mégiscsak csinálhatott a telepítő, mert a Windows már látja a lemezt (felügyeleti eszközök), és sikerült particionálni. Ezek után az Ubi telepítő leformázza, felmegy. So far so good.

Következik a szokásos, állítsuk be valamennyire kézreesőre a desktopot. Meg kell hogy mondjam, hogy a Gnome desktopját sokkal jobban szeretem, mint a Windowst, mert átszabhatóbb egyfelől, vagyis mindent ki lehet rakni a két 'tálcasávra', másfelől kicsit logikusabbak a menük is talán (funkció szerinti csoportok). Egy kellemes, sötét árnyalatú háttérkép a Ghostshoz érkezett (virtuális) csomagból, átlátszó sávok, kicsit sötétebb árnyalatú bejelentkezőablak, elmegy (soha nem voltam megjelenésfetisiszta).

Utána a böngésző beüzemelése következik, Youtube konkrétan. Első kanyarban flash persze nem megy, de a felugró sáv kedvesen felkínálja egypár plugin telepítését (FF 3 b5 érkezik alapból a HH-nal, ez érdekes lehet később), a Gnashet váalsztottam. Nem kellett volna.
A Gnash azt tudja ugyanis, hogy szépen kiszürkíti a videók helyét, le nem játssza őket persze. Rendben, legyen mellé Adobe plugin, ami unfree, és gonosz, de talán működik. No way. Rendben, próbáljuk csak Adobe pluginnak, nem, így sem. Ok, nézzük FF2-vel. Gond nélkül megy. Rendben, nem az oprendszer a problémás, Google, fórumok (ez egyébként egy többé-kevésbé ismeretlen program esetén nem meglepő és nem is probléma). (A FF2-vel az volt a bajom, hogy nem a magyar nyelvű verziót hozta le a Synaptic, meg nem ment vele a Csiripróka sem valami miatt).
Különféle derék spekulációk mellett találok egy entryt, ami szerint egy restricted nevű csomag telepítése megoldást jelenthet a bajomra, próbát megér. Nem, a szokásos szürkeség. Még megpróbálkoztam a matematikailag gyakorlatilag utolsó lehetséges kombinációval: Adobe+Gnash leszed, csak ez az ubuntu-restricted-extras (egyébként szintén nem teljesen free) nevű csomag marad - és csoda: megy a flashvideó. Innen már csak jobb jöhet, bár hangja egyelőre nem volt, csak kép. Ekkor még nem sejtettem, hogy X serverekkel fogok találkozni.

A következő lépés ugyanis a frissítések voltak, amik rendben lementek, majd a videókártya driver következett - volna. Az Ubi szépen felismerte, hogy Nvidia kátyám van, amihez a drivert is leszedte, aminek az engedélyezése az Eszközmeghajtók - minden más funkciót nélkülöző - pont alatt lehetséges. Ok, megnyitom, igen engedélyezze a használatát. Erre előugrik egy figyelmeztető ablak, hogy ez zárt meghajtó, ha engedélyezem, az kábé olyan, mintha lepaktálnék az ördöggel, de enélkül nem működnek a grafikus csodák effektek. Ok, lepaktálunk. Újraindítást igényel. Újraindítom. Ez két következménnyel járt.
Az egyik, hogy újraindítás után felugrott újra a figyelmeztetés, hogy gyakorlatilag az Nvidia és Redmond rabszolgájává váltam, az Ubuntu fejlesztők inkább a kikapcsolását javayolnák a körülbelül 2 perce használatba vett eszköznek. Épp csak Stallman és Linus nem kopogtattak be egy pingvinkommandó élén.
A másik, hogy a kép trágya lett. Egyfelől nem találta a korábban már szépen felismert 16"-os LiteOn monitort, a maximum felbontást 1024X768-ra, a maximum képfrekvenciát 55Hz-re tette, plusz kedves kis vízszintes írányú torzulásokat okozott. Ellenben a grafikus csodák mentek. Éljen.
Nézzük, mi lehet az oka, van-e frissebb driver. Nos, a 29-i telepítési dátum előtt, május 28-án tette közzé az Nvidia az újabb driverét. Azt sajnos nehéz megmondani, hogy az Ubival jött driver ez-e, mivel ott a verziószámmegjelölésnél az újabb kártyák szerepel, amely ugye egy eléggé relatív fogalom. Sebaj, próbáljuk meg feltenni az új drivert.
Nos ez - az Nvidia megújított gyakorlatána köszönhetően nem egy könnyen telepíthető formában érkezik. Ennek a telepítéséhez előgg le kellene lőni az X servert, majd felrakni a drivert, majd újrakonfigurálni az X servert. Mindezt a parancssoros módban (vagyis a grafikus felülettől megfosztva, praktikusan a Firefox nélkül, segítség nélkül). Itt pillanatnyilag felfüggesztettem a projektet, majd visszatérünk rá, ha lesz másik gépem, amin közben nézhetem a Google-n hogy mit kellene csinálni. Végül is működik.
Szóval Nvidia kártya letilt, újraindít. Működik. Többé-kevésbé.

Hang a Youtubeon: mai, egészen friss fejlemény: a hang hiányának nem a Youtubehoz vagy a flashez van köze, hanem ahhoz, hogy a cucc mintha csak egy hangforrásból tudna egyszerre lejátszani, illetve a böngésző és a médialejátszók nem szeretik egymást. Konkrétan az ad hangot, amelyik előbb indult el. De ha például egy lestoppolt Rhythmbox fut, akkor a böngészőben nincsen hang. Csodás. (Ennek az okára még nem sikerült rájönnöm, de a hanggal nem ez az elsó disztribúció ami megszívat: a Feistyvel is sokat szívtam, bár abban a gépben annó két hangkártya volt, és tipikusan az egyik az egyiken, a másik a másikon szólt, ha két hangforrás volt egyszerre, de a Google segítségével azt a problémát megoldottam).

És akkor még persze megemlíteném, hogy a pdf-olvasó Pgdwnra nagyjából 2/3-ad képernyőképet ugrik csak, minden váltás után keresni kell a bekezdést, ahol tartottam. Szerencsére ezt az igazán jó KPDF megoldotta.

Végül néhány záró gondolat: a fentiek nagy (talán teljes) része az én hibám lehet, bizonyára csomó minden abból származik, hogy az Ubuntu fejlesztői is szívni kénytelenek a zárt driverek miatt (pl. a videokártyás történet) de nem hiszem, hogy kevésbé értenék a számítógéphez, mint egy átlagos felhasználó. Egészen egyszerűen az Ubuntu sincsen még azon a szinten, mint a Windows, hogy kiveszed a dobozból a lemezt, feltelepíted, max. driverfrissítés és mehet.
Ellenben egy csomó dologban jobb és kényelmesebb, például a desktop vagy a merevlemez-kezelés, a pendriveot gyorsan és szépen felcsatolja, stb. A médialejátszói is jók, az Openoffice-t már megszoktam és megszerettem, az még szerencsére 2.4-es, még megbánhatom ezt a kijelentést a 3.0 kapcsán, a Firefoxhoz is felraktam a kiegészítőket. Szóval egyelőre nem szaladok vissza tiszta Windows környezetbe.
Szóval jó móka a Linux meg vannak nagyon szép tulajdonságai, de azért átlagembernek kizárólagos desktopnak kell hozzá bátorság.

Egyébként jelenleg ilyen a látszat:

A kép egyébként a Nine Inch Nails (Trent Reznor) munkája, és CC-BY-NC-SA (US, asszem a 3.0-s változata) alatt vihető (szemben a blog többi részével, amely ugye oldalt látható - és akkor adtunk a jogszerűségnek is).

És akkor arról már ne is beszéljünk, hogy van egy kb. 9 gigás szabad partícióm, meg egy eredeti, tuti desktop-ready Opensolaris CD a gép mellett.

A cím csak részben pontos, mert az Európai Uniós jogot nem szokták nemzetközi jognak tekinteni, de a jelenség ott is hasonló és jól látható.

A kiinduló állapot: van egy problémánk, amelynek az általunk kitalált megoldása - amely persze nem feltétlenül sikeres - rendkívül népszerűtlen lenne. Mit lehet tenni? Várhatóan kevés nemzeti szinten mozgó politikus tenné hurokba a nyakát egy rendkívül népszerűtlen és számára kevés hozadékkal kecsegtető intézkedéssel, és az összes érintett ország politikai elitjét felvásárolni rendkívül drága lenne. A megoldás természetesen a nemzetek feletti jogalkotás.

Ez a megközelítés rögtön több előnnyel is kecsegtet: egyfelől relatíve kevés embert kell meggyőzni, másfelől - lévén hogy olyasmi hogy nemzetközi közvélemény nem igazán létezik, továbbá a kiválasztott embereink semmiképpen sem közvetlen választással kerülnek a helyükre, amennyire van egyáltalán nemzetközi közvélemény, az is könnyebben figyelmen kívül hagyható (nem mintha a nemzetközi felháborodás akár csak egy genocídiumot is megakadályozott volna) - az emberek esetleg valami hatást elérő felháborodásával sem kell számolni, hiszen amire megtudják késő lesz. És így rögtön a jogrendszerbe bejuttathatjuk a kis vírusainkat is, nem kell a nemzeti parlamentekkel, képviselőkkel, bürokráciával vesződnünk. A nemzetek közötti megállapodásokat végre kell hajtani, right?

Tipikusan a megoldást kereső fél amerikai, már amikor mi vagyunk a történet kellemetlenebbik felén, de természetesen az EU-s országok is űzik ezt a sportot. És a másik kulcsmomentum, hogy a végső megkötésig mindenképpen meg kell próbálni titokban tartani a tervezetet.

Mondok rögtön két példát: elsőnek nézzük a csak 'anti-Piratebay' tervezetként elhíresült többoldalú megállapodás tervezetét, amely sajnos kiszivárgott. Igazából a BSA, RIAA, IFPI, és társaik által már ezerszer elmondott érvek (bevételkiesés a hamisítások miatt, innováció és kreativitás akadályozása, adóbevételek csökkenése, a szervezett bűnözés pénzügyi fedezetének erősítése) mellett megjelent a fogyasztók egészségéért való aggódás. A fenti öt érvben persze természetesen vannak részigazságok, de valahogy megint kimaradt a megvalósítás, a végrehajtás költségeinek figyelembe vétele. Ez persze szépen összevág a nem olyan régen létrehozott és a bürokraták mellett kizárólag a szellemi alkotások jogából élő ipari lobbystákat és jogászokat tartalmazó HENT (Hamisítás Elleni Nemzeti Testület) céljával és mondókájával, akik éppen hamarosan állnának elő valami nemzeti stratégiával - talán csak nem egy nemzetközi szerződéshez való csatlakozással?
Úgy tűnik, hogy a szerzői jogsértést megpróbálják összemosni a hamisítási problémával, a tizenéves torrentezőket meg nemzetközi bűnbandákkal. Persze a digitális letöltések által okozott jogsértéseknek semmiféle köze nincsen a hamisításhoz - egyfelől mert a fileok, a tartalom azonos, nem arról van szó, hogy valaki Metallica névvel nem Metallica számokat kívánna továbbítani, mint a NIKE melegítők esetében, de legalább lehet próbálkozni a mellébeszéléssel, és egyfajta smoke screenként bedobják a hamisított márkajelzésekkel való kereskedést meg a határellenőrzést.

Magában a doksiban egyébként elég durva, a kontinentális jogrendszertől teljesen idegen dolgok vannak. Alapvetően problémás az az elképzelés, hogy a jogot végrehajtó szervezetekbe kooperáció címszóval bevezényelnének egy csomó civil segítőt (itthon szakértőnek becézik őket, régóta tragikomikus, ahogy az A héten a BSA-nak tanulmányt író emberke B hétre független igazságügyi szakértővé avanzsál), és sutba vágnák az összes eljárási titkot, a vizsgálati technikák védelmének szükségességét és az összes magánélethez való jogot, vagyis a szellemi tulajdonjog védelme felülírna mindent, és mindezt megfejelnék nemzetközi együttműködéssel és koordinációval (azaz nemcsak a magyar bűnüldözők turkálnának a magánlevelezésünkben).
Az összes kereskedelmi méretű jogsértést (commercial scale) büntetőjogi kategóriává tennék, és hivatalbóli eljárást vezetnének be. Ennél még durvább, amit a polgári jogi jogkövetkezményekkel akarnak művelni: a magáncélú kutakodások bevezetését (vagyis egy büntetőjogi eljárási cselekménynek valamilyen változatát), a kártérítésekbe belefoglalni a vélelmezett kárt is - vagyis az itthon tipikus kárbizonyítási (a károsultnak kell bizonyítani a kár meglétét és mértékét) kötelezettség megszüntetését vagy enyhítését.
A végső rendelkezésekben van még utalás a DMCA-szerű DRM-védelemre meg a közvetítő szolgáltatók felelősség alóli mentesítésének szükségességére. Ami még szép, hogy a kezdeti szakaszban a fejlődő országok valamilyen speciális engedményt kapnának.
(Egyébként ha már előkerültek a fejlődő országok, akkor csak egy mellékgondolat erejéig: a velük kötött kétoldalú úgynevezett szabadkereskedelmi megállapodások (Free Trade Agreementek) az orwelli újbeszél szép példái: bár elméletileg a szabad kereskedelemről szólnának, de tipikusan kereskedelmi korlátozásokat tartalmaznak, méghozzá nem a fejlődő országok javára. Elvégre egy szabadkereskedelmi megállapodás két mondatból kellene álljon: az egyik a hazaival azonos elbánást vonatkoztat a külföldiekre (vagy legalább a legkedvezőbb helyzetben lévő más nemzettel azonos elbánást), a második mondat meg eltöröl minden vámot és kvótát. Ezzel szemben a végeredmény valami olyasmi, hogy a fejlett ország szabadon engedélyezi pl. Zimbabwe polgárainak és vállalatainak a mikrochipekkel és hasonló számítástechnikai termékekkel való kereskedést való kereskedést - de a mezőgazdaságot azonnal kizárják, az mindenütt szent tehén - és ezért Zimbabwe elismeri az Egyesült Államok szellemi tulajdoni rendszerét, meg a technológiai kereskedés szabadságát. Gondolom, mindenki el tudja képzelni, hogy milyen nagyságrendű Zimbabwe mikrochipgyártó ipara. Persze, ha véletlenül egy amerikai cég egy chipgyárat hozna létre, akkor ő rendkívül kedvezően vihetné haza a termékeit. Másfelől meg mivel a Zimbabwe által előállított termékek mondjuk túlnyomó részt mezőgazdasági termékek, ezért ők egész kevés dolgot vihetnének szabadon az Egyesült Államokba).
És a végső poén: hogy miért lett kereskedelmi egyezmény? Hát azért, mert - a TRIPS egyezmény nyomdokaiban járva - az egészet kereskedelmi problémának álcázva ki lehet hagyni a szellemi alkotások jogával foglakozó jogászokat, bürokratákat, parlamenti bizottságokat, stb., és a kereskedelmi területen dolgozók elé kerül az ügy, akik sok esetben  nem vagy másképpen látják az egész jelentőségét, illetve nem jártasak a szerzői jogi, szabadalmi, stb. kérdésekben. És kívülről az egésznek egy szabadpiaci látszata, máza van, miközben persze a teljes IP egy mesterséges (jogi) monopólium.

A második példa a TASZ alkotmánybírósági beadványa a kommunikációs adatok gyűjtése ellen, amelyről az Index is beszámolt. Ebben az a szép, hogy az Elkertv. 159/A. §-ában szabályozott adatgyűjtés nem nemzeti kezdeményezés, hanem egy uniós irányelv harmonizációja, a 2006-ban meghozott Data Retention directive-é (24/2006/EK). Ezért az Alkotmánybíróság a következőt teheti: megállapítja, hogy az Alkotmánnyal összhangban áll a rendelkezés, és elutasítja a beadványt, vagy észleli, hogy nemzetközi kötelezettség alapozta meg az egyébként tényleg alkotmánysértő rendelkezést, és felszólítja a kormányt az összeütközés megszüntetésére. Praktikusan az Alkotmány módosítására. Arra nincsen sok esély, hogy a direktívát a magyar kormány meg tudná dönteni. Egyébként furcsa, hogy csak most észlelte a TASZ a kérdést, bizonyos körökben ez a téma már legalább egy éve ismert volt, csak tenni nem lehet semmit. Too little too late.

Harmadik példa lehetne, hogy éppen hogyan van az európai közös jogkezelés átalakulóban, amelynek a végére jó eséllyel az amerikai kiadómonstrumok kezében lévő szervezet jön létre, szemben a jelenlegi, a szerzők érdekeit is képviselő országszintű szervezetekkel, az EU Bizottság támogatásával.

Azt hiszem, a fenti példákból is látható hogy az Egyesült Államok hogyan éri el az államokfeletti jogi normák alkalmazásával és a semmiféle kontroll alatt nem álló és kétséges hűségű EU Bizottság segítségével, hogy szépen lassan a mérsékeltebb kontinentális jogrendszerek is amerikai típusú megfigyelési társadalmakká (surveillance society) és a saját fiataljait különböző lobbyk érdekei szerint üldöző országokká váljanak, lemondva a néhány száz éves fejlődés eredményeképpen kialakult személyes szabadságokról és adatvédelemről.

Drukkoljunk erősen, hogy egyfelől Obama győzzön, másfelől megszabaduljon legalább a Patriot Act által megkezdett átalakulás egyes durvább eredményeitől és kiszálljon a közös ágyból, amelybe a dupla Bush-adminisztráció a mindenféle ipari lobbykkal összefeküdt.

Alternatív megoldásként felmerülhet még persze az EU politikai felelősség alá helyezése. Furcsa, hogy a Parlament, amelynek a tagjait választják, általában sokkal érzékenyebb az EU polgárainak az érdekére, nem?

Addig is javaslom mindenkinek a titkosítások használatbavételét merevlemezre, levelezésre, mindenre amire lehet. Persze azt nem lehet könnyen elrejteni, hogy kivel állunk kapcsolatban, de legalább a tartalomban való kutakodást meg lehet nehezíteni.

1. § A királyi méltóságnak a közönséges keresztyén hit éltető erejéből táplált munkássága sikeresebb és derekasabb szokott lenni más méltóság munkáinál.

2. § És mivelhogy minden nemzet az ő tulajdon törvénye szerint igazodik, azért Mi is, országunkat Isten akaratából kormányozván, mind a régi és mostani császároknak példájokra, tanácsi elmélkedésből szabtunk módot a mi népünknek, hogyan élne tisztességes és háboruság nélkül való életet: hogy valamint meggazdagittatott isteni törvényekkel, azonképen világi törvények alá is vettetett légyen; hogy a mennyi előmenetelt nyernek a jók az isteniek által, annyi kissebbséget szenvedjenek a gonoszok és bünösök emezek által. Valamelyeket pedig elvégeztünk, a következőkben jegyeztük ide alá.

Ezek az első szavak amelyek fennmaradtak a magyar állam jogtörténetéből (persze eredetileg ennek latinul kellene lennie, de hát semmi sem lehet tökéletes).

Véletlenül bukkantam rá az 1990-ig az összes törvényt tartalmazó oldalra, amely tele van érdekességekkel, és visszatekintve nyomokban vicces (tragikomikus) szövegrészletekkel is, például:


A nagy Szovjetunió fegyveres ereje felszabadította országunkat a német fasiszták igája alól, szétzúzta a földesurak és nagytőkések népellenes államhatalmát, megnyitotta dolgozó népünk előtt a demokratikus fejlődés útját. A régi rend urai és védelmezői ellen vívott kemény küzdelmekben hatalomra jutva, a magyar munkásosztály, szövetségben a dolgozó parasztsággal, a Szovjetunió önzetlen támogatásával újjáépítette háborúban elpusztult országunkat. Évtizedes harcokban megedződött munkásosztályunk vezetésével, az 1919. évi szocialista forradalom tapasztalataival gazdagodva, a Szovjetunióra támaszkodva népünk megkezdte a szocializmus alapjainak lerakását s országunk a népi demokrácia útján halad előre a szocializmus felé. E küzdelem és országépítő munka már megvalósult eredményeit, országunk gazdasági és társadalmi szerkezetében végbement alapvető változásokat fejezi ki és a további fejlődés útját jelöli meg: A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA.

Mára ez kicsit már megváltozott. Jó olvasgatást: www.1000ev.hu

A fenti kérdés valószínűleg az informatikai és a jogi szférák találkozásának egyik alapkérdése, pontosabban inkább az, hogy milyen mértékig lehetséges informatikai eszközökkel támogatni a jogi munkának az érdemi részét.

Egyébként valahol ez állt a IX. Infokommunikációs Szakmai Nap 2008-as programjának érdeklődése mögött is (amelynek a címe egyébként a Jogi szakértői rendszerek Magyarországon volt). Öt érdekes előadást volt szerencsém meghallgatni, amelyek közül 4  (három és fél) mögött valamilyen szoftver is állt.

Az első előadást dr. Ződi Zsolt tartotta, aki igazából egy ügyvédi iroda folyamatainak informatikai támogathatóságáról beszélt, alapvetően egy olyan háttér CRM/dokumetumkezelő, stb. rendszer tervéről beszélt, amely kifejezetten az ügyvédi irodáknak készülne, másfelől meg az általános és a jogi keresés és navigáció eltéréseiről (az alapvető különbséget egyfelől az jelentené, hogy a jogi keresés - amely erősen kontextusfüggő, a kontextus meg az eset, amelyre megoldást/rendelkezést keresünk - célja nem statikus, hanem változik, továbbá nagyon kétséges, hogy a súlyozás hasznos-e, hiszen gyakran éppen a különlegesre, ritkára keres egy jogi kereső felhasználója, nem a gyakorira, hivatkozottra). Gondolom a jogi navigáció speciálisságát nem kell különösebben ecsetelnem - az egész jogrendszer végeredményben mondatonként számozott, és az idődimenzió nagyon jelentős (elméletileg akár évtizedekkel ezelőtti jogszabályállapotoknak lehet jelentősége, gyakorlatilag az elévülési időn belüli változatok mindenképpen szükségesek). Mondjuk maradtak kétségeim azzal kapcsolatosan, hogy a jogi keresőeszközök használata célszerű-e, én általában az általános keresőkkel elég jól elboldogulok, különösen, ha az idődimenzió nincsen, mint például az ingyenesen elérhető jogtárnál (és ettől az persze legfeljebb tájékoztató jelleggel használható).
Már ennek az előadásnak a folyamán előkerült az a két később visszatérő toposz, amelyek problémát okoznak a jog kódolásakor, egyfelől az, hogy a jogi nyelv természetes nyelv, amelynek a jelentése függ attól, hogy milyen környezetben használjuk, a használata mögött komoly előismeretek vannak (ez nem azt jelenti, hogy ne használhatná más, csak azt, hogy bizonyos kifejezések mást jelentenek, pl. a felelősség, bűnösség, kár, stb.).
Az előadás végkicsengése nagyjából az volt, hogy a jogi munkának a mechanikus részét lehet informatizálni, a kreatív részét nem.

A második előadásban dr. Rátai Balázs a jogi szakértői rendszerek fejlődéséről beszélt, amelyeknek az alapja valahová az 1950-es évek általános mesterséges intelligencia kutatását követő specializálódására nyúlik vissza, és az 1960-70-es években elég nagy divatja volt az Egyesült Államokban, általában 'Expert System'-nek becézték őket. Ezt követően - párhuzamosan az MI területét érintő általános csalódásokkal, némileg csökkent a divatja, a terminológia megváltozott, és Knowledge Based Systems-nek kezdték hívni őket, a cél pedig, hogy egy szakkérdése az adott terület szakértőivel azonos szinten kínáljanak megoldást. Ekkor nagyjából leszámoltak azzal a rémennyel, hogy a közeljövőben az embert helyettesítő rendszert lehetne létrehozni, legalább is ami a jogi területet érinti, legfeljebb segítheti, irányíthatja a munkát, és a végeredményt 'meg tudja magyarázni', azaz rögzíti a döntési folyamatot, amely során a végeredmény kialakult.
A feljlesztések oka az MI-k népszerűsége mellett alapvetően abban rejlett, hogy volt egy széles célcsoport és egy folyamatosan növő jogi anyag, amelynek a 'tárolására' az emberi agy már nem elég. Persze ezeknek az elképzeléseknek sokat rontott a megvalósításán, hogy sokan fel sem tették a kérdést, hogy mi a jogi tudás (és a jog maga, amire számtalan definíció létezik, ráadásul a legelterjedtebbek csak formálisak), és sok esetben csak a programozók írtak valamit, ahogy ők felfogták a dolgot, de éppen a szakértői ismeretet nem sikerült beléjük építeni. Nem csoda, hogy az 1990-es évektől inkább a jogi információkereső rendszerek, adatbázisok váltak népszerűbbé.
Ma megint népszerűbbek ezek az elképzelések, a korábbi fejlesztési motivációk csak még erősebbek (még több joganyag, több jogász, stb.), és persze az informatikai oldala is rengeteget fejlődött a történetnek. De a problémák is megmaradtak: egyfelől a jogi tudást valamilyen módon szabványosítani kellene (kérdéses persze, hogy lehet-e), másfelől nem kerülhető meg a természetes nyelv feldolgozásának a kérdése. És mindezek mellett az esetleges termékek használhatósága, színvonala is nehezen validálható, mivel nem igazán összemérhetőek.

A harmadik előadás során Várkonyi József a neopolitis módszertant mutatta be, amely alapvetően egy jogalkalmazást és jogalkotást támogató elképzelés. A több mint két évtizedes múltra visszanyúló fejlesztés - amelyről egyébként a neten alig lelhető fel valami - gyökere az, hogy a jogszabályt szöveges függvénnyé alakítjuk (gyakorlatilag ha/és/vagy stb. logikai kapcsolatban elhelyezett állításokká), amely azután már leképezhető szoftveresen. Persze ahhoz, hogy működjön, már a jogalkotás folyamán biztosítani kell azt, hogy logikailag zárt legyen a rendszer, ne legyenek joghézagok - és persze ezt egy ilyen struktúrában sokkal könnyebb - gyakorlatilag végig kell menni a logikai fán. Nyomokban már használták/ják egy miskolci szociális ellátásra készül programban, amely - jó hír - a neten ki is próbálható. (Azonban csak tájékoztató információkat ad a rendszer, nem jogi tanácsot!)
A már említett két problémát persze itt sem sikerült kicselezni. A természetes szövegek értelmezését jórészt a felhasználónak kell elvégeznie, a módszertan csak egyes logikai következtetések levonására, megkönnyítésére használható, továbbá a szöveg egyszerűsítésére, annak biztosítására, na persze meg azt biztosíthatja, hogy logikailag zárt lesz a szabályozás - és ez sem kevés.

A negyediket Gábor András tartotta az Ecrime-ról. Ez egy bírói itélkezést támogató rendszer, amelynek leírását úgy sem tudnám jobban véghezvinni, mint a project záró dokumentuma, amely erre található (pdf). A program egy Btk. (és nyomokban Be.) változatot kezelt csak az elkészítéskori változatban, és a fő célja az ítélkezés folyamatának rögzítése és a formai szabályok betartásának megkönnyítése lett volna. Gyakorlati alkalmazásba tudtommal sehol nem került, pedig egy első pillantásra hasznos eszköznek látszott.

Az ötödikben pedig dr. Vikmann László egy veszprémi informatikushallgatók segítségével kifejlesztett programról, az öröklési rendszert kisebb hiányokkal támogató Successio-ról beszélt (ez szigorúan egy kísérleti célból írt program). Az öröklési jog választását annak viszonylagos zártsága indokolta, és a program a használót végigvezeti az öröklés során felmerülő kérdéseken, de bizonyos helyezeteket, pl. csonka parentéla, stb. nem tud kezelni. Ennek ellenére egy remek példa szerintem - különösen a tekintetben, hogy megmutatja, hogy mennyire kevés erőfeszítéssel lehetne értelmes rendszereket készíteni bizonyos jogi tevékenységek támogatására (illetve hogy a szükséges erőfeszítések nagy része nem programozási kérdés).

Végeredményben a kerekasztal beszélgetés alatt, amely mintegy lezárni volt hivatott a napot, sem sikerült meggyőződnöm arról, hogy mennyire reális elképzelés a jog kódba foglalása. A speciális, illetve mérlegelést igénylő kérdések esetén ezt egy reális AI kifejlesztéséig / a szingularitás eléréséig soha nem látom elképzelhetőnek, de mivel a jogi esetek döntő többsége borzasztóan egyszerű, egy jó részükben hasznosak lennének ilyen eszközök. És végeredményben sokkal izgalmasabbá válna a jogi munka, amelynek a gépírás jelentős részét teszi azért ki. Ugyanakkor persze az emberi felülvizsgálata ezeknek a döntési javaslatoknak elengedhetetlen lesz, vagyis hogy a végső döntést egy ember hozza mégis meg. Legfeljebb gyorsabban és hatékonyabban.

De a legfőbb akadály minden bizonnyal a jogászság tipikus hozzáállása lesz. Nemcsak az  konzervatív általánosan azért jellemző avíttas életszemléletből meg a jognak tévesen a humán tudományok közé erőltetéséből fakadó technológiaellenességre gondolok, hanem a megkérdőjelezhető megalapozottságú munkahelyféltésre (pl. ha a  bírók hatékonyságát fokozni lehetne, hogyan indokolnák meg a további helyek iránti igényt, plusz még részletes statisztika is lenne a munkájukról: skandallum), és különösen arra a sokszor hipokrita hozzáállásra, amely a jogi munkát valamilyen kiemelkedő megtiszteltetésnek hiszi/képzeli/mondja, miközben az alagsorban napi tíz órákat dolgoztassa a jelöltjeit, többnyire könnyen automatizálható, de legalább is megkönnyíthető mechanikus tevékenységre használva őket.
 Szinte egy csapat modern luddita.

Ezúttal a Zoom.hu-t fenyegetik perrel a közelebbi módon meg nem határozott 'egyes' dizájnelemek jogatalan használata miatt egy hivatalosnak látszó levélben (bár a dátum rajta 2007. április, vélhetően egy elcsúszott dátumbélyegzőről lehet szó, bár nem kicsit ciki). Azt gondolom, ha nem lenne eredeti a levél, akkor már régen reagált volna az Index, úgyhogy vélhetően erdeti. Túl sok szót nem érdemel a dolog, a Zoom-nak biztos remek reklám.

Szerintem egyébként nincsen túl sok alapja az ügynek. Konkrét grafikai alkotást nem vettek át, a háromoszlopos elrendezés felső menűsorral eléggé általánosan elterjedt, és minden elem különbözik legalább egy kicsit, az oldalak színvilága eltérő, stb.

Kétségkívül sajátos mentalitásra (pofátlanságra) utalna, ha az Index a magáénak tulajdonítaná a háromoszlopos elrendezést, vagy például a felső menűsor feltalálását. (Persze ez nem jelenti azt, hogy egy legfeljebb csak nyomokban kompetens bíróságot vagy hatóságot ne tudnának esetleg meggyőzni).

Uj Péter kezdheti hegyezni a klaviatúrát az újabb jegyzethez.

P.S. természetesen ez nem jelenti azt, hogy a Zoom szánalmas akciójával, hogy minnél nagyobb hírverést keltsenek az ügy körül, különösebben szimpatizálnék.

avagy J.K. Rowling érzelmi életének nehézségeiről.

A rendkívül népszerű Harry Potter sorozatnak számos rajongója akad, egyesek még talán kapcsolódó novellákat, leírásokat, stb. is írnak hozzá, de valószínűleg egyikük sem fektetett akkora erőfeszítést a dologba, mint Steve Vander Ark (aki egyébként egy könyvtáros és szabadidejében írogató ember), a Harry Potter Lexicon készítője (mellékesen elvileg készül a weboldal magyar változata is). Nyilván nem függetlenül az eredeti sorozat népszerűségétől a lexikon is kimondottan kedveltté vált, olyannyira, hogy 2004-ben egy eredeti Rowlingtól származó díjat is kapott, és az írónő olyanokat mondott róla, mint például "I have been known to sneak into an Internet cafe while out writing and check a fact rather than go into a bookshop and buy a copy of Harry Potter (which is embarrassing)." (azaz: előfordult, hogy írás közben egy netkávézóban néztem rá a lexikonra, hogy valamit leellenőrizzek, ahelyett hogy vettem volna egy példányt a saját könyvemből (ami elég kellemetlen).) Minden szép és jó volt, amíg Ark úgy nem döntött, hogy kiadja könyv formájában is a lexikont.
Ekkor persze ráébredt Ms. Rowling, hogy igazából a lexikon léte neki hatalmas fájdalmat okoz, és természetesen emiatt az emberek kevesebb HP regényt vesznek, továbbá az ő felelőssége az, hogy megóvja szegény olvasóit attól, hogy a szüleik pénzén vegyenek egyet a lexikonból, így hát nem maradt más út, mint a bíróság.

Alapvetően persze az egész röhejes volt, a szerzői jog eleddig domináns értelmezésébe soha nem tartozott bele - egyes mágus-közeli kiadók nagy bánatára - a nevek, egyes szavak oltalma (bár jellegzetes kifejezéseké már igen, de ugye ehhez nem árt némi eredetiséget bizonyítani), és eléggé gyakori a népszerűbb művekben szereplő kifejezések, nevek, szavak használata (például egyáltalán nem vitatottan jogszerűen tipikusan a kritikák, tudományos és féltudományos művek szokták őket használni), szóval a per kimenetele kétséges (és alapvetően azért lehet némi esélye Ms. Rowlingnak, mert az Egyesült Államokban folyik). Ahol azonban az egész ügy vett egy sajátos fordulatot, az az írónő tanúskodása, aki személyesen repül New Yorkba, a per helyszínére, megóvandó kicsiny olvasóit a gonosz befolyásától pontatlan lexikon kiadásától.

Árilis közepén a New York Times szerint például ilyesmiket mondott: “I believe that this book constitutes the wholesale theft of 17 years of my hard work,” “The idea of my readership parting with their or their parents’ hard-earned cash for this, I think it’s a travesty,”, “This is theft. This is wholesale theft.”, stb., amellett, hogy nehezményezte, hogy a lexikon ABC-sorrendben van, továbbá hogy a lexikon írója elmulasztotta észrevenni a vérfarkas (inkább farkasember, de a beidegződések nehezen halnak ki) Remus Lupin neve milyen remek szellemességet tartalmaz, visszautalva a monda szerint farkasok táplálta Remusra, Róma megalapítójára. Hát ezek után tényleg nem vitatható, hogy a lexikon legfeljebb fércmunka lehet.

Kicsit érdekesebbé teszi a történetet, hogy két legalább Rowling-szintű (de szerintem sokkal jobb) író, Neil Gaiman (pl. Amerikai Istenek) és Orson Scott Card (Végjáték, és ha már szellemesség: angol címe: Ender's Game, ami egyfelől szó szerint a bevégző játékának, vagy az egyébként Endernek hívott főhős játékának is egyben, ami egy többszázéves háborút zár le, plusz a főhős még azt is hiszi ráadásul, hogy játszik, miközben a végső csatát vezényli) nem kimondottan állt ki az író mellett: Gaiman például szívesen látja az engedély nélkül készült könyveket, és elmesél elég részletesen egy régi sztorit, ami szerint ő vádolta volna meg jogsértéssel Rowlingot, de persze ő nem gondolta úgy (és mellékesen az emberek levonhatják a következtetést, hogy mennyivel jobb ember Gaiman, mint Rowling.).

Orson mester kicsit keményebben megy neki a HP szerzőjének, szerintem nem alaptalanul. Először felsorolja, hogy mennyire hasonló a HP története Enderéhez, és megemlíti, hogy Rowlingnak is szembe kellett néznie egy jogi fenyegetéssel, amelyet a 'The Legend of Rah and the Muggles' könyv - amelynek a főhőse egyébként a HP nevére egyáltalán nem hasonlító "Larry Potter." névvel bír - írója követett el. Card rámutat arra is, hogy a 17 évnyi ellopott nehéz munka sajnos matematikailag sem jön ki igazán, arról nem is beszélve, hogy míg Ark egy könyvtáros, Rowling egy milliomos.
Card az egész indítóokát abban véli megtalálni, hogy Rowling kényszeresen vágyik arra az elismerésre, amelyet nem kaphatott meg - lévén a HP-regényeket gyerekkönyveknek sorolták be, és így nem kerülhetett fel a hagyományos bestsellerlistákra, és a kritikusok sem voltak hajlandóak komoly könyvként kezelni őket - és bár nem tudom, de Harry személyiségének változása igazából néhány könyv múlva könnyedén a horror-fantasy kategóriába sorolhatta volna őket. Egyébként Card elég keményen kiosztja Rowlingot, amikor egy bár tehetséges, de hálátlan, hiú, kapzsi íróként jellemzi, aki amellett hogy a kisebbet bántja, még szánalmas módon érzelmi sérelmekre is hivatkozik. Emellett beszarinak nevezi amiatt is, mert Dumbledorerról a regénybe nem merte beleírni, hogy homoszexuális, csak a kiadásuk után nyilatkozott ilyen értelemben a Carnegie Hallban, és a per sikertelenségét várja.

Olvastam egypárat a Potterekből, és egészen tetszettek. Hiába, a tehetségesség nem jelenti azt, hogy valaki egyben nagylelkű is, vagy legalább normális.

Egyébként ez az eset is jól mutatja, hogy a kulturális alkotások igencsak építenek a korábbiakra, és nem lehet elkerülni, hogy az ember építsen a korábban olvasottakra, hallottakra, látottakra, stb., és hogy hova vezethetne az, ha valóban egy író tulajdonává válnának az általa használt szavak. Például Esterházy zseniális Harmoniae Caelestise is számos külső forrást, elemet, sőt egész műveket használt fel, szerencsére a HPk-ből nem.

(h/t Techdirt)

A bejegyzéshez ajánlottháttérolvasmányok: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, stb.

Alapszituáció: kitört a milyen a jó blog/ kinek van joga csinálni, stb. toposz újabb fordulója.

A téma egyébként nem lenne akkora hülyeség, mint amekkorának látszik. Az úgynevezett metabloggingnak (blogolásról szóló blogolás) (mellékesen: ez akkor legalább meta-meta-blogging) olyan tekintetben feltétlenül van létjogosultsága, hogy a(z) (ön)reflexiónak teret ad, és természetesen jellemzően minden médium szokott a saját helyzetével foglalkozni (vö: cikkek az újságírásról, stb.) (mellékesen: a blogok szintén  beleférnek a médiumok tág értelemben vett kategóriájába, azaz közvetítők, szűkebb értelemben meg azok lehetnek). Sajna egy pár dolog belezavar a képbe.
Most anélkül, hogy belemennénk bármiféle kategorizálásba, alapvetően zavaró az, ha valaki sikeres blogot akar írni. Ennél már csak a 'hogyan írjunk olvasott blogot' (példa) dolgok zavaróbbak, amelyek valahogyan gyakran beesnek a Greader shared feedjei közé. A rossz hír, hogy ez nem nagyon fog segíteni hosszú távon, ha valaki nem élvezi amit csinál. Na, metabloging kivégezve.

Persze a jelenlegi vihar a biliben nem kis részben azért szórakoztató, mert egyesek hozzállása nagyjából olyan, mintha elkocognának A párt gyűlésére, hogy megbeszéljék, hogy A párt vezetője, mennyire nagy ember, és mivel úgy is csak a hívőket engedik be (vö: az ellentétes álláspontot képviselő kommentek moderálása ), ezért, hogy úgy mondjam, nem jellemző értelmes vita kialakulása. Ez esetben a bloggerek trúsága a téma, ami meg egy hatalmas félreértésen alapul.

Első kanyarban szögezzük le: a bloggerek többségének semmi köze nincsen a klasszikus értelemben vett médiához. Mi, hobbiból írok ne áltassuk magunkat: akkor és arról írunk, amikor és amiről kedvünk tartja. Semmifajta hitelessége vagy kiegyensúlyozottsága nincsen az írások többségének, igaz ezt senki nem is állítja. Maga a technológia alapvetően pull-technológia: azaz az olvasó választja meg, hogy mit akar olvasni (szemben például a tvcsatornák push jellegével) (még akkor is, ha egyes jelenségek ezt a jellegét kicsit módosítják, például a különböző címlapok, stb.), bár egyelőre az új források megismerésére még szuboptimális, esetleges megoldások, módszerek állnak csak rendelkezésre. Így minden olvasó és olvasás megtiszteltetés. Ha valakinek kétsége van afelől, hogy az ún. new media mennyire más, javaslom pollnert olvasgatni (bár gondolom ez már nem férne bele a 4-5 blogba). Meg esetleg a Techcrunchot, akik a munkaidejük jó részét töltik azzal, hogy tökéletesen életképtelen web2.0-s startupreménységek elmebeteg pr-emailjeit olvassák.

Ennek alapján persze sem értelme, sem alapja nincsen semmifajta objektívnak látszó
 kritériumokat felállítani, hogy mitől lesz jó, trú, vagy whatever egy blog. És így kívülállóként semmi joga nincsen senkinek belepofáznia abba, hogy hogy nézzen ki, miről szóljon, stb. más írása. Szerintem éppen ez lenne a net lényege, hogy mindenkinek joga van próbálkozni, akinek nem tetszik, az majd úgyis abbahagyja. Ne akarjuk már szűrni a biteket, akarják azt elegen mások. És végképp ne akarjunk bedőlni az írástudók  társadalmi felelősségének tévesen értelmezett elképzelésének. Eddig is hova vezetett, ugye.

Belemehetnék részleteiben, hogy miért hülyeség az egyes kritériumok meghatározása, hogy például az, hogy valaki egy alap sablont használ bőven utalhat arra is, hogy a szöveg az elsődleges, és RSS-re van optimalizálva a dolog, másfelől meg nem minden netező rendelkezik designeri vénával, de minek.

Másfelől meg nem tudom kihagyni a lehetőséget, hogy felvessem: akik ilyen görcsösen próbálnak szabályokat felállítani - amelyeknek ők természetesen mindig teljes mértékben megfelelnek - azok esetében nem arról van szó esetleg, hogy savanyú a szőlő? Hogy az ő egyébiránt veretes szakmai tartalmuk, kiemelkedően szabályszerű és jó stílusú írásaik nem vonzzák az olvasókat, nem kerül elég gyakran megérdemelt helyére, az XYZ címlapjának legelőkelőbb, legtöbb tekintetet vonzó sávjába? És hogy nem kapnak elég kommentet (amiben persze jó eséllyel szerepe lehet annak, hogy a nem szimpatikus ellentétes véleményeket moderálják, ad hoc alapon)? Elég trackbacket, linket, stb?

Fura, de valahogy a számomra érdekes blogok írói nem szoktak görcsölni az ilyesmin.

Bár nem szeretnék direkt politikai kérdésekkel - és nevekkel - foglalkozni, de az internet-használatra kivetendő kulturális járulék ('internetadó') ötlete, az egységes politikai támogatás, és a még a politikusok többsége által is elvetett felmerült ötletek megérnek egy kis figyelmet - főképp azért, mert rendszerszintű gyengeséggel állunk szemben.

A probléma persze alapvetően az, hogy az egész netes és informatikai szakma gyenge, sokkal gyengébb, mint a senki által nem nézett filmeket maguknak gyártó úgynevezett filmes szakmánk (akik leginkább a politikusokkal való kvaterkázásban tudnak bármiféle szakképzettséget felmutatni, mert a filmjeik bűnrosszak), vagy az egyéb kulturális érdekképviseletek (akik egyébként leginkább állami pénzeken - a mi pénzünkön - élősködőknek nevezhetőek, legalább is a nagyközönség érdeklődésének a mércéje alapján). Szóval első lépésben le kell szögezni, hogy a kultúra finanszírozásának magyar megoldása rossz.

Alapvetően felháborít, hogy a magyar állam a szokásos paternalista stílusban megint megmondja az emberek egyéni döntésének tiszteletben tartása helyett, hogy mi a jó kultúra és mi a rossz, vagyis egy egyéni szubjektív értékítélet meghozása helyett - amely egyébként a jelek szerint azt mutatja, hogy az emberek inkább a robbantásos-erőszakos filmeket, kereskedelmi tévés műsorokat és a felnőtt tartalmakat választanák - egy kollektív, álszent álláspontot alakít ki, legalább is ami a támogatásokat érinti. A megoldás természetesen a 'piacot a kultúrában' gondolat lehetne, ha a magyar politikusok képesek lennének lemondani bármilyen kis hatalomról is. Továbbá, amit nem ismernek, attól félnek. Egyébként szép lenne látni, ha mondjuk a fenti kulturális járulékokat önkéntessé tennék, mennyi folyna be. Nulla forint? Esetleg szervezzünk népszavazást: egyetért-e Ön azzal, hogy a 100.000 fő alatti nézőszámú filmek egy rohadt fillér állami támogatást ne kaphassanak?

De ami igazán ijesztő, hogy a teljes magyar politikai gárda bármikor hajlandó a jövőt becserélni a fenti kultúrafinanszírozás fenntartásáért. Na ja, viszonylag kevés netes fejlesztő jár koktélozni. Értelmesebben megfogalmazva: nagyon gyenge az informatikai szakma érdekérvényesítő képessége. És a huszonkettes csapdája a történetben az, hogy az ilyen intézkedések sikeresen megakadályozzák, hogy valaha is megerősödjön. Egyfelől, mert az ezen a területen dolgozók könnyedén leléphetnek az országból, Grünwalskyék (a magyar filmes szakma saját filmjét saját döntéssel állami pénzből támogató nagy öregje, egyébként a teljes korrupt, semmirekellő közeli kultúra ikonja, de számtalan nevet lehetne még mellétenni) meg sajnos nem hajlandóak.

A vita során egyébként a derék erkölccsőszeink anélkül beáldozták volna a 'net neutrality' elvét, hogy felfogták volna, hogy éppen arról beszélnek, de valószínűleg az egyik képviselő már láthatott számítógépet, és felismerte, hogy ez lehetetlen. De azért szakértői szinten megvizsgálják.

Nem csoda, hogy ilyen mentalitás mellett Magyarország egy leszakadó ország már elég régóta. Úgy tűnik, a képviselőink közül egyik sem képes felismerni, hogy az Információs - Kommunikációs Technológiák olyan változásokat hoznak, amelyek példátlanok, és a hozzáférést nem gátolni kellene, hanem elő kellene segíteni. Sajnos, az IHM megszüntetése óta semmiféle komoly képviselete sincsen a civil informatikának.

És csak az összehasonlítás végett: az Egyesült Államok tavaly 2014-ig meghosszabbította az internet-hozzáférések állami adó alóli mentességét.

További olvasnivalók (a teljesség igénye nélkül) a témában: Konrád, Webisztán, Tóta W., Origó Techbázis, Index vélemény, Miner gyűjtemény

És akkor nézzünk őszintén a tükörbe: a fenti példák is jól mutatják a netes szféra érdekérvényesítő képességének határait: többé-kevésbé olvasott publicisztikákban ki is merül.

Elméletileg adott lenne egy nagyon nyílt végű, gyorsan változó közeg, az Internet, amelynek a jövőjéről még csak halvány elképzelések vannak középtávon is. Erre a magyar állam ennek a kihasználását mindenféle adminisztratív és anyagi terhekkel akadályozza.

A jövő felélése elkezdődött.

A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 9. §-ának (6) bekezdése a következő mondattal egészül ki:
„A jogszerző által megszerzett vagyoni jogokkal – külön jogszabály szerint – rendelkezni lehet, azok átruházhatók, illetve átszállhatnak.”



Az Szjt. 19. §-a (1) bekezdésének első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
„A hangfelvétel-előállító követelheti, hogy a már nyilvánosságra hozott nem színpadi zeneműveknek és zeneszövegeknek, valamint az ilyen színpadi zeneművekből vett részleteknek hangfelvételen való újabb többszörözését és példányonkénti terjesztését megfelelő díjazás ellenében számára is engedélyezzék.”


Az Szjt. 23. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A terjesztés joga kiterjed a mű egyes példányainak a nyilvánosság részére történő haszonkölcsönbe adására is. A hangfelvételben foglalt művek szerzői e jogukat a 78. § (2) bekezdésének megfelelően gyakorolhatják. A filmalkotások szerzői e jogukat szintén csak közös jogkezelés útján gyakorolhatják, díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le.”


Az Szjt. a következő 23/A. §-sal egészül ki:

„23/A. § (1) A nyilvános haszonkölcsönzést végző könyvtárakban haszonkölcsönzés útján terjesztett irodalmi művek és kottában rögzített zeneművek szerzőit a haszonkölcsönbe adásra tekintettel megfelelő díjazás illeti meg.
(2) A díjat a kultúráért felelős miniszter (e szakasz alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) által felügyelt költségvetési fejezetből kell megfizetni; erről a miniszter gondoskodik.
(3) A díjat a szerzők által a 86. § (3) bekezdése alapján erre a célra alakított külön közös jogkezelő szervezet állapítja meg, ennek hiányában az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet látja el az ezzel a díjazással összefüggő közös jogkezelést is. A szerzők díjigényüket csak közös jogkezelő szervezetük útján érvényesíthetik, díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le. 
(4) Az (1) bekezdésben meghatározott művek példányainak a díj megállapításához és felosztásához szükséges azonosító adatairól (különösen a szerző nevéről, a mű címéről, valamint a kiadást azonosító adatokról) és a haszonkölcsönzés céljára való kölcsönbeadásaik számáról a könyvtárak a (3) bekezdésben megjelölt közös jogkezelő szervezet, valamint a miniszter számára évente, a tárgyévet követő első naptári negyedév végéig adatot szolgáltatnak. A díj megállapításához és felosztásához szükséges adatok, valamint az adatszolgáltatásra kötelezett könyvtárak körét külön jogszabály állapítja meg.
(5) A díjat a kölcsönbeadások száma alapján kell felosztani; a díj a tárgyévet követő harmadik naptári negyedév első napján esedékes. Azokat az egy főre eső díjakat, amelyek mértéke a felosztással járó indokolt kezelési költséget nem haladja meg, kulturális célokra kell fordítani. A fennmaradó befolyt díjak legfeljebb ötven százaléka – felosztás nélkül, a felosztási szabályzat rendelkezései szerint – szintén kulturális célra fordítható. A felosztási szabályzatban kell meghatározni azokat a kulturális célokat, amelyekre a díjak fordíthatók, valamint a díjaknak azt a hányadát, amely felosztás nélkül e célokra fordítható. A felosztási szabályzatnak a díjak kulturális célokra történő fordításáról szóló rendelkezései csak azt követően alkalmazhatók, hogy azokat a miniszter jóváhagyta.”


(1) Az Szjt. 35. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Nyilvános szolgáltatásokat nyújtó könyvtár, iskolai oktatás célját szolgáló [33. § (4) bek.] intézmény, muzeális intézmény, levéltár, valamint a közgyűjteménynek minősülő kép-, illetve hangarchívum a műről másolatot készíthet, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, és
a) tudományos kutatáshoz vagy archiváláshoz szükséges,
b) nyilvános könyvtári ellátás vagy a 38. § (5) bekezdésében meghatározott felhasználás céljára készül,
c) megjelent mű kisebb részéről, illetve újság- vagy folyóiratcikkről készül, vagy
d) külön törvény azt kivételes esetben, meghatározott feltételekkel megengedi.”
(2) Az Szjt. 35. §-ának (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, és a jelenlegi (8) bekezdés számozása (9) bekezdésre változik:
„(8) Az (1), a (4) és az (5) bekezdésben szabályozott esetekben a jogszerűen létrejött műpéldányról vagy a nyilvánossághoz jogszerűen közvetített műről történő többszörözés minősül szabad felhasználásnak.”


Az Szjt. 39. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„39. § Az országos szakkönyvtárak a mű egyes példányait szabadon haszonkölcsönbe adhatják. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a szoftverre és a számítástechnikai eszközökkel működtetett adatbázisra.”


    Az Szjt. V. fejezete a következő új alcímmel és 57/A–57/C. §-okkal egészül ki:

„A felhasználás engedélyezése ismeretlen vagy ismeretlen helyen tartózkodó szerző (árva mű) esetén
„57/A. § (1) A Magyar Szabadalmi Hivatal legfeljebb öt évre szóló, nem kizárólagos, át nem ruházható, további felhasználási engedély adására nem jogosító felhasználási engedélyt ad kérelemre annak, aki a felhasználási szerződés megkötése érdekében a szerző felkutatására az érintett műtípus és a felhasználási mód figyelembevételével megtette az adott helyzetben általában elvárható intézkedéseket, és a szerző felkutatása nem járt eredménnyel.
(2) Ha a szerző személye vagy tartózkodási helye a felhasználási engedély hatálya alatt ismertté válik, a Magyar Szabadalmi Hivatal a szerző, illetve a felhasználó kérelmére a felhasználási engedélyt a szerző személye vagy tartózkodási helye ismertté válásának napjával kezdődő hatállyal visszavonja azzal, hogy a szerző személye vagy tartózkodási helye ismertté válásának napjától a felhasználás még legfeljebb további egy évig folytatható, de csak az e napon meglévő mértékben.
(3) Az (1) és a (2) bekezdésben meghatározott esetben a szerzőnek méltányos díjazás jár, amelyet a szerző személyének vagy tartózkodási helyének ismertté válását követően kell megfizetni. A díjjal kapcsolatos viták bírósági útra tartoznak.
(4) A (2) és a (3) bekezdésben foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a felhasználásra a szerző személye vagy tartózkodási helye ismertté válásának napjáig komoly előkészületeket tettek, azzal, hogy ebben az esetben a felhasználást az előkészületnek a szerző személye vagy tartózkodási helye ismertté válásakor meglévő mértékéig lehet megkezdeni és folytatni.
(5) A szerző a felhasználási engedély hatályának megszűnésétől vagy a visszavonásáról szóló határozat jogerőre emelkedésétől számított öt évig követelheti a felhasználótól a (3) bekezdés alapján őt megillető díj megfizetését.
(6) Az (1)–(5) bekezdések nem alkalmazhatók, ha a felhasználás jogosítása közös jogkezelésbe tartozik.

57/B. § (1) A Magyar Szabadalmi Hivatalnak az 57/A. §-ban szabályozott eljárására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) rendelkezéseit a következő eltérésekkel kell alkalmazni:
a) nem alkalmazhatók a Ket.-nek azok a rendelkezései, amelyek az eljárás megindításával kapcsolatos  hivatalból vagy kérelemre történő  értesítésre vonatkoznak;
b) a Magyar Szabadalmi Hivatal a tényeket a kérelem keretei között, az ügyfél nyilatkozatai és állításai alapján vizsgálja;
c) nem alkalmazhatók a Ket.-nek az ügygondnokra, a költségmentességre és a végrehajtásra vonatkozó rendelkezései;
d) a Magyar Szabadalmi Hivatal döntéseivel szemben nincs helye fellebbezésnek, újrafelvételi, méltányossági és felügyeleti eljárásnak, valamint ügyészi óvásnak; a Magyar Szabadalmi Hivatal döntéseit a Fővárosi Bíróság – az 57/C. §-ban foglaltak szerint – nemperes eljárásban vizsgálja felül.
(2) Az 57/A. § (1) bekezdése szerinti kérelemért külön jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. A díjfizetés elmulasztása esetén a kérelmet visszavontnak kell tekinteni.
(3) Az árva művek felhasználásának engedélyezésére vonatkozó részletes szabályokat – ideértve a (2) bekezdés szerinti díj mértékét – külön jogszabály állapítja meg.
 
57/C. § (1) Az 57/B. § (1) bekezdésének d) pontja szerinti nemperes eljárás megindítására irányuló kérelmet a döntés közlésétől számított harminc napon belül a Magyar Szabadalmi Hivatalnál kell benyújtani, amely azt az ügy irataival együtt tizenöt napon belül továbbítja a bírósághoz.
(2) Az (1) bekezdés szerinti kérelem kellékeire a keresetlevélre vonatkozó szabályok megfelelően irányadók.
(3) Ha az (1) bekezdés szerinti kérelmet elkésetten nyújtották be, az igazolási kérelem tárgyában a bíróság határoz.

(4) Az 57/B. § (1) bekezdésének d) pontja szerinti nemperes eljárásra a polgári perrendtartásról szóló törvény általános szabályai – a nemperes eljárás sajátosságaiból fakadó eltérésekkel – megfelelően irányadók.”


Az Szjt. 86. §-ának (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

    „(2) Közös jogkezelő szervezetként egyesület különösen a következő művekkel, illetve teljesítményekkel kapcsolatos szerzői, illetve szomszédos jogok kezelésére vehető nyilvántartásba:
a) irodalmi, illetve zenei művek,
b) egyéb alkotóművészeti alkotások,
c) filmalkotások,
d) előadóművészi teljesítmények,
e) hangfelvételek,
f) filmelőállítói teljesítmények.
    (3) A jogosultak önrendelkezési jogának érvényesítése és a jogkezelés hatékonyságának fokozása érdekében a (2) bekezdésben említett csoportosítástól el lehet térni, illetve a (2) bekezdésben említetteken kívüli jogok közös kezelésére alakult egyesület is nyilvántartásba vehető.”


Az Szjt. 87. §-a (1) bekezdésének második mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
    „Más szervezetnek történő díjfizetés, illetve más szervezettel történő megállapodás az érintett jogkezelési tevékenység tekintetében nyilvántartásba vett egyesület és az általa képviselt jogosultak irányában nem hatályos, és nem mentesít a szerzői jog megsértésének jogkövetkezményei alól.”


(1) Az Szjt. 88. §-a (1) bekezdésének b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[(1) Az az egyesület vehető a közös jogkezelést végző szervezetek nyilvántartásába,]
„b) amely az érintett jogosultak jelentős részét képviseli azáltal, hogy
1. tagjai vagy hozzá csatlakozni kívánnak az egyesület által végzett jogkezelési tevékenységben érdekelt jogosultak,
2. vele jogaik közös kezelésére egyedi megállapodást kötöttek az egyesület által végzett jogkezelési tevékenységben érdekelt jogosultak, és
3. az érintett jogosultak jogainak közös kezelését végző, a bel- és külföldi felhasználás szempontjából fontos külföldi szervezetekkel kölcsönös képviseleti szerződéseket kötött, vagy ilyen szerződések megkötésére irányuló kölcsönös szándéknyilatkozatokkal rendelkezik.”
    (2) Az Szjt. 88. §-a (1) bekezdésének f) pontja 5. alpontjának helyébe a következő rendelkezés lép:

[(1) Az az egyesület vehető a közös jogkezelést végző szervezetek nyilvántartásába,
f) amelynek alapszabálya rendelkezik arról, hogy az egyesület)]
„5. a közös jogkezeléssel elért és az indokolt kezelési költséggel csökkentett bevételét felosztási szabályzata alapján – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – felosztja az általa képviselt érintett jogosultak között, függetlenül attól, hogy azok tagjai-e vagy sem.”
(3) Az Szjt. 88. §-ának (2)–(4) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek, és az Szjt. 88. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(2) Annak megállapításakor, hogy az egyesület az érintett jogosultak jelentős részét képviseli-e, illetve, hogy több egyesület közül melyik képviseli az érintett jogosultak nagyobb részét, a jogosultak létszámát, műveik, illetve szomszédos jogi teljesítményeik felhasználási arányát és a jogdíjakból való részesedésük arányát egyaránt figyelembe kell venni.
(3) Az egyesületet a közös jogkezeléshez kapcsolódó adatok kezelésére felkészültnek kell tekinteni, ha fenn tudja tartani az általa képviselt jogosultak, illetve a közös jogkezelés körébe tartozó művek vagy szomszédos jogi teljesítmények, valamint a különböző felhasználások olyan adatbázisát, amely lehetővé teszi a jogdíjak felosztását és kifizetését a jogosultak számára.
(4) Ha ugyanazon jogosulti csoport ugyanolyan jogosultságának kezelésére több vagy újabb – a nyilvántartásba vétel feltételeinek egyébként megfelelő – egyesület kéri nyilvántartásba vételét, több egyesület vagy az újabb egyesület akkor vehető nyilvántartásba a 91. § (1) bekezdésében szabályozott, illetve a törvényben előírt közös jogkezelés körében, ha ez a közös jogkezelés működőképességét és hatékonyságát – sem a jogosultak, sem a felhasználók, illetve a díj fizetésére kötelezettek oldalán – nem veszélyeztetheti.
(5) Ha a (4) bekezdésben meghatározott feltétel nem teljesül,
a) több egyesület közül azt kell nyilvántartásba venni, amelyik az (1) bekezdésben előírt feltételeket összességében a legjobban tudja megvalósítani;
b) az újabb egyesületet kell nyilvántartásba venni és a korábban nyilvántartásba vett egyesületet a nyilvántartásból törölni kell, ha az (1) bekezdésben előírt feltételeket az újabb egyesület összességében jobban meg tudja valósítani.”


Az Szjt. 89. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
    „(2) A kérelemhez csatolni kell a nyilvántartásba vételhez szükséges – a 88. § (1) és (4) bekezdésében meghatározott – feltételek teljesítését igazoló iratokat. A 88. § (4) bekezdésében előírt feltétel teljesítése – egyebek mellett – igazolható az érintett egyesületek különösen arra kiterjedő megállapodásával, hogy melyikük ad a felhasználónak engedélyt a felhasználásra, illetve érvényesít díjigényt azoknak a jogosultaknak a jogaival kapcsolatban, akiket egyikük sem képvisel, illetve abban az esetben, ha a közös jogkezelést e törvény írja elő [19. § (1) bek., 20. § (7) bek., 21. § (8) bek., 23. § (3) és (6) bek., 23/A. § (3) bek., 27. § (1) bek., 28. § (3) bek., 70. § (9) bek., 73. § (3) bek., 77. § (3) bek., 78. § (2) bek., 100. §]. A kérelmező nyilvántartásba vételét ez utóbbi megállapodás jóváhagyásának is kell tekinteni, és annak tartalmáról a (3) bekezdés szerinti közleményben kell tájékoztatást adni. Az iratokban – a nyilvántartásba vétel feltételei vizsgálatához szükséges részletességgel – közölni kell a tagoknak, illetve az egyesülethez csatlakozni kívánó vagy azzal egyedi megállapodást kötő jogosultaknak az azonosításhoz szükséges személyes adatait. Ezen adatokat és azon szervezetek azonosításra alkalmas adatát, amelyekkel az egyesület kölcsönös képviseleti szerződést kötött, a nyilvántartásba vételt követően a felhasználók számára az egyesület közzéteszi és folyamatosan frissíti.”


    Az Szjt. a következő 89/A. §-sal egészül ki:
    „89/A. § (1) Ha az e törvény által előírt közös jogkezelést végző közös jogkezelő egyesületet úgy törlik a nyilvántartásból, hogy nincs más olyan, nyilvántartásba vett egyesület, amely az e törvény által előírt közös jogkezelést végezhetné, a miniszter a vezetésével működő minisztérium honlapján és legalább két országos napilapban közzétett hirdetményében felhívja az érintett jogosultakat arra, hogy az általa kitűzött határidőn – de legfeljebb három hónapon –  belül kezdeményezzék közös jogkezelő szervezetük nyilvántartásba vételét.
    (2) Az (1) bekezdésben említett határidő elteltéig a jogdíjakat a törölt közös jogkezelő egyesület által alkalmazott díjszabás alapján kell megfizetni a miniszter által a hirdetményben megjelölt módon. Az új jogkezelő egyesületnek a kitűzött határidőben történő nyilvántartásba vétele esetén az így megfizetett jogdíjakat az új egyesület osztja fel, ellenkező esetben a miniszter a befolyt jogdíjakat a határidő elteltét követően a Nemzeti Kulturális Alap részére utalja át.
    (3) Ha az (1) bekezdésben említett határidő elteltéig nem alakul meg az e törvény által előírt közös jogkezelést végző egyesület, azt mindaddig úgy kell tekinteni, hogy az érintett jogosultak a felhasználást díjfizetés és adatszolgáltatás nélkül engedélyezik, ameddig az új jogkezelő egyesületet nyilvántartásba nem veszik.
(4) A miniszter az (1) bekezdés szerinti törlést kimondó határozatában kijelöli azt a közös jogkezelő szervezetet, aki a törlés jogerőre emelkedéséig megfizetett jogdíjakat az érintett jogosultak között a törlés időpontjában érvényes felosztási szabályzat alapján felosztja.”

Az Szjt. 90. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

    „90. § (1) A szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesület abban a körben, amelyben a nyilvántartás szerint jogkezelésre jogosult, rendszeres időközönként megállapítja és a tervezett alkalmazás kezdő időpontja előtt legalább három hónappal megküldi a miniszternek az egyes felhasználási módok tekintetében – a felhasználókra indokolatlan megkülönböztetés nélkül vonatkozó – jogdíjakat és a felhasználás egyéb – az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő – feltételeit (a továbbiakban együtt: díjszabás).
    (2) A díjszabás megállapításához a miniszter jóváhagyása szükséges. A miniszter a jóváhagyás előtt véleményt kér a jelentős felhasználóktól és a felhasználók érdek-képviseleti szervezeteitől, valamint ezt követően a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökétől és – a 21. § (1) bekezdésének első mondatában meghatározott díj, valamint a 26. § (8) bekezdésének második mondatában szabályozott felhasználás tekintetében – az elektronikus hírközlésért felelős minisztertől. A véleményezést a díjszabásnak a miniszterhez történő benyújtásától számított negyvenöt napon belül kell lefolytatni. A 21. §-ban meghatározott díj vonatkozásában a fizetésre kötelezettek és azok érdek-képviseleti szervezetei minősülnek felhasználónak, illetve felhasználói érdek-képviseleti szervezeteknek. A jóváhagyás a díjszabás alkalmazásának és a Magyar Közlönyben való nyilvánosságra hozatalának feltétele; nem zárja ki, illetve nem érinti azonban az egyéb jogszabályok érvényesülését a díjszabás tekintetében. A szerződési feltételek tisztességtelensége miatti megtámadhatóság szempontjából a díjszabás nem minősül jogszabály által megállapítottnak, illetve olyannak, mint amelyet jogszabály előírásának megfelelően határoztak meg.
    (3) A miniszter attól a jelentős felhasználótól, illetve felhasználói érdek-képviselettől köteles véleményt kérni, aki véleményezési szándékát a miniszternek az adott évben a minisztérium honlapján a díjszabás benyújtását követően haladéktalanul e célból közzétett felhívása alapján, a felhívás közzétételétől számított tizenöt napon belül írásban bejelenti, és egyidejűleg benyújtja a (4) vagy az (5) bekezdés szerinti nyilatkozatot.
(4) Jelentős felhasználó az a személy, aki az érintett közös jogkezelést végző egyesülethez intézett megkeresés alapján kiadott nyilatkozattal igazolja, hogy a bejelentés évét megelőző naptári évben az általa fizetett jogdíj elérte az érintett díjszabás alapján megfizetett összes jogdíj 1%-át.
(5) Felhasználói érdek-képviseleti szervezet az a nyilvántartott tagsággal rendelkező jogi személy, amely létesítő okirata szerinti tevékenységét országosan fejti ki, és tevékenysége kiterjed az érintett felhasználók érdekeinek a díjszabások véleményezése során történő képviseletére, továbbá a közös jogkezelést végző egyesület által az érdek-képviseleti szervezet megkeresésére kiadott nyilatkozattal igazolja, hogy az érdek-képviseleti szervezet tagja az adott díjszabással érintett felhasználók olyan köre, amely a bejelentés évét megelőző naptári évben az adott díjszabás alapján megfizetett jogdíj legalább 10%-át megfizette.
(6) A közös jogkezelést végző egyesület a (4) és az (5) bekezdésben foglaltakról a felhasználó vagy a felhasználói érdek-képviseleti szervezet megkeresésének beérkezését követően haladéktalanul nyilatkozik, és a nyilatkozatot a megkereső felhasználónak, illetve érdek-képviseleti szervezetnek, továbbá a miniszternek megküldi. A miniszter a felügyelet körében ellenőrzi, hogy a közös jogkezelő egyesület nyilatkozata a valóságnak megfelel-e.
(7) Nem kell véleményt kérni attól a jelentős felhasználótól, illetve felhasználói érdek-képviseleti szervezettől, amely a közös jogkezelést végző egyesülettel a díjszabás alkalmazási körében felhasználási szerződést, illetve az engedélyezési jog nélkül fennálló díjigény gyakorlása körében díjfizetési megállapodást (keret-felhasználási szerződést, illetve keret-díjfizetési megállapodást) kötött. A közös jogkezelést végző egyesület a díjszabáshoz a jóváhagyásra történő benyújtáskor csatolja a felhasználási szerződés, illetve a megállapodás egy eredeti példányát.
(8) Ha a díjszabással kapcsolatos véleményezés során a miniszter azt állapítja meg, hogy a díjszabás tekintetében a közös jogkezelést végző egyesület és a véleményezésre jogosultak között jelentős véleményeltérés van, erről az érintetteket legkésőbb a véleményezésre rendelkezésre álló határidő lejártát követően haladéktalanul tájékoztatja. A tájékoztatás kézhezvételétől számított tizenöt napon belül a (4) bekezdésben meghatározott felhasználó vagy az (5) bekezdésben meghatározott érdek-képviseleti szervezet, illetve az érintett közös jogkezelést végző egyesület a 103. § alapján létrehozott egyeztető testülethez fordulhat. Az egyeztető testület megalakítására és eljárására a 103105. §-okat kell megfelelően alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy az eljárást hatvan napon belül be kell fejezni.
(9) Amennyiben az arra jogosult egyeztető eljárást kezdeményezett, a miniszter az egyeztetés kezdeményezésének időpontjától számított hatvan napra a díjszabás jóváhagyására irányuló eljárást felfüggeszti. Amennyiben az egyeztető eljárást az arra jogosult nem kezdeményezi határidőben, továbbá ha a felek között nem jön létre megállapodás, a miniszter az egyeztető testület által készített tervezet figyelembevételével dönt a jóváhagyásról. Amennyiben a felek között az eljárásban megállapodás jön létre, vagy az egyeztető testület által javasolt megállapodást mindegyik fél elfogadja, a miniszter az egyeztető testület eljárása során létrejött megállapodás szerinti díjszabást hagyja jóvá. A miniszter a jóváhagyásról az arra okot adó esemény bekövetkeztét követő tíz napon belül dönt.
(10) A díjszabást a közös jogkezelést végző egyesület a jóváhagyást követően a Magyar Közlönyben saját nevében nyilvánosságra hozza. Ennek megtörténtéig az előző időszakra megállapított és jóváhagyott – a Magyar Közlönyben korábban nyilvánosságra hozott – díjszabást kell alkalmazni akkor is, ha az az időtartam, amelyre ez utóbbi díjszabást megállapították, időközben lejárt.
(11) A díjszabás alkalmazása során az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani.
(12) Az (1)–(9) bekezdések szerinti eljárásban a Ket. nem alkalmazható.”


Az Szjt. 91. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
    „91. § (1) Ha ugyanazon jogosulti csoport ugyanolyan jogosultságának kezelésére egy közös jogkezelő szervezetet vettek nyilvántartásba és ez a közös jogkezelő szervezet valamely felhasználónak engedélyt ad a felhasználásra, illetve a felhasználóval szemben díjigényt érvényesít, a felhasználó jogosult az egyesület által végzett jogkezelés szempontjából érintett valamennyi jogosult – e törvény előírása vagy a jogosultak elhatározása alapján közös jogkezelés alá tartozó – azonos műfajú műveinek vagy szomszédos jogi teljesítményeinek felhasználására is, az ezekre a művekre vagy szomszédos jogi teljesítményekre vonatkozó jogdíjak azonos feltételek alapján történő megfizetése mellett (kiterjesztett hatályú jogkezelés). Ha ugyanazon jogosulti csoport ugyanolyan jogosultságának kezelésére több közös jogkezelő szervezetet vettek nyilvántartásba, e rendelkezést – azokra a jogosultakra, akiket egyikük sem képvisel – a 89. § (2) bekezdésében említett megállapodás szerint kell alkalmazni.
    (2) Ha a 88. § (4) bekezdése alapján több közös jogkezelő szervezetet vettek nyilvántartásba, és azok a bejegyzést megelőzően nem állapodtak meg arról, hogy melyikük ad a felhasználónak engedélyt a felhasználásra vagy érvényesít díjigényt azon jogosultak tekintetében, akiket egyik közös jogkezelést végző egyesület sem képvisel, a közös jogkezelő szervezetek a bejegyzést követően is megállapodhatnak erről. A megállapodás hatálybalépéséhez ez esetben a miniszter külön jóváhagyása szükséges. A megállapodás tartalmáról a 89. § (2) bekezdésben meghatározott módon kell tájékoztatást adni. Ha nem állapodnak meg addig, amíg az az időszak, amelyre az előző díjszabást megállapították, le nem jár, a miniszter azt a közös jogkezelő szervezetet jelöli ki – az egyikük által sem képviselt jogosultakat illetően – kiterjesztett hatályú jogkezelést végző szervezetnek, amelyik a bejegyzés feltételeit összességében a legjobban tudja megvalósítani. E kijelölést a miniszter a Magyar Közlönyben közzéteszi, és – szükség esetén – hivatalból megfelelően módosítja a nyilvántartásban a többi érintett közös jogkezelő szervezetre vonatkozó bejegyzést.
    (3) Nincs helye kiterjesztett hatályú közös jogkezelésnek azon jogosult tekintetében, aki az érintett közös jogkezelést végző egyesülethez intézett írásbeli nyilatkozatában előzetesen tiltakozik művei vagy szomszédos jogi teljesítményei felhasználásának közös jogkezelés körében történő engedélyezése ellen. A közös jogkezelő szervezet köteles a nyilatkozat szerint eljárni, ha azt több mint három hónappal a naptári év vége előtt, a következő év első napjánál nem korábbi hatállyal teszik meg. A jogosult azonban nem tiltakozhat a felhasználás ilyen módon történő jogosítása ellen, ha a közös jogkezelést e törvény írja elő. Nincs helye kiterjesztett hatályú közös jogkezelésnek azon jogosult tekintetében sem, akit a 93/A. § szerinti szervezet közvetlenül képvisel. 
    (4) Ahol e törvény irodalmi és zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezetet említ, azon azt az egyesületet kell érteni, amelyet a közös jogkezelő szervezetek nyilvántartása szerint az adott – irodalmi, illetve zenei művekkel kapcsolatos – engedélyezési jog vagy díjigény gyakorlására nyilvántartásba vettek, és amely e körben jogosult a kiterjesztett hatályú jogkezelésre. Ezt a szabályt megfelelően kell alkalmazni akkor is, ha e törvény képzőművészeti és iparművészeti alkotásokra vonatkozó szerzői jogok kezelését végző szervezetet említ.”


    Az Szjt. 93. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
    „(1) A közös jogkezelési tevékenység felett – az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 17. §-ával összhangban – gyakorolt felügyelet körében a miniszter évente, illetve szükség esetén ellenőrzi, hogy a nyilvántartásba vétel feltételei a jogkezelő egyesületnél folyamatosan megvalósulnak-e, továbbá, hogy az alapszabály, a felosztási szabályzat és más belső szabályzat rendelkezései nem ütköznek-e a szerzői jogi jogszabályokba.”


Az Szjt. XII. fejezete a következő alcímmel és 93/A. §-sal egészül ki:

„Közös jogkezelés külföldi szervezet által
93/A. § (1) Az a közös jogkezelést végző szervezet, amely az Európai Gazdasági Térség tagállamának jogszabályaival összhangban közös jogkezelési tevékenységet végezhet, és a létesítő okiratában megjelölt székhelye, a központi ügyvezetésének helye vagy az üzleti tevékenységének fő helye az Európai Gazdasági Térségben van (a továbbiakban: külföldi szervezet), a Magyar Köztársaság területén a (2)(3) bekezdések szerint folytathat közös jogkezelési tevékenységet.
(2) A külföldi szervezetre a 8693. §-ok rendelkezéseit a következő eltérésekkel kell alkalmazni:
a) egyesületen a külföldi szervezet létesítő okiratában meghatározott jogi formát, alapszabályon a külföldi szervezet létesítő okiratát kell érteni;
b) közös jogkezelésnek külföldi szervezet által csak akkor van helye, ha a folytatni kívánt közös jogkezelési tevékenység arra az esetre vonatkozik, amikor zeneművet vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy tesznek a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg [26. § (8) bek., 73. § (1) bek. e) pont, 76. § (1) bek. c) pont].
(3) A nyilvántartásba vételre vonatkozó valamely feltételt (88. §) teljesítettnek kell tekinteni, ha a külföldi szervezet igazolja, hogy e feltételt az Európai Gazdasági Térség más tagállamában teljesítette. E feltétel teljesülésének ellenőrzése céljából a miniszter e más tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságát tájékoztatás végett megkeresheti.”


Az Szjt. 112. §-ának (4)–(5) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek, és az Szjt. 112. §-a a következő (6)–(7) bekezdésekkel egészül ki:
„(4) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendelettel megállapítsa az ismeretlen vagy az ismeretlen helyen tartózkodó szerző esetén történő felhasználás engedélyezésére vonatkozó eljárás részletes szabályait és az eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét.
(5) Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy – az adópolitikáért felelős miniszterrel és a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökével egyetértésben – a Magyar Szabadalmi Hivatal által vezetett önkéntes műnyilvántartásra vonatkozó részletes szabályokat és a nyilvántartással összefüggő eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét rendelettel megállapítsa.
(6) Felhatalmazást kap a kultúráért felelős miniszter, hogy – az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben – a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületekről vezetett nyilvántartásra vonatkozó részletes szabályokat és a nyilvántartással összefüggő eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét rendelettel megállapítsa.
(7) Felhatalmazást kap a kultúráért felelős miniszter, hogy az e törvény 23/A. §-ának (4) bekezdése alapján a nyilvános haszonkölcsönzésért a szerzőt megillető díj megállapításához és felosztásához szükséges adatok, valamint az adatszolgáltatásra kötelezett nyilvános könyvtárak körét rendelettel megállapítsa.”


Az Szjt. 113. §-ának helyébe a következő rendelkezés lép:
„E törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:
a) a Tanács 91/250/EGK irányelve (1991. május 14.) a számítógépi programok jogi védelméről;
b) a Tanács 93/83/EGK irányelve (1993. szeptember 27.) a műholdas műsorsugárzásra és a vezeték útján történő továbbközvetítésre alkalmazandó szerzői jogra és a szerzői joghoz kapcsolódó jogokra vonatkozó egyes szabályok összehangolásáról;
c) az Európai Parlament és a Tanács 96/9/EK irányelve (1996. március 11.) az adatbázisok jogi védelméről;
d) az Európai Parlament és a Tanács 2001/29/EK irányelve (2001. május 22.) az információs társadalomban érvényesülő szerzői és kapcsolódó jogok egyes kérdésekben történő összehangolásáról;
e) az Európai Parlament és a Tanács 2001/84/EK irányelve (2001. szeptember 27.) az eredeti műalkotás szerzőjét megillető követő jogról;
f) a Tanács 2004/48/EK irányelve (2004. április 29.) a szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről;
g) a Tanács 2006/115/EK irányelve (2006. december 12.) a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joghoz kapcsolódó egyes jogokról;
h) a Tanács 2006/116/EK irányelve (2006. december 12.) a szerzői jog és egyes kapcsolódó jogok védelmi idejének összehangolásáról;
i) a Bizottság 2005/585/EK ajánlása (2005. május 18.) a jogszerű online zeneszolgáltatás érdekében a szerzői és szomszédos jogok közös, határokon átnyúló kezeléséről;
j) a Bizottság 2006/585/EK ajánlása (2006. augusztus 24.) a kulturális anyagok digitalizálásáról és online hozzáférhetővé tételéről, valamint a digitális megőrzésről 6. (a) és (c) alpontja.”


(1) Ez a törvény 2009. január 1-jén lép hatályba.
(2) A 2. § rendelkezéseit a hatálybalépést követően adott felhasználási engedélyekre kell alkalmazni.
(3) Az Szjt. e törvény 4. §-ával megállapított 23/A. §-a alapján a szerzőt megillető díjat a hatálybalépést követően kölcsönzött műpéldányok nyilvános haszonkölcsönbe adása után kell megfizetni. A díj megállapításához, beszedéséhez és felosztásához szükséges adatokat e törvény hatálybalépésétől kezdve kell gyűjteni, ennek alapján a díjakat a hatálybalépést követő évben kell először felosztani.


(1) E törvény 1–18. §-ai, 19. §-ának (1) bekezdése, valamint 21. §-a 2009. január 2-án hatályát veszti.

(2) E § 2009. január 3-án hatályát veszti.


(1) A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény (a továbbiakban: kulturális törvény) 1. számú mellékletének e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában:)
„e) Kép-, illetve hangarchívum: hangok vagy képek, illetve ezek összekapcsolódó – zárt egységet alkotó, vagy önálló részekből zárt egységbe szerkesztett – együtteséből álló dokumentumok gyűjteménye.”
(2) A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 13. §-a (2) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
    (E törvény rendelkezéseit)
    „a) az iparjogvédelmi és a szerzői jogi eljárásokban,”
    (csak akkor kell alkalmazni, ha az ügyfajtára vonatkozó törvény eltérő szabályokat nem állapít meg.)
(3) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg az Szjt. 21. §-ának (7) bekezdésében az „Az (5) bekezdésben” szövegrész helyébe a „A (6) bekezdésben” szövegrész, valamint 38. §-ának (5) bekezdésében a „kép- és hangarchívumok” szövegrész helyébe a „közgyűjteménynek minősülő kép-, illetve hangarchívumok” szövegrész, valamint a kulturális törvény 1. számú mellékletének o) pontjában a „kép- és hangarchívumok” szövegrész helyébe a „kép-, illetve hangarchívumok” szövegrész lép.
    (4) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az Szjt. 23. §-ának (7) bekezdése, valamint 88. §-a (1) bekezdésének e) pontja.


Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy az Szjt.-nek a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét a Magyar Közlönyben közzétegye.


E törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:
a) az Európai Parlament és a Tanács 2001/29/EK irányelve (2001. május 22.) az információs társadalomban érvényesülő szerzői és kapcsolódó jogok egyes kérdésekben történő összehangolásáról 5. cikke (2) bekezdésének c) pontja;
b) a Tanács 2006/115/EK irányelve (2006. december 12.) a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joghoz kapcsolódó egyes jogokról 2–3. és 5–6. cikkei;
c) a Bizottság 2005/585/EK ajánlása (2005. május 18.) a jogszerű online zeneszolgáltatás érdekében a szerzői és szomszédos jogok közös, határokon átnyúló kezeléséről;
d) a Bizottság 2006/585/EK ajánlása (2006. augusztus 24.) a kulturális anyagok digitalizálásáról és online hozzáférhetővé tételéről, valamint a digitális megőrzésről 6. (a) és (c) alpontja.

köszönhetően annak, hogy felkerült a CC levlistára, és már az archívumból is elérhető. (A jogszabálymódosító javaslat teljes szövegét én is feltettem).

Az alábbiak szokás szerint a magánvélemény kategóriába esnek.

Az eredmények alapján nem kétséges, hogy komoly lobbyerőt mozgathattak meg a külföldi jogvédő szervezetek (akik saját magukat mindenféle közhasznú alapítványnak szeretik hívni-álcázni), ugyanakkor a magyarok (különösen az Artisjus) szívnak, meg persze - mondhatni mint minden Szjt módosításkor - minden mezei állapolgár is. Ellenben az MSZH nyer, újabb feladatot, státusokkal. Persze a módosítás megalapozására szokás szerint a 'jogharmonizációs kötelezettség' szolgál, amely persze csak részben igaz.

Egyfelől nehezen vitatható az, hogy vannak problémák a közös jogkezelés (és az ehhez szorosan kapcsolódó üreslemez és reprográfiai jogdíjak) helyzetével. Például hogy tönkrevágta a CD-lemez gyártást az, hogy külföldről lehetséges rendelni akár kisfogyasztói tételekben is az ár harmadáért (nagyjából és szállítással együtt) optikai lemezeket. Meg hogy a jogkezelő szervezet előbb levonja a saját költségeit, aztán a maradékot osztja ki.

Másfelől én személy szerint sajnálom az Artisjust, az ott dolgozók elég korrekt szakmai munkákat adtak ki a lezük közül (pl. a legjobban használható magyar szerzői jogi szakkönyvet), másfelől meg a magáncélú másolatkészítés támogatásában - alapvetően persze a jogdíjrendszer miatt - természetes szövetségesei voltak az embereknek, meg persze a józan észnek. Meg persze azért, mert általában hajlandóak voltak akár nem túl fogadókész és jóindulatú körökben is megjelenni és egy többé-kevésbé középutas, ám nem túl népszerű álláspontot képviselni.

Mostantól azonban megszűnik a jogkezelésnek a kvázi-monopóliuma, azaz például a szerzők egy része alakíthat saját, külön közös jogkezelőt a megfelelő feltételek teljesítése esetén, továbbá az Európai Gazdasági Térségben bejegyzett és közös jogkezelőként nyilvántartásba vett szervezet is végezhet jogkezelést a zeneművek vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon a nyilvánosság számára a hozzáférés helyének vagy idejének egyéni megválaszthathatóságával elérhetővé tétele esetén (gyakorlatilag: on-demand letöltés). Persze azért a mostani jogvédők nem múlnak el, legfeljebb csökken a szerepük, riválisokat kapnak. Csak aztán nehogy a jogdíjak emelgetésével próbálják egymás tagságát átcsábítani - bizony a kulturális tárca ellenőrzése a jogdíjak felett hirtelen megtelhet jelentőséggel, amint a nagyfelhasználók által alakított szervezetek beleszólási lehetősége is.

Ez a része a változásnak többé-kevésbé indokolt, az EU 'nem szereti' a határokon átívelő szolgáltatásnyújtások korlátozását.

Ami szerzői jogok kezelésének államosítását illeti, az nem kicsit problémás. Ugyanis az árva művek (ezalatt olyan műveket ért a jogszabályjavaslat, amelyek szerzőjét, jogosultját megfelelő (az adott helyzetben általában elvárható) erőfeszítéssel sem sikerült kideríteni) Magyar Szabadalmi Hivatal általi jogosítása ebbe az irányba mutat. Ugyanis az MSZH egy nem kizárólagos, korlátozott, nem átruházható max. öt éves felhasználási engedélyt adhat, és ha a szerző mégis előkerülne, akkor persze jár neki a bíróság által megállapítandó 'méltányos' díj. Egyfelől ennek gyakorlati haszna túl sok nincsen, mert az előkerülése esetén a díjigénye az MSZH engedélyével és a nélkül is fennáll, másfelől meg az MSZH engedélye nélküli felhasználásoknál is csak a szerző érvényesítheti a jogát. Esetleg néhány üzleti célú felhasználásnál lehet ennek jelentősége, amikor azért a bizonytalanságot csökkentheti ez a megoldás, de hogy miért az MSZH-hoz került? Logikusan persze a következő lépés az lesz, hogy ha két hétig nem megyek haza, és megfelelő erőfeszítéssel sem vagyok feltalálható, akkor a lakásomra is egy 'nem kizárólagos, nem átruházható, max öt évig tartó felhasználási engedélyt' adna a derék hivatal, vagy az autómra, vagy bármire - igazából. (Nem, nem gondolom, hogy ezt ambicionálnák, de továbbvíve a logikát ez következik: a tulajdon illetve egyes vagyoni jogok kollektivizálása, ha valaki nem található meg az adott helyzetben általában elvárható erőfeszítéssel). Gondolom ezt is nagyjából olyan gyakran fogják használni, mint az SZJSZT mellet működő egyeztető testületet a DRM-ek feloldására.

Ami szintén szép történet még, az a haszonkölcsönzés (pénzért való kölcsönzés) és a könyvtárak helyzetének változása.

Egyfelől a filmalkotásokra is kiterjesztenék a haszonkölcsönzések esetére kötelező közös jogkezelést. Továbbá MINDEN MŰ esetében terjesztésnek minősülne a nyilvánosság számára végzett haszonkölcsönzés, (vagyis a műpéldányok jogkimerülését (amerikában: first sale exemption) tovább szűkítenék,) az eddigi film, zene, szoftver trión túl. Az esetleges díjigényről csak a felosztás után, utólag lehetne lemondani (praktikusan: nem lehet előre szabadon kölcsönözhető művek listáját összeállítani). A nyilvános haszonkölcsönzést végző könyvtárakból kölcsönzött irodalmi művek és kottában foglalt zeneművek után a kulturális miniszter gondoskodik a díjak megfizetéséről. A díj mértékét természetesen a közös jogkezelők állapítják meg.

De a legszebb az mégis csak a magácélú másolás szabad felhasználási módjának széles és ésszerűtlen korlátozása (sajna az egyik tippem bejött). Az alábbi megszorításokat tennék:

 

(1) Az Szjt. 35. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Nyilvános szolgáltatásokat nyújtó könyvtár, iskolai oktatás célját szolgáló [33. § (4) bek.] intézmény, muzeális intézmény, levéltár, valamint a közgyűjteménynek minősülő kép-, illetve hangarchívum a műről másolatot készíthet, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, és

a) tudományos kutatáshoz vagy archiváláshoz szükséges,

b) nyilvános könyvtári ellátás vagy a 38. § (5) bekezdésében meghatározott felhasználás céljára készül,

c) megjelent mű kisebb részéről, illetve újság- vagy folyóiratcikkről készül, vagy

d) külön törvény azt kivételes esetben, meghatározott feltételekkel megengedi.”

(2) Az Szjt. 35. §-ának (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, és a jelenlegi (8) bekezdés számozása (9) bekezdésre változik:

„(8) Az (1), a (4) és az (5) bekezdésben szabályozott esetekben a jogszerűen létrejött műpéldányról vagy a nyilvánossághoz jogszerűen közvetített műről történő többszörözés minősül szabad felhasználásnak.”

A részletes indokolás a következőket mondja erről:

 

"Az SzJSzT 17/06. számú szakértői véleménye és számos szakirodalmi forrás szerint a nemzetközi, közösségi és hazai szerzői jogi szabályozásból következik, hogy a jogellenes forrásból történő magáncélú másolás egyetlen esetben sem megengedett, sem szabad felhasználásként, sem pedig a jogdíjigényre való korlátozás alapján. Ennek az álláspontnak az egyértelművé tételét végzi el a 35. § (8) bekezdésének módosítása. A módosítás nem érinti a magáncélú másolás után a jogosultakat illető díjigényeket és természetesen az általános polgári jogi és büntetőjogi felelősségi szabályok alkalmazásának feltételeit sem, és nem adhat okot a díjak csökkentésére sem. A 35. § új (8) bekezdése értelmében a 35. § (4) bekezdésében meghatározott célokra történő többszörözések is csak jogszerűen létrejött műpéldányról vagy a nyilvánossághoz jogszerűen közvetített műről történhetnek. A 35. § (5) bekezdésében megengedett többszörözés tekintetében – hasonlóan a 35. § (1) és (4) bekezdésére vonatkozó kifejezett megszorításhoz – a jogszerű forrásra vonatkozó, beleértett feltétel kimondására kerül sor."

 

Íme a recept: van egy a normaszöveggel széles körben ellentétesnek tartott SZJSZT véleményünk, majd a jogszabálymódosításakor ehhez alakítjuk mindenféle zavaros indoklással a jogot.
De persze nem csak ennyiről van szó: ugyanis ebben a pillanatban a szerzői műpéldányokhoz egy státuszt kapcsolunk - a 'jogszerűen keletkezettség' pedig a műpéldányt élete végéig elkíséri - egy olyan jószághoz (mert ugye ez nem a fizikai hordozóhoz kapcsolódik, soha nem a CD-t vagy a merevlemezt másolom le, hanem az azon lévő 'adatot'), amely egyébként értelemszerűen nem áll sem birtok sem tulajdonjog alatt, és egyébként teljesen szembemegy a szerzői jog azon logikájával, amely nem a cselekmények tárgyát vizsgálja, hanem a cselekményeket. Vagyis soha nem egy műpéldány léte a jogsértő, hanem az elkészítése, terjesztése stb., a léte legfeljebb egy logikai igazolása, bizonyítéka az elkövetett cselekménynek.
A másik - gyakorlati - kérdés az, hogy hogyan ismeri fel bárki is a műről, hogy az jogszerűen van-e közzétéve, hogy maga a példány jogszerűen keletkezett-e. Persze bizonyos esetekben ez könnyű, például senki nem feltételezheti, hogy az emelt díjas  smsért bárki jogszerűen tenné elérhetővé a több száz filmet, zenét. De például másolatról való másolásnál? (Azaz nem lehet tudni, hogy a nekem kölcsön adott másolt zenecédének volt-e valaha, valahol a láncban egy 'eredeti' (megvásárolt, vagy más okból jogszerűen keletkezett) példánya, ha volt, és mindenki magának másolt: jogszerű, ha nem nem). Egy letöltés-linknél honnan lehet azt megtudni, hogy jogszerűen van-e közzétéve? És persze az nem mentség, hogy nem lehetett tudni a másolás időpontjában, legalább is polgárjogi szempontból (büntetőjognál a ténykérdésben való tévedés, mint lehetséges büntethetőséget kizáró ok még egyelőre maradt, tudtommal). Egy szép jogbizonytalanság van itt alakulóban, persze a cél nyilván a minél teljesebb körű elrettentés - akár még jogszerű cselekményektől is - gondolhatják a javaslat kidolgozói.

Egyetlen pozitív vonása a tervezetnek, hogy a vagyoni jogokat átruházhatóvá tenné (ez elméletileg vonatkozna a felhasználási jogokra, licencekre is). Szerintem ezt még azért páran megpróbálják majd kifúrni a törvényből, bár ha más nem, majd jól kiszerződnek belőle.

És akkor következzen az, ami az összes fenti észrevételt zárójelbe teszi: ezzel a javaslattal legfeljebb a jogi előírások és valóság közötti távolságot sikerülhet növelni, amennyiben nem tesznek mögé válósággal több ezer rendőrt, ügyészt és bírót. Beleírhatnak ők bármit a törvénybe, nem fognak rávenni teljes, a neten szocializálódott generációkat arra, hogy az egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb megoldás helyett a lassabb, bonyolultabb és drágább megoldást válasszák.

Egyébként annak is remek példája az eset, ha valami miatt (EU-s szabályok) meg kell nyitni egy törvényt, akkor sokkal könyebb az egyébként vitatható elképzeléseket is belenyomni.

A külső koordinációs kör szerintem - de ne legyen igazam - nem valószínű, hogy változást hozna. Talán a parlamentben elvérzik (bár ez sem túl reális scenárió).

Kár, hogy olyan apróbb problémákkal való foglalkozásra, mint az online licencszerződések megvalósíthatósága, nem került sor.

Az Egyesült Államokban - a RIAA nem túl sikeres persorozata mellett - alternatívaként megjelent a Warner kiadó gondozásában a kötelező jogdíj ötlete is. Az elv alapvetően egyszerű: 5 $/hó összegért a felhasználónak nem kellene aggódnia a RIAA jogászcsapatai miatt. Az egész persze nem felhasználói opt-in alapon menne, hanem ISP opt-in alapokon (azaz ha az internetszolgáltató beszállt, akkor beszedi az összes előfizetőtől). Gyakorlatilag egy adó lenne. Ennek persze az az oka, hogy az ISP-ket utól tudják érni, a felhasználókat egyenként nem.

Van ugyanakkor egy szép sajátossága a dolognak: a fenti összegért nem adnának felhasználási jogot (licencet), hanem egy nem-perlünk-be igéretet tennének. Ez mondjuk jelentős hasonlóságot mutat a zsarolás tényállásával (csak a fenyegetés nem jogellenes), mert ettől a cselekmény még jogsértő maradna, csak a jogosult nem gyakorolná a jogait.

Van persze két problémás következménye a dolognak, amint arra Arington - aki nem számít kimondottan a kiadók barátjának - rámutatott (a postjában, amelynek eredeti címét - Die Music Labels, Just Die - később finomította): a hatása az új zenék megjelenésére és az egyéb üzletágak díjigénye.

Amennyiben lenne egy fix torta - nem is kicsi, az Egyesült Államokra tervezett séma akár 20 mrd dollárt hozhatna évente (60$/év/user, 333 millió felhasználót jelentene, nem tudom, hogy jött ki, gondolom benne vannak az üzleti felhasználók is), a mostani teljes piac dupláját - semmi nem inspirálná anyagi értelemben a kiadókat és a zenészeket új művek elkészítésére, megalkotására. Az új zenészeket vagy kiadókat meg kimondottan rühellnék, mert az ő tortaszeletükből akarnának kikanyarítani maguknak egy részt. Vagyis erőteljesen a status quo megőrzése lenne a fő céljuk, nulla teljesítményért csengetne a kassza folyamatosan. Miközben persze megszabadulnáknak a zenék árusításának a problémájától is, mondván a kedves userek majd leszedik torrentel. Ehhez hasonló hatás egyébként a magyar közös jogdíjkezelésben is megfigyelhető, bár jóval enyhébb.

A másik probléma meg, hogy amennyiben ez megvalósulna, rövid úton követné a zeneipart Hollywood, akik szintén kérnének mondjuk 5-10 dollárt, majd az írók, stb. Vagyis reális az a veszély, hogy az összes többi szellemi javakat előállító ipar is beépítené a maga sápját az internetelőfizetés költségébe, miközben a bármiféle valódi teljesítménytől, tevékenységtől elköszönnének. Amely egyébként ellentétes lenne az Egyesült Államok alkotmányával is, lévén az a szellemi javak védelmének alapját a tudomány és a hasznos művészetek fejlődésének előmozdításában jelöli meg. Persze egyes államok már régen túl gyengék ahhoz, hogy az alkotmányosságot vagy a polgáraik érdekét képviseljék, ha egy erős ipari lobby ellenében kellene tenniük.

Remek terv. Alig várom a Caracalla-adót, függetlenül attól, hogy olvas-e valaki.

Megszületett a Wikipédia összesen (azaz minden nyelvű verziót összeszámolva) 10.000.000. szócikke, amely egy magyar nyelvű cikk lett Nicolas Hillard miniatúrafestőről. A Wikipédia egy sajtóközleményben jelentette be az eseményt (arról egyelőre nincsen információnk, hogy valaki lefeküdt-e Wales-sel azért, hogy ez legyen a jubileumi cikk).

H/T. Techcrunch